Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-24 / 21. szám

XXXiy évfolyam 21. szám Szekszárd, 1906 május 24 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézeDdők A takarítás. Mióta a nemzet bizalmának letétemé­nyesei az ország kormányzását kézhez kap­ták, nem múlik el nap, hogy a kínos nyo­mástól megszabadult közönség jól eső öröm­mel ne tapasztalná, miszerint nyíltan han­goztatott terveihez képest, lassan, csendesen, de vaskövetkezetességgel folytatja a kormány a nagytakarítás nehéz munkáját. Apródon- ként eltűnik a szereplés teréről az a sajnos, nem jelentéktelen számú áruló magyar, ki anyagi jutalomért, magas állásért kész volt az alkotmányellenes kormány szolgálatába szegődni, hogy igy a nemzet letörésében cselekvő részt vegyen. A napokban eltűnt a látóhatárról Hertelendy Ferenc, Csáky Albin gróf, a főrendiház elnökének veje, kinek számára gond és munkanélküli uj állást, gazdasági Igazgató címen, szerveztek, hogy Csáky Albin gróf azon hazafiatlan tanácsát, melyet az uralkodónak adott s melyben őt a nemzet jogai elleni további ellentállásra buzdította, megjutalmazzák. Még csak B o d a Dezső, a Debreczenbe küldött teljhatalmú kormánybiztos és budapesti rendőrfőkapitány, van hátra, a kit* bizton reméljük, legköze­lebb szinte utolér a kérlelhetlen igazság­szolgáltatás sújtó keze. Téved azonban az, ki azt hiszi, hogy az eddig történtekkel a takarítás sürgős munkája végleg be van fejezve. A letűnt alkotmány^ontó kormány sok bizalmas em­bere, kiket csak a véletlen akadályozott meg abban, hogy a törvényes kívánalmak elleni harcban tevékeny részt vegyenek, ott van még biztos állásban s onnét lesi-várja a fordulatot, mely az ő elrejtett, titkolt vá­gyainak megvalósulását hordhatja méhében. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Távol áll tőlünk, hogy általánosítani akarnánk, midőn állítjuk, hogy az újra fel­támadható reakció fészke ma részben a vár­megyékben található fel. Az ellen is tilta­kozunk, hogy midőn e súlyos vádat emeljük a vármegyék ellen, szemeink előtt kizárólag a saját vármegyénk képe lebegne. Igazságosak akarunk lenni s igy haza­fias megelégedéssel mondjuk ki, hogy a vár­megyék egy tekintélyes része a vész per­ceiben teljesen hivatása magaslatán állott s mint az alkotmány védőbástyája hallhatatlan nevet vívott ki magának; de voltak szinte nem jelentéktelen számban, kik az első ellen­séges rohamra beadták a derekukat s a küzdelem szülte kellemetlenségektől és ba­joktól olcsó áron megszabadulni megkisér- lették; végre voltak olyanok, kik az egész harci korszakban azt tekintették egyedüli feladatuknak, hogy óvatosan ügyeltek arra, miszerint az alkotmányellenes kormány ha­ragját s erőszakos lépéseit fel ne idézzék maguk ellen. Hát mi nem kívánunk ezúttal azzal a tárgygyal foglalkozni, hogy Tolnavármegye a felsorolt kategóriák melyikébe osztályozta magát, majd lesz még erre idő és alkalom ; de egész határozottan állítjuk, hogy vár­megyénk hivatalos köreiben elenyészőleg csekély azok száma, kik a koalíció lelkes hívei, hanem a legtöbb ma is erősen szabad­elvű, vagy mondjuk Tisza-párti, tűri a mos­tani kormányt és állapotokat, de nem lelke­sedik érte ; megadja magát az elhárithatlan kényszerűségnek, de örömmel üdvözölne min­den oly fordulatot, mely az imádott Tisza- korszak visszaállítását eredményezné. Hiszen nem nagyon régen történt, hogy volt főispánunk Széchenyi Sándor gr. búcsú Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, '/<, évre 6 K, l/4 évre 3 K Számonként 24 fillér é lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig S K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér lakomáján minden felszólaló és nem fel­szólaló, hanem kipirult arccal rivalgó vendég magából kikelve, verte a mellét, állítva, hogy szabadelvüpárti volt a múltban s az marad időtlen időkig. Hát az országos takarításnak erre a térre is ki kell terjednie. A törvényhatósá­gokat meg kell tisztítani a Tisza-korszak híveitől, ha a vármegye ellentálló erejét biztosítani akarjuk. Erre a célra pedig az egyedül kínál­kozó eszköz: a megyebizottsági tagok álta­lános választása s.a jövő évben bekövetkező tisztujitás. Készüljünk mindkettőre ! Boda Vilmos. Tanulság a közelmúltból. Az évtizedek óta lenyűgözött nemzeti irány végre győzedelmes útját kezdi meg országszerte. A korrupció rossz szelleme még mindig lesben áll ugyan, de szem­kápráztatva áll a nem várt fordulat előtt, hogy «Kelet» ez érdemtelen népe végre is unni kezdte a «Nyugat» altató danáit és erős karral küzdi le megtévedt véreinek nemzetrontó üzelmeit. Uj korszak hajnalhasadását érezzük szerte megyénkben is. A főispáni installáció nem várt ragyogó pompája és spontán hazafias szelleme, a nép igaz örömnyilvánu- lásának zugó riadója elől a sötétségbe vész a kártékony parazita had. S ez jól van igy, de az igazság diadala még többet is kíván. Követeli azt, hogy a virágfakasztó tavaszt soha többé meg ne dermessze a tél fagyasztó szele. TÁRCA Kézfogó előtt. Irta: Szabolcsira Mihály. Mosolyog még, Mosolyog az őszi rózsa, Lesz virág még, Lesz virág a kézfogónkra, Hacsak az ősz le nem tépi Akkoráig, Holnapután ilyentájig. Legalább mi Védjük meg a mi bokrunkat; Kis angyalom, Nyissuk ki az ablakunkat, Nyissuk rájok, s még a jövő Éjszakára: Hagyjuk nyitva utoljára 1 Hogyha a mi Édes álmunk borul rájuk: Friss virágot Hoz hajnalra minden águk, * Sőt a melyik beteg is most: Újra épülj Ami szivünk melegétől­Májusban. Sürü erdő hüs árnyában Flilemile ének, Csörgő patak, feslő virág Tavaszról mesélnek. Pici bogár, szines lepke Oly esdően szólnak: Maradj velünk soká-soká Szép májusi hónap! Kis nefelejts sóhajába Belebúg a gerle; Hűtlen párját csalogatva: Jer le — hozzám — jer le! Erdő, mező, cserje, liget, Ámor isten kertje : Mily boldog, ki e szent helyen Szerelmét meglelte. SZIRMAI GYULA. Tavasz. Irta: Szirmai Gyula. Bűbájos illatú tarka virágsereg borítja a mezőt, dalos madár zeng az erdőben s húsos levelű lomb vét árnyékot a földre. A rügyfakasztó kedves tavasz enyhe suga­rát érezzük arcunkon, a mezők liliomának szin­pompáját látja szemünk s vidáman csicsergő, édes madárdal hangzik felénk a dús lombos fákról. Lelkűnkben is tavasz virul, édes, boldogító tavasz, melynek elmúlását, ha a természet tör­vénye szerint sietteti is a forró nyár perzselő sugara, a tél rideg fagya: mégis újra és újra feléled az s üdvözöljük az Istenalkotta természet pázsitszőnyeges ölén a szép májusban. Üdvözlégy május hónap, a virágok hónapja, az esztendő királynője. Üdvözlünk téged, mint a Pegazuson haladók turulmadarát, vidáman csicsergő fecskéjét, édesdalu fülemiléjét. Szívesen várunk, szívesen lát mindenki, hogy megtalálja benned a maga örömét. Szép tavasz, a természet örökifjú pompá­jának nagymestere, Ámor kertje, Kupidó templo­mának tündére, hozzád száll fohászunk, téged üdvözöl érzésünk. Pompáid csodáival kitárod az erdők édenét, oda sietünk, hogy a napi gondterhes élet nehéz­ségeit — bár rövid időre is feledve — a szabad természet ölén átengedjük lelkeinket a te szol­gálatodnak. Szép vagy óh tavasz, te az évszakok ura, a hónapok legszebbike, a virágok teremtője vagy. Téged kíván a gyermek, az ifjú az agg. Sietve üdvözöl a majálisozó társaság, a virágos kert gondos úrnője,11-a kenyérért küzdő gazda. Most, hogy itt vagy, élvezzük kellemeidet, csodáljuk szépségedét, örülünk, hogy szórako­zást," vigságot nyújtasz nekünk, de egyssersmint elfogul a lelkünk, fáj a szivünk," hogy mindez

Next

/
Thumbnails
Contents