Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-14 / 46. szám
XXXV évfolyam 46 szám 1907 Szekszárd, november 14 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 UoMr Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű _^__°^°£|g£gk_és_pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmnnkatárs Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön BODA VILMOS HORVÁTH IGHÁCZ Előfizetési ár: Egész évre Ú K, */« évre 6K,évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé Le a horvátokkal! Minden fogalmat meghaladó vakmerőséggel támad a Supilló Ferenc vezetése alatt a magyar országgyűlésen Horvátország képviseletében megjelent kalandor had, az 1868. évi kiegyezési törvény, a szokásjog s a magyarság mindenkor elismert felsőbbsége ellen. Heteken keresztül az államalkotó és honszerző magyar faj nyelve elnémult a dunaparti fényes palotában s annak minden zugát a másalhangzókkal bővelkedő s a nyelv kitörésére alkalmas, bárdolatlan hor- vát nyelv foglalta el, melyet egy kis csoport kivételével, a nagy többség sem nem értett, sem nem beszélt. Mi, itt a vidéken, azt lehet mondani pártkülönbség nélkül, szivszorongva vártuk, hogy mikor fogy már el a kormány s az óriási túlsúlyban leyő magyar pártok türelme ? Mikor csap le a sokáig zsebben szorongatott erős magyar ököl a piaci légycsoportra, hogy hasonló, példa nélküli merényletnek egyszersmindekorra útját vágja. Sokáig kellett várnunk, sokáig kellett tűrnünk, mig végre, úgy a kormány, mint a többi országgyűlési pártok belátták, hogy a horvátokkal szemben a türelmes bánásmód, a gyengébbel szemben gyakorolni szokott elnézés, célhoz nem vezet s a makacs ellenfél azt gyengeségnek, erőtlenségnek, vagy bárgyú félénkségnek tekintve, még merészebb támadást intéz legszentebb jogaink ellen. Ha minden jel nem csal, most már betelt a mérték s a kormány határozott lépéseket tesz az irányban, hogy a hatalmat a garázda had kezeiből kicsikarva, azok kezeibe juttassa, kik a Magyarországgal való békés együttélés eszméj'ének volták a múltban hívei s hasonló szerepre vállalkozni a jövőben is készek. Rakodczay Sándor horvát bán már kiválasztotta munkatársait s azok kinevezése legközelebb várható ; a horvát tartomány- gyűlés, (mert nem országgyűlés az; ilyen csak égy van és pedig Budapesten) feloszlatása még ez évben várható, hogy a hor- vátságnak, uj választások utján, nyilatkozni módjában álljon afféléit, váljon helyesli-e a Supillóék vakmerő hadjáratát, vagy pedig józan belátásnak hódolva, hajlik azokhoz, kik a kiegyezési törvény alapján állva, a hazánkkal való uniónak barátai. Az elrendelendő választások eredménye akár azt állapítaná meg, hogy Supillóék- nak sikerült a horvátságot a törvényes alaptól eltéríteni s elérhetlen vágyaik szugge- rálasával veszedelembe dönteni, akár az tűnnék ki, hogy a józan többség elég erővel bir újra felülkerekedni, most már itt az ideje, hogy a horvátokkal szemben folytatott politikánkra nézve, a maga egészében, megállapodásra jussunk. Nem szabad elnézni, nem szabad megengedni, hogy a magyar nemzeti zászló Horvátországban leszaggattassék és a sárban hurcoltassék meg. Nem lehet tűrni, hogy Horvátországba szakadt véreink számára állított iskolák üldöztetésnek és elnyomatásnak legyenek kitéve. Nem szabad szemet hunyni affelett, hogy a magyar államvasutak magyar pénzen létesített magyar magánvállalat s így a magyar nyelvnek annak minden fokozatán való kizárólagos alkalmazása teljesen jogosult. Meg kell minden előkészületet tenni arra nézve, hogy az 1868-ban ál-nagylel- küségből, Horvátországnak átengedett, Magyarország lakta, három szlavóniai vármegye visszacsatoltassék az anyaországhoz. Azokra nézve pedig, kik idegen állampolgárokkal összeesküvést szőnek a magyar állam területének megcsonkítása, a törvényes rend felfoigatása s a magyar alkotmány megsemmisítése céljából, kíméletlenül alkalmazni kell a hazaárulás megtorlására törvényileg megállapított büntetéseket. El lehetünk reá készülve, a mint már ennek jelei most is mutatkoznak, hogy a mint Supillóék észreve§zjkt hogy a velük való leszámorá^ál komol^n "fö^álk^űtfk^ egyszerre szelidebb húrokat fognak pengetni ; sőt tán arra is vállalkozni fognak, hogy szinleg belenyugodnak a törvényszabta . helyzetbe s egyelőre gonosz terveik megvalósításáról is lemondanak; azonban nagy fokú rövidlátásról tenne tanúságot minden hatalmi tényező, ha a horvátok ezen pál- fordulásának felülve, újra az egyezkedés terére lépnének s a kibékülés eszméjével foglalkoznának. Mi többet a horvátoknak nem hihetünk ; velők egyezkedni nem akarunk. Elég volt 1868-ban odaadni nekik a fehér lapot, hogy írják reá kiegyezési feltételeiket. Gonoszul visszaéltek akkori gyengeségünkkel. Magyar pénzen fejlődve, gyarapodva, már most a tőlünk való elszakadást hirdetik s nagy Horvátország felállításának eszméjével foglalkoznak. Most minden képzelődést felülmúló, vad kirohanásuk jogot ad nekünk, hogy az uj kiegyezés feltételeit mi állapítsuk meg. Csak semmi gyengeség, semmi nagylelkűség. A dudva, ha szabad fejlődést biztosítunk neki, elborít minden körülötte levő tenyészetet és sohasem fejlődik visszafelé, hanem mindég nagyobb teret foglal el. Most még van erőnk, van hatalmunk hozzá, hogy a leszámolást cselekvő mérleggel zárjuk. Ausztriával kapcsolatban sohasem tudhatjuk, mikor kell megint létezésünkért élet-halál harcot folytatnunk. Egy osztrák bérencként szereplő nagy és erős Horvátország nem csekély veszedelmet rejt méhében hazánkra nézve. 1848-ban is ezt a hivatást töltötték be a horvátok s fegyverrel támadtam védtelen országunkra. Csak Ausztriának és a kamarillának akarnia kell s megint úgy fog történni, mint ezelőtt 60 évvel történt. Jegyzett fel valaha a történelem élni vágyó nemzetet, mely akárhányszor csalták meg, mindig hitt; akárhányszor tanúsítottak vele szemben ellenséges indulatot, mindég ellenségei kibékitésén s nem levereté- sén fáradozott; akárhányszor adta kezeibe a gondviselés sorsának intézését, mindég az volt a törekvése, hogy nagylelkűséggel díszelegjen még azokkal szemben is, kik gyilokkal támadnak reá? Ilyen nemzet nem volt; de amelyik igy jár el, nem is életrevaló ! Boda Vilmos. Hatvanhetes szüzesség. A mi vármegyénkben is letört, szerte hullott, csak egyes kúriákban, hivatalokban fogyó mécsként pislogó Tiszapárt szekszárdi orgaun- mában a »Tolnavármegyé«-ben olvastam a közelmúltban, hogy városunkban időzött Perczel Dezső v. b. t. t. és utánna, csak utánna, hogy gróf Apponyi Géza főispán szintén. Neki hát a hírhedt zsebkendőlovag elsőbb, mint a nemzeti kormánynak a megyében első dignitáriusa. Bízón, bizon : «Vakvagy, oh •szerelem.» Prózában szólva : vastag elfogultság. Ennek eklatáns 'bizonyítékát adja a legutóbbi két számában is. Azt állítja, azt hirdeti azpkban, hogy a tolpfmegyei néhai szabadelvű p>art sohasem vitt pártpolitikát á vármegyeházán ; hogy ez az elhantolt párt ilyenben sohasem ludas, !hanero mindig liliom f$hér vgljj, ártatlan, szűz. A szavak mások, a sorok közül, a tóga alul kikandikáló láb azonban — ez. Nézzük meg közelebbről a kámforrá vált hatvanhetes orthodoxiának ezt a promulgált virginitását. Látni fogjuk, hogy az csak papiroson van, az életben, a valóságban éppen az ellenkezője volt. írtam már e lapok hasábjain a régi igazságról, hogy a hatvanhetes mixtum compositu- mot nem vette be a magyar nép s hogy ennélfogva a hatvanhetes kormányok nem is a népre, hanem a társadalmi súllyal és presztizszsel biró arisztokráciára, Tiszáék főleg a dzsentrire, a pénz őfelségére és a hivatalos hatalom presszójára támaszkodtak. A magát liberálisnak hazudott párt megszállta, elfoglalta, magáévá tette a megyeházakat, a községházakat, a jegyzői lakokat. Kisajátított magának minden pozíciót. Nem volt gyökere lent és mégis élt majd negyven évig. Ezért, ezeknél fogva. És ebben az országban nem is grassált soha akkora arcátlansággal a pártpolitika és hatalmi érdek, mint az öreg generális alatt. Még megyehuszár sem lehetett, aki nem volt tizenhárom próbásv Tisza-huszár. A törvényhatóságok sorra meghódolt, meghódított provinciák lettek, alig maradt néhány kivétel a magyarság legnagyobb erősségében, a Duna-Tisza között. A Dunántúl is térdet-fejet hajtott mind a tizenhárom. Somogy, Zala, legutóbb, Tolna, Baranya legelőbb. És amikor tombolt, orgiákat ült a hazában szerteszét a pártpolitika, amikot ezzel terhes voltak az erővel bevett bástyák is, érintetlen hajadonságban maradt volna a magát fölkínált, oda adott Tolna ? Pár évvel előbb a vármegye főjegyzője ambitionálta tehetségének a politikai téren, a hatalmi pártban leendő érvényesülését. Tábora a megyeháza, törzskara a megyeházán, tere a közgyűlési teremben volt. Vezérszónoka lett a hivatalos politikai pártnak, aki politikával fekszik, politikával kel. A hatvanhetesek tetszése kisérte szereplését és éljen hangzott a léptei nyomán — egész a darabont — kőig. Előbb
