Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-09 / 2. szám
XXXYI évfolyam 2 szám Szekszárd, 1908 január 9 TOLMEGTH KIZLIIIT Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 1,olnár Mó1. könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű ________hirdetések és pénzküldeménvek intézendők Fe lelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILIKOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜHWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, '/, évre 6 K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé gait, hanem a bukott regime vezetőit és első sorban éppen azt tüntette ki hivatalos bizalmával, aki azok ellen a legnagyobb vehementiával harcolt, s a kit a darabont kormánnyal való érintkezése kompromitált. Mert hiába minden nyomdafesték, el nem vitatható, hogy Simontsits Elemér abban a darabont kőben erősen megbotlott. Concedálom, hogy csak meg kínálták, nem kinevezték. Őt megkínálták, de pl. Döryt, gróf Apponyit ugyebár nem. Igaz, visszautasította; de az is igaz, csak azután, mikor legjobb barátai is mondották, hogy akár erővel is kitessékelik. Ha az elnem-fogadás érdem, akkor az a bakagyerek is hős, akit a hadnagya tart vissza a capitula- tiótól. De ezután is botlott. Pestvármegye Fazekas Ágostonnak, volt főjegyzőjének kezdeményezésére, az 1504. I. te. alapján, amely az országgyűlés által meg nem szavazott adók fizetését, szolgáltatását becstelenségnek nyilvánítja, — tisztviselőinek, hivatalosainak megtiltotta az elfogadást, a beszolgáltatást, a közreműködést. — Ugyanekkor Tolnavármegye volt főjegyzője azt hirdette Béri Balogh és a Kubinszkyak egykor hírneves hazájának közgyűlésén, hogy ez a törvény az, amelyen sarkall jogilag a teljes passiv resistentia, — nem törvény. Elévült. A magyar közjog pedig elévülést nem ismer, és harakiri nélkül nem is ismerhe1. Ezt nem sejteni, nem érezni, — vezető állásbeli embernél fagyasztó, elriasztó tünet. Nem kell bevinni a politikát a megyeházára, — ez volt az intéző körök restaurationális csatakiáltása. Ez lett Simontsits érdekében Szabó Károlyé is ; pedig ha ő nem politizálhatott volna a vármegyén, ma is olyan távol volna a képviselőségtől, mint a nyéki parochia a debreceni kollégiumtól. Ugyan kérem következetesség ez ? És eljárása párthűség ? Híveinek tiszta bort prédikál a piacon, maga pedig összeszürt vizet iszogat a megyeházán. Viszonyunk Ausztriával nem engedi, hogy a vármegye csak közigazgatási intézmény legyen. A ne politizáljunk nem más, mint takarója az intra muros levők hatalmi féltékenységének. A hatvanhetes uralom kiszorította a negyvennyolcasokat : mi vagyunk a hazában a többség, mienk a vármegye is. Most azonban, hogy a 48-asoké lett az országos többség, s hogy azok kötelességszerüleg Tolnavármegyében is helyet akarnak és igényelnek, részt a vezetésben, a kontrolleriában: 1— most már nem a többségi elv, hanem az a nóta járja, hogy minek jönnétek ide, itt nincsen polilika. Okos ember a puskaporát szárazon tartja. Most béke van ugyan és nyugalom, de a katonai kérdések megoldva nincsenek és senkisem tudja, hogy mit hoz Ferenc Ferdinánddal a jövő ? A koalíciós pártok vezetői és a pártjuk követelményéhez hű maradt országos képviselők Simontsits Elemér politikai múltjában nem találtak garanciát az esetleg már a közel jövőben eljöhető nehéz időkre, — ellene tehát állást foglaltak. És ha nem a bizottsági tagok százai, hanem a választók ezrei járulnak az urnához: .— mig Kölesd és Paks őt csak megbuktatta, a nem-hivatalos vármegye közvéleménye elsöpörte volna. Kisért az államosítás. A székesfővárosi . lapokban, nap-nap után, dörgödelmes cikkelyek látnak napvilágot» melyek a lezajlott törvényhatósági tisztujitások ötletéből mind azzal foglalkoznak, hogy a 6 évenként megújuló választások minő káros hatással vannak a tisztviselőkarra s a bizottsági tagok ez^n törvényben fenntartott jogát ha nem is lehet mostanában teljesen eltörölni, legalább alaposan, meg kell nyirbálni. Igaz, hogy a legközelebbi múlt nagyon is tanulságos tapasztalatai folytán keletkezett országos közhangulat nyomása alatt, az államosítás hívei most már szelidebb húrokat pöngetnek, de az, a mit vitatnak, a mit óhajtanak, a mit megérlelni kívánnak, a törvényhatóságok önkormányzati jogának oly lényeges csorbítását célozza, hogy nem árt a független sajtónak már most szembeszállni azzal az áramlattal, mikor még csecsemőkorát éli. Most már nem beszélnek a tisztválasztási jog teljes eltörléséről és ennek i királyi kinevezések általi helyettesítéséről, hanem, hogy terveiket tetszetősb alakban mutassák be, beszélnek élethossziglan tartó választásokról. Hát hogy a törvényhatóságok önkormányzati jogának ilynemű megcsonkítása tán még veszedelmesebb a kinevezésnél, azt vitatni is egész feleslegesnek látszik; de nehogy a látszat kedvező volta ennek a fél-államositásnak útját egyengesse, néhány érvet itt megrögziteni célom ezúttal. A törvényhatóságok egyik legfőbb ön- kormányzati joga, mely a nemzeti önvédelem szempontjából elsőrendű fontosságú, az, hogy tisztviselőit időnként szabadon választja, természetesen az egyéni képességen kívül azt is szem előtt tartva, hogy megvan-e az illetőben az elhatározás, alkalomadtán a megtámadott alkotmány védelmére kelni. Már most, ha az a tisztviselő élethossziglan választatik, a törvényhatóság elesik azon védelmi eszközétől, hogy aszerint jutalmazzon vagy büntessen, amint azt a hazafias magatartás vagy a hatalom előtti szolgai meghunyászkodás magával hozza és megérdemli. Ezt a fontos harci eszközt a törvény- hatóságnak kiadni kezéből azon tarthatatlan érv miatt, hogy á tisztviselő az időnként megújuló választások folytán a közönség kegyhajhászására van utalva, a legnagyobb könnyelműség volna, mert az nem nagy baj, sőt némileg kötelesség is, hogy a tisztviselő, a törvények korlátái között, a választó közönség érdekeit szolgálja, de az igazán baj lenne, ha a tisztviselő, elmozdithatatlanságá- ban bízva, hazaellenes célokra könyebben kapható volna. De azután ez a 6 évenként megújuló választások, mint a lezajlott tisztujitások országszerte igazolják, nem egyebek, mint az élethossziglan való választásnak nem törvényben gyökeredző, hanem gyakorlaton alapuló alkalmazása. Hiszen az ujjainkon fel tudnánk számlálni azokat az eseteket, melyekben a bizottságok indíttatva érezték magukat egyik-másik tisztviselő elejtésére s helyének más, alkalmasabb egyénnel való pótlására. Általában azonban, majdnem kivétel nélkül, a régi tisztvisel »két újra megválasztották s ezzel mintegy gyakorlatba vették az élethossziglan való választást, anélkül, hogy a törvényben megállapított jogukat feladták volna. Egészen másként alakulna azonban a helyzet, ha az ily módon honorált tisztikar újabb ajkotmány-védelmi harcban megfeledkeznék hazafiui kötelességéről s magát és befolyását a támadó hatalom iámogatására felajánlaná. Ily esetben azután az a most türelmesnek mutatkozó törvényhatósági bizottság bizonyára élne jogával ‘ s az ilyen hazája ellen állást foglaló tisztikart elsöpörné a föld színéről. S minthogy Magyarország sohasem tudja, hogy mikor támad ismét egy fagyos szél Bécs tájékáról, hogy legfőbb kincsünket: alkotmányunkat elvegye, vagy megnyirbálja, s minthogy őseinktől örökölt vagyonunk megvédésében nekünk a törvényhatósági tisztikar ellentállására feltétlen szükségünk, van, azért nem tágíthatunk azon álláspon- . tünktől, hogy a választási rendszer fenntartása a törvényhozás elsőrendű kötelessége. Ezt az álláspontot fogadta el a függetlenségi párt már akkor, midőn égy alkotmány válság bekövetkezését ige;K sokan még lehetetlennek tartották, azért a Szapáry-kor- mány államosítási javaslatát agyonbeszélés alkalmazásával törvényerőre emelkedni nem engedte. Ugyanazt a meggyőződést tápláljuk ma is s azon semmiféle hírlapi cikkelyezés nem változtathat. Mi Bécscsel szemben mindig a legteljesebb bizalmatlansággal viseltettünk a múltban s ezen érzésünk nem változott a mostani időkben sem. Nem különösen azért, mert hisz még most is sajog a seb, melyet ellenfeleink alig két évvel ezelőtt rajtunk ütöttek. Midőn azon okból, hogy nyelvünket a hadsereg körében is jogaihoz juttassuk, harcot folytattunk, ránk csapott a kétfejű sas, úgy hogy karmai közül csak nagy áldozatok árán szabadulhattunk. A törvényhatóságokat tehát az ellent- állásra még inkább alkalmasabbakká kell tenni s ezt csak úgy érhetjük el, ha jogait kiszélesítjük s nem úgy, ha megnyirbáljuk. Boda Vilmos. | Glossák a restauratiohoz. Azok közé tartozom, akik örömmel fogadták Apponyi Géza gróf kineveztetését, akik az uj főispánban a régi rendszer regenerálóját vélték; akik azt hivék, hogy nem fog beilleszkedni a magát liberálisnak nevezet páit teremhette nem liberális állapotokba; akik remélték, hogy azokat a változott viszonyok kívánalma szerint átgyurni fogja. Csalódtunk. Főispánunk nem állott a változásokat igénylő koalizált pártok élére. Maradt minden a hogyan volt. Azok, akik agysejtet, erőt, vagyont fogyasztva hozzájárultak meg- dönteni az országban a hatvanhetes orthodoxia, darabontokat fiadzó áradalmát, — a saját vármegyéjükben továbbra is háttérben maradtak. Ez lett a jutalmunk. A nemzeti kormány bizalmi exponense nem a koalíció megyebeli kiválósá-
