Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-25 / 43. szám
XXXIV évfolyam 43 szám SzekszárJ, 1906 október 25 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap H II. Rákóczy Ferenc !j| ^ Beéri Balogh Ádám ^ sww A közérzés minden' érlüktetése az elmúlt napokban akkörül a név körül csoportosult, melyet a hazafias önfeláldozás s a nemzeti vértaruság eszményképeként szoktunk két századon keresztül emlegetni. II. Rákóczy Ferencnek egész élete a hazának volt szentelve, nem csoda tehát, ha emléke az idők folytán nem hogy elhomályosult volna, hanem ellenkezőleg oly arányúvá nőtte ki magát, hogy a következő vasárnapon az osztatlan magyar nemzet óriási méretekben fogja megmutatni, miszerint porladó hamvai iránt is a legmélyrehatóbb tisztelettel viseltetik s hallhatatlan érdemeit kellő módon méltányolni tudja. De bár Rákóczy Ferenc egyénisége magában véve hazafias erényekben rendkívül gazdag volt, — azért mégis a nevét körülvevő dicsfénynek jó részét azon körülmény szolgáltatja, hogy a magyar nemzeti államiságnak és függetlenségnek volt egész életében személyesitője s annak megmentésére fordította égé z vagyonát, minden tehetségét. Ez az eszme, mely minden igaz magyar ember leikébe kitörölhetlenül be van vésve s melyet onnét kiirtani emberi hatalomnak nem adatott a múltban, s nem sikerül a — jövőben sem! Igaz ugyan, hogy a Rákóczy iránti nagy mérvű kegyelet megnyilatkozásának lendületet adott azon fejedelmi tény, hogy az uralkodó beleegyezett a hamvak hazaTÁRCA Krisantemum. — A »Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája. — Irta: Bródy Sándor. Apáca ápolt engem tavaly nyáron. Most, hogy fehér krisantemummal van tele a város — nem tudom miért — minduntalan rája gondolok, de nem szomorúsággal és merengéssel, hanem vígan és boldogan. Mert nincs valami nagyobb gyönyörűség, mint visszagondolni a rossz napokra, — ha már elmúltak és visszaidézni azt, ami a gyötrődésben nemes és szép volt. Pokoli kínszenvedések, forró álmatlan éjek, — de ne sajnáljatok ! Hilária minden öt percben megigazította a párnámat, arcomat rózsa olajos és ecetes vízzel megmosta és — mosolygott. — Mit mondott az orvos, meghalok-e ? — Azt előbb ki kell érdemelni! mondá és mosolygott. — Lássa testvér, hogy erősen érdemiem kifelé. — Ez a tisztitó és ez magának jó, mert ott a másik tisztítóban, tulnan a mi sokkal keservesebb, kevesebb időt kell majd töltenie. A kik itt többet szenvednek, ott kevesebbet lesznek! Nem lehetett vele vitázni, oly biztos volt mindenben és a túlvilágban úgy volt tájékozva, mint a teméntelen nagy idegen kórházban. Az Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRŰNWALD LAJOS szállításába, sőt helyeslőleg tudomásul vette az országgyűlés azon óhaját, hogy a Rákóczy t és bujdosó társait megbélyegző törvény hatályon kívül helyeztessék. Mert valljuk be őszintén, hogy vannak még mindig jelentékeny számban magyarok, kik nehezen csatlakoztak volna a nemzeti mozgalomhoz, ha biztos tudomásuk lett volna róla, hogy a Rákóczy ünneplést Bécsben rossz szemmel nézik. No de ne zavarjunk bele az ünneplés zajába semmiféle disszonáns hangot, hanem fejezzük ki teljes megelégedésünket, hogy vármegyénk is, melyet kuruc érzelmekkel nem igen szoktak megvádolni, teljes készséggel ment bele az ünneplésbe s tekintélyes küldöttséggel képviselteti magát a hamvak hazahozása alkalmával rendezendő nemzeti tüntetésen. Sőt vármegyénk, — teljes elismerés illeti meg érte, — ezen alkalmat felhasználva, belement a mi különleges nemzeti vértanunk, Beéri Balogh Ádám emlékének megörökítésébe is és az öreg, kétszáz éves élete folyamán megviselt, valamikor terebélyes szilfát, mely Balogh Ádám elfoga- tásának szemtanúja volt s melyet a szekszárdi nép, kiolthatatlan kegyelete jeléül két századon keresztül szent képekkel aggatott tele, állandó és maradandó emlékkel fogja helyettesíteni. Ebből az alkalomból kifolyólag, tán a kevésbé beavatottak felvilágosítására, nem felesleges Balogh Ádám hazafias egyéniségét azzal az egy tényével feltüntetni, hogy midőn a vesztett csata után menekülőben lovával együtt a csatári árokba bukott s a labancok ott elfogva, Budára vittték, megkínálták a Rákóczy seregében viselt ő világos szép leányszemében egyszerű és megfogható volt minden, semmi zavart vagy befejezetlen kép. Nagy fehér kezét rátette a leglégiesebb dolgokra és megfogta, valamint a mesterember az ő szerszámát. És nem tetszel- gett, hogy ő ilyen. — Gépiesen mosolygott mindenre. Néha diadal is volt e mosolygásban, különösen éjjel, ha gummi kerekű nagy szekerek sűrűn állottak meg a kórház udvarán. — A mi szekerünk! mondá. — Megint a mi kocsink. Egy álmatlan éjszaka után, megvallom 30 ilyen kocsi megállást számlált meg. Valami kicsinyt izgatottabb lett. — Mégis szép az ilyen nagy város, amilyen az a Bécs-város. Egy nyári éjszaka legalább 30-an halnak meg hirtelen. Az ablakom a pathologiai intézetre nyílott és az apáca azokat az embereket számlálta, akiket ide szállítottak. Ez volt a «mi kocsink» Minden másodikért imádkozott és reggel summázta. — Nekik azóta már jó, ők nem látják, amit mi tudunk. Én is szép intézménynek, az élet legkülönb rendjének tartottam a halált; de a fiatal leány valósággal gyönyörködött benne. — Magához ölelte, az élet egyedüli célját benne találta. Tettvett, evett, ivott és dolgozott, amíg a földön járt: de az csak gépies és ideiglenes volt; dandárnoki ranggal, ha belép az osztrák hadseregbe, különben pedig lefejezik. Balogh előtt még ott állt az élet nagyrésze összes örömeivel, de ő azon férfias nyilatkozattal felelt kísérőinek, hogy vigyék csak a vérpadra, mert ő sem urát, II. Rákóczy Ferencet, sem hazáját el nem árulja. A hazafias erények e két nagy alakjának ünneplésével Tolnavármegye is követni ^fipgja Rákóczynak még a rézpénzeken is megörökített jelmondatát: pro libertate, a szabadságért! Mindent a szabadságért, ha pedig szentségtelen kezek ismét a magyar ősi alkotmányhoz nyúlnak, annak védelmében s az iránti hűségben annak a törvény- hatósági bizottságnak minden egyes tagja Balogh Ádámként fog viselkedni s kész lesz inkább meghalni, mint sem őseitől örökölt nagy kincsének árulója legyen. Ha ez a jövőben mindig igy fog végbemenni, akkor a vármegyeház kapujára bátran oda lehet illeszteni azt az egy szavat, mely azonban óriási jelentőségű s melyet az emberiség isteni vértanújával szemben használtak, hogy Feltámadott! Boda Vilmos. TÖVISEK. Rákóczi itthon! Kárpátoktól Adriáig A magyar föld könytől ázik, — Drága köny ez, mondhatom! Isten adja, égből jön le, Mint a szívnek igaz gyöngye S szülője: nem fájdalom 1 . . . minduntalan azt várta, hogy szeme végképen lecsukódjék, azaz: végre felnyíljon. Nehéz lesz — mondottam neki egyszer tréfásan — magának nehezen fog menni, sokára lesz meg. Olyan nagy és erős maga, mint egy bronz Bavária. (Bajor eredet volt a leány.) Száz éves anyóka lesz, fejedelemasszony. Én ? — mondá némi megvetéssel. Én csak látszom erősnek. Már én voltam mellbeteg, de a nagy koszttal és erőszakos ápolással a doktorok megint lábra állítottak. Egyszer kétszer még tudnak majd, aztán nem tudnak. Mi ápoló apácák nagyon hamar, fiatalon halunk meg. Közülünk a tizedik se éri el az ötven esztendőt. Aki köztünk paraszt eredet, az még állja, de aki nem az ... A szomszéd szobában most is halódik egy testvér, tizenkilenc éves. Tavaly még srősebb volt mint én. Szerencsés volt. Egy varróléánytól, akit ápolt, megkapta. A varró- leány felépül, ő elmegy. — És őt most ki ápolja ? — Mind, akik itt vagyunk a folyosón. — De testvérem, maga ritkán megy be. hozzá. — Majd később, egy pár nap múlva, ha az órája eljött. A szomszédom órája csakugyan, hamarosan eljött. Én már akkor fölkeltem az ágyból, föl és alá vánszorogtam a szobában, sőt ki ki jártam a folyosóra is. A szobám akkoriban tele volt virággal. Sok-sok emlékeket kaptam, aká
