Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-22 / 47. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1906 november 22 különösen azok legmostohábbjai: a segédjegyzők, általában pedig a községi segéd és kezelő- személyzet, ölhetett kezekkel szemléli továbbra is saját nyomorúságát és véletlen balszerencsétől vagy egy őt felhasználni óhajtó kortes fogástól várja helyzetének jobbulását. Még azelőtt néha imitt-amott egynéhány hang esett egyes érdekeinket felkaroló lapok hasábjain helyzetünk tarthatatlanságáról, egyes apostolok még feltárták bajainkat a nyilvánosságnak, de immár panasz sem hallik . . Az apostolok tanaik hirdetésébe fáradva követők hiányában elnémultak s ügyünkhevünkkel együtt teljesen elmúltnak látszik. Csak szétszórt helyzetünk és lekötött hivatásunk által nagy ritkán találkozó gyérszámu összejöveteleinken hangzik el még, hogy »De nem jól van mégis igy!« Csak akkor panaszoljuk el kölcsönösen egymásnak, amit úgyis mindannyian érzünk, hogy nincs mostohább gyermeke az országnak a segédjegyzőnél, általában pedig a községi segéd- és kezelőszemélyzetnél. Ilyenkor jut mindegyikünk eszébe : mily képzettséget és munkát kívánnak meg tőlünk, és mily csekély alamizsna az, mit mindezért nyújtanak. Kvalifikációt követelnek és béresbért adnak. Hosszú éves gyakorlatot kívánnak és nem biztosítják az előmenetelt. Verejtékes, idegölő, testráííó munkát erőszakolnak ki tőlünk és nem törődnek az esettel, hogy mikor az éjjel-nappali munkában agyonőrölve megbetegszünk, mi lesz velünk. Nem gondoskodnak, hogyha aggkor, vagy más körülmény folytán igánkat már nem bírjuk, ne legyünk kénytelenek koldusbotot fogni. Géppé alacsonyitják le bennünk a teremtés koronáját: az embert, mikor szervezetünk megromlásáig pihenőt — szabadságot nem adnak. Ilyenkor nincs mértéke az elkeseredett kifejezéseknek és valóban «ázsiainak» mondható rendszer elátkozásának, mely ezerszámra csábit jobb sorsra érdemes, középiskolát végzett ifjakat egy pályára, hol béreskonvencióban töltött egy évi, — de rendszerint hosszabb — gyakorlati idő után nevetségesen sok anyagú és nehéz tanfolyamnak nyomorgás és nélkülözés közepette történő elvégzése és három szigorú vizsgálatnak letevése után, mint már képesítették a megkívánt nagyobb munkateljesítés ellenében a «Magyar Közigazgatás» ajánlatok rovatában 20, mondjuk húsz korona bért mosás és ágyneműn kívül ellátást biztosítanak számára mindaddig, mig a saját élősdijének tekintő főnökének sokszor a leglealacsonyitóbb szolgálatok elvégeztetésében lelt kényét-kedvét kifogástalanul kielégíti, vagy még ki nem dől végképen a sanyaruságtól, vagy elzülve nem fordul valamely utszéli árokba. Vagy a legjobb esetben is az ország tisztviselői karának zömével egyenlő képzettségű ifjút sorsa egy sokak előtt még «Eldarádónak» képzelt rendszeresített állással kárpótol az abban megkívánt emberfeletti munkáért, hol azután egy állami szolgáénál kevesebb fizetésért rabja lehet hivatásának, mig előmeneteléről, pihenéséről, betegellátásáról és kevés kivétellel nyugdijáról gondoskodás azonban itt nincs. Itt várhat azután akár Ítélet napig a »Noivá vára«, a boldogság netovábbjaként sóhajtott előmenetelre, a jegyzőválasztásra. Ezt helyezik kartársaink csak igazi világításba összejöveteleinken ! Minden koruptio, melyről az amerikai választások említésénél regélnek, aránylag nagyobb mértékben feltalálható — kevés kivétellel — a mi jegyzőválasztásainknál, Itt érvényesül a pénz, a rokonság, — de különösen a protekció. Csak egy nem diadalmaskodhatik: a jobb képzettséggel és a kifogástalan, dicséretes, hosszabb segédjegyzői működéssel szerzett érdem. Ha az amúgy is csak gyéren felhangzott szaklapi cikkek már nem eredményezték helyzetünknek semminemű javulását azért, mert az »illetékes körök« előtt a panaszok rendszerint süket fülekre találnak és mert a szaklapok épen csak azok kezében fordulnak meg, akik helyzetünk siralmasságát úgy is ólyomsulylyal érezzük és ha az azokban irt cikkek szélesebb hullámokat nem támaszthattak, mennyivel inkább marad el a hatás a szűk körben, hasonszőrűek között folyó megbeszélések alkalmával felzuduló keserűségeknek, mikor azokról épen csak a gyérszámu hallgatóság értesül. Ha tehát már sirnivalónk, panaszunk van, — a mint tényleg van — úgy ne sóhajtozzunk négy fal között, hanem félre az álszeméremmel, panaszkodjunk, kérjünk, könyörögjünk, — ha kell követeljünk, — a nyílt piacon, a hol mindenki meghallja szavunkat. Bármily alakban, de tartsuk állandóan a nagy nyilvánosság napirendjén kérdésünket; fitogtassuk' rongyainkat, mutogassuk nyíltan sebeinket, hogy szánalomból-e vagy modorból-e hogy nyomorúságainkat látniok ne kelljen, de segítsenek rajtunk! Ki foglalkozzék ügyünkkel, ha mi nem? Ki pártolja kérésünket, ha mi elhanyagoljuk azt előadni ? Ki segít rajtunk, ha ügyünket mi magunk veszni hagyjuk ? Vagy várjunk és várjunk újra, mig újabb száz meg száz existentia tönkremegy ? Nem ! »Segíts magadon és Isten is megsegít!« Miként Tompa a »Madár fiaihoz« cimü örökszép költeményében, én is felkiáltok: Legyen a dal fájdalmas, merengő, Fiaim csak énekeljetek! Ne engedjétek, Ti, úttörői szent ügyünknek, az általatok éleszett tüzet elhamvadni! Ismételjétek a velünk törődő lapokban keserü- ségteket!' Pánaszkodjatok ! Ha kell lázitsatok ! Karöltve minden kartársunkkal, kiknek erre alkalma nyilik, buzdítsátok tömörülésre mint eddig ! Főképen pedig bármily alakban, de csak foglalkozzatok ügyünkkel, különösen a törekvésünket biztosan támogató egész sajtó hasábjain. Ne csüggedjetek, ha pusztában kiáltó hang volt is eddigi szavatok! Élesszétek tovább is lánggá a keblünkben lappangó tüzet, hogy tűzhányó módjára kitörve odadöröghessünk az országnak: Becsaptak. Rutul visszaéltek hiszékenységükkel, mely kenyeret remélt és csak morzsa jutott! . ., , , Először kijátszottak; mikor a jobb képzettség kivánatának leple alatt jövőt helyeztek kilátásba. Ezzel csaltak a pályára. Rémséges csalódás járt ki könnyenhivő- ségünkért. Az 1900. évi XX. t.-c. életbeléptetése óta eltelt hosszú idő térített észre. Be kell látnunk, hogy viszonyaink rosszabbak, mint azelőtt. , Főoka ennek, hogy a diplomagyarakka emelt tanfolyamok több egyént képesítettek már is, mint a mennyi 10 éven belül elhelyezhető lenne. De a mellett még egyre csalogatják a pályát kereső ifjúságot. Még nem elég, hogy egy 30 koronát és ellátást ígérő hirdetésre 50 oki. ember rimánkodva kínálja magát! — Még több proletárt nevelnek az országnak! És ezzel nap- ról-napra mind hatásosabban veszélyeztetik még azokat a morzsákat is, melyek nekünk jutottak. De félrevezettek másodszor is! Egy 1904. évi XIV. t. cikkel akartak elvakitani. De lement a hálj og a szemünkről, és látjuk, hogy csak igen kevés kiválasztottnak adták evvel is csak annak hulladékját, mi máshonnan fenmaradt. — Megmentettek ezzel úgy a hogy azt a mai drágaság mellett évi 1000 koronából csak lehet egynéhány száz embert a hirtelen elpusztulástól (a többit akkor is veszni hagyták), de egyéb szükségletökről: előmenetelükről, betegellátásukról és nyugdijukról nem gondoskodtak. És miért tették mindezt ? Mert közigazgatási tisztviselők vagyunk ? Mert többet dolgozunk mint mások ? Mert a közigazgatás már elég jó és magas színvonalon áll, hogy annak prestizsét a jobban fizetett tisztviselők megbízhatóbb munkája által már emelni nem kellett ? Mert türelemmel viseljük a falusi számkivetettségben lelkünk önmegtagadásával igánkat ? Mert békésen türünk, azért sújtanak mindjobban. Mennyivel vagyunk mi rosszabb, mostohább gyermekek a hasonképzettségü más tisztviselőknél ? Kevesebb szolgálatot teszünk mi a hazának, mint a hasonló képzettségű postatisztek, kik épen a kétszeres kezdőfizetéssel lépnek pályájukra, s a mellett automatikus előmenetelük, szabad idejük és nyugdijuk fényesen biztosítva van ? Eddig és ne tovább! Már nem bírjuk igy! S mivel senki sem nyújt segédkezet annak a csekélységnek elérésére is, melyet kérünk, — mely csak életünk emberi fentartására elegendő, — magunk akarjuk kivívni tisztességes megélhetésünket, kenyerünket oly mértékben, mint azt hasonképzettségü munkatársaink élvezik. Hirdessük lankadatlanul tovább helyzetünk tarthatatlanságát! De azért itt még korántsem álljunk meg! Mástól úgyis hiába várunk segítséget, tegyük meg tehát magunk az első lépést viszonyaink javítására azáltal, hogy szervezkedjünk. Tömörüljünk egy egészszé, mely összeségében imponáló küzdéssel, erővel, kitartással óh mert hogyha már a hideg anyaföld is Domborul felettem, Akkor is még imádkozom, hogy e földre Magyarnak születtem. Szabó Géza. Kleptománia. Érdekes téma fölött folyt nagyszabású vita a múlt héten Stuttgartban. Hires pszichiáterek és kriminálszociologusok a bűnös ember beszámithatóságának mértékét vitatták. Tudvalevőleg a beszámithatóság kérdése a bűnügyi tudományokban legaktuálisabb kérdés Lomb- rozó óta, ki ezt a kérdést ép olyan tudományos készültséggel, mint elfoglaltsággal kezeli műveiben. Az igazság, hogy a lelki abnormitás bizonyos bűnös hajlamokkal együtt jár, ép oly régi, mint maga az orvosi tudomány. Hipokrátesz Galemusz tudta, hogy az őrültek kényszerűen vétenek az ember élete és vagyona ellen. De hogy az a kriminális elem hol kezdődik, hol és milyen mértékben tarthat számot törvényes kedvezésre, ez a jövő nagy tudományos feladatai közé tartozik. A Stuttgartban vitatott kérdések között a legérdekesebb tudományos felvonulást a Kleptománia csikarta ki az illusztrus tudósokból. Mert a judikaturában ezzel a fogalommal találkozunk legsűrűbben, Kleoptomániának legbujább talaját azok a legnagyobb áruházak képezik, hol sok vonzó, ingerlő, csábitó, áruczikkek ezrei vannak fölhalmozva. A stuttgarti kongresszus alkalmával néhány gyakorlati jogász számolt be igen érdekes tapasztalásról a nagy áruházakban elkövetett és Kleptomániával fedett tolvajkodásról. Párisban például a Louvre és Bonmarché áruraktárában rendes statisztikát vezetnek azokról a lopásokról, miket Kleoptománia eredményez. Az adatok nem olyan ijesztőek, de igen jellemzőek. Megtudjuk a többek között, hogy a Kleoptománia a legtöbb esetben ott a helyszínén tör ki azokból a szegény, idegbeteg aszszonyokból, kikben nem annyira animus lucri, mint inkább a hiúság, a tetszvágy lobog. A legtöbb esetben olyan jelentéktelen értékért követnek el bűnt, amennyit más^körümé- nyek között borravalóként oda adnak. Ezek az igazi Kleoptomániások. De ezt a kérdést a büntető igazságszolgáltatásnak a legővatosabban kell kezelni, mert e Kleptománia örve alatt teméntelen lopás történik olyan egyének részéről, kik közönséges kriminális alanyok. A stuttgarti kongresszus nagyérdekü fejtegetései alkalmából a szerkesztő megbízásából felkerestem a legnagyobb budapesti áruházak egyikének tulajdonosát Holzer Simon urat, ki szakmájában országos névnek örvend, s töviről hegyire ismeri a Kossuth Lajos utcai áruház negyvenéves történetét. Előre kell bocsátanom, hogy Holzer Simon áruháza igazi világvárosi árnyokat csak most készül ölteni, eddig csak budapesti nevezetesség volt. Az áruház, melyben a főváros elegáns női világa szinte permanensen képviselve van, három emeleti magasságban bővül ki egyszerre r&dőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „JZM*«“ eredeti csomagolást. n-La Rocke A €o. Basel (Svájc), ftOJ mm Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban, — Ara üveaenkint 4.— korona
