Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-30 / 39. szám
XXXVII. évfolyam _________ 39. szám__ Szekszárd, 1909 szeptember 30Fü ggetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Előfizetési felhívás* Október 1-vél uj előfizetést nyitunk a Tolnamegyei Közlönyre, mely a megyének legrégibb lapja s a függetlenségi és 48-as Kossuth-pártnak egyedüli képviselője vármegyénkben. Felkérjük tisztelettel azon előfizetőinket, akiknek előfizetése lejár, hogy azt mielőbb megujitani szíveskedjenek. Lapunkat a t. megyei tanitók és tanítónőknek fél árért küldjük meg, mivel a „ Tolnamegyei Közlönyu a „ Tolna- megyei Általános Tanító-egyesületu -nek hivatalos közlönye. Előfizetési dyak: Egész évre 12 kor. Fél évre 6 kor. Negyed évre 3 korona. Kérjük régi előfizetőinket, hogy előfizetéseiket megújítsák s ismerőseik körében mentői több hivet toborozzanak lapunknak. Hátralékos előfizetőinket pedig nyomatékosan felkérjük, hogy hátralékos dijaikat az ujjal együtt küldjék be, mivel ellenkező esetben a lap küldését beszüntet ük, mert a lap kiadása nagy anyagi áldozattal jár. Hazafias tisztelettel: A „Tolnamegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */* évre 6 K, l/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Három esztendő. (F. E.) Most viszik el a legények elejét. Elviszik, hogy három esztendőn keresztül egyék a császár kenyerét, hordják annak mundérját s kiképeztessenek arra a pályára, hol a vitézség a legfőbb erény s a hol a német szó a mindenható komandérozó. Három esztendőre! Iszonyú idő. Ha elképzeljük, hogy ezalatt mennyi hasznos , munkát, minő eredményes működést lehetne kifejteni avval a sok ezer emberrel, akit ott fognak, hogy a fegyverforgatás, a peckes lépés misteriumába bevezessenek, akkor sajnálattal kell, hogy eltöltsön az a tudat, hogy mindez a sok erő, energia, egy hiábavaló, semmi hasznot nem hajtó nagyhatalmi hóbort szolgálatában áll s hogy az a temérdek pénz, mi e parlagon heverő erőknek táplálékot, ruházatot s lakást biztosit, mind, mindhiába pocsékolódik el, a semmibe vész, elkallódik. Elkallódik az a sok emberi munkaerő is, melyet e három esztendőn keresztül nem értékesíthetnek, elkallódik az a sok vagyon, melyet otthon nem művelhetvén, elpusztul, kevesebb lesz, megsemmisül. S mégis. A törvény, törvény. Annak erejét semmi sfem gyöngítheti. — Mi sem azért szólalunk fel, mintha a törvények ellenében akarnók biztatni azokat, kiket a természet egészséggel, erővel ruházott fel, de akik épen e szerencséből kifolyólag találják meg szerencsétlenségüket, a három esztendei katonai szolgálatot. Sokat, igen sokat beszéltek s Írtak már erről a témáról s fognak is még beszélni s írni a jövőben is. Mert hiába, amig a nemzetek állig fegyverben állanak, amig a nemzetközi kérdésekben nem választott bíróságok, hanem a2 erő, az ököl adja meg az igazságot, mindaddig mi sem álmodhatunk arról az ideális korszakról, mikor általános lefegyverezés következtében megszűnik annak a sok munkabiró férfiúnak három esztendőn keresztül való erőpocsékolása, három esztendőn keresztül való semmittevése. Mert az a munka, lett legyen bármily megerőltető is, amely hiábavaló fáradságot okoz, melynek gyümölcsét sem az egyed, sem az összeség nem élvezi, az a munka hiábavaló, értéktelen s Csakis erőpocsékolásnak tekinthető. Ha az általános lefegyverezés idejét előre be nem láthatjuk, ha a közeli jövőben a katonai szolgálat, a védkötele- zettség megszüntetését nem is remélhetjük, de a dolgok ilyetén való megtartásán, avagy változtatásán gondolkozhatunk. Arról igen is beszélhetünk, vájjon okvetlenül szükséges-e az, hogy e nagy erő- tömegnek okvetlenül három esztendeig kell parlagon .hevernie,? Vájjon nem lehet, ha már a létszám leszállitást nem kérhetjük, legalább az időt megrövidíteni?! S ez az a pont, mely legtöbb vita tárgyát képezte. Természetesen mindenkor a szakkörök vitatták a hosszabb idő szükségességét a polgári elem érveivel szemben. De végtére mégis megállapodásra jutottak, hogy két esztendő éppen elégséges arra, hogy a legénységet teljesen kiképezzék a haditudományok minden csalafintájába s hogy két esztendő alatt minden egyes katonát betaníthatunk arra, hogy még a kínai nyelvű komandókra is úgy forduljon, perdüljön, mint az orsó TÁRCA. _____ It t járt a bánat. Itt járt a bánat. Régi ismerősöm. Sokáig laktunk egy fedél alatt; Nagy otthonosan lépett be ismét, Azt se kérdezte: szabad ? nem szabad ? Szemébe kacagtam vidáman, könnyen: Itt akar ütni állandó tanyát? S lélekölő szürke melódiákkal Akarja tele sírni e szobát ? Nézzen csak meg jól: a szivem, lelkem Mosolygó álmok lágy vizén evez. Nézzen csak meg jól: most boldog vagyok, Nem kell a bánat, nem kell a kereszt. Nem kell a maga szintelen hajója: Virágos csónak repül a vizen . . . Ábrándos, szelíd, sugaras esték Halk meséjétől dobog a szivem. Menjen, csak menjen! Félek magától! Ne maradjon itt! Minek jön ide ? Minek? Mikor most csupa édes álom Borul csöndesen házam fölibe. Huszár LoliAsszonyszerelem. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. — Irta: Selényi Miklós. , A háziasszony névnapi vacsorájáról lassan- lassan szállinkózott hazafelé a kis Mohár város illusztris közönsége. Az asztalnál csak ketten maradtak. Maga az özvegy háziasszony, meg a kedélyes Kászonyi Béla, a főszolgabíró. — János — szólt a háziasszony a felszolgáló inasnak — tölts a főbíró urnák! — Köszönöm, köszönöm — szabadkozott a férfi — későre jár az idő, megyek . . . — Dehogy is van késő. . . még alig múlt éjfél. Az inas színig töltötte a poharat, azután nyugodni tért. Koccintottak az öregek . . . Poharuk ajkát érintették össze és mosolyogva néztek szembe egymással. Öreg szemükben régi tűz lobbanása látszott, melyet csak az édes múlt emlékei gyújthatnak lángra. Az öreg főbiró felemelte poharát: — Egészségére, nagyságos asszonyom . . . — Nem ... ne igy ... — szólt a mámoros- fejű asszony — csak úgy mint régen . . . azelőtt. — Igen, úgy mint rég . . . nagyon rég volt. . . Akkor csak Tilduskának hívtam, ’ de az rég volt. . . — Igaz, rég volt, de az idő ismét visszatért, most is lehet .. . Higyje, hogy úgy van, mint rég volt. I— Egészségére, Tilduskám ! A poharak ismét összecsendültek ... és azután csend lett. A férfi kinézett a kis filagória nyitott ablakán és hosszan, néma bámulattal nézte a csillagos éjszakát . . . — A hold, az a szépen fénylő szelid hold, most is oly mosolyogva tekint le a földre, mint régen . . . Akkor, mikor először csókolta le ennek az asszonynak ábrándos kék szemét. Örök hűséget esküdtek egymásnak a méla holdas estén .. . de hisz akkor még gyermekek voltak. Elkerültek egymástól sok, hosszú évekre. A leány elfeledte őtet, de ő nem tudott felejteni ... Az asszony másé lett, de ő nem tudta kárpótolni magát más leány szerelmével. Igaz, a leány sokáig irta szerelmes leveleiben : „Ugy-e érzi, hogy szeretem ... Tudja ... ugy-e hiszi? Hiszi, hogy a szivemben Magának emelt oltár örökre a Magáé marad? Hogy képe helyébe soha senki másé nem férkőzhet.u De hát a női szív érzelme másé lett, másnak adta szivét, egész életét ... Aztán találkoztak egy csúnya őszi délután. Temetésen. Az asszony férjét temették . . . Ott állt a koporsó mellett könnyező szemmel, viaszsápadt arccal. De mikor ő, a rég nem látott, mellőzött, hű, szerelmes férfi betoppant a feketeleples szobába, az asszony arcát pir futotta el . . . * Azóta többször találkoztak. A régi tűz parázsát szította szivükben a gyakori találkozás és érezték mind a ketten, hogy szerelmük akkor nem halt ki egészen szivekből,, mikor visszaküld. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összeget a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
