Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-29 / 13. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY let, miből kivetkőzni elég merészek voltunk, nem, nem ez hozta eszünkbe a dolgót, egészen más: a nemzeti érzés, a hazaszeretet. Istenem! Manapság ha valaki magyar ruhába öltözik, hogy megbámulják azt a kicsinyek épugy, mint a nagyok! Mintha teljesen idegen, mintha sohasem látott, szivünköz nem nőtt, őseinktől örökségbe nem ránk hagyott viselet lenne az 1 Pedig mily szép, mily csinos s mily nemzeti viselet az, hol maradna tőle a •«fecskefarok: a frakk!» Budapesten . az egyetemi ifjúság számos tagja ölti magára manapság a magyar i ruhát, hogy megmutassa a labancoknak, hogy magyar belsőleg és külsőleg egyaránt, hogy a most folyó nemzeti küzdelemhez eszökbe juttassa alkotmányunk piócáinak a régi idők nagy eseményeit, mikor magyar ruha volt a «divat» s magyar ruha erőt, hatalmat jelentett. A »Kossuth szövetségben» megindult a magyar ruha terjesztése iránti mozgalom s a nemzet ifjúsága felköti a fényes kardot, mely mintha mutatná, hogy: «kövessetek!» Nem diszmagyarról van szó, melynek költségeit csak kevesen tudják fedezni, hanem egyszerű ruházatról. A mai viselet könnyen átalakítható magyarrá, ha kabáton, mellényen és -a nadrágon a megfelelő zsinórozást eszközöltetjük. Ezt a viseletét propagálja a Kossuth- szövetség is, mely viselet 5—6 éve lépett életbe s akkortájt mintáját a lapok is hozták s mely viseletét Kossuth Lajos ruhájához hasonlítanak. S nem kerül drágábba, mint a mai ruházat, hacsak a zsinórozás nem követel néhány koronával többet! Ezt a ruházatot kellene meghonositanunk, mely sajnos már idegen lett nálunk s «honosításra» szorul. Ez a ruházat tud tűrni, szenvedni, de megjuhászkodást nem ismer, nem tudott soha! JEs ha valaha, napjainkban leginkább szükségünk van a nemzeti érzés ápolására, erősítésére. Magyar ifjak! magyar diákok! Magyar szivetekhez magyar ruhát tegyetek. Arról visszapattan a «karhatalmak szuronya», s megsemmisül azáltal a «labanc ármádia»! S ha matúrára mentek, a szokásos «szalon ruha» helyett magyar ruhát öltsetek. Azzal hódítsatok otthon, azzal jertek ide, hogy nlérgében szakadjon meg a labanc-had szive 1 Budapest, 1906 március 22-én. Vastagh Ferenc a Kossuth-szövetség tagja. Budapesti levél. Tulipánkert. Március tizenötödikén, a szabadság napján jutott eszébe valakinek a «Tulipánkert.» És két mágnásasszonyunk, két igazi magyar asszony, gr. Batthyány Lajosné és gr. Andrássy Tivadarné vetették meg a mozgalom alapját. Ma már alig van a fővárosban a társasághoz tartozó asszony, leány, aki a ruháján ne viselné a porcellán tulipánt. Ez az igénytelen kis magyar virág, amelyet a főváros közönsége •csak a népdalokból — a kottára húzott és >esztétikailag megjegyzetezett népdalokból — ismert, ma már egy hatalmas, az egész nemzetet felölelő mozgalomnak a jelvénye. Azé a mozgalomé, melyet a magyar nők inditottak fenyegetett nemzeti létünknek védelmére. De nemcsak a fővárosban terjed el a tulipán, hanem a vidéken is. Mindjárt a mozgalom első napján óriási számban rendelték meg a tulipánjelvényeket a nagy vidéki városok és mire ez az irás nyomtatássá lesz, el fog terjedni szerte az országban. Ön, kedves kisasz- szony, aki ezeket a sorokat olvassa, csak akkor beszél Vele, ha magyar gyárban készült nyakkendőt fog viselni és kegyed, kedves nagyságos asszonyom, magyar bábut ad a kislánya (az ennivaló kis Böske, Annuska, Juliska, de semmi esetre sem Eliz, Zsanett vagy Mici) kezébe és a kis fiától sem kívánja olyan szigorúan a «Bürgschaft»-ot, hanem inkább Arany Jánost vagy Petőfit ajánlja a kis kuruc figyelmébe; És nem a régóta kiszemelt gyémántot veszi meg a rózsás fülecskéjébé vagy a hattyunyákára, hanem valamivel kisebbet s az árkülönbözetet odaadja az abszolutizmus miatt nyomorba jutottaknak vagy egy iskolának, amelyet 'ilyen pénzekből fognak felállítani valahol áz Úristen háta mögött egy kis Oláh faluban. És nevelnek benne a dákorománok kis Jusnjai és Gyorgye- jaiból derék magyar Jánosokat és Györgyökét. Igen, hölgyeim, mikor a férfi ismerőseik és rokonaik eljönnek, akkor a mellükre tűzik azt a piros-zöld érdemijeit, amely drágább minden cifra és idegen ordónál és ha leülnek a kártyaasztal mellé, hogy megforgassák az ördög bibliáját, figyelmeztessék őket, hogy csak egy keveset, de nagyon keveset juttassanak hazafias célokra a nyereségből. Meglátják, hogy nem ördög bibliája lesz az, hanem angyalok bibliája. Ha valamelyik megkopaszodott öreg bácsi vagy nagyképü legényke nem tud elrejteni egy | szánakozó mosolyt a bajusza alatt és azt mondja, hogy szalmatüz az egész, ami éppen olyan gyorsan el fog aludni, mint a hogy támadt, hát akkor hagyják faképnél azt a bácsit vagy legényt és forduljanak azokhoz, akik meg tudják érteni a hazafiui érzéseket. Meglátják, hogy hogyan fognak bocsánatot kérni a meggondolatlanok és hogyan fognak esedezni azért a piros-zöld tulipánért. A snájdig hadnagy ur német beszédét ne értsék meg és a «kisztihand»-ra ne reagáljanak. Én tudom, hogy a daliás tiszt urak nem fogják faképnél hagyni önöket, sőt nemcsak mondani fogják, hogy «Kezeit csókolom», hanem meg is teszik, ezerszerte nagyobb hódolattal, mint eddig. Mert csak feketesárgának látszanak, de azért derék magyar fiuk ők, még ha Pzibramban vagy Margburgban születtek is. Tessék csak megpróbálni ! És ha majd megteszik mindezeket, ne számítsanak aira, ne is. kívánják, hogy a nevök az újságba kerüljön. Mert az nagy igazságtalanság lenne. Mert hiszen minden hazafias rfiagyar nő megteszi, meg fogja tenni ezeket és imádkozzunk a magyarok Istenéhez, hogy ne adja meg, hogy az összes magyar honleányok beleférjenek egy újságba, legyen az bármilyen nagy is. És ha meghozza a siker gyümölcsét ez a társadalmi akció, ha olvashatni fogjuk az újságban, hogy az ország minden részében elterjedt a «Tulipánkert», akkor le fogunk borulni a magyar nők előtt és megcsókoljuk a kezöket. Mert ők megtették azt, amin annyi bölcs férfiú olyan sokáig eredménytelenül buzgólkodott. Es áldott volt az az eszme, amely itt született meg ebben a Lajos, nagy városban egy napsugaras tavaszi délután. Erdély Jenő. TÖVISEK. Krammer Zsófika. A «Független Magyarország» 1444-ik (márc. 25.) számában «Rákóczy és Kossuth* címmel egy történelem-bölcsészeti remek cikket irt Krammer Zsófika k. a., mit dr. Lengyel Zoltán, a lap felelős szerkesztője, bő kommentárral, elismerő szép szavak kíséretében jelentetett meg. Elolvastam és átélveztem a nagyon szépen Írott, bölcs igazságokat mondó s mi fő: tiszta Tüdöbetegségtk, huruté«, szamár- köhögés, skrofulozrs, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenha „Rothe" eredeti csomagolást* F. IIoiTniaun-L» Hoch© A Co. Basel (Síáj»), 1906. március 29 honszeretet lángjától lobogó cikket én is. Kérem, • szerezze meg magának e magasztos élvezetet — már csak csupa helyi patriotizmusból is — mindenki. Bizony mondom, megérdemli azt az 5 percnyi szem-fáradságot a léleknek napokig tartó igaz gyönyöre ! ... Az egyszeri magyar ember (még pedig főszolgabíró! — Élvén vagyon ma is !) ... azt mondta | «Ki nem állhatom a nő-irókat! Egy asszonynak a müvét szeretem olvasni csakis, — es ez Lafontaine!» Hát kérem, én is úgy vagyok -vele, hogy mindig tiszteltem, becsültem, szerettem a nőket, de szellemi termékeiket olvasgatni nem igen óhajtottam. Nagyot mondok | tehát:.— a mit nem tudott kivívni érzelmem világában Beniczkyné Bajza Lenke, azt elérte egy csapásra — ezzel a pompás, igaz magyar szív sugallta cikkével — Krammer Zsófika!... Sok jeles tulajdonságait ismerjük már mi Őneki. Ilyenek: a gyönyörű ének-hang; a művészi zongora-játék ; a különféle szépséges női erények (Nagy Luiza, Kövácsné, Őnagyságának is Ő a bizalmas titkárja s quasi főlevéltárosa a polgári leányiskolánál!) — stb. De azt eddig, még nem is sejtettük, hogy Ő egy történelem- búvár s irói-embrió, ki most ime — mint ilyen is — «Deus ex machina» kipattant a «Független Magyarország» hasábjain. Sokáig éljen ! Méltónak tartom őt a legnagyobb jutalomra, hogy t. i. megszurkálom őt töviseimmel, mely fényes kitüntetés verőfényében csak kevés válogátott halandó fürödhetik !. . . Sőt, mivel oly aranyosan írja azt a cikkjét, eldobom a német nevét s a magyar tulipán-trikolór védjegy használatának boldog idejében névleg is magyarnak kell lenni, papot megillető jogosultsággal elkeresztelem őt — aranyos cikkéért — Krammer helyett Körmöczy Zsófiának ! ... Kérdezgetem jóbarátaimat, mit szólnak a Zsófika cikkéhez ?. .. Az egyik : — *Ez nagyon természetes! A kedves öreg Krammer bácsinak és kedves nejének csak ez az egy gyermekük volt és van. Se fiú, se leány több. Nos hát, ők minden szellemi erejükét, lelki tehetségüket ezen' «egyszülött»-ben koncentrálták !. -f A másik : «Nem úgy van !. — Az a valódi ok, hogy Krammer bácsi könyvkereskedő, Zsófika ott ingyen olvasgathatott, tanulgathatott. E mellett, Krammer bácsi mindig arany-tollat adott Zsófika kezébe, nem csoda, hogy az aranyosan-irás mesterségét otthon és ingyen eltanulhatta !.. . A harmadik: (az én vagyok!) igy szól: «se'ez, se amaz ! Van itt egy sokkal nagyobb fontosságú ok! — Jelesen, ott hever Krammer bácsi könyvkereskedésében évek óta egy régi kitűnő könyv «Faleg» cimii, — pár száz éves, — csak 3 példányban van meg hazánkban, — el akartam adni, de nem veszik meg. Ezt a hevert könyvet olvasgathatta bizonyára Körmöczy Zsófika k. a. s ebből merítette azt a nagy magyar bölcsességet, mely Lengyelt lefegyverezte ! ... Kíván a t. olvasó közönség e dicsőségárasztó bölcseség forrásához jutni ? Kérem, vegye meg Krammer urnái a «Faleg»-et, mert kijelentem, hogy ugv a bölcseség forrása, e drága régi könyv, mint az ezen forrásból merített fiatal helyi nő-tudósunk Körmöczy (Krammer) Zsófika kisasszony — eladó ! ... (Junktim nincs. Zsófika kezével azonban együtt jár a könyv is, mely felér 10 ezer forint hozomány nyal!) Palást. Hátralékos előfizetőink részére mai számunkhoz egy postautalványt mellékeltünk, kérve előfizetésük megújítását. KÜLÖNFÉLÉK. — Kossuth Ferenc üdvözlése. A szövetkezett ellenzék nagynevű vezérét, Kossuth Ferencet az ország minden részéből üdvözlő táviratokkal keresik föl, amely táviratokból látható, hogy a nemzet törhetetlen ül kitart a nagy nemzeti küzdelemben. Többek közül Nngydorogról a következő sürgönyt küldették : «A nagydorogi olvasókörnek a mai immár nem öröm, de gyászünnepén összegyűlt tagjai szívből üdvözlik Nagyságodat s kérve-kérik, hogy drága emlékű édes atyjának eszméit, a haza boldogitására
