Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-02 / 31. szám
XXXIV é vf olyam 31. szám ________Szék szárd, 1906 augusztus 2 Fü ggetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő BODA VILMOS Főmunkatars HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/s évre 6 K, '/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Laptulajdonos Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű GRÜNWALD LAJOS _________hirdetések és pénzküldemények intézendők _______ Hi vatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 sző 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fülé Nyári elmélkedés. A politikai helyzet uj alakulása, mely a többségre jutott szövetkezeti pártoknak az uralkodóval, az alkotmányosság helyreállítása érdekében létrejött egyezménye alapján kifejlődött, kezd mind határozottabb jelenségeket feltüntetni. Itt van mindjárt az ország fővárosában megejtett legutóbbi országgyűlési képviselőválasztás eredménye. Téved, ki azt hiszi, hogy itt tisztán Barabás Béla tapintatlan viselkedése, Eötvös Károlynak a nemzetközi szocialista táborral való kacérkodása, vagy az Eötvös korteseinek ravaszsága és lelkiismeretlensége folyt egyedül be a választás eldöntésére. Nagy, mondhatjuk igen nagy szerepet játszott az egymással szemben álló hatalmas pártok számarányának alakulására magának a megkötött egyezménynek a szövetkezett ellenzékre háramló rendkívüli hátrányos volta. Mert minő kötelezettségeket vállalt is magára az országgyűlési többség, vagyis inkább vállaltak a kormány átvételére késznek nyilatkozott vezető államférfiak? Először is kötelezték magukat, hogy a nemzet széles rétegeiben nagy kedvvel támogatott katonai követelések és egyébb vivmányok, melyekéit tulajdonképpen a küzdelem megindult, két hosszú esztendőre, ha nem örökre, levétessenek a napirendről. Csak a kormányférfiak hazafias múltja s a személyük iránt táplált nagy bizalom indíthatta a nemzeti követelések teljesítéséért küzdő nagy tábort,' hogy ezen kikötött feltételt magáévá tegye. Azután ott van az a kellemetlen feladat, hogy a katonai kormány által követelt óriási összegeket: a sok száz milliót, meg kellett szavazni a többségnek, mert hát Bécsben csak oly feltétel mellett voltak hajlandók a gonoszsággal megtámadott alkotmány csorbítatlan visszaállítására, ha mindezen jogos és jogtalan követelések megszavazásának biztosítására vállalkozik a kormány s az azt támogató többség. Vagyis más szóval ezt az óriási áldozatot meg kellett azért hozni, mert a hatalom csak ezen feltétel mellett volt hajlandó azt, a mi bennünket szentesített törvényeink alapján kétségtelenül megillet, mely féltékenyen őrzött nemzeti kincsünk, melyért mindent feláldozni mindég készek vagyunk: ezeréves alkotmányunkat visszaadni nekünk. Már most — igy gondolkozik a szavazók jelentékeny része — mit kaptunk a meghozott nagy áldozatok ellenértékéül ? Semmit, legalább semmi olyan kézzelfogható dolgot, mely a nagy tömeg szemeiben eredményként tűnhetnék fel. Eddig legalább nincs másunk, mint a remény, hogy a meghozott nagy áldozat megfogja teremni a maga üdvös gyümölcseit; a bizalom, hogy a hazafias múltú kormány tagjai a belkormányzat terén szabad kezet nyervén, sok égető, szükséges és hasznot hajtó ügyet fognak a megoldásra előkészíteni; végre a jelentékeny súlyú ígéret, hogy a választási törvény megalkotása után, a nemzet visszanyeri szabadságát a nemzeti ügyet napirendre tűzhetni s ezek megvalósítása érdekében folytatott nemes küzdelem az egész vonalon újra meg fog indulni. Ám ezeket az eredményeket igen sokan olyannak tekintik, melyek nem érik meg az érte fizetett nagy árt. Az alkotmány visszaszerzése nem ellenérték, mert azt a hatalom a királyi esküvel erősített törvények alapján visszaállítani köteles volt; a remény, mint a legtöbb esetben történni szokott, csalóka is lehet, különösen akkor, midőn oly ellenféllel állunk szemben, kinek törekvése évszázadokon keresztül mindég az volt, azokat minden lehető eszközzel meghiúsítani; az Ígéret, hogy a nemzeti jogokért való küzdelem rövid idő eltelte után újra megindul oly megingathatlan jog, melyért áldozatot hozni nem volt érdemes. Csak egy érzelem foglal még- helyet azok szivében, kik a nagy politika terén a türelem erényét szokták gyakorolni s ez a bizalom azon férfiakban, kik nehéz viszonyok közt, hazafias múltjuknak megfelelőleg, a nemzet mellett hűen kitartottak s kikről fel nem tehető, hogy a hatalom birtoklásáért, elveiket, meggyőződésüket, törekvéseiket feláldozni hajlandók volnának. De a hatalomtól elesettek; azok, kik ki nem elégített becsvágyukban sértve érzik magukat; végre a bécsi reakcióval szövetségre lépett nemzetközi szocialista tábor tagjai minden törekvésüket ezen b'zalom megingatására irányozzák. Ha ez sikerül, akkor sok megpróbáltatáson keresztülment országunkra nézve csakugyan nem zúdulhat más, mint a mindent szétromboló, megsemmisítő — — özönvíz! Boda Vilmos. A Kath. Legény egye sülét. Folyó évi november hó 29-én lesz tiz esztendeje, hogy a szekszárdi Kath. Legényegyesület, Virág Ferenc, akkor segédlelkész, most pécsi papneveldéi lelkiigazgató kezdeményezésére Szekszárdon megalakult. E tiz év eléggé megmutatja, hogy az a mag, melyet első elnöke elhintett, jó talajra hullott, mert dacára a sok küzdelemnek és megpróbáltatásnak,, e mag kihajtott, terebélyes fává növekedett, melynek árnyékában 32 rendes és 220 pártoló tag egy célt iparkodik szolgálni, hogy az iparossegédek vallásos, erkölcsös és hazafias szellemien való képzés által derék iparos osztályt létesítsenek. A 10. év határán a szekszárdi Kath. Legényegyesület életképességéről, magasztos céljairól és feladatáról is kíván megemlékezni, midőn szeptember 16-án a szekszárd-belvárosi templomban zászlaját megszentelteti és ezen magasztos ünnep által felszólítja Szekszárd keresztény iparosait, hogy az egyesületet erkölcsi és anyagi támogatásban részesítsék és céljának elérésére hathatósan támogassák. Hogy ez irányú törekvésüket mindinkább fokozzuk, a «Tolnamegyei Közlöny* szerkesztőségének engedelmével e lap hasábjain a Kath. Legényegyesület mibenlétéről, belső szervezetéről, belső munkálkodásáról akarunk hű képet a t. olvasó elé állítani és ezáltal a t. olvasó lelkét arra indítani, hogy a tisztes ipar áldásait velünk együtt vállvetve azokkal közöljék, kik hivatvák, hogy a középosztály érdekeit képviseljék és előmozdítsák. Mielőtt szorosan vett tárgyunk tárgyalásába fognánk, talán nem lesz érdektelen, ha megismerkedünk azon férfiúval és életével, kinek nevéhez a Kath. Legényegyesületek megalakulása fűződik. Azt mondják, hogy a hálás gyermekek nem felejtik el atyjukat, drága képét hű emlék gyanánt őrzik szivükben. így vagyunk mi is ami egyesületünkkel. Nagy családot alkot ez az egyesület. Ennek atyját akarjuk megismerni. Ki volt ő ? Kolping Adolf volt a neve. Született 1813-ban az Aáchen mellett fekvő Kerpen községben. Atyja szegény ember volt. Egy >is házikó, egy pár tagból álló kecskenyáj, egy pár arasztnyi föld: — ez volt a vagyona. Amily szegény volt Kolping atyja, oly gazdag volt fia Adolf, a friss és cicoma nélkül való jámborságban. Főleg édes anyját szerette mindenek fölött. Kerpenben elvégezte az elemi iskolákat. Mi lesz most ? Szeretett volna tovább tanulni, de sajnos, szülei szegénysége miatt szivének vágyáról le kellett mondania. Szülei erre Kerpenben cipész inasnak adták. Felszabadult. Mint legény Kölnbe került. Itt, főleg a nagyobb műhelyekben megismerte a legények zülölt állapotát. Itt fogamzott meg lelkében ama vágya, hogy pappá lesz. Elhatározását közölte atyjával. (Anyja időközben meghalt.) Atyja helyeselte szándékát, de a falu plébánosa e szavakkal utasította visz- sza pártfogását: «Suszter bleib’ bei deinen Leisten!» Ennek dacára Kolping Adolf mégis akadt papi jószivekre, akik a latin nyelv elemeiben oktatták úgy, hogy 1837-ben tehát 24 éves korában felvették Kölnben a gimnáziumba. Most jöttek Kolping Adolfra a munka nélkülözés napjai. Kisebb tanulók tanításával tengődött és éjjel tanult a maga számára. Természetesen egészsége e sorvasztó munkában sokat szenvedett és gyakori vérhányás egészségét fenyegette. Nem lesz fölösleges, ha Kolpingnak tanuló korából egy igen jellemző és jó szivét feltüntető cselekedetéről megemlékezünk. Egy napon azt hallotta, hogy egyik cipészlegény, aki kartársa volt és barátja, himlőben megbetegedett. Azonnal meglátogatta, de szegény barátját nemcsak betegen, de teljes elhagyatott- ságban-találta. A házban mindenki félt a himlőtől és senki sem mert a beteghez közeledni. Erre Kolping mellette maradt, Ő ápolta és ő is fogta le barátjának szemeit, midőn ennek lelke Istenéhez költözött. Barátját eltemették. De ime, ő alig tér meg a szülei házhoz, hogy a boldog szünidőt élvezze, ő is himlőbe esik. Isten segítségével meggyógyult, de a felebaráti szeretet dicső emléknyomait orcáján megtartotta élete végéig. Elvégezte a gimnáziumot. Egyetemre kellett volna beiratkoznia, de nincs egy Schuster-tallérja 1 Az isteni gondviselés segített rajta. A gimnázium utolsó évében történt, hogy egy névtelen levélben a kölni dóm mellett fekvő házba hívták Kolping Adolfot. Kolping elment. Amint belép az alacsony házba* szivetmegrázó jelenet tárul szemei elé. A kis, sötétes szoba egyik sarkában levő ágyban ‘egy haldoklót pillant meg, az ágy mellett pedig a Kerpen mellett fekvő uradalom urának leánya térdel. E nő arra kérte Kolpingot, hogy maradjon a haldokló mellett és ha meghal, gondoskodjék tisztességes temetésről. Kolping a felszólításnak eleget tett. E nő volt az, aki a theológiai fakultás költségeit Kolping részére fizette, úgy hogy 1841-ben beléphetett a müncheni egyetemre, majd elment Bonnba és tanulmányainak elvégzése után Kölnben a szemináriumba lépett, ahol 1845 április 13-án, tehát 32 esztendős korában pappá szentelték. Kerpenben akarta első szent miséjét a Mindenhatónak bemutatni. De öröme közé a fájdalom vegyült. Ugyanaz a nap, mely Kolping Adolfnak a legtisztább örömet hozta, a leg-
