Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-25 / 4. szám
XXXIV. évfolyam 4. szám Szekszárd, 1906 január 25 Függetlenségi és 48-as Kossuth-pánti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon.il Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Fejelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */s évre 6 K, j|| évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soionkint 80 fillér Alijuk a harcot. Mértani pontossággal teljesedik be mindaz, mit a Magyarország törvényes jogai s alkotmánya ellen intézett merénylet következményeként az orruknál tovább látó politikusok előre megjósoltak. Elmondták nap- nap után, hogy Magyarország gyengítése maga után vonja a monarchia tekintélyének hanyatlását; hogy egy nagyhatalom, melynek a népek elégedettségében nincsen támpontja, üres fogalom, melyet senki sem ismer el s tisztel meg tekintélylyel; hogy az uralkodóház legelsőbb rendű érdeke a megelégedett, fejlődő, erős Magyarország, melynek népe nem kacsintgat kifelé, más hatalmasabb nemzetekkel érintkezést keresve; hogy a magyar nép lelkesültsége, faji tulajdonaiból kifolyólag a trón legbiztosabb támasza; hogy a magyarságot jó bánásmóddal, jogai elismerésével meghódítani lehet, de erőszakkal leigázni, a történelem tanúsága szerint, sohasem sikerült. Mind hiába. Bécsben, nem tudni: korlátoltságból, vakságból, boszuból, ellenséges indulatból, vagy féltékenységből elhatározták, a tisztán törvényen alapuló jogait követelő magyarság letörését s az általános bomlást és romlást okozó utón végzetes konoksággal haladnak tovább és tovább. Pedig most már lépten-nyomon, kül- és belföldön észlelhetik ennek a bomlott politikának káros következményeit. Sőt már maguk az osztrák népek józanabbjai, kik eddig vad üvöltéssel s helyesléssel kisértek minden a magyarság letörését célzó intézkedést, kezdenek kissé világosabban látni s 'higgadtabban megitélni a dolgok folyását, mintegy önkénytelen érezve, hogy a kényuralom, mely a magyar szabadság eltiprását tekinti feladatának, az övékét is megsemmisítéssel fenyegeti. Vagy nem a kezdődő kijózanodásnak kétségtelen tüneteit mutatja-e ? azon feltűnő jelenség, hogy egyik legelterjedtebb osztrák lap: a «Neue Freie Presse» vetette fel az eszmét, hogy miután a végrehajtó hatalom képtelennek mutatkozott arra, hogy a magyar válságot békés utón elintézze, úgy a magyar, mint az osztrák parlament válasszon egy bizottságot s azok egymással tárgyalásokat folytatva, kíséreljék meg az ügynek mindkét félre nézve méltányos egyezséggel való rendbehozatalát. S az osztrák államférfiak túlnyomó nagy része az eszmét helyesléssel fodadta. Vagy nem a bizalmatlanságnak s a követett makacs politika helytelenítésének világos tanusága-e ? a Sternberg gróf osztrák képviselőnek azon a lapokban közzétett nyílt levele, melyben azt indítványozza, hogy az uralkodó mellé állíttassák magyarokból és osztrákokból alakított vegyes, regens- bizottság, az alkotmányos kormányzat helyreállítása céljából. Azután nem az áldatlan, meggondolatlan, harci politika folytatásának súlyos kővetkezménye-e ? az a tisztességes fricska, melyben az egy magyar vármegye nagyságú Szerbia és Bulgária az erős, nagy, hatalmas, de elvakult politika által meggyen gitett Monarchiát a vámunió létrehozásával részesítette. Csak idő kérdése, mikor fog Olaszország, mely Macedónia és az Ausztria olasz tartományainak meghódítására vágyik, a bécsi uraknak hasonló, de sokkal súlyosabb következményű fricskával szolgálni. De bárhonnét jöjjön támadás ellenök, Magyarország támogatására a jövőben hiába számítanak. Megtanultuk a mostani válságból, hogy nekünk csak úgy van államiságunk, alkotmányunk, jövőnk, nemzeti fejlődésünk, ha az osztrák jármot lerázzuk magunkról s önállóságunkat és függetlenségünket kivívjuk a magunk számára. Hiába mentünk el a békesség kedvéért az engedékenység legszélsőbb határáig; hiába hangoztattuk, hogy nekünk nincs más célunk, nincs más törekvésünk, mint az, hogy törvényben biztosított államiságunk külső jeleit megszerezzük s biztosítsuk a nemzet .számára: Bécsben erre azt felelték, hogy ide törvény, oda törvény, a magyarság nem nemzet, hanem csak néptörzs, melynek az összbirodalomba be kell olvadnia, akár akarja, akár nem. De hát mi nem fogunk beolvadni s maradunk a mi voltunk ezer évig, önnálló, független állam. Szuronyokkal, puskával, ágyúval legyőzhetnek, letiporhatnak s igy elnémíthatnak egy rövid időre bennünket, de legyőzni nem fognak soha. A mi küzdelmünk nem uj, immár négyszáz éves s igy nem vagyunk sem elpuhulva, sem elfáradva, sőt most edzettebbek, határozottabbak, erősebbek vagyunk, mint voltunk valaha. Álljuk tehát a harcot rendületlenül, mert most már legdrágább kincsünk, féltékenyen őrzött, őseink vérével megpecsételt alkotmányunk van veszedelemben. Majd eljön a leszámolás ideje s el vagyunk határozva, hogy azt, tanúságot merítve történelmünkből, alaposan fogjuk végezni. Többet nem fogunk alkudozni, hanem határozunk és pedig oly irányban, hogy inkább leszünk egy szabad, független kis nemzet, mint egy nagy hatalomnak csúfolt össz- birodalom néptörzse. Boda Vilmos. TÖVISEK. A temető költészete. E rovat alatt 3 évtized óta sok humoros, mulattató balgaság jelent meg — melyek mind szükségesek a nagyon komoly élet némi fel- viditására — de, mondhatom, alig-alig termett 1szerető rovatom» olyan vérző tövist, mely címének megfelelőleg súlyos sebeket karcolt volna az érző lelkeken. Mindig inkább szórakoztatni, mulattatni akart mint sebeket ejteni. Most azonban — kivételesen — kissé komolyabb húrokat pengetek. Ezért lett a cime elmefuttatásomnak : «A temető költészete». Fájdalmasan érdekes költészet. A múlt napok egyikén két decsi földmives polgártárs kopogtatott be hozzám, azon alázatos kéréssel: «lennék szives egy szép sírkő felírást versben fabrikálni Pozsgai Judith epitáfíumára h — Elmondják a szomorú történetet, hogy hát: — «az az illető, Pozsgai Jánosnak és Varga Judithnak volt a leánya, ki férjhez menvén Kara Istvánhoz, 2 és fél éves házas korukban egy szép és kedves leánykájuk (Judith) született, ámde a szegény édesanya 19 éves korában e szülés szomorú áldozatául esett, meghalt — de a lányka él. Tehát a termő fa elszáradt, a gyümölcs megmaradt. — Szomorúan hallgattam végig az előttem már oly ismert családi tragédia elbeszélését. — Nos, hát mit kívánnak éntőlem ez ügyben ? — kérdém. Az édesapa Pozsgai János (egy értelmes, szép, fiatal polgár ember) könyekre fakadva, tisztelettel kér, hogy miután most vett Budapesten 500 forintért egy gyönyöriiszép, Carrarai márványból készült emlékkövet az ő kedves egyetlen leánya hamvai fölé, hát arra a sírkőre írjak én egy megható bús verset! — Szívesen, mondám, de hát ilyen bús vers írására miért nem kéri fel ott helyben az én kedves jó barátomat, nagytiszteletü Bús Lajos lelkész urat, a saját papjukat ? «No mert hát, kérem alásan, abban a sorban ideigazitottak!» mondja a fájdalmas apa és mi egész bizalommal jöttünk kigyelmed- hez édes tisztelendő uram! mint régi ismerőshöz, ki a képviselőválasztások alkalmával mindig hü kísérője volt a nagyságos Boda Vilmos képviselő urunknak. — Helyes! — mondok — hát megírom azt a sirkő-feliratot. És meg is írtam, ilyenképpen : Pozsgai Judith sírkövére. E sirkövet állitá a szeretet Mit szivünkben Isten keze ültetett Hű kedvesek — szerelmesek Mély gyásza Szomoru-füz lombja képpen Árnyékolja s védi szépen Drága holtunk szent álmára Vigyázva. A szeretet erősebb mint a halál! . Nem haltál meg, mert szerettél s hű valál. Élsz szivüukben, élsz az égben S hantodat Virág-nyiló könyharmattal Hinti meg a kora hajnal És lepi be mindennap az Alkonyat 1 E gyász históriához csak kevés szavam lesz. «Amit megírtam: megírtam /* Mondom Pilátussal. Csak a szomorú érdekes esemény egyes epizódjaira akarok röviden reflektálni. Nos hát — mint föntebb mondám — ez a drága sírkő maga 1000 koronába került. A talapzat és rács, kerítés állítólag kerül 240 koronába, az aranyvágásu betűk (per 32 fillér — betűje! . . .) kerül nettó 100 koronába. Ezenfelül a többi költség. Látható ebből, hogy még nem oly szegény a magyar, hogy Bécs- nek is ne jusson mindig egy kis osztalék a vagyonúnkból. Erre számit Kristóffy! . . . Másik tanúság (ez már Sárköznek szól!...) Dobjuk el pokolba azt az |egykerendszert| — mert ime ha Pozsgai János urnák .most több kedves fia és leánya is van: Nem sir oly keservesen igaz bánatában egyetlen Judit leánya elhunyta felett! ... No de — persze — igy kapós leány lesz 17 év múlva az »egyke* unoka ugy-e ? . . . . Palást
