Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-11-19 / 47. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 november 19 gyón sokan lesznek, kit a függetlenségi programm említett pontjának alkalmazása választói jogától meg . nem fosztana. Nagyjában ezek azon szempontok, melyek a javaslat futólagos áttekintése alkalmával szembeötlenek s melyek bizonyára az országgyűlési tárgyalás folyamán orvoslást is nyernek. Magát a javaslatot különben örömmel üdvözlöm, mert meggyőződésem, hogy An- drássynak sikerült az egyedüli és főszempontot : a magyar uralmat és íelsőbbséget biztosítani. Egyetlen óhajom, hogy ez a körülmény a javaslat alapján véghezmenendő választások alkalmával, mint befeiezett tény legyen üdvözölhető. Boda Vilmos Téti gondok. Ilyen télen megsokasodnak a szegény ember gondjai. A zimankos, a hideg tél a ruhátlannak, a hideg tűzhely boldogtalan tulajdonosának rendkívüli gond. Vájjon hány olvasónk tudja azt és adja Isten, hogy egy se tudja, hogy mi az elviselni a hideget megdermedt végtagokkal, éhesen, nyomorban ? A téli tüzelőfa beszerzése még azoknak is súlyos kérdés, -akiknek rendes, mindennapi foglalkozásuk van, hát még azoknak, akik két kezük napszámából élnek és csak akkor van kenyerük, mikor dolgoznak. Télen a földmives embernek nincsen rendszeres munkája s ilyenkor ősszel kell beszereznie a télire való eleséget, tüzelőfát. S hány ember tehette ezt minden gond nélkül ? S hány ember van, aki egyáltalában úgy néz a tél elébe, hogy nincs tüzrevalója. Szegény embernek ezt a nagy, súlyos gondját emberszerető szívvel látta meg Darányi földmivelésügyi miniszter. Nekünk fölöttébb rokonszenves az a rendeleté, hogy meghagyja a kincstári erdők tisztjeinek, hogy a kincstári erdőkben visszahagyott hulladékíát ne adják el, hanem ingyen engedjék át a szegény népnek. Hogy visszaélésre alkalom ne adassék, mindenkinek csak annyit adjanak, amennyit télen tüzelőnek felhasználhat. Már évek óta minden esztendőben megismétli a földmivelésügyi miniszter ezt a rendeletét és egy összeállított kimutatásból tudjuk, hogy tavaly a szegény népnek kiosztott hulladékfa 12000 korona értékű volt. Tizenkétezer korona! Nem nagy összeg és az állam háztartásában igen kevésnek mondható. Hiszen a kincstári erdőgazdaságok millió számra jövedelmeznek és hogy magyarán mondjuk, ez a tizenkétezer korona ott azokban a számtételekben meg se kottyan. És mégis mily jelentékeny ez az összeg a szegény nép jóvoltára, nyomorának oszlatására. Gondoljuk meg, hogy ez á hulladékfa, amely az állami háztartás szempontjából jóformán semmi, — mennyi fagyos tűzhelyet melegített föl s mennyi embernek téli ínségét enyhítette. Hány meggémbere- dett ember áldotta az államkormányzat gondozó kezét, amely a téli Ínségen meleg szívvel segített. Ez a hulladékfa jellemző tünete annak a gondos figyelemnek, amellyel a kormányzat | szociális téren a nép helyzetét javítani törekszik. Nem áll magában, nem is a legnagyobb 1 jelentőségű. Amikor szóvá tesszük, inkább azért | van, mert a tél közeledésének aktualitása figyelmünket felköltötte. A földmivelési minisztériumban a kormányzat szellemére vet világot ez a dolog, Céltudatos, tervszerű és arányaiban i minden évben nagyobb akció indul arra, hogy a földművelő munkás nép egész télen át keressen és igy jobban élhessen. A kisgazdát viszont minden eszközzel megakarják nyerni annak az eszmének, hogy a földjén okszerű gazdálkodást űzzön és ezzel magának több jövedelmet biztosítson. Ezért alakulnak a mintagazdaságok. Az ezer holdra való gyümölcsfaiskolák, méhesek, kertészetek, ezért lendítik állami erővel az állattenyésztést; ezért rendezik minden télen a sorozatos gazdasági előadásokat; ezért újították a szőlőt, javítják a legelőt, szereztetnek uj területeket, telepítenek, parcelláznak, talajt javítanak, csatornáznak és a kulturmunkák egész sorát végzik. Százakra megy a háziipari tanítások száma. A kisgazdák fiait télen összegyűjtik és részükre négyhónapos gyakorlati tanításokat rendeznek. Nem múlik el esztendő, hogy uj földmivelési-iskola, kertmunkás-iskola ne állíttatnék föl és minden évben uj népies mintagazdaság. Milliókra megy az az összeg, amelyet a háziipar utján a mezőgazdasági munkások télen keresnek. Ilyen a kormányzati szellem és ilyen gondok vezetik a földmivelési minisztert, akinek nemcsak az az óhaja, hogy a kisgazdának minden. vasárnap tyuk főjön a fazekában, amit Frigyes porosz király a népjóllét jellemzésére mondott, mert a miniszter óhajában tovább megy. Azt akarja, hogy kivétel nélkül minden család, tehát a munkáscsalád fazekában is főjön tyúkhúsleves. Mindezt készséggel, az igazsághoz híven megírjuk abból az alkalomból, hogy a miniszter a szegény nép fája felöl gondoskodott és az emberszeretetnek nemes példáját szolgáltatta. Színházi naplójegyzetek. November 11. Szerda. Igen kevés közönség előtt »A hajdúk hád- nagya« került szinre Bihary László, Csorna Terus, Gyárfás Ödön és Baróti Jenő kiváló alakításával. November 12. Csütörtök. »A császár katonái«. Műfajra nézve dráma, szerzője : Földes Imre. Ez a dráma a való életből merített tartalmán kívül arról is nevezetes, hogy a császári hadsereg tisztjei rendeletileg eltiltattak attól az élvezettői', hogy a színpadon tükör nélkül is láthassák önmagukat, láthassák azt a cifra nyomorúságot, amelybe nem annyira a pálya iránti hivatás ellenállhatlan érzése, mint inkább a hiúság, - a ragyogás vágya, a nagyzási hóbort hívta, csalogatta, kergette őket. Szóval, ez a színdarab a tisztek belső viszonyairól, a kaszárnya levegőjéről, a kaszárnyái életkörülményekről szól . . . Igazán a való életből merített tragédia, mely komoly, mély hatást gyakorolt a hallgatók és nézők lelkére s amelynek végig nézése után a kedély nem tudott mindjárt visszazökkenni a léha életbe s idő kellett, míg belenyugodtunk abba, hogy csak játék volt az' egész, hogy csak kenyérkeresetből harcoltak, tülekedtek egymással ott a színpadon az emberek, hogy csak a színészek művészete hazudta nekünk azokat a hangokat, azokat az érzéseket. Nagy hatást gyakorolt reánk ez előadás, hiszen érezzük, nyögjük azt a terhet, amelyet a katonaság eltartása reánk ró, de amelytől szabadulni — hála a békekongresszusok eredményes működésének — még kevesebb reményünk lehet, mint az örök élet szérumának föltalálásához. . Érezzük és tudjuk mi azt is, amit Földes Imre, »A császár katonái«-nak keserüszivü szerzője érzett és tudott akkor, amikort ezt a darabot megirta . . . Érezzük és tudjuk, de hallgatnunk kell . . . Mit is tehetnénk egyebet ? Üres szófia minden beszéd, pusztában hangzó panasz minden tiltakozó szó: ennek még ma igy kell lenni! . . . í)e tűnődni, gondolkodni, ábrándozni : azt szabad . . . Ábrándozni egy nemzeti hadseregről, melynek tagjai nem a polgárság fölényes, lenéző, lovagiaskodó, kardlapozó s a magyar szóra süket fülü rémei, hinem akik szeretnek, tisztelnek s magukkal egyenrangú honfia\nak néznek, tudnak és hisznek bennünket . . . Ábrándozni egy nemzeti hadseregről, melynek tisztjeit magyarul és magyarnak nevelik, akik nem tűrik meg homlokuk fölött a min betűkkel kisért távirat van : »Véres zavargás Laibachban.« Csakugyan. A párisi újságok részben táviratokban, a szociális lapok : L’action, a Humanité, a Lagnerre Sociale hosszabb közleményekben ismertették az eseményt. Higgadtan, tárgyilagosan. Aztán alkalom nyílott az idejövésre . . . Gyerünk, nézzünk be e gyászba öltözött városba . . . Amint eléri vouatunk Kranj (Krajna) első városát, mindjárt föltűnik valami szokatlan, amit máskor nem láttunk. A tornyon, a községházán egy-egy fekete, meg szláv nemzeti szinü gyász szalagos zászló. Aztán végig idáig: a gyászos események szomorú szinteréig. Itt csaknem minden házon van zászló. Egész zászlóerdő az egyes utcákon. Itt-ott még fekete drapériák a múlt kedden lefolyt impozáns temetésről. Zúgtak, gyászt hirdettek kedden a harangok. Úgy mondják, hogy 30 ezer ember vett részt a temetésen. A diákén, meg a nyomdászén. Edét, mártír nemzeti hőssé tette az osztrák telhetetlenség, a militáris köphendiség. A napilapok elmondták bőven, hogy hogyan történt. Egy kis vidéki városban alukuló gyűlési ünnepélyt tartott a közönség. A németek megtámadták s az előbbiek hiába fordultak a hivatalos közegekhez segítségért elutasították őket. Hát mi ez ? Nem igazi oroszországi állapot? Mintha nem volna ami »drága« monarki- ánk tulsófelében is elég kaszt: a születési és pénz arisztokrácia, a dzsentri, a polgár, a paraszt. Aztán a különböző nemzetiségek, állások és a többi. Polgár az egyik, mint a másik. Szives szeretettel veszik el úgy az egyik mint a másik pénz és vérbeli adóját s bár a papíron egyenlő jogot biztosit nekik a törvény, a valóságban mégis csak történnek megkülönböztetések, »Állam felforgató eszméünek hódolok«, a »társadalmi rendet megbontok« — mostoha gyerekek, ha nem teljesen kitagadottak. De hát annak az orosz bombavető anarkistának is nem az ő ideája szerinti leghatalmasabb, legeszményibb cél lebeg-e szeme előtt a polgári osztály vérét fellázító cselekedeténél ? És az első keresztyének nem a legembertelenebb kínzásban részesültek ? Miért ?! . . . A kínzóknak volt igazuk ? És a gályarabságga' sikerült elnyomni a meggyujtott fáklya fényét ?! Az eszmék diadalt arattak' A ljubjanáli esett a fent jelzett provö- kálás elfogadása volt. Az odadobott kesztyjüt felvették. És a felelet a német kaszinó ablakainak bezuzására egy félig gyereknek, az élet problematikus kérdéseiből teljesen idegenkedő »Herr Leidinant«-nak komandója — »an setzer — Feuer!« És a futó, xnenekülő tömeget hátulról érte a golyó : A be ismét, a diákgyerekbe is igy furródott a gyilkos golyó . . . Egygyel ismét több a német hadi dicsőségek száma ! S végtére is ez csak két ember halálátka és vagy egy tucatnak nyomorékká tevésébe került. Mi ez ahhoz képest, amily sok gyilkosságot véghez vittek már osztrák részről. Menjünk csak Bresciába, majd mesélnek ott nekünk erről. Hát ha Aradot vesszük ajkunkra ? Pedig ez a szlovénség térekvő, derék, életre való nép. És amire — az iskolák tanítása szerint büszkén szeretünk hivatkozni — története van. De aztán pár századon át elaludt. És álomba merülését mesterségesen szították azok, akik vakond munkával tengetik életüket. Napoleon, a nagy, az országokat meghódító, népeket leigázó világ császárja volt az első, aki ébreztgette a szlovéneket. És ime bebizonyul, hogy amilyen nagy, épp olyan művészi és ügyes is volt ő. A szlovéneket leigázn i — sem nem lehetett (hisz német volt az ur felettük). sem érdekében nem állott volna, mert hisz ő meg akarta őket is szerezni. S mit tett ? Ébreztgette őket. Szlovén iskolákat alapított. Az elsőket a nagy álomba merült népnek. Iskolákat, hogy szítsák nemzeti öntudatuk
