Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-05-21 / 21. szám
XXXVI évfolyam 21. szám Szekszárdi 1908 máius 21 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Be/i-rédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők 1F’eIefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű •' ________hirdetések és pénzküldemények intézendők Uj pártalakulás. Nem azért, hogy a szabadelvű eszmék kiránt nagy előszeretettel viseltetnének, ha- * nera> hogy a magyar nemzeti irányzat előrenyomulásának gátat állítsanak, adták ki a I jelszót Bécsben, hogy az általános, titkos f választói jogot Magyarországon is életbe kell léptetni. A hátsó gondolat természetesén az volt, hogy az általános választói jog erőforrása lesz a nemzetközi szocialista pártnak, mely tudvalevőleg nemzeti eszményekért i nem lelkesedik és igy meg lesz az ellensúlya a magyar nemzeti törekvéseknek. Egyúttal gondoskodtak róla, hogy a rég lappangó s adandó alkalommal mindég felhasznált nemzetiségi mozgalom is ujjolag feltámadjon s hazánkat szorongassa. Ily kettős iránya, ellenséges támadásnak — minden komolyan gondolkodó ember belátja — csak egy ellenszere van, ha a magyarság is egy hazafias alapon álló, osztatlan, tömör párttá alakul, hogy történelmi jogait sikeresen megvédhesse. Nem szólva azokról kik a darabont korszak alatt a nemzet ellenségeiképen szerepeltek s igy minden tisztességes párttal való egyesülésből örök időkfe teljesen kizárvák, három párt van hazánkban, mely az egyesülés megváló-' sitása érdekében komolyan szóba jöhet: a függetlenségi 48-as, az alkotmány és a néppárt. A néppárt, azt hiszem, legnagyobb részben, már belátja, hogy a veszély, mely megalakulásának, az egyházpolitikai törvények megalkotása folytán^ okát képezte, nem következett be s igy a néppártot is, bátran 67-es alapon álló kizárólagos politikai pártnak minősíthetem. így kerül azután szembe a két nagy párt“: a függetlenségi és 67-es párt, melynek egyesülése az ország jövő sorsának kedvező alakulása érdekében — azt hiszem, mindnyájan, kik hazánkat igaz szívből szeretjük, igy gondolkozunk, — szükséges volna. Már most, ha az egyesüléssel komolyan kívánunk, foglalkozni, három eshetőséget kell figyelműnkre méltatni. Az egyik az lenne, ha a függetlenségi párt, . szakítva egész hosszú múltjával, elfogadná, minden fenntartás nélkül, \az 1867. évi kiegyezést s ezen az alapon'egyesülne a másik két párttal ; vagy peü’g á' 67-es párt hagyná el az eddigi alapját s beolvadna a függetlenségi pártba, mint annak idején Apponyi Albert gróf és társai megtették; vagy végre megkísérlik, hogy a két nagy párt egy közép- utón találkozzék s mindegyik párt eddig vallott elveinek részbeni feláldözásával, uj elnevezés alatt tömörüljön. Azt hiszem azok, kik lehetőnek tartják, hogy akár a függetlenségi párt a 67-es pártba, al^ár ez utóbbi a függetlenségi pártba egyszerűen beleolvadjon, jóhiszeműen tévednek, mert az első eset bekövetkezése hajótörést fog szenvedni a választóközönség, utóbbi a másik alkotmányos tényező: a király akaratán. Ha a jelenlegi függetlenségi képviselők belemennének egy oly egyezménybe, mely a 67-es kiegyezést a maga egészében a függetlenségi párt programm- jának nyilvánítaná, azonnal elvesztenék a talajt lábaik alól s a legközelebbi választás Felelős szerkesztő Főmunkatars BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V* évre 6 K» lu évre 3 K Számonként 2+ fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 IC 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 | minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 3(Mllé alkalmával mind olyan képviselők uyernének mandátumot, kik a függetlenségi párt vallott elveinek támogatását megígérnék, viszont ha a 67-es párt csatlakoznék a függetlenségi programmhoz, elvesztené az udvari körök hathatós támogatását. < Az uj pártalakulás tehat csak úgy lehetséges, ha sikerül egy olyan programmot összeállitani, melyet mindkét hazafias párt elveinek feladása nélkül, magáévá tehet. Lelkemből tudnék csatlakozni ahhoz az irányzathoz, mely ezt a bonyolult ügyet megoldani képes volna, mely — azt hiszem — a lehetetlenséggel határos. A fővárosi sajtó, természetesen, az ügy fontosságához mérten foglalkozik a felszínre vetett nagy kérdéssel s körülbelül előreveti árnyékát az irány, melyben a megoldást jól értesült körökben feltalálni vélik. Egy tekintélyes fővárosi lap vasárnapi számának vezető cikkelyében egész határozottsággal kimondja, hogy a többség a függetlenségi párttá, tehát a 67-eseknek kell a függeilenségi pártba beleolvadni. Helyes, örömmel hozzájárulunk. Talán a másik feltételbe is beletudnánk' nyugodni, hogy címünkből elhagynék a függetlenségi jelzőt s lennénk egyszerűen negyvennyolcasok ; ámbár az a függetlenségi jelző pártunk elnevezésében nem elszakadási vágyat takar, hanem állami különállásunk megjelölése. De ami a harmadik feltételt illeti, hogy egyelőre a 67-ik évi kiegyezésben biztosított jogaink (önálló bank, külön vámterület, külügyi képviseletünkben és cimer-zászló kérdésben az állami egyenjogúság) érvényesülését követeljük csak, állami függetlenségünk egyéb kellékeit pedig tegyük el eszmének, melyet egyelőre nem tekintünk másnak, mint a messze jövő yágyának, — már van kifogásunk, melyet feltételek mellett fogadhatnánk csak el — talán. Aki ennek a pontnak olyan alakú megoldását tudná felfedezni, mely a mi elvhűségünk iránti érzékenységünket el tudná oszlatni, hálával emlékeznénk meg róla. De akkor is magának ac uralkodónak s a dinasztia tagjainak kellene minden kétséget kizáró biztosítékot nyújtani arra nézve, hogy az alakulandó párt programmjának megvalósítása sem Bécsben, sem Ausztriában akadályokba nem ütközik. A királyi esküvel megerősített 1867-iki kiegyezésben bentfog- laltatik mindaz, amit fentebb zárójel között előszámláltam s azok közül egyetlen-egy sem lett végrehajtva. Az lenne azután csak szép dolog, hogy mi, kik mellőzés, elnyomatás, üldözés dacára hivek maradtunk az állami önállóság és függetlenségre törő elveinkhez s azt magában foglaló programmunkhoz, most, hogy egy fenyegető veszedelemtől szabaduljunk, belerohannánk a másik veszedelembe, mely annál sokkal nagyobb arányú, amint azt négyszáz év története kétségtelenül igazolja. Ha elegendő biztosítékot nem tudnak nekünk nyújtani arra nézve, hogy uj programmjuk megvalósítása akadályokba nem ütközik, hagyják meg legalább nekünk az eszmét s annak megvalósulása iránti megingathatlan hitünket és reményünket. Boda Vi|mos. Pedagógia. — Irta: Péter Károly. — Napról, napra hallunk hirt, olvashatunk megrendítő gyermektragédiákról, amelyeknek szomorú hősei megbukott, vagy megintett diákok, akik részben a szégyen, részint a szülőktől való félelem miatt lesznek öngyilkosok. Különösen az utóbbi időben oly gyakran fordulnak elő ezek a rettenetes esetek, hogy végre is lehetetlenség hallgatagon tudomást venni róluk, hanem erkölcsi és emberi kötelességünk, hogy a dolgoknak mélyére hatolva, kifürkésszük ennek a már szinte járványszerüen fellépett betegségnek okait. A mai világban, midőn az emberekből úgyszólván minden szégyenérzet, lelkiismeret és önérzet kiveszett, megfoghatatlan lélektani rejtély, hogy ezekben az apró emberkékben, akik az életet még alig ismerik, a kik a szégyent, becstelenséget, sértett önérzetet, lealázást, meg- vetettséget gyermekésszel fel sem bírják fogni, akik a jó és rossz, szégyenteljes és felemelő között distingválni nem tudnak, — ezekben akkora lelki erő lakozzék, hogy hidegvérrel dobják el ártatlan életüket csak azért, mert a bukást szégyennek tartják és. az utána következő szülői dorgatóriumot érzékeny, büszke gyermek lelkűk elviselni nem tudja. Vagy talán ez a lelki tulajdonság már csak a gyermekben van meg, hogy aztán férfiúvá fejlődve fokozatosan kivesszen belőle minden önérzet?.:.. Ném akarom ezt bővebben fejtegetni. Nyiltan és őszintén kimondom, hogy a hiba a mai helytelen nevelési és tanítási rendszerben rejlik. ‘ A szülők azzal hibázzák el legtöbbnyire gyermekeik nevelését, hogj’ nem számolnak a fiú esetleges gyengébb felfogásával, nem veszik figyelembe a gyermek hajlamait és minden áron tanult embert, nagyságos urat akarnak belőle faragni. . A • legnagyobb anyagi áldozatok árán, kétségbeesett erőfeszítéssel agyonkihozzák a gyenge gyermekeket és sokszor a kitűzött cél helye t azt érik el, hogy a gyermek, — különösen, ha az egy kissé nehéz fejű — a sok erőltetett tanulástól összeroppan és idő előtt el- nyomorodik, mig ellenben ha egy könnyebb, a •fiú hajlamainak és szellemi képességének jobban megtelelő iparágat választanak, akkor fiukból boldog embert és a hazának hasznos polgárt nevelhettek volna. Nagy hibának tartom, hogy a szülő mindezeket nem mérlegeli akkor, midőn gyermekének pályájáról van szó. — Érthetetlen előttem, miért idegenkedik még a legszegényebb szülő is az ipari pályától. Sajnos, nem vagyunk iparállam, iparos nemzet, de ilyenformán nem is leszünk soha... A pályaválasztásról különben sokat lehetne beszélni. A másik lényegesebb fiiba: a tanítás helytelen módszere. Ezelőtt a tanitp sokkal közvetlenebbül, úgyszólván családiasán érintkezett tanítványaival. Első sorban megszerettette magát velük. Megismerte tanítványainak jó és rossz szokásait, lelkületét, gondolkodását és ehhez alkalmazkodott. — Szigorral járt el ott, a hol erre szükség Volt és atyailag jutalmazta az arr
