Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-06-30 / 26. szám
XXXYIII. évfolyam ______ 26. szám Szekszárd, 1910 julius 3. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkeszt6ség Bezerédj István-otcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények intézendők Felelős szerkesztő Főmnnkatárs BOOA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Sivár korszak. Mióta az országgyűlést megnyitó trónbeszéd tartalma közismertté vált, tisztában lehetünk Magyarország jövendő sorsa iránt. A nemzeti fejlődésre vonatkozólag táplált szép reményeknek hosszú időre vége s a Bécs akarata előtt készségesen meghajló s irányt onnét váró munkapárti korszak a maga sivárságában keríti hatalmába az országot. Jön terhes újabb adó, mely a súlyos anyagi bajokkal küzdő lakosságnak még imádságba is foglalt mindennapi kenyerét teszi kétségessé. Lesz katonai létszámeme- lás, mely az Amerikába való kivándorlás folytán úgyis meggyérült munkás kéz tízezreit vonja el évenként a gazdasági élet j köréből. Jön az újabb kísérlet, mely a köz- i igazgatás államosítása s az önkormányzati jogok megnyirbálását célozza, mert még nem elég az eszköz, mely a hatalomnak a nemzeti törekvések letörésére rendelkezésére áll, újabb erőtényezőket szükséges beilleszteni, S mind ezen nemzetrontó törekvések ellensúlyozásául, mit ígér a munkapárt. Katonai téren semmi újabb vívmányt, még az úgynevezett kilences bizottságnak Tisza István miniszterelnöksége idejében pontokba foglalt szerény kívánságait sem. i)e megígéri, hogy a választási törvény megalkotását úgy viszi keresztül, hogy az a magyar állam nemzeti jellegének teljes megóvása mellett, a demokratikus fejlődés igényeinek meg fog felelni. Hát helyes, de ezen Ígéret súlyából sokat vészit az által, hogy el nem képzelhető magyar országgyűlés, mely ezen irányzat ellenkezőjének alkotására kapható | volna. Ez tehát a kényszerítő szükség pa- | rancsa. ígéri továbbá, hogy a Horvát-Szla- von országokra vonatkozó függő kérdések, akként fognak megoldatni, hogy a magyar birodalom érdekei teljes megóvásban részesüljenek. Dicséretre méltó törekvés, csak | azután a megoldásnál ez az ígéret, a maga j teljességében be is váltassák s azokból az l érdekekből, a béke kedvéért, mint már sok- I szór történt, semmi fel ne áldoztassék. Mert | a történelem nem egy példát szolgáltat arra j nézve, hogy Horvátország az az ütőkártya, melyet a bécsi politika mindig kijátszik, ha Magyarország gyengítését tartják szükséges- i neki azért kíméletesen bánnak velők s hi- I zelegnek nekik, hogy minden időben rendel- | kezésükre álljanak. A trónbeszéd egyetlen kijelentése, mely í némileg a magyar álláspontnak kedvezni ; látszik, a következőleg hangzik : A jegy- j bank szabadalmának az év vegén való le- j járta folytán, sürgős szükséget képez a j bankügy rendezése, amelynek kapcsán kormányunknak gondja lesz arra, hogy a kész- j fizetések kérdése is rendeztessék. Hanem itt | is nem a készfizetések megkezdése van ha- j tározott alakban kilátásba helyezve, csak a i rendezés iránt tétetik Ígéret, arai olyan is lehet, amit a magyar közmondás igy szokott jellemezni: olyan se hús, se hal féle. i Szóval a nemzeti munkapártnak a trón- | beszédben részletezett programmja, a nemzeti haladás szempontjából, egy nagy semmi, j melyet, hogy a magyar gyomor bevegyen, ! egyébb téren sallangokkal cifráztak fel, de mindenki tisztában lehet vele, hogy az bízón csak olyan ígéret, mely minden párt programmjában elő szokott fordulni, de azután kilenc-tized része papíron is szokott maradni. Egy esküvőre! Tehát a nagy nap eljön nemsokára ? A pajzán kedvű, csapongó madárka Aranyos, fényes kalitkába lép? Az ősi, meghitt fészekből kiröppen, Hol jó anyjával búban és örömben Együtt töltötte ifjú életét!? Uj élet vár most Önre — szép menyasszony! Oh de a rabság könnyet ne fakasszon Szeméből, hisz nincs ennél édesebb! Ha kalitkába lesz is majd bezárva! Hajtsa fejét hű párja oldalára S aztán kettecskén - csiripeljenek! Fadd, 1910. junius 29-én. KÖVY ÁRPÁD. ki én házigazdám. Irta; Selényi Miklós. Ott laktam diákkoromban a zeg-zugos görbe Malom-utcában. Azt mondják azok az ócska házak, melyekben most békés nyárspolgárok laknak, valaha mind malmok voltak s igy maradt rajta azon az utcán a „Malom“ elnevezés. Ilyen féle régi házban laktam én is. Házigazdám pénztáros volt annak idején a városnál és nem csoda, úgy hozzászokott az örökös rettegéshez, hogy nyugdíjas korában sem szokott le róla. Máskülönben jószivü volt az öreg. Engem nagyon szeretett. (Nem tudom ugyan, hogy magamért-e, vagy-e a 30 forint havi gázsiért, amit az apám fizetett értem, de elég az hozzá, hogy nagyon jól bánt velem és ezért szerettem is az öreget.) Igaz, hogy papucs-kormány alatt sínylődött, de mondom, szörnyen gyáva volt. Élete párjának egy haragos pillantása elfojtotta ajkán a zúgolódó szót és minden úgy történt, ahogy az asz- szony akarta. Amint hozzájuk költöztem, mindjárt kioktatott az öreg : — Aztán lelkem gyerekem este ne maradjon ám el soha sem, mert tudja nagyon rosszak az emberek. Ki tudja, hátha valami elvetemült megtámadja éjszaka, aztán — Isten őrizze — még talán agyon is veri! Tizenkét éves voltam az egészben, hát nem is maradtam ki sohasem. De nem is lehetett volna. Kapukulcsot nem kaptam, az öreg pedig már 8 órakor bezárta a kaput. Egyetlen egy lakó volt a házban Kaluszek László postatiszt. Ennek is úgy adta ki az öreg a lakást, hogy este 8 órától már nem engedi meg a vendégfogadást, vagy „más ilyesmit.“ A kapu villamos jelzővel volt ellátva, úgy, hogy nyitásakor éles berregés jelezte, hogy valaki bejött. Az öregnek ugyanis az volt a fixa ideája, hogy ő rá valaki évek óta leselkedik és az meg is fogja ölni őt egyszer, ha nem őrizkedik tőle. * Egy borongós, szeles őszi este, úgy fél kilenc tájban valaki csengetett. — Mama — szólt feleségéhez — valaki be akar jönni. Csengetett. — Hát menjen, aztán nyisson kaput neki — szólt a felesége. — Én? . . . — Hát ón csak nem megyek — mondta határozott hangon az asszony. A csengetés ismétlődött. Megjelen hetenként egyszer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */, évre 6 K, 1ji évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig S K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Sajnálattal vagyunk azért kénytelenek megállapítani, hogy nem vagyunk azon szerencsés helyzetben, hogy ő felségének, a dolgok uj alakulása fölötti atyai örömeiben osztozzunk. Majd ha egyszer Bécsben, a dinasztia érdekei szempontjából, azon egyedül helyes politika győzedelmeskedik, hogy a trónnak a legbiztosabb támasza Magyarország s hogy a monarchia fenntartásának egyedül biztos eszköze az, ha a Kárpátok aljában egy egységes, gazdaságilag fejlődött s az önálló államiság minden feltételével rendelkező magyar állam terjeszti ki védő szárnyait, akkor bizonyára, pártkülünbség nélkül, minden magyar ember szive egyet dobban, ha örömben látja úszni azt, ki legdrágább kincsünk: Szent István koronájának felkent viselője. De mig a császárvárosban az az uralkodó szempont, hogy Magyarország állami önállóságra törekvéseit minden áron ellen kell súlyozni; mert egy államilag egységes, erős magyar birodalom az örökös tartományoktól való elszakadás magvát hordja mé- hében; mig odaát az egyetlen vágy és törekvés hazánkat csupán tartományi helyzetben tartani, hogy igy a németségnek és szlávságnak legyen honnét megszerezni anyagi boldogulásának eszközeit, addig ne számítsanak nálunk békés kormányzásra. Mert ha most sikerült is a bécsi politikai irányzathoz simuló nagy kormánypártot, részben meg nem engedett eszközökkel, összetobor- zani, azért el fog jönni az idő, midőn a kétségbeejtő állapotban leledző magyarság helyzetének tudatára ébred s úgy leszámol azokkal, kiket most vállaira emelt, mint tette annak idején a szabadelvű párttal. Boda Vilmos. — Most már ki kéne menni — ismételte az öreg .— Jöjjön bácsi, majd ón is megyek — szóltam mosolyogva az öreg huzódozásán. — Jó, hát menjünk lelkem gyerekem . . . Az öreg először zsebrevágta az ágya mellett függő ócska revolvert, nekem a kezembe adta a*lámpát, aztán megindultunk. — Csak lassan gyerekem — szólt, mikor kiértünk. Maga csak menjen elől a lámpással, én meg majd mögötte jövök, ha netalán szükség lenne rám. A kapuhoz érve megkérdezte az öreg: — Ki az ? — Horváth postatiszt. — Mi tetszik ? — Kaluszek úrhoz akarok menni. De kérem nyisson már ajtót, hidegem van ebben a szélben ácsorogni. — Jól van jól — mondta az öreg. Ne ilyenkor tessék jönni. Ilyenkor nincs se Kaluszik, se Haluszik. Ilyenkor minden ember aluszik . . . Az öreg még ennek sem merte kinyitani a kaput. Hátha ez az ő merénylője . . . Hja gonoszak az emberek. — Az, majd ilyenkor nyitogatom a kaput. Még mit nem ? Az se tudom, ki fia, borja, aztán majd beeresatem — szólt méltatlankodva. — Igaza van bácsi — mondtam jóváhagyólag. Ilyenkor minden tisztességes ember odahaza van. Megindultunk a lakás felé. Amint felértünk az emeleti folyósóra, az öreg megrántá karomat. — Nézze gyerekem: mintha valaki lenne a mosókonyha sarkánál. A^hold az egyik szürke felhő mögé bujt el, az udvar csak nagyon gyér világításban állott.
