Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-14 / 24. szám
^l0E8iy^yfolyam - tfcg# ö4ám Szekszárd, 1906 junius 14 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézéndők Felelős Szerkesztő Főmunkatárs B 0 D A VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Telefon )l Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű r hirdetések és pénzkfildemények intézepdők Laptulajdonos GRÜIÍWÁLD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/a évre 6 K, 1jt évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 R 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér Kérjük azon tisztéit élőfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, hogy azt idejekorán megújítani szíveskedjenek. A „tolnamegyei Közlöny“-t, mely vármegyénkben a legrégibb idő óta szolgálja a magyar nemzeti eszméket, ajánljuk a hazafias közönség szives figyelmébe; H&rc és háböíui. Most már nem szükséges mély államférfim tehetség, elég az egyszerű józan ész annak megállapítására, hogy a harc, mely Magyarország elévülhetlen nemzeti jogaiért s államiságának biztosítékaiért közel három év óta folyik, koránt sincs befejezve s a szövetkezett ellenzék vezető férfiainak kormányra jutása még nem is fegyverszünet, mint mondani szokták, hanem egyszerűen a harcoló felek uj taktikai elhelyezkedésének művelete. Bécsben nagyon feltűnt s természetesen nem idézett elő valami rózsás hangulatot a legutóbb lezajlott országgyűlési képviselőválasztások eredménye, mely a mindenki által előrelátott következménynyel járt s a függetlenségi és 48-as pártnak az általános többséget biztosította. Mi lesz már most, ha ez a forradalmi párt irányítja az Ország kormányzását? Még majd keresztül- víszi, hogy az évszázados osztrák politikának azon féltett eredménye, miszerint egy a természettől dúsan megáldott ország s a hősi védelemre alkotott faj, kisiklik a kezökből s megkisérli saját sorsát maga intézni el. Mi le§z akkor az igazán néptörzsekből összealkotott Ausztriából, ha az az egységes, erős, bátor és elszánt magyar nemzet nem lesz hajlandó fiai vérét idegen érdekek szolgálatában feláldozni s nem képezi gazdaságilag azt a bizonyos juhnyájt, melyét minden évben meg lehet gyapjújától fosztani, hogy a. dédelgetett osztrák német goridtalanul éljen s vagyonilag gyarapodjék. Természetesen a dolgok ily végzetes alakulásának — gondolják magukban — minden áron útját kell állani s ha már néni lehet ezt az alkotmányához, jogaihoz szívósan ragaszkodó nemzetet a korona szembe állított nagy hatalmával sem legyőzni, akkor nincs más mód, mint harcba vinni ellenök a többi népek egyesitett erejét, hogy ily módon meggyötörve, legyőzve, kifárasztva, legyen ismét áz, a minek az osztrák érdekek szempontjából lennie kell: egy leigázott néptörzs, egy elnyomott, kihasznált tartomány. Csak az a baj s ez tölti el aggodalommal a bécsi köröket, hogy a Magyarország elnyomására eddig nagy eredménynyel kihasznált horvátok és szerbek, felismerve az osztrák politika reájok nézve is végzetes következményeit, melynek eredménye mindig az egyik népnek a másik erejével való elnyomása volt, mintegy a közös céltól megihletve, baráti öleléseket és testvéri csókokat váltanak velünk s szentül fogadkoznak, hogy a jövőben nem engedik magokat az osztrák érdekek eszközéül felhasználni, hanem a közös ellenség ellen elválaszthatlanul egyesülnek és vállvetve küzdenek. Ennek már fele sem tréfa, mondják Bécsben s olyan kormányt állítanak az ügyek élére, mely el van határozva, a közös érdekkel biró osztrák németek, csehek és lengyelek egyesítésére, hogy a magyarságot fejlődésében, törekvéseiben megakasszák s alárendelt helyzetébe visszasülyeszszék. _______ Ha egyszer sikerül ezzel az erővel a legnagyobb, leghatalmasabb népfajt megzabolázni, a többiekkel elbánni nem lesz nehéz feladat. íme az évszázados osztrák politikának legújabb kiadása. De hát minden elkopik a világon és semmi sem örök életű, még a bécsi befolyásos körök hatalmát is megőTli az idő. így hát ettől a korábban sikettel alkalmazott eszköztől is móát már nincs mit félnünk, nem szükséges rettegnünk. Csak mi magyarok legyünk állandóak; legyünk kitartók s adja Isten, ne akadjon köztünk — áruló! Akkor hiába egyesitik ellenünk az osztrák népek összeségét, nem lesz annak semmi sikere, semmi eredménye. Minden támadás, minden furfang, minden erőlködés a magyar hazafiság fényes vértjéről, annélkül, hogy kárt csinálna, nyílként fog visszapattanni s azután eljön az, a miért annyi szenvedés jutott nemzetünknek osztályrészéül ; mely annyi hazafias érzéstől dobogó kebelnek okozta vesztét; mely magyar vértől áztatott földdé változtatta át hazánk minden porszemét: a magyar nemzet állami önállósága és függetlensége. Lehet, hogy mi, kik ennek az eszmének hódoltunk egész életünkben, nem érjük meg annak tényleges mégvalóstilását; de biztosak vagyunk benne, hogy megérik fiaink, vagy ha ezeknek a küzdelmet és harcot tovább kellene folytatniok, hát megérik unokáink. Hogy azután egy monarchiát alkotó népek ily ellenséges hadsorokba való csoportosításának ki issza meg a levét, azt majd a történelem lapjairól tudhatja meg a késő utókor. BOdG Vilmos. TÁRCA. A nagyapó. — Jó napot Gáth bácsi — köszönté Szikra Gyula káplán az öreg nyugalmazott tanítót. — Mit Csinál ? — Játszom az unokámmal tisztelendő uram, mint tetszik látni. — Jó érzés lehet — kedves Gáth bácsi — ha látja az ember, hogy unokáiban tovább él — kezdte a filozofálást a fiatal káplán. — Hm! tudja Isten — felelt áz öreg váll- vónogátva — talán inkább furcsa, mint jó. — Már rhiért ? Hisz ha ránéz erre a csöp- sé'gre, hát eszébe kell jutnia az, hogy véréből váló vér, hogy az ön törzséből hajtott ki éz a fiatal gály. — Igaz ez mind, csakhogy evvel nincs ám elég téve. Lehet, hogy a hiúságomnak elég van téve, de kérdés, hogy ez a vérből való vér, ez a törzsömből hajtott fiatal galy meg van-e elégedve sorsával ? Mert látja tisztelendő uram, * nem lieg ám csak ott megálláni, hol az embernek éppen tetsfcé'nek és Csiklandozza hiúságát és képkelő tehetségét, hanem tovább kell a rideg, de igazságos logika paripáján nyargalni, amely1 ugyan lassan, de legtöbbnyire biztosan vezet a célhóz. Öreg ember vagyok, nem kívánok már semmit az élettől mint tisztességes, nyugalmas, csendes halált. Ezt az egvet kívánom még, de kérdés, hogy megkapom-e ? — Hogy megkapja-e ? Hehehe! — nevetett a fiatal káplán fölényesen — biztos, hogy megkapja. Vagy azt hiszi Gáth bácsi, hogy magnak marad ? — No, no, csak lassan fiatal barátom! Tudom én azt, hogy nem maradok magnak, de nem is akarnék maradni. Isten ments! Nem is úgy értettem! Hanem azt mondtam, hogy tisztességes, nyugalmas, csendes halált kívánok. Hát Ön biztosíthat engem ezekről ? Igen ? — Szó sincs róla. — No látja kedves öcsém, mert nem mindenki hal ám meg nyugalmasan, csendesen, tisztességesen. Mert nézze csak : agyonüthetnek, szúrhatnak, lőhetnek, följelenthetnek tudja Isten miért, úgy, hogy gyanúba jövök és vén napjaimra még fogságba is kerülhetek. Még föl is akaszthatnak. Évekig tartó kínos betegségbe eshetek és borzasztó testi kínok között vál csak meg a hálál az élettől. — Csak lelki kínjai ne legyenek — mondá a fiatal pap.' — VÖlták-e mar Önnek testi kinjái ? — kérdé most Őt Gáth. — Nem még sohasem, Gáth bácsi. — Voltak-e már lelki kínjai ? — Hát bizony, mint gyarló embernek S- bevallom — voltak már. — No most gondolja egyszer meg, hogy nincsenek testi kínjai, de tudja, hogy meg fog halni. Mit gondol: Félne-e ä haláltól ? — Ösztönszerüeh is félnék tőle, azt hiszem. — No látja, hát ha még most nagy testi kínok is hozzájárulnak, mit gondol, milyen halál ez ? — Amennyiben a halál maga sem lehet a legkellemesebb dolog, azt hiszem, hogy ez még csak fokozza a kellemetlenségét. — No látja, ezt értettem én az előbbi mondottak alatt. Mert látja kérem, az élet keserűségéből elég jutott rám, azért szeretnék legalább csendesen meghalni. — Nagy szerencsétlenségen ment tán keresztül Gáth bácsi ? — Hej öcsém! nem kívánom Öhnek. De ha akarja és érdekli, elmón'döm röviden történetemet, — Szivesen meghallgatom, ha önnek nem esik terhére elmondani. — Hát hallgasson meg. Hatodik osztályba ^jártffiv, űilkor kitört ‘a szabadságharc. Történelem tanárunk, egy lelkes, hazafias érzelmű, fiatal piarista volt, ki ÖÁkényt. cserélte fel a a hábituát a honv'édruhávál, annyira lelkesített I bennünket haZafi'ás előadásával, hogy osztályunkból tizén követtük példáját és beálltunk a honvédek közé. Én a tüzérséghez kerültem. Véfig kÜZÖÖttéih hazám tit'áni küzdelmeit, mig
