Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-06-30 / 26. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 julius 3. Lesz-e önálló bank, Önálló vámterület? (L A.) Nem lesz sem önálló bank, sein önálló vámterület. Miért? Mert á nemzeti munkapárt megkezdte munkálkodását, ami pedig nem egyéb, mint Fenntartása az eddigi közös állapotoknak ! Az a kérdés vájjon jók ezek a közös állapotok Mágyárországra nézve? Egyenesen kimondom, hogy ha semmi más érv nein is szólna ellenük, már az az egy is elégséges ellenük, hogy Ausztria akarta ezt igy. Ha Magyarországra nézve a közös bank s közös vámterület jó s üdvös lenne, Ausztria lehne ezeknek épp oly dühös éuénzŐjé, ihint most az önálló bank s vámterületnek! Tekintsünk kissé mélyére a dolgoknak. Már a történelem tanítja, hogy Magyarország Ausztriának régóta gyarmata. Szállítjuk Ausztriának a nyersanyagot, potom árért vámmentesen, kapjuk vissza drága pénzért a saját nyersanyagunkat ipari és kereskedelmi cikként drága pénzért ugyancsak vámmentesen. És ez a vámmentesség a kiszállításnál s a vámmentesség a behozatalnál, ez a megélője Magyarországnak. Soha sem lehetünk ipari és kereskedelmi állam, mert fejlődő iparunkat nem védelmezhetjük a vámmentesen beözönlő s* fejlettebb osztrák ipar által produkált cikkektől. Ha Deák Ferenc a közös vámterület fenntartását Magyarországra nézve üdvösnek találta volna, akkor nem úgy szerződik Ausztriával 1867-ben, hogy a közös vámszerződés mindig 10 évre köttessék meg, hanem úgy, hogy egyszer s mindenkorra kimondta volna a közösséget. Deák nagyon jól tudta, bogy a magyar ipar akkor még fejletlen, kezdetleges és az ország szükségleteinek kielégítésére képtelen; de látta azt is, hogy a magyar ipar idővel nőni fog, tudta azt is, hogy igazáu jómódú s boldog csak az a nép és ország, melynek fejlett ipara és kereskedelme van, megadta tehát a lehetőséget az önálló vámterület életbeléptetésére. Mert gyenge volt még az ország akkor egy Ausztriával való vámháboru végig küzdéséhez. Ma már más idők vannak. Négy évtized alatt a magyar ipar zsenge gyermekből felnőtt ifjú lett, erős fejlődése, nagy alkotásokra képes, elérkezett a nagykorusitás s önállóság korához és immár képes arra, hogy egy nagy családot, egy egész országot eltartson, ellásson! De nem teheti! Ausztria görcsösen lefogja az erőtől duzzadó magyar munkás kezet, vagy kilöki őket százezrével Amerikába, mert ez az ő életérdeke! Nézzünk csak kissé körül. Ma már ott tartunk, hogy az egykor híres osztrák ipar szinte nevetségesen eltörpül a hatalmas német, angol és francia ipar mellett. A világpiacon a bárom óriás egyre-másra szorítja ki az osztrák ipari terményeket s Ausztria egymásután veszti el lába alól a talajt ugyannyira, hogy nem marad más piaca, mint Magyarország és a Balkán, melyek Ausztria szinte egyedüli fogyasztói. Mindkettő könnyen megközelíthető. Bécs—Budapest— — Igaz bácsi, mintha guggolna valaki ott az árnyékban. No, több se kellett az öregnek. Rémülten rohant be feleségéhez. — Mama, valaki rejtőzködik az udvarban. A gyerek is látta. Jöjj ki, nézzed meg. A sarokból elővette az öreg dupla puskáját és nagybátran kicammogott a felesége mögött. . . Az asszony is odanézett a jelzett irányba és csakugyan ő is konstatálta, hogy ott guggol valaki. — Lelövöm az ebadta bitangját $— szólt az öreg és felemelte lövésre a puskát. De előbb meg kellene kérdeni ki az, kockáztattam meg. — Hát persze, — mondta a asszony. Az öreg minden hidegvérét összeszedve, de remegő hangon lekiáltott. — Ki az? Csend. — Mégegyszer kérdem : ki az ? —szólt erősebben. Halotti csend. — Mondja meg a nevét, aki ott bujkál, mert lelövöm! Lélekzetünket is visszafojtottuk, úgy vártuk a feleletet. De az - csak nem jött. Sokáig figyeltünk, de nem felelt senki. Végre az asszony törte meg a csendet: — Hát nem is bolond, hogy náég a nevét is megmondja .... Az öreg egy darabig tanácstalanul nézett ránk, aztán merész elhatározással felemelte a puskát. — Nem bánom lelövöm a bitangot! Célbavette a gyanús alakot. — Bumm! — eldördült a lövés. Utána haKonstantinápoly, Bécs—Budapest—Sarajevo, eleget mond 1 Vámsorompók nincsenek. Ha még van az önálló vámunk, Atisztriá nemcsak a magyár piacot veszíti el, háném elveszti lassankint a Balkánt is, mellyel Oii közelebb szomszédok vagyunk s iparunknak vámokkal való védésével oly hatálmas lendületet adónk, hogy pár évtized alatt Ausztria nem versenyezhet velünk a Balkánon 1 Ugy-e, hogy fan oka Ausztriának az önálló vám ellen küzdeüi ?! fog is küzdeni s nem fog visszariadni semmiféle áldozattól, aminthogy most sem riadt vissza, mikor az önálló bank letörésére indította 8 győzelmesen be is fejezte a hadjáratot! Ha nem intézhetjük pénzügyeinket Ausztriától függetlenül, a saját céljaink szerint, úgy nincs külön vámterület se. Meg fog hosszabbittatni a közös bank 10 évre, 1917-ben nem lesz külön bank, meg lesz az ok és ürügy, hogy ismét ne legyen önálló vámterület se, hanem az is hosszabbittassék meg 1927-ig s igy a két dátum soha össze nem eshetvén, maradnia kell mindennek a régiben, mert enélkül Ausztria tönkremegy 1 Jól tudják odaát, miért küzdenek, azért olyan elszántak! Mert az csak olyan „mumus“, hogy Ausztria meg elzáxja előlünk gabonánk s egyéb nyersterményeink útját! Nem tesz semmit! Eltekintve attól, hogy mikor a gyomráról s arról van szó, hogy pompás kalácsot egyék osztrák barátunk, nem fog úgy tenni, mint a durcás gyerek, ki mert haragszik, nem eszi meg a jó ebédet. Tény, hogy megvámolja s megnehezíti bizonyos mértékig búzánk exportálását és elismerem azt is, hogy kevesebbet exportálhatunk majd külföldre, de ez csak nekünk lesz haszon. Mert olcsóbb lesz nálunk a kenyér, könnyebb a megélhetés s legyenek nyugodtak aggódó agrár főuraink, a pár óv alatt rohamosan kifejlődő iparunk, hazacsalogatja képzett honfitársaink száz meg százezreit Amerikából s itthon marasztalja a kivándorolni készülő százezreket s úgy elfogyasztják búzánkat, mint annak a rendje. S ne búsuljanak, mert amit elveszítenek a nehéz verejtékes munkával kitermelt búzán, visszanyerik a fundusaikon épülő s hatalmas méretekig kifejlődő gyár- és ipartelepeikkel, melyek aztán nemcsak nékik hoznak majd busás kamatot, hanem jóléthez segítik ennek a hazának dolgos, derék polgárait. És ez nem utópia! Magyarország, ez a hatalmas, természeti kincsekben oly gazdag s még oly kiaknázbatatlan ország, ha felszabadul Ausztriának gonosz fojtogató uralma alól, meg fog állani a saját lábán, mert ha kis, kulturátlan vad Balkán államocskákban merészkedik vállalkozni és özönlik be a francia, német és angol tőke, hát talán Magyarországba ne jönne ? Hisz amely pillanatban megvonja tőlünk hitelét Ausztria, megvonjuk tőle a bankjegy kibocsátási privilégiumot, melyért egyedül, bármely külföldi bank milliárdobat bocsát rendelkezésünkre . . . Egyelőre azonban győzött Ausztria! Nem a 67 gyözfe le a 48-at, mert hisz a 67 épp úgy megadta önállóságunk kifejlesztésére a módozatokat mint a 48, hanem az osztrák pénz s a lálos csönd. „És a légbe nem vegyült a legkisebbke jaj.“ Az öreg nekibátorodva mégegyszer rálőtt: — Bumm! — és megint csend lett. Az alak úgy állt ott mint az előtt. — Talán agyonlőttem — szólt az öreg két" ségbeesetten. — Hisz nem kiáltott! — mondta az aszszony. — Hát talán aludt és úgy érte a golyó. — Lehet. Sokáig vártunk a történendőkre, de biz nem történt semmi. — Mégis meghalt — mondta az öreg és el" ferdült a szája széle, mint nekem, mikor verést kaptam. — Lemegyek megnézem — szóltam kemény hangon. — Ne gyerekem, hátha nem halt meg, csak teteti magát, aztán éjjel majd ránk tör. Talán nem talált a lövés. — Eh nem bánom, adja ide bácsi a revolvert, majd megnézem. Az öreg átadta a töltött, de rozsdás revolvert és óvatosan mentem a folyton egyhelyben álló alakhoz. A revolver kakasát felhúzva, lövésre készen közeledtem hozzá. Szivem erősen dobogott, kezem reszketett az izgatottságtól és félelemtől. De amint közel léptem hozzá, hangosan elkacagtam magam. — Mi az ? Mi az ? — kiabálta le a dicső házaspár. — A vizeshordó, — feleltem pukkadozva — amibe a néni az esővizet gyűjti össze a mosásra. magyar betegség a végtelén emböti hiúság győzte le a múltban s győzte le a jelenben is az orszá- got, dé valamint Anteus is bündig ujult erővel Fogott a küzdelemhez, valahányszor földre sújtotta Herkules, úgy Magyarország is nyilt erővel s még nagyobb lelkesedéssel fog küzdeni létóf de- béiértj minél jobban nyomja őt Ausztria. Hisz AUáétria küzdelme jogaink ellen, bizonyítja legjobbat), hogy ránk nézve csakis hasznosak lehetnék. Akik pedig azt mondják, hogy ezt „jelszavak politizálói* állítják, azoknek csak egyet ajánlhatok, nyújtsanak be indítványt a képviselőházhoz, hogy az mondja ki, miszerint a magyar országgyűlés egyenesen beül a Reichsrathba s akkor még léSz az örökösén hángöztátött „békés egyetértés király és nemzet“ között. Hisz a jelenlegi országház állítólag a nemzet! Avagy tán csak egynéhány százezer magyar s majdnem ugyannyi nemzetiségi polgár delegáltjainak gyülekezete?! Általános titkos községenkénti választójogmikor jön el a te országod?! Ha ez valaha meg lesz, akkor a „politikus csizmadiák országa“ boldog ország lesz. Addig azonban alkohollal hódított politikus páriák országa ez! Iparos-ankét E lap múlt heti számában egy hir arról szólt, hogy a polgármester ankétra hívja össze a szekszárdi iparosokat a megrekedt helyi ipar fellendítése céljából. Dicséret az életrevaló gondolatért, bár nem ismeretes, mikép gondolja a polgármester a megrekedt állapotok fellendítését, mégis maga a gondolat igy általánosságban is megérdemli a közvetlenebb érdeklődést. A magyár kisipar talpraállitása elsőrangú érdek. Elég az országszerte megindult mozgalomra hivatkozni. Azonban ne higvje a polgár- mester, hogy az ő jóakarata képes lesz egymagában a kis ipart megvédeni. Szó sincs róla. A helyi ipart megvédhetik maguk az iparosok, az ő szorgalmuk, kitartásuk, élelmességük és haladási vágyuk. A polgármester csak tömöritésré, gondolatok fölvetésére, irányítás tekintetében tehet alkalmas szolgálatokat, de magát az ipart meg nem csinálhatja. Kivált ha az iparosok részéről nem találkozik elég készséggel. S hogy ez a készség biztosított legyen, elsősorban is nevelni kell rá az embereket, különösen a fiatal embereket. Az iparosoktatás intenzivitásáról van szó. Szakfelolvasásokról és kiváló szakemberek lehozataláról, akik élő szóval és példával nyújtanának felvilágosítást az egyes szakbeli ágak fejlődéséről, mai állásáról. De nem csupán a szakoktatás fontos e tekintetben, hanem magánnak az egyénnek nevelése is. Az életrevalóság és a tisztultabb erkölcsök szempontja nélkülözhetetlen a jövő fejlődésében, mert egyéni fegyelmezettség és vállalkozási hajlam nélkül a céhrendszer megdőlte óta széthullott szervezetet összekalapácsolni alig lehetséges. Velük ellenben elő lehet készíteni^. szakbeli fejlődést. Nyilvánvaló tehát, hogy a kisipar talpraállitása a legnehezebb feladatok közé tartozik, s a társadalom kicsinylő felfogásával való szembeszállás nélkül meg sem kísérelhető. Maguk az iparosok hivatvák arra, hogy szakmájuknak becsületet szerezzenek, a példásan teljesített kötelesség meghozza az anyagi eredményt is. A meg- bizhatóság elengedhetetlen föltétele az ipar tiszteletének, ez pedig a sokszor tapasztalt mozdulatlanság legyőzésével vívható ki. Az úgynevezett magyar betegség az oka minden elmaradottságunknak, s a vállalkozási kedv teljes hiánya. Eaélkül pedig nincs ipar, s ha ezt nem sikerül az emberekkel megértetni, akkor meddő lesz minden kísérlet. A munka jegyében haladó világon kockázat és erőfeszítés nélkül nemcsak boldogulni nem lehet, de megélni sem. De jól van ez igy. A bajokban sok tanulság is rejlik. A szekszárdi ipar sem mutat vigasztalóbb képet, mint az ország bármely kisvárosáé. A régi mulasztások okait keresni meddő szalmacsépelés, helyesen csak az cselekszik, aki a jövő megállapodásán fáradozik. Városi élet független és jómódú iparos osztály nélkül el sem képzelhető. Egy városnak ez adja meg igazi jellegét, mert a máról-holnapra változó hivatalnoki osztálytól a város iránt való behatóbb érdeklődést várni nem lehet. A polgárságnak, az iparos osztálynak kell ama rendíthetetlen alapnak lenni, amelyen a városi élet nyugszik, ők viselik jobbára a terheket, az ő érdekük, hogy ezt minél könnyebben viselhessék. A modern városi élet feltételezi az ipar fejlettségét. Nemcsak a gyáriparra gondolunk, hanem leginkább a kisiparra. Egészséges gyáripar csak ebből fejlődhetik. Az erőszakolt gyáripar tönkreteszi a kis existenciákat, s a vagyont egy kézbö halmazza, holott sokak jóléte egészségesebb állapot, mint az egyes nagytőkével szemben álló sokak nyomorúsága. Ezen szempontok talán megérdemlik a megfontolást, s mikor alapok lerakásáról van szó
