Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-12 / 32. szám

2 között uralkodót vagy egy trón várományosát, a ki országában bonyodalmakat kívánna látni vagy előidézni? — Ferenc királyi berczeg, mint a habsburgi dinasztiának Ferenc József császárhoz és királyhoz legközelebb álló agnátusa éppen úgy, mint az uralkodó felség, a Lajtán tulnan és innen a parlamenttel egyetértve és a nép kívánságainak lehető figyelembe vételével kiván uralkodni és ha a királyi hercegnek olyan véleményt vagy szán dékot tulajdonítanak, amelyből a magyarországi dolgokkal való elégedetlenség világlik elő, akkor nem az ország és ennek lakossága iránt való ellenérzésről, hanem csak bizonyos politikai me­tódus iránt való idegenkedésről lehet szó, amelyet esztendők sora óta a magyarországi uralkodó körök a koronával és a monarkiával szemben gyakorolnak. A trónörökös, folytatja a cikk tovább, azon az állásponton van, hogy katonai és gazdaság- pénzügyi téren további nemzeti engedmény nem tehető, ha a hadsereg egységét és harcképességét és a monarkiának az európai államok koncertjé­ben való politikai és gazdasági súlyát nem akar­juk helyre nem hozható veszedelemnek kitenni. Ebben azonban nincs semmi idegenkedés Magyar- országtól, hanem ellenkezően, ez érdekeinek lelki- ismeretes szemmeltartása, mely érdekek a monar- kiáéval azonosak. Ferenc Ferdinánd csak arra törekszik, hogy megszüntesse azt az állapotot, hogy a magyar pártvezérek a koronára állandó nyomást gyakoroljanak és a közös intézmények­nek lépésről-lépésre való föladására kényszerítsék. Azok a kötelékek, melyek Magyarországot és Ausztriát összekötik, a nélkül is igen meglazultak ; katonai téren való lazítás a hadseregre lenne ve­szedelmes, a gazdasági és pénzügyi téren való lazítás pedig első sorban Magyarországot fenye­getné gazdasági katasztrófával. Ez a trónörökös véleménye és ebben nem ellenérzés nyilatkozik meg Magyarországgal szemben, hanem ellenkezően legéletbevágóbb érdekeinek legjobb akaratú tekin­tetbe vétele. Ha a drezdai lap a trónörökös fel­fogását a függó'ben levő kérdésekre nézve hiven adja elő, akkor beláthatlan végű nagy harcra lehetünk elkészülve, mert a magyar nemzet óriási nagy többsége ha el is tudja magát határozni arra, hogy önálló államisága több nevezetes feltételé­nek ez idő szerinti érvényesítését kedve­zőbb időkre halassza, de arra magyar ember egyáltalán nem kapható, hogy a 67-iki királyi esküvel szentesített törvény­ben biztosított jogokról lemondjon, vagy azok érvényesítésére vonatkozó törekvéseit csak egy pillanatra is felfüggessze. Ki kell tehát domborodni a maga teljességében a kettős államszövetség min­den lényeges feltételének s létesülni kell az állami egyenjogúságnak. Kerüli otthonát és megindul azon az utón, melyről nem igen van visszatérés . . . A nő, a feleség pedig könnyező szemmel látja boldogságuk szertefoszlását, az élet keserű­ségét látja mindenben ; örömét semmiben sem leli és néma lemondással várja, mig megszabadul e siralomvölgyből, hol soh’ sem nyílnak az ö szá­mára a boldogság rózsái, hanem csak az örökös kin és lelki szenvedés szúró tövisei. De, hisz minek is ecseteljem ezt az „életet.“ Majdnem naponkint hallunk megrendítő családi drámákról vagy bukásról. Hányszor is­métlődik meg a lapok hírrovatában ez az eset! ? Maga az élet a leghatásosabb bizonyítéka. És az előidézője: az érdekházasság, a pénz őfelsége. A mai ifjúságba úgyszólván belepréselik azt a tudatot, hogy neki, ha boldogulni akar, gazdag, vagyonos lányt kell elvennie. A reális élet tanítása. Az már csak másodrendű kérdés, hogy annak, kit egész életére magához csatolt, milyen a lelke és milyenek az igényei. A pénz a fő. Az idealizmus, a romantika korszaka „le­járta magát.“ A gyermekekbe már az óvodától kezdve belenevelik a reális világnézletet és mint káros fattyúhajtást irtják ki leikéből az idealizmust. Mert főcéljuk: boldogítani az embert. Hogy med­dig és hogyan, az már nem olyan fontos előttük. Ne nézzünk előre a jövőbe, hanem körül és mindent a magunk javára igyekezzünk kiaknázni tekintet nélkül másokra, vagy a jövőre. Ennyiben foglalható össze röviden tanításuk és ez az az elv, melyből kiindulnak és evvel boldogítják (?) agyon a modern (!) embert. Hogy hogyan, mindenki tudja. Es legnagyobb részt ez az oka a legtöbb ember boldogtalanságának. Ez olyan feltétel, melynek teljesítése nélkül Magyarországon nem lesz béke, sem kiegyezés. Arról teh4t szó sem lehet, hogy mi megnyugodjunk abban, amit a német lap a trónörökös véleményeként ad elő, hogy tudniillik a kormányzás a 67-iki kiegyezés mostani, részben végre nem hajtott, rész­ben visszafejlesztett alapján történjék. A magyar közjog szerint annak, ki a magyar nemzeten törvényes alapon ural­kodni akar, a törvények megtartására nyil­vánosan meg kell esküdnie. Aki ezt az esküt lé nem teszi, annak fejét nem ékesítheti Szent István dicső, ezer éves koronája. Boda Vilmos. Városi közgyűlés. Szekszárd r. t. város képviselő-testülete folyó hó 7-én délután 3 órakor rendkivüli köz­gyűlést tartott dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester eluöklésével, melyen a városatyák szép számmal jelentek meg. ♦ A közgyűlés megnyitása után az elnöklő polgármester jegyzőkönyvi hitelesitőkül Boda Vilmos és Doroghi István képviselőket kérte fel. A közgyűlés tudomásul vette a polgármester jelentését, hogy Rácz József rendőrkapitány 28 napi szabadságra ment, Janosits Károly főjegyző pedig augusztus 15-től szeptember 15-ig lesz szabadságon. Dömötör Miklós helyettes számvevő fel­olvasta az alispán felhivása folytán az újra átdolgo­zott 1909. évi költségelőirányzathoz csatolt jelen­tését, melyben kifejti, hogy az alispántól azért érkezett vissza a költségelőirányzat, mivel — állítólag — az nem felelt meg a megyei szabály- rendeletben előirt formáknak és szabályoknak; továbbá, mivel a költségelőirányzat nem három évi átlagos alapon, hanem a múlt évi számadás alapján készült. Ezeket a nehézményeket figye­lembe véve dolgozta át a költségelőirányzatot, mely szerint a pótadó 2°/0-kal emelkedett; de remélhetőleg ezen entelés a jövő évi költség- vetést csökkenteni fogja. Tehát a pótadó 75°/o-ról 770/o-ra emelkedett. Végül az igy átdolgozott költségelőirányzatot elfogadásra ajánlja. Török Béla mindenekelőtt kívánja az al- ispáni átirat felolvasását, hogy a képviselő- testület megismerhesse a kifogásokat. Erre az előadó felolvasta az alispáni iratot, mely meg­lepően éles birálatot mond a költségelőirányzat felett. Az irat felolvasása után ismét Török Béla emelkedett szólásra és kérdést intéz: hogy a tanács meggyőződött-e a mostani számvevői elő­telj esztés helyességéről ? Ezt — úgymond — Mindent a reálizmus szempontjából vizsgál­nak. A szív érzelme nevetséges naivság, az ideál követése badarság manapság! • És meg van az eredménye; nem panasz­kodhatnak. Irigykedve gondolunk vissza a régi jó időkre és csodálkozva kérdezzük önmagunktól, miért nem lehet most is olyan az élet ? A feleletet megtaláljuk, ha egy kicsit gon­dolkodunk. Ne nyissunk tágteret az egoizmus elhara- pódzásának; a nevelésből ne szorítsunk ki min­den ideálizmust és ne csak az észt, a „legfelsőb­bet (?)“ képezzük, de nemesítsük a szivet is, mert az ész képzésével a szivképzésnek kell pá­rosulnia, ha igazán nevelni akarunk. Ne mosolyogjunk szánakozóan az ideálisták tanításain. Van ám azoknak is igazuk! Mert azt mindenki elhiheti, hogy a tulságba vitt — és csakis — reális nevelés szüli az annyira elharapódzott cinizmust, pesszimizmust. Hát ez az óhajtott világboldogság, mikor mindenki, a saját énjének él és éppen ezért soha sem tudja vágyait kielégíteni, mert az egoizmus mindinkább hatalmába keríti az embert és nem ismerve fizikai vagy erkölcsi korlátokat, küzd anélkül, hogy célját véglegesen elérhetné és hogy boldognak tudhatná magát. Ha már annyira istenítik azt az emberi észt, legalább ésszerűbbek legyenek! Az ideális nevelést is vigyék bele a peda­gógiájukba, mert amily arányban erősbitik a lélek­ben a reálizmust, úgy kell erősíteni az ideálizmust is, hogy mindakettő egyenlő arányban álljon egy­mással, hogy a lélek egyensúlya megmaradjon, mert a szélsőség mindenben rossz, úgy itt is. Az embernek nemcsak fizikai, — de érzelmi élete is van! meg kell vizsgálni és a kifogásokra meg kell fe­lelni ; mert az alispán kemény kritikáját és vissza­utasítását ő rostéili. Majd kijelenti, hogy kívánja az ügy megvizsgálását és igy a számvevői javas­latot nem fogadhatja el. Boda. Vilmos felszólalásában kifejti, hogy ha a kifogások tényleg fennforognak, akkor azt kénytelen konstatálni, hogy a számvevő képtelen a város költségvetésének szabályszerű összeállítá­sára. Indítványozza, hogy a tanács tagjai közül egy hozzáértő bizassék meg a költségelőirányzat elkészítésével. Dr. Horvát Jenő kérdést intéz az iránt, hogy a pénzügyi szakosztály tárgyalta-e a költség- előirányzatot ? Ha nem, — akkor adassék az ki haladéktalanul ezen bizottságnak. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester az ügy helyes megvilágítása végett kijelenti, hogy a költségelőirányzatot nem a törvényhatósági bizott­ság, amely fórum elé tartozik, hanem az alispán a számvevői vélemény alapján küldötte vissza ; a vitás ügynek a pénzügyi szakosztályhoz való utalását ő is helyesli. Schneider János azt bizonyítja, hogy az alispáni határozat szerint a 15,453 K 92 fillér fillokszera alap azokat illeti, akiktől annak idejé­ben beszedetett. Megjegyezzük, hogy a törvény- hatósági bizottságnak a fillokszera-alap hová- forditásáról szóló jogerős határozata nem azt mondja, hogy a fillokszera-al&p azoknak javára fordítandó akiktől beszedetett, hanem azt mondja, hogy arra fordítható; tehát a város más célra is felhasználhatja. A közgyűlés végül egyhangúlag hozott ha­tározattal a pénzügyi szakosztályhoz utalta az erősen megkritizált költségelőirányzatot, mely bizottság a rendelkezésére álló adatokból igaz képet fog alkotni magának és a képviselő-testület előtt majd megadhatja az érdemleges, komoly és tárgyilagos választ. A báró Augusz-árvaház alap kertjének meg­vétele tárgyában a képviselő-testület folyó évi szeptember hó 11-én tartandó gyűlésében fog határozni. Janosits Károly főjegyző előterjesztette a csendőrkerületi parancsnokság átiratát, mely sze­rint a csendőrlaktanya építés feltételeit megvál­toztatni kiyánja. A tanács javaslata az, hogy a csendőrkerületi parancsnokság kívánságát a város ne teljesítse, hanem tartsa fenn eredeti feltételeit. Vagyis csak akkor építteti fel a csendőrlaktanyát, ha a csendőrség azt 25 évre kiveszi és biztosítja a városnak a befektetett összeg 7°/0-át. Ennél a kérdésnél hosszabb vita fejlődött ki, melyből azt konstatálhatjuk, hogy Szekszár- don a lakosság óriási többségének nem kell a csendőrség és azon van, hogy a város bontsa fel a csendőrséggel kötött szerződést. Boda Vilmos most is, mint már többször, határozottan a csendőrségi intézmény ellen nyi­latkozott. Mikor dr. Hirling Ádám elhunyt pol­gármester annak idejében sürgette a csendőrséget, oda nyilatkozott, hogy nem szándéka a csend­őrséget Szekszárdon állandósítani, hanem csupán a suhancok megfékezésére egy ideig kívánja fen- tartani. — A csendőrség túlkapásaival sértheti a polgárok egyéni szabadságát és beleütközik a vái'os önkormányzati jogába. Ezeknek alapján a szerződés megkötését ellenzi. Janosits Károly főjegyző kijelenti, hogy a képviselő-testület már f. évi junius 11-én tartott közgyűlésében a csendőrségi laktanya építését ki­mondotta, tehát most csak arról van szó, hogy elfogadjuk-e a csendőparancsnokság kifogásait, vagy sem ? — Ilyen értelemben szólott fel Leopold Sándor és Szulimán György is. Boda Vilmos végül helyeslés közben kijelenti, hogy majd ta­lálnak módot arra, .hogy á szerződés a csend­őrséggel meg ne köttessék. Egyébként a tanács javaslata elfogadtatott. A tanács javaslata alapján a közgyűlés el­határozta, hogy miután a Magyar- és a Béri Balogh Ádám-utcai menedékházak a célnak meg nem felelnek, azok részére két házat vesznek és azokat a szükséghez képest átalakíttatják. A nyilvános mulatságok és előadások, vala­mint látványosságok rendezése és engedélyezéséről szóló szabályrendeletet Török Ottó ügyész ol­vasta fel, melyet lényegtelen módosítással egy­hangúlag fogadtak el. Az ingatlanok telekkönyvi átírása után fize­tendő városi átiratási-dij tárgyában leérkezett miniszteri leiratot Janosits Károly főjegyző mu­tatta be. A miniszter által kívánt módosításokkal ez is elfogadtatott. A közgyűlés Török Béla és Horváth Ignác képviselők felszólalására elhatározta, hogy Mol­nár Lajos rendőrkapitányt felszólítja a közgyűlé­sekben való megjelenésre. Még Hauck Antal és Hetli Lajos és tár­sainak kérvénye nyert elintézést, mire a polgár- mester a közgyűlést berekesztette.

Next

/
Thumbnails
Contents