Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-06 / 36. szám
XXXIV évfolyam _____86 szám Sz ekszárd, 1906 szeptember 6 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap A kiegyezés. A magyar embernek megborzad a háta s egy kellemetlen érzés vesz rajta erőt, ha olvassa, hogy a közös miniszterek s a két szövetséges állam kormányférfiai együttes tanácskozásra gyűlnek össze Bécsben vagy Budapesten. Hát még ha a hiradó lapok azt is hozzáteszik, hogy a tanácskozás ő felsége elnöklete alatt fog megtartatni Eszünk ágában sincs koronás királyunknak irántunki jó indulatát kétségbe vonni. Ő bizonyára óhajtana mindig, minden életbevágó kérdést úgy megoldani, hogy abban a jogara alatt élő mindkét állam lakossága teljes megnyugvást találjon. De mikor ez teljes és tökéletes lehetetlenség Olyan ellentétesek a közös háztartásban élő két állam érdekei, hogy ha az egyik pártjára áll. a másik érzi magát sértve és viszont. S váljon nem volna rá eszköz és mód, hogy ez az áldatlan és sok kellemetlen viszályra okot szolgáltató állapotnak vége vettessék s azok visszatérése örök időkre meg legyen akadályozva? Nagyon is könnyen lehetséges, csak szakitani kell az összbiro- dalom még mindég kisértő rögeszméiével s meg van az alapos megoldásnak egyedüli módja. Mindenki, a ki a helyzetet tüzetesen ismeri, tudja és látja, hogy mily helytelen az a feltevés, hogy ha a magyar nemzet állami teljes függetlenségre tesz szert, az az uralkodóház bizalmatlanságát kell, hogy felkeltse, mert Magyarországon azonnal felszínre vergődik az Ausztriától való elszakadás eszméje és gondolata. Még is ez a félelem az, mely hazánk állami függetlenségének útját állja. Pedig TÁRCA Hársfavirágok. Hársfavirágok illatoznak A gyalogút két oldalán; Sürüjéberí tüskés bokornak Szerelmet zeng a csalogány. A rét pázsitján pillék kergetöznek, A napsugártól szárnyuk megragyog S előttem jár bus emlékeztetőnek, Az utón, hogy magamban ballagok. Ragyogó szárnyú pillangókat nemrég Együtt kergettünk a rét pázsitján; Együtt hallgattuk, hogy a bokrok alján Mily édesen csattog a csalogány. S leáldozó nap búcsúzó sugarát Úgy fogadtuk, fejed váltamra hajtva, Összesimulva, mint két rózsaág, S egymás ajkára forró csókot adva. Hársfavirágok illatától Kábító volt körülöttünk a lég; A nap már régen alászálloit távol Hegyek mögé s mi csak ott jártunk még A gyaloguton, hol most egymagámban Vigasztalan, fájó lélekkel járok — 5 hogy sírodat majd véle teleszórjam, Csokorba kötöm a hársfavirágot t Honthy István. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Egy epizód 1848—49-ből. — A «Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irta: Vitálisfalvai Vitális Andor Hideg téli estén nagyatyámmal ültem a kandalló mellett, melyben vigan pattogott a tűz. Künn koromsötét volt, a zivatar nagy hópelyheket, jéggel vegyest, vert az ablakhoz, néha feljajdulva süvöltött végig a szél a kertünkben lévő fák kopasz ágai közt és ezen süvöltést csak néha-néha szakította félbe egy-egy jégcsepp, melyet az ereszről letörve csapott a zivatar az ablakhoz. Nagyatyám elmerengve nézett a tüzbe, egyszerre, mintegy álomból, mondá: «Bizony fiam, nehéz idők voltak azok!» Én nem tudtam, mire magyarázni e szavakat, de mielőtt még megkérdhettem volna, ismét megszólalt': «Bizony fiam, nehéz idők voltak azok!» Mintha látnám a szegény fiukat, ilyen időben, rongyosan, talpatlan csizmában, éhesen, fáradtan, éjjel-nappal pihenés nélkül gyalogolni. És mily örömest tették ! Szegény fiuk ! Némelyikök alig volt 14—15 éves. Oly sápadtak voltak, szemeik-oly bágyadtak ! De ha messzi ágyuszót hallottak, mily lázasan pirultak ki ezek a sápadt arcok, mily szokatlan tűz lövelt ki szemeikből ! . . . Ott hagyták az eléjük gondos kezek által tett ételt, ámbár három napja egyikük sem evett semmit Kapták a nehéz fegyvert, melyet alig bírtak és siettek arra, ahonnan Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1I% évre 6 K, l/« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig S K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér gsrmond soionkint 30 fiilé az ágyú, a harc ezen halálharangjának szava hallatszott. Láttam, hogyan dőlt ki némelyik, már egypár lépés után, mily kétségbeesetten nézett távozó bajtársai után és hogy szökött el már másnap ápolóitól és sietett társai után!. . . Egyszer szinte ily csapat ment keresztül városkánkon, mely Rozsnyótól (Gömörmegye) egy óra járásnyira fekszik. A bekötött fejek, véres ruhák mutatták, hogy nem rég verekedtek. Mily szomorú látvány! Ezek a fiuk, akik az iskolából egyenest a harctérre mentek, hogyan rakosgatták egyik vállukról a másikra, nehéz, rozsdás fegyvereiket. Szegények! Evvel a fegyverrel is csak úgy tudtak bánni, hogy a likas végit fogták kezükbe, a boldog végit előre. De hisz nem is volt puskájuk másravaló — azzal vigasztalták magukat: «van a németnek elég jó fegyvere! . . .» Hát még a ruha, vagy inkább «egyenruha!?» Az egyiken parasztszűr, a másikon pokróc, melyet valamely lelőtt lóról csatolt le, azt derekán szorította össze tölténytartó szijjal, ha ez ugyan volt neki, ha nem, zsineggel. De azért emelt fővel — mert vörös sipkája mindenkinek volt, ha mindjárt vörös bélésével kifelé fordított báránybőr süveg is — vonultak végig városkánkon. Gömöri fiuk voltak. Hánynak volt itt szülője, nőtestvére (mert a fivér mind honvéd volt) rokona jó ismerőse, arája. Hogy tolult a szegény fiuknak egy könnycsepp a szemükbe, mint kapott oda elszégyenülve kezével és nálunk mindenki tisztában van azzal, hogy az irányadó s döntésre hivatott tényezők nagyon is jól tudják, miszerint hazánk sok veszélytől könnyebben szabadul, ha Ausztriára támaszkodhatik s a közös védelem tudatában intézheti saját ügyeit. Az uralkodóház iránti megingathatlan hűség pedig a magyar fajnak vérében van s nincs állam a föld kerekségén, melynek lakossága oly hűséggel és ragaszkodással viseltetnék a királyság eszméje iránt s any- nyira idegenkednék mindenféle más államformától, mint a magyar. Mennyi rosszakaratnak, gyűlölködésnek, üldözésnek és ezek nyomán szenvedésnek kellene a magyar nemzetet sújtani, hogy más államalakulás iránt rokonszenv keletkezzék benne. De azután ellenértékűi meg van benne, hogy alkotmányának tiszteletét, jogainak elismerését s önálló államiságának sértetlen íentartását feltétlenül megköveteli. E tekintetben nincs engedmény, nincs ingadozás, nincs tekintet. S ha valaha bekövetkeznék is ezen meggyőződés és hangulat megváltozása, az csak olyan kisérletnek lehetne eredménye, mint a .minőt a rossz tanácsadók a legközelebbi múltban játszattak el az uralkodóval, midőn a nemzetgyűlést katonai erővel feloszlatták, az ország alkotmányát felfüggesztették* s az önkormányzati testületek üldözésével kívánták gonosz céljaikat megvalósítani. Ám üljön össze még egyszer, de utoljára az a közös tanács és mondja ki, hogy a múltak keserű tapasztalataiból határozottan következtethető, miszerint a monarchia békéje csak abban az esetben nyer állandóságot és biztosítható hosszú időre, ha a magyar nemzet törvényen alapuló jogai teljes és csorbithatlan birtokába lép. Azért meg lesz engedve, hogy Magyarország az önálló gazdasági alakulás minden előfeltételét azonnal foganatba vehesse s a külön vámterületnek néhány év múlva leendő megalkotása érdekében minden szükséges lépést megtegyen. A magyar hadsereg, mint a törvény mondja, az egész hadseregnek kiegészítő része lévén, magyar vezényszóval vezetve, magyar zászlóval s jelvényekkel fog a jövőben elláttatni. A külföldi képviseletben az állami egyenjogúság teljes és tökéletes kifejezésre juttatása elrendeltetik s ez irányban minden szükséges intézkedés megtétetik. így azután megmarad az a két kapocs, melyet a magyarság is mindig tiszteletben tartani kész: az uralkodó személyének s a védelemnek közössége. Ez pedig valósággal elégséges arra, hogy a monarchia együtt- maradását biztosítsa s oly állapotokat teremtsen, melyek az állandóság minden feltételeit magukban foglalják. A közös tanács bölcsességétől függ tehát, hogy lesz-e állandó béke, vagy tovább folyik a négyszázéves harc és háború. Boda Vilmos. Helyes birtokpolitika. Pihennek a törvényhozás faktorai. Vájjon e pihenés közben tanulmányozzák-e a bajokat, melyek az elszegényedett magyar kisgazdákat olyan nyomorúságos helyzetbe juttatták. Kívánok megemlékezni az adóreform sürgős szükségességéről. Már régóta ajánlják s követelik a fokozatos adórendszer behozatalát. És méltán, /
