Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-13 / 24. szám
24 szám XXXV évfolyam Szekszárd, 1907 junius 13 mUT 1! Függetlenségi és 48-as Kossuth-pánti politikai hetilap Szerkesztőség Bereré'lj lstván-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető I minden közlemények intézendők Telefon II Kiadóhivatal • Telefon 11 Molnár •Mór- könyvnyomdája, -hová a fap részére nmrdennemü . _______hirdetések és pénzküldemények intézendők Felel ős szerkesztő BODA VILMOS Laptuíajdonos GRÜNWALD LAJOS F őmunkatárs HORVÁTH IGNÁCZ Nem teljesült remények. Nagy reményeket tűzött a magyar nemzet az uralkodó királlyá történt koronáztat ásának negyvenedik évfordulójához. Igen sokan rendkívüli, vér.nes történendőket fü'tek a. nevezetes időponthoz, várva, hogy a felség tudomást szerezve hű magyar népénekjogos és törvényes kívánságairól, azokat — legalább jó részben — teljesíteni fogja. Ezek a kívánságok, eltekintve a függetlenségi és 48-as párt ismert követeléseitől, időnkfen a következő három pontban foglalhatók össze. Biztosítékokat, törvényes intézkedéseket óhajt a nemzet arra nézve, I hogy az alkotmány felfüggesztése és az ország törvénytelen kormányzása a jövőben lehetetlenné tétessék, vagy legalább is meg- nehezittessék. Másodsorban kívánja az ország, hogy1 a törvény világos intézkedéseinek meg-, felelőleg, a külön vámterület és pedig állami mivoltunkhoz képest a külállamokkal külön megkötendő kereskedelmi szerződés alapján, legkésőbb 1917. évben felállith-ató legyen. Óhajtja végre, hogy az .önálló jegybanknak három év múlva leendő letrejövetele érdekében, amihez szinte kétségtelen jogunk van, már most minden szükséges előintéz- kedés megtétessék. Mindezekről azonban egy árva szó sem esett ott, ahol elhangzania kellett volna! Az alkotmánybiztositékok elnevezés alatt ismert követelések a képviselő választások fölötti kúriai bíráskodás meghosszabbítását kimondó törvényjavaslattá zsugorodtak össze, a mely már ezelőtt is megvolt s az nemzeti vívmánynak nem tekinthető, önálló vámterületről és kölön jegybankról pedig hallani sem akarnak Becsben, hol, mint tudva van, dönteni szoktak Magyarország sorsa fölött. Abból pedig, hogy a mostani országgyűlési többség néhány kiváló tagját és más közhivatalokat betöltő férfiakat v. nélküli belső titkos tanácsosi rangra emelt ő felsége s 164 fogházban ülő bűnösnek visszaadatta szabadságát, az országnak semmi haszna. De ha már, azon kézen tekvő oknál fogva, hogy úgy a vámterület mint a jegybank eddig közös lévén Ausztriával s jelenleg egyezkedés tárgyát képezvén, ezt a kérdést királyi szóval eldönteni nem lett volna helyes dolog, bele tudnánk is nagynehezen nyugodni, azt már egyenesen kifogásolnunk kell, hogy királyunk fel nem használta a mostani kedvező alkalmat arra, miszerint hazánk egy másik égbekiáltó sérelmének orvoslását kilátásba helyezze. "Az 1867-iki kiegyezési törvény ugyanis határozottan külön magyar udvartartás felállítását rendeli el s hogy a magyar király ezen minőségében, ne legyen kénytelen kevesebb fényt kifejteni, mint az osztrák császár, az udvartartás kölségeit nem a közös költségek fedezésére megállapított hányad : 364/10 és 636/10 szerint állapította meg, hanem az országgyűlés elválal- ta az udvartartás költségeinek felét, szá- mokoan kifejezve, évenként 10 millió 600000 koronát. Meghozta ezt az áldozatot, hogy a magyar udvartartás költségei fedezhetők legyenek s mégis a magyar udvartartást, mely a magyar nemzet önállóságát kidomborítaná I külön államiságunkat feltüntetné, mai napig, sajnosán,' nélkülözni vagyunk kénytelenek. A király felfogására e tekintetben jellemző az a régebben''terjesztett hir, mely egy állítólagos nyilatkozatával foglalkozik. Egy magas állású államférfiu — állítólag — ■felhívta ő felségének figyelmét arra a körülményre, hogy* a törvény elrendeli a magyar udvartartás felállítását. A király — hir szerint — azt a kérdést intézte a magyar államféríiuhoz: hát önnek van két háztartása? S ezzel az ügy el volt intézve. ' Később azt emlegétték, hogy a magyar udvartartás felállításának legfőbb akadálya az, hogy a régebbi királyi palota szűk annak befogadására. Most már megépítették az újat 15 millió korona költséggel s általában azt állítják, hogy hozzáfogható remek királyi lak nincs kerek e világon. S az eredmény semmi. De talán jobban is van igy. Mert igaza lehet annak az erősen konzervatív gondolkozás tolnamesyei férfiúnak, ki velem folytatott vitatkozása alkalmával igy nyilatkozott előttem: ugyan hagyják, önök a magyar udvartartás kércféset pihenni, mert ha az megvalósulna, tiz év leforgása után minden, magyar four, mint Mária Terézia idejében, rémeiül gajdolna s sárga gombos frakkfan és térdig érő harisnyában pompáznék. Befejezésül csak egy körülményt kívánok felemlíteni, mely a mostani viszonyokra j nagyon is jellemző. A «Budapesti Hírlap» múlt vasárnapi számában egy érdekes összehasonlítást közöl az 1892-iki 25 éves évforduló ünnepsége és a most lefolyt közt s azon eredményre jut, hogy a koronázást a remény alakította át páratlanul fényes ünnepséggé, az 1892-iki évfordulót a bizalom emelte magas polcra, a mostanit pedig a nem teljesült remények, a legközelebbi múlt keserű tapasztalatai s a borús jövő kilátásai tették szürkévé, hideggé és nem általánossá. Bár merre tekintünk, a komoly bonyodalmak, páratlan nemzetiségi izgatások s egy beláthatlan végű harc kilátásai fenyegetnek bennünket. De jöjjön bár még több baj; boruljon bár lángba minden körülöttünk; legyen bár a legközelebbi évfordulónk még nyomasztóbb, azért el nem csüggedünk. Van nekünk egy becses talizmánunk, mely minden körülmények között erőssé, szilárddá tesz bennünket s mely a legköz > lebbi küzdelmekben is győzelemre segít. S ez imádott hazánknak s nemes fajunknak mélységes szeretete. Boda Vilmos. A költő árvája. Valamelyik könyvbe azt olvastam egyszer, hogy : «Legrosszabb mesterség poé tának lenni.» Igazság, szinarany valóság ez, csak az Írója bizonyára elfelejtette hozzátenni, hogy : magyar poétának lenni a legrosszabb mesterség. -.j Hiszen ha jól emlékszem, egyik jeles poé? tánk megénekelte, hogy a vers még a pokolba se kell. Hogy aztán ki a hibás ebben a dologban, a poéták-e vagy a nagyközönség? — hát bizony — a nagyközönség. Voltak nekünk költőink, akik előtt az egész művelt világ kalapot emelt s akiknek nevei egy színvonalon állanak a világirodalom legnagyobb- jaival: Petőfi, Vörösmarthy, Arany, Csokonay, stb., stb., kik soha el nem homályosuló fényt derítettek a hazájukra s mi lett a végük ? — szegényen, a legnagyobb nyomorúság között haltak el. Mikor már felmelegitettck hazájukat azzal a perzselő melegséggel, mely szivüket emésztő, mikor mindazt a gazdagságot, melyet a természet két kézzel szórt rájuk, közöttünk szétosztották, szegényen, a nemzet nemtörődömsége mellett, némán, alamizsnáért nem könyörögve, mentek át egy jobb hazába. Alamizsna ? . . . Hiszen ha földi ésszel föl nem fogható kincseket adtunk volna is nekik a ránk pazarolt szellemi ajándékokért, akkor is csak alamizsnafillér lett volna az mellette. Ilyen von a sorsa a mi büszkeségünk, városunk halhatatlan hirü nagy költőjének, Garay Jánosnak is, kire csakugyan ráillik « a dal: Bolond költő, szegény legény Voltál *s maradsz halálodig, Ki mig korog a gyomra, a Világ üdvéről álmodik. Meghalt szegényen. Aztán elfelejtettük egy kis időre. Ma ott áll díszes ércszobra a Garay- téren s nézi a fejlődő várost, honnan könnyű pacsirta gyanánt röpítette égbe dalát . . . A költő családja bizony nagy szegényen maradt hátra, de hát a magyar kormány valami [jogcím alatt állami segélyt folyósított számára. Abból éldegéltek azután, az özvegy és Gizella leánya a fővárosban, bizony elég szűkös en. Halottak napján mindig kizarándokoltak a kerepesi temetőbe, kivive a koszorút a költő sirjára, honnét mindig csak egy valami hiányzott : egy pár szál virág a szülővárosából. Erről mindig megfeledkeztünk. Hogy is ne. Hiszen a kegyelet eme gyöngéd, megnyilvánulásának a szálai még a helyben levő ércszoborig sem jutottak el soha. Pedig megérdemelné néha . . . A leleplezés utántól kezdve nem volt azon soha virág . . . 1, . Pár héttel ezelőtt meghalt az özvegy. Eltemették. Egy páran talán meg is siratták. Nem tudom, hogy képviseltette-é magát Szekszárd városa a temetésen ? Alig hiszem, pedig megérdemelte volna. Most már csak egy árva, a költő Gizella leánya, Garay Antal, a költő testvéröcscse és rokonsága őrzik a nagy költőnek az emlékét, I igazán, a szülői és rokoni szeretet lángmelegével kapcsolatosan. Itt aztán megint okunk volna a sírásra. A «Közérdek» múltkori számában egy levelet olvashatott a szekszárdi közönség, melyből megtudtuk, hogy bizony a költő árvájára szomorú napok várnak. A kormány segélyétől az árva már elesik, mert nincs semmi jogcime arra, hogy azt még ő is élvezze. így aztán nincs más hátra, minthogy zárdába vonul. ‘ Mint költőnek az árvája, inkább választja a zárda magányos temetőjét, minthogy segélyért konycy-ögne. Megjelen hetenként egyszer« csütörtökén Előfizetési ár: Egész évre 12 K, >/* évre 6 K, % évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájáéin' Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 IC 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 | 200—300 szóig 7 KT4 T, minden további J00 sző 2 koronával löbl-. Nyilttér garmond so.onkiiit 30 fillé
