Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-06 / 36. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY mert égető szükség van rá. Hány tönkre jutott kis exisztencia maradt volna meg termelő polgárnak — hány Amerikába vándorolt munkás szolgálna és boldogítaná e haza polgárait munkájával, ha csekélyke vagyonukat a folyton emelkedő adó miatt nem ütötték volna dobra! Sürgősen kellene törvényt alkotni a fokozatos adórendszerről és a koldusbot helyett kenyeret adni az elégületlen munkanélküliek csoportjának. A parcellázást is az államnak kellene ügykörébe venni és az állam adja földéhes polgárainak 20—100 holdas területekben örök bérlet formájában alattvalóinak. Nálunk a parcellázás a legveszedelmesebb üzletté fejlődött, fajult. — 3—4 kézen át vándorol a birtok, mig végre a földműves tulajdonába jut s mindegyik dús haszonnal ad túl rajta. Egy 5000 holdas birtok az első vételkor 1.800,000 korona, de az utolsó eladáskor, mikor a földéhes néphez jut, már 2.500,000 korona. Hát kérem ez a leglelketlenebb eljárás, mely előtt az államnak nem szabad szemet hunynia. Hisz tönkre teszi ez a rendszer még jobban a polgárokat s a ma még jó módú kisbirtokosság e hallatlan árak drágasága alatt teljesen összeroppanik. De ha az állam parcelláz, akkor a nyereség az ő kincstarába terelődik. Megkapják a polgárok olcsóbban a birtokot, jólétre emelkednek és ez által magasabb adót is el tudnak viselni minden megerőltetés nélkül. Ne lelketlen pénzemberek, hanem a verejtékkel küzdők élvezzék a jövedelmet, mint munkájuk megérdemelt édes gyümölcsét. Végül még egy igen fontos és nemzeti szempontból rendkívül üdvös adó módot ajánlanék. — Nálunk sok az idegenek kezében lévő birtok s mely után csak úgy adóznak, mint a polgárok. Kívánatos lenne a külföldiek és hazájukat önként elhagyók birtokait 2-szeres, esetleg 2 és félszeres adóval terhelni, mert azok jövedelmüket külföldön költik el és ez által igen sok tőke vándorol ki az országból és rendszerint az idegenek birtokaikon idegen munkásokat alkalmaznak, mi által pedig csak a munkanélküliek számát szaporítják. Már most az állam jövedelme ilyen módon tetemesen szaporodnék. Ha pedig eladnák birtokaikat, akkor meg kettős haszon lenne az országra nézve; mert egyrészt a birtok magyar honpolgárok birtokába jutna — másrészt pedig a jövedelem benn maradna az országban, ami ismét több egyén jobbmódját s vagyonosodását mozdítaná elő és a föld után sóvárgók nem mennének Amerikába, hanem itthon maradnának. Amig ilyenforma eélszerü törvények nem biztosítják a magyar (földmunkások) kisgazgák jövőjét, addig ne számítson az állam azok itthon maradására, mert bizony ezután is csak úgy kivándorolnak az újvilágba, mint eddig. Egy gazda. TÖVISEK. Mozgalmas élet. Megjött az első «ember» hónap, majdnem kánikulai meleggel; oly meleggel, hogy ime a kisded bonyhádi algimnáziumot is kiterjeszté, megnövelé főgimnáziummá, felállittatván ott már most az 5-ik osztály; megjött a szép meleg «ember-hónap» (szeptember) mint őszi május, nem virágfakasztó aranyos napsugárral, hanem édes gyümölcsökkel kedveskedő — tehát ennivaló kedves hónap alakjában. De virágai is vannak az őszi májusnak! — íme megjöttek a diákok, — az arany ifjúság — kánikulai forró vágy s szent lelkesedés olthatatlan tüzével, hogy szeretettel odatapadjanak a «tudományok édes emlőire» s újabb 10 hónapig táplálkozván «tejnek italával» az «alma-mater» kebelén: beszerezzék a szükséges kenyér-magot az élet nagy vetéséhez. Tehát: újra megnyílt a múzsák temploma ! Özönlik a diák-sereg, — uj, elevenebb képe van székvárosunknak, mintha az öregebb emberek vakációs ó-bora speizolva lenne pompás uj- borral, a petyhüdt állapotot vidám, pezsdülő, mozgalmas élet váltotta fel az arany ifjúság beözönlésével! Az utcákon ismeretlen arcú papák és sze- mérmetes mamák tarka népvándorlása látható naponként. Mellettük haladnak a tudományszomjas apró nebulók, — s mig amazok redőzött homlokáról leolvasható a kedves gyermektől való elszakadás jogosult aggodalma, hogy hát: «Válik-e édes valóvá a fényes álom ?.... nem fucscsol-e a csillogó remény ? lesz-e a gyerekből miniszter ? avagy csak minisztráns ? avagy csak legfeljebb fizetésiden, számfeletti, tiszteletbeli, ideiglenes, segéd-fogalmazó gyakornokot kisegítő póthelyettes 30 év múlva egy tárcanélküli minisztériumban ?» addig emezek — a behozott apró nebulók — Molnár Mór, Kram- mer V., Báter J., Árva J., Ferencz Gy., stb. — könyvkirakataikra és tanügyi hirdetéseikre nem reflektálva, gondosan megfigyelik Ágnes asszony, Szászi Rozi néni gyümölcsökkel mosolygó kedves kirakatait, hát még az özv. Almássy K.-né csábitó cukmis-mutatványait! Gondolják: eszem én ebből! (No mert tudjak ok mar a nagyobbaktól, hogy ilyenkor a szülei ház elhagyása szülte méltó fájdalom pityergési könyharmatá- nak legbiztosabb felszáritója az itt hagyott zsebpénz ! Tellik ebből!) s mosolygó arccal mennek neki a bizonytalan, sötétképü jövőnek, ha szintén 10 hó múlva, annak végén, a borzasztó szekunda fekete halálfája állna is! S a jó szülők a drága tandíjért, kosztpénzért (most bizonyára az is több lesz a hus- drágaság miatt!) itt hagyják a csekély búzatermés hitvány árát; a tanulók pedig ezzel.mit- sem törődve, sietnek elélvezni a kapott zsebpénzt s azután — — sietnek gondolni a karácsonyi vakációra, mikor újra: «süt a mama, süt a mama pogácsát, kalácsot s úgy ülik meg otthon a szent karácsonyt!» Éljen az őszi május, a szép szeptember, ki most — eddig — igazán emberül viseli magát. Éljen az arany ifjúság! a jövő reménye, a szülők öröme! Adja Isten, hogy a szülők mostani aggodalmának sötét fellege szépen elsimuljon, a gyermekekbe vetett mosolygó, édes reményük valóra váljék! Legyen minden szekszárdi tanuló 20—30 év múlva legalább is miniszter, vagy tudós, börze-király, budapesti sokháztulajdonos, akadémiai tag, szobor-képes halhatatlan halandó stb., — de legfőképpen igazi becsületes magyar ember! Palást. KÜLÖNFÉLÉK. — Népbanki elnök-igazgató. A szekszárdi Népbank választmánya folyó hó 4-én tartott ülésében egyhangúlag Boda Vilmost, lapunk felelős szerkesztőjét választotta meg elnök-igazgatóvá, aki már egy évtizedet meghaladó idő óta önzetlenül teljesítette az elnöki teendőket. Csak örülhetnek a népbanki részvényesek, hogy hogy Boda Vilmos elvállalta a neki felajánlott állást, mert 40 évi társadalmi tevékenysége alatt mindenkor ideális lelkesedéssel szolgálta a közügyeket és tiszta múltja teljes garanciát nyújt arra, hogy a Népbankot tovább fejlesztve, virágzásra fogja emelni. — Közigazgatási bizottsági Ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága szokásos havi ülését folyó hó 12-én délelőtt 9 órakor tartja meg a vármegye|székházában. nyomta azt szét, mert egy harcosnak «nem illő sírnia! . . .» Dernő felé tartottak, ott véltek egyesülhetni az éjszaki hadsereggel. Alig, hogy kivonultak városunk egyik végén, a másikon bejött egy nagyobb csapat dragonyos. Hozzám — mint a város fiskálisához — szoktak volt szállani, mind az egyik, mind a másik fél tisztjei. Ekkor is vagy öt tiszt: a csapat őrnagya, egy harcban őszült ember, a kapitány, a főhadnagy és két fiatal hadnagy. Az utóbbiak egyikét, ha jól emlékszem, Schrötter Albertnek hívták. E néven mutatta be magát akkor nagyanyádnak. Elég udvariasan felkértek, hogy engedjek nekik át egy szobát és kértek egyszer- mind, hogy adnék nekik valami harapni valót. Hogy ne mondhassa még az ellenség sem, hogy egy magyarnál nem részesült kellő vendégszeretetben, meghagytam nagyanyádnak, hogy gondoskodjék jó ebédről. Ebédközben fecsegtünk egyről-másról, különösen ebéd után a jó hegyaljai aszú megoldotta nyelveinket (ezen processust leginkább Schrötteren lehetett észrevenni). A négy fiatal ember borzasztó módon gyalázta ezeket a pfu- schereket, kik az ágyukat csak arra használják, hogy az ellenség lovait ijesztgessék. Csak az őrnagy rázta tagadólag fejét. «Dejszen, én tudom azt legjobban, hogy céloz az a «pfuscher» gyerek ! Háromszor lőtték ki alólam a lovat, egyszer egy ágyúgolyó kalpagomat vitte el.» Én panaszkodtam, hogy mindég félnünk kell, hogy egyik vagy másik fél felgyújtja városunkat. Erre a fiatal Schrötter hetykén kardjára csapott s igy kiáltott fel: «Brauchen sieh nichts zu fürchten hinter unserem Rücken sind Sie gedeckt.» Ezt oly fennen dicsekvő hangon mondá, hogy alig bírtam mosolyomat elfojtani, midőn ránéztem. Vézna, nőies arcú, szőke, kékszemü legényke volt. Általában az egész ebéd alatt a magyarokat gáncsolta, különösen a honvédeket, kik még a puskát sem tudják fogni. (Hej! dehogy nem tudták fogni, fog'ák még haláluk után is oly erősen, hogy nem lehetett kezükből kivenni.) Ebéd után egy futár érkezett, hogy vonuljanak Bettlér felé. Alig ültek azonban lóra, jött egy másik futár azon paranccsal, hogy Pelsőcz leié húzódjanak, mert arra tart a hadsereg is. Eltávoztakor a hadnagy ismétlé ama vigasztalást, hogy nemsokára ismét visszajönnek s nem lesz semmi baj addig is. Alig egy óra múlva már ágyúzást hallottam Bettlér felől. Fölmentem a toronyba, mert mint nemzetőrnek — rajtam lévén a sor S kötelességem volt az őrhelyre menni. Az egész csata folyamát láttam, de a távolság miatt nem lehetett kivenni, melyik az ellenség, melyik a magyar ? Láttam, egy kisebb sereg, mint veri futásba a nagyobbat. Láttam egy iszonyú porfelleget közeledni a városunkba vezető országúton. Minthogy 'FERI ENCZ J! )Z Sí :fk ESERUVIi AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
