Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-07 / 40. szám
40. szám XXXVII évfolyam Szekszárd, 1909 október 7. Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Kossuth Ferenc a mi vezérünk. Kossuth Ferenc a király elé járult és politikai bölcsességgel tárta föl a mostani helyzetet, melyet komoly és lelki- ismeretes megfontolással világított meg. Ha a kibontakozást őszintén Bécsben is akarják, akkor a függetlenségi párt vezére kapja meg a tisztán független államférfiakból alakítandó' kormányra a királyi megbízást. A koalíció megszűnt, ezt maga We- kerle Sándor temette el. Ennek következtében uj helyzet állott elő, melynek központján Kossuth Ferencz áll, akit programmjához szilárdul ragaszkodó, egységes függetlenségi párt támogat s vele küzd a nemzet érdekeiért, melyeket feladni soha nem fogmert ezt nem is teheti Kossuth Lajosnak fia. A hatvanhetes és negyvennyolcas párt évtizedekig küzdött, egymással, a fegyvert csupán a koalíciós uralom alatt tették le elveiknek fentartása mellett. A szövetkezés megszűnt, igy most nem kö- vetkezhetik más be, hacsak a nemzetet ismét törvény nélküli állapotba nem akarják sodorni, mint a függetlenségi pártnak uralma. Alkotmányos felfogás szerint a királynak a többségi pártból kell a kormányt kineveznie. Királyunkat, aki annyi megpróbáltatáson ment már keresztül, mindig alkotmánytisztelőnek ismertük. Tehát nem tehető fel róla, hogy olyan akadályokat, olyan követelményeket szabjon elő, meFelelős szerkesztő Főmnnkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ lyeknek teljesítése összeütközik a kormány- képes 48-as párt negyvenéves programm- jával. Az uralkodónak lojálisabb, áldozatkészebb alattvalója nincs, mint a hűséges magyar nemzet, melyre, amint a múltban, úgy a jövőben is számíthat a megpróbáltatás idején. A bécsi politikusoknak pedig meg kell már egyszer érteniök, hogy Magyar- ország óhajtja, akarja és követeli törvényben biztosított jogait. A magyar nemzet megerősödése, vagyonosodása csak úgy biztosítható a jövőre, ha megszűnik Ausztriától való gazdasági függése. Tiszteletben tartjuk mi ugyan Wekerle Sándor, Andrássy Gyula és Széli Kálmán politikai meggyőződésüket, akik a gazdasági közösségnek harcosai és igy tiszteletet követelünk a mi elveink iránt is. Csak, hogyha a gazdasági közösség * híveinek meggyőződését lélektani alapon oknyomozzuk, akkor mit látunk? Azt, hogy a gazdasági közösség megteremtőinek meggyőződésére mély, mondhatni döntő befolyást gyakorolt az á, kor, amelyben azok nevelkedtek. Az abszolutizmus korszakában felnevelkedett emberek egészen más világításban látták a világot, mint aminőben látják azok, akik az alkotmányosság diadalának korszakában váltak férfiakká! Az egyik a csüggedés, a kislelküség számára nevelt katonákat, akik az örökös megalkuvás hívei, — másik korszak a folytonos előrehaladásnak nevelte a harcosait. Kossuth Ferenc és hatalmas pártja a gazdasági önállóságot akarja; mert ezt követeli a nemzet többsége is. A közös- ügyes és az önálló gazdasági berendezkedés hívei már megvívták harcukat s a győzelem pálmáját azok nyerték el, akik az önálló nemzeti banknak és az önálló vámterületnek a hívei. Vegyék ezt fontolóra Ausztriában és ne harcoljanak Magyarország gazdasági önállósága ellen. Nekünk gazdaságilag meg kell erősödnünk ; mert különben leroskadunk azon óriási terhek alatt, melyeket a közös hadsereg fentartása és nagyhatalmassági állapotunk követel. Mostani lekötött helyzetünkben a százmilliókat a közös költségek fedezésére alig leszünk képesek kiizzadni, hacsak a tönkretevésig meg nem erőltetjük magunkat. Valóban sok rosszakarat és vakság kell ahhoz, hogy nem akarják a Lajtán túl belátni, hogy azt az anyagi erőt, amelyre szüksége van a közös hadseregnek, csak a magyar nemzettől kaphatja ‘ és a nemzet erre csak úgy lesz képes, ha gazdasági önállóságban állandóan és folytonosan pótolni tudja az állandó és folytonos anyagvesztést. A megpróbáltatás napjai előreláthatólag reánk fognak szakadni. Ezen időben tartsunk össze rendületlen kitartással ezredéves alkotmányunk mellett és kövessük bölcs és higgadt vezérünket: Kossuth Ferencet! TÁRCA. ____ Fe cskék. Háztetőkön gyülekeznek, Csicseregve búcsúznak, Néma gyásza az eresznek Lidérce a nagy útnak. Borús szívvel, sebes szárnnyal Száll a sereg délfele, De mint messzeb-messzébb szárnyal, Elmarad a bu fele: Uj otthon int már feléjük, S felvidul bus csicsergésük, Uj szerelem, uj világ, Rózsaszínű mese-világ! Irigyellek boldog fecske, Egész élted csupa nyár, Nem bánt soha tél hidege, Veled örök tavasz jár. Két hazád kijzt vándorlásod Örökös nászutazás, Mindég melletted kis párod, Ha rémit vihar zugás. De elülnek ám a vészek, S vár reátok puha fészek, Ha véget ér utatok, Csicsergő nászutasok! A parasztbecsület. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. — Irta: Stix. Késő éj van. A kis falu utcáin mély csendeség ütött tanyát. Csak alig pislog itt-ott egy-egy halvány gyertyavilág az ablak párnáin átszürődve. Az éjji vándor már nagyot haladt pályáján s a tejut is elfoglalta helyét az ég peremén. . . . Magam egyedül barangolok a némaságban. Űzve, hajtva lépkedek előre; keresve ilyenkor szüntelenül azt, amit elveszítettem : a reményt, a boldogságot . . . Egyszer ilyen holdas éjjen történt valami, amit magam is a bíróságnál hallottam részletesen elmondani; s ha eszembe jut, szégyenlem magamat. Ma talán magam sem tennék különben, mint az a barna, pirosképü paraszt legény tett azon az éjjen: mikor egyetlen döféssel kioltotta annak életét, aki az ő menyasszonyát meggyalázta ... * . . tehát nem bánja a bűnét ?“ — kérdi a tárgyalást vezető biró . . . Szabó Peti kiegyenesedik e szavakra. A karjára fűzött bilincs megcsörren, olyan idegbontó annak tompa csengése. Hátravetett fejjel bátran néz a biró szemébe. Ismét a régi délcég legény lett, pedig a börtön sokat vett el azokból a rózsákból, miket az élet rakott oda, arra a barna arcra. Szemeiben mégegyszer megcsillannak azok a régi tüzek, hogy azok is néma tanúi lehessenek igazán k. Remegő hat gon kezdi azután beszédét: „Nem bánom tekintetes urak, amit tettem, sőt nem is érzem' magamat bűnösnek! . . . A menyasszonyom volt a leány. Már két éve, hogy jártam hozzá. A szülői jól tudták: miért ; mert én a Julisnak megmondtam. S ne higyjék, hogy a leány szerelmet hazudott. Nem, tek. törvényszék! Jól emlékszem . . . éppen olyan csendes éj volt, mint ez a másik. Sokáig voltam náluk s a váláskor megmondtam, hogy : szeretem, legyen a feleségem. Dolgozni, fáradni, küzdeni fogok érte! Megmondtam, hogy sohasem szerettem más leányt nélküle és sohasem tudnék mást szeretni, . . . ma is szeretem még. S ő meghallgatott. Sirva borult a vállamra s megesküdött, ott az isten szabad ege alatt, hogy csakis az enyém lesz. Boldog voltam. Mint egy őrült rohantam haza s a szivem, ez a szegény szív, mintha kiakart volna ugrani helyéből. A fejem zúgni kezdett s én nem láttam mást: csak azt a síró leányt s nem hallottam mást, csak: szeretlek! . . . Aztán megkérettem s a szülői nékem adták. Meny országot éltem akkor, s az üdvösségemet adtam volna érte. Nem tudtam már szeretni az édes apámat, azt a deresedő vén embert, akinek egyetlen boldogsága voltam ; bántott az édes anyám, akinek emlőin éltem, aki féltve őrzött, akinek mindennapi imáinak tárgya voltam; haragudtam, ha láttam szegény anyám örömét, amit csakis bennem talált. A munkához is csak azért volt kedvem, mert tudtam, amit keresek, a miénk lesz: az enyém, meg a feleségemé ! Igen, tek. törvényszék : imádtam azt a leányt! Ezután jött Pista, hogy megszabadult a katonaságtól. v Öreg legény volt már, mert nálunk a lányok már vénnek nézik, aki 24—25 éves — nem is szívesen foglalkoznak vele. S. RÓZSIRA. ítralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük, htf a hátralékos összeget a kiadóhiTatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
