Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-07-21 / 29. szám
XXXVIII. évfolyam 29. szám Szekszárd, 1910 juliiis 24 TOUIUHBSTGI mm Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Beierédj István-ntcza 6. $z., hová a lap szellemi részét illetfi minden közlemények ratézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 tlolnár-fále nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények infézendők Érdekes jegyzetek. Jegyezte: Kircz István. Általános a panasz, hogy képzésünk felületes. Nem hatolunk be a dolog mélyére, a dolog érdemére, hanem megelégszünk a könnyen emészt hető, fölületes eredménnyel. Jellemző a mai modern embernél az is, hogy csak gyorsan akar mindent elvégezni, akár munka, akár élvezet legyen az. Fölizgatott és agyonzaklatott idegeit nem elégiti ki a mindennapos közönséges dolog, szenzációt, különlegességet, feltűnőt, szóval izgató dolgokat kíván és vár. Az újságok tudva ezt, azért is törekszenek mindig arra, hogy a híreket jól kiszínezve hozzák, mert jól tudják, hogy csak így tudják az olvasó idegeit izgatni és hogy csak így tudnak az olvasóra hatni és annak kívánalmait kielégíteni. Az ilyen ideges olvasó azután csak úgy olvas is ám, hogy ©gyík napról a másikra elfelejti az olvasottakat. Pedig igazán kár, az újságokat csak olyan fölületesen olvasni, mert biz azokban igen-igen sok tanulságos dolgok, értékes gondolatok, nagyszerű eszmék vannak. Hogy mennyi dolgot lehet az újságokból i tanulni, illusztrálja az az eset is, amelyet valamelyik nagyobb lapban olvastam erre vonatkozólag. Két egyetemi tanár utazik egymással vonaton. Még egy harmadik úri ember utazik ugyanabban a szakaszban. A két tudós beszél a tudomány legújabb vívmányairól. Az idegen harmadik ur csendesen hallgatja őket. A két tudós egy, rájuk nézve, dubiozus ponthoz ér. Erre a harmadik úri ember, az idegen, beleszól és 1—2 szóval fölvilágusitja őket a kételyt illetőleg. A két tudós köszönettel, de hidegen, köFelelős szerkesztő Fómonkatárs BODA VILMOS HORVÄTH IGNÁCZ zömbösen fogadja a felvilágosítást és tovább folytarja a társalgást. Most egy tévtant hirdetnek. Erre már ide- den urunk, anélkül, hogy bemutatkozott volna, azt mondja : Mélyen tisztelt uraim, ne vegyék rossz néven kérem, hogy diskurzusukba bele beszélek, de önkénytelen fültanu lévén, nem hallgathatom az uraknak tévedéseiket, és kötelezve érzem magamat arra, hogy ezt illetőleg fölvilágosítsam Önöket, mert hát . . . stb. stb. A két tudós élvezettel hallgatja tévedéseiknek helyreigazító magyarázatát és fejbólintva adnak igazat magyarázat közben is. Mig végre a magyarázat végén feláll a két tudós, megköszöni a magyarázatot és bemutatkozik, hogy Dr. X. Y., és Dr. N. N. egyetemi tanárok. Ä mi idegen urunk pedig bemutatkozik X. Y. — már nem tudom most falusi jegyzőnek vagy tanítónak. Csodálkozva kérdezték, hogy honnét veszi ezt a képzettséget? Figyelmes újságolvasó vagyok. Azt hittük igazán — mondák őszintén — hogy kollégával van dolgunk. De hogy mennyi mindenféle és milyenféle, milyen érdekes, közhasznú és mondhatnám szükséges dolgokról van szó az újságokban, arra vonatkozólag szabad legyen nekem is néhány ollózással bizonyítani a fentieket. Például. Köszöntések. Az ember tiszteletének első megnyilatkozása kétségkívül a köszöntésben keresendő. A köszöntés az a mérleg, amely mutatja, mily mértékben tisztelnek minket felebarátaink. Még a legrégibb és legvadabb népnél is, ahol a kultúra a legkisebb fokon áll, a köszöntés legkülönbözőbb módjaival találkozunk. így a görögök eleinte reggel jó kedvet, este pedig egészséget kívántak. Későbben találkozásnál és búcsú- zásnál egyformán e szóval üdvözötlék egymást: Chaire ! (Örvendj !) A rómaiak nevükön szólították társaikat, találkozásnál: Ave! (Légy üdvöz !) Megjelen hetenként egyszer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 K, x/s évre 6 K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100. szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér kodtak eredeti álláspontjukhoz. Hány magyar területen működő társulat tisztviselőit kellene nekünk eltávolitani, ha velük szemben a horvátokéhoz hasonló elveket állítanánk fel. Ezek azok a horvát kívánságok, melyek nyilvánosságra kerültek; bizonyára még vannak egyéb követelések is, melyeket csak ez után fogunk megtudni. De már az itt felemlített kívánságok is elegendők arra, hogy a horvát telhetetlenséget kellő világításba helyezzék. Szomorú a dologban pedig az, hogy a horvátok nyíltan hirdetik, hogy velük a magyar miniszterelnök Khuen Héderváry gróf és Tomasics horvát bán még 1910 január 25-én egyezményt kötöttek s ők annak alapján vállalkoztak a kormány támogatására. Ám akkor még nem tudta a miniszterelnök, hogy a választásokon nagy többséget fog nyerni s igy a negyven horvát szavazatot akarta a maga számára biztosítani, természetesen úgy, hogy nem riadt vissza hazájának kárára, a nemzet örökös ellenségeinek: a horvátoknak eddig megtagadott jogokat és engedményeket biztosítani. Ki mondhatja még, hogy Khuen Héderváry gróf, nem a ravasz osztrák politikának a végrehajtója. Ismét, mint már annyiszor a múltban, a mindig szolgálatkész horvátokat akarták kijátszani és felvonultatni a magyarság ellen. Ám meglássuk, mekkora magyar hazafi- ság lakozik a győzelmes nemzeti munkapártban, melyet a nemzet bizalmával megtisztelt. Ha most a miniszterelnöke kívánságára hajlandó egy ilyen magyar nemzet — bucsuzáskor: Vale! (Jó egészséget!) kiáltással. A zsidóknál a jó ismerősök egymás kezét csókolták meg. A kalaplevétel a XVI—XVII. században jött divatba. Németországban a nőknek mindenki kezet csókol. Olaszországban ez csak a közelebbi ismerősöknek vau megengedve, az orosz nő pedig a férfi kézcsuklóját olyannal szemben, akivel szimpatizálnia nem illetlen, a homlokra nyomott csókkal viszonozza. Németországban a köszöntés legközönségesebb formája a protestánsoknál a Jó reggelt!, Adjon Isten!, a katholikusoknál a nálunk is használatos Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus!, melyre: Mindörökké Amen !-nel felelnek. Újabban — sajnos — általános lett az Isten önnel! s az Ajánlom magamat ! Az orosz leborul ura lábához, átöleli térdét és megcsókolja. Ilyenforma a lengyel paraszt üdvözlete is, máskülönben a lengyel mélyen meghajol, vagy vállon csókol, mig a cseh a ruha szegélyét csókolgatja. Ilyen alázatosak többé-ke- vésbbé a többi szláv faj üdvözletei is, kiket a szolgaságban a kelef népei még túllicitálnak. A török mellére kulcsolja kezét s fejét mélyen előre hajtja. Az arabs azt mondja: Szalem alei- kum! s hogy elhidd neki, hogy őszintén beszél, szivére teszi kezét. A bengál és a hindu azt mondja: Legalázatosabb rabszolgája 1 és minden - féle hókusz-póku8Zt csinál; a ceiloni leborul föl- jebbvalója előtt s minduntalan nevét és címét mondja. Kínában, ha két lovas találkozik, az alsóbbrangu leszáll s úgy várja meg, mig a másik elhalad; Japánországban leveti szandálját és karját térdig lebocsátva kiáltja: Ne bánts! Abe- szinia lakói térdre hullanak (borulnak) s a földet csókolják. Az egyiptomi kinyújtja kezét, mellére csapja s fejét meghajtja. Afrika egész- félvad népei megszagolják egymást, vagy a legkülönfélébb módon egymáshoz dörzsölik orrukat. Legkülönösebb a tibetiek üdvözlete: ezek kidugLe a horvátokkal. A győzedelmes nemzeti munkapárt s az abból alakult kormány felvette programm- jába a nemzetiségekkel való békeszerzés müvét s a horvátokkal már meg is kezdette ez irányban az alkudozásokat. Nagyon óhajtanám, hogy mire e sorok napvilágot látnak, már be is fejezte légyen és pedig teljesen — éredménytelenül. Csak a vak nem látja, hogy a horvátok a dualizmus megdöntésén fáradoznak, hogy igy egy délszláv állam létrehozatalával, melynek központja, természetesen, ők lennének, nagyzási hóbortból eredő tervüket megvalósíthassák. Nagyon jól tudják ők, hogy ezen ábrándjuk megvalósítása —az osztrákok szívesen fogadnak mindent, a mi I Magyarország gyengítésének eszköze — egyedül a történelmi Magyarország ellent- állásán szenvedhet hajótörést, azért mindent, ami magyar, tüzzel-vassal üldöznek és pusztítanak. Hogy a horvátok s a magyar kormány között folyó alkudozásnak mik a tárgyai, azt mélységes titok fedi, de hát még a falaknak is vannak fülei s igy az alkudozásnak néhány részlete mégis nyilvánosságra került. így követelik a horvátok, hogy mindazok a tisztviselők, kik Rauch bán idejében alkalmazva voltak, eltávolíttassanak. Ezek a tisztviselők tudvalevőleg, a magyar álláspontot képviselték, vagyis arra törekedtek, hogy az egyesült horvát-szerb koalíciónak, mely valóságos forradalmi és hazaáruló álláspontra helyezkedett, felforgató törekvéseit ellensúlyozzák. Ezeket tehát a horvátok ki akarják pusztítani, hogy még magja I se maradjon a magyar-barát elemnek. Azután nagyon utjokban van a Julián- egyesület, mert Horvátországban magyar | tannyelvű iskolákat állít és tart fenn, tisztán azon célból, hogy Horvátországban letelepedett magyar véreinket megtartsák a hazának s az erőszakos elhorvátositástól megóvják. Minthogy ezen iskolákba egy néhány horvát fiú is beiratkozott s ott a magyar nyelvet kezdte elsajátítani, ebből a j horvátok nagy lármát cáaptak, kényszer magyarosításról szónokoltak s azon hallatlan követeléssel álltak elő, a tanszabadság nagy dicsőségére, hogy tiltassék meg ezen iskoláknak horvát anyanyelvű gyermekeket tanulókul felvenni. Most jön azonban a java. Magyar- ország tudvalevőleg a vasutakat óriási áldozattal államosította s azt mind magán üzletet kezeli. Természetesen a vasutaknál olyan egyéneket alkalmaz, kik neki tetszésére vannak s abba senkinek beleszólása nem lehet. Nos, most a horvátok, mindazon vonalakat, melyek Horvátország területét érintik, egyszerűen maguk részére akarják kisajátítani s azokat, mint horvát vasutakat kezelni. Ki akaiják az ott alkalmazott magyar tisztviselőket irtani s csak sült horvá- tot alkalmazni. Az előbbi, magyar kormány, már ebben az ügyben, az engedékenység terére lépett s megígérte a horvátoknak, hogy a horvát vonalokon alkalmazott vasúti tisztviselőktől, megköveteli a horvát nyelv ismeretét. Ám a horvátok nem elégedtek meg még ezzel a magyar szempontból túlságos engedménnyel sem, hanem konokul ragasz-
