Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-11 / 19. szám
XXXIII. évfolyam. 19. szám. Szekszárdi 1905. május 11. függetlenségi és 48-as Kossuth-panti politikai hetilap. Szerkesztőség s Bezerédj" Jstván-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal 5 » Telefon: 11. Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Megjelen: hetenként egyszer, csütörtökön. — ■ ■— — 5 1 -------------1 ---------Fele lős szerkesztő: Főmunkatirs: BOOA VILMOS. HORVÁTH IGNÁCZ. Laptulajdonos: GRÜNWALD LAJOS. Előfizetési ár: Egész évre 12 korona, '/2 évre 6 kor., 1/4 évre 3 kor. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 korona 74 fillér 100—200 szóig 5 kor. 74 fill. 200—300 szóig 7 kor 74 fillér, minden további 100 szó 2 koronával több Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Egy okos szó. A részint rossz akaratból, részint tudatlanságból származó sok fonák beszéd után, mely a magyarországi legújabb politikai helyzetre s a szövetségbe lépett ellenzéki pártok jövendő magatartására, terveire s gondolkodás módjára vonatkozólag úgy odaát Ausztriában, mint a külföldön elhangzott, végre hallottunk egy okos szót, mely fejére üt a szegnek s melynek érvényre emelkedése esetében gyermekjáték volna megoldani a politikai válságot, mely most sok fejtörést okoz azoknak, kik annak előkészítésén rendszeresen dolgoztak. Ez az okos szó Derschata ur, ausztriai képviselő ajkairól hangzott el, jeléül annak, hogy tudnak az osztrákok okosan is gondolkodni és beszélni, csak az akarat ne hiányozzék bennük. Azt mondja a képviselő ur egy nyilvános alkalommal elmondott beszédében, hogy Magyarországgal a jövőben, minden a két birodalmat érdeklő ügyben, állami szerződést kell kötni és pedig hosz- szabb időre. Természetesen, hogy ezt kell tenni; ebbe az ellenzéki pártok szives készséggel belemennek, sőt már régóta ez az egyedüli óhajuk és kívánságuk; legalább elnémulnának azok a rosszakaratú rágalmak, melyek elszakadásról, Ausztriát tönkretenni akaró magyar tervekről tudnak naponként rémmeséket mondani. Csakhogy ennek az állami szerződésnek csakugyan annak kellene lenni, amit neve meghatároz; tudniillik két egymástól független. egymásnak alá nem rendelt államnak, melyeknek uralkodójuk közös s melyek közös védelemre egyesültek, törvényes jogait kell biztosítani. Nevezetesen meg kell szüntetnie azt a képtelen állapotot, hogy a külügyek vezetésére az egyik félnek semmi befolyása nincs; minden joga abban merül ki, hogy a költségekhez hozzájárulhat, de hogy fiai a jól fizetett állásokba bejutnának, arról szó sem lehet, azt idegenek foglalják el, kiknek egyetlen feladatuk és kötelességük a magyar államot külsőségekben épen úgy, mint belügy- kezelésben teljesen elsikkasztani. Azért a megkötendő államszerződésbe bele kell venni, hogy világosan, félreérthetlen módon kifejezés adassék annak, miszerint a nagykövetek éppen úgy, mint a konzulok, két teljesen egyenrangú államot képviselnek. Az is foglaltassák a kötendő szerződésben, hogy miután szentesített törvény írja elő, az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg magyar vezényszóval, jelvénynyel, zászlóval és magyar honos tisztekkel létesittessék s ne legyen kénytelen a nemzet fiait jövőben is egy idegen testületnek áldozni fel, hol, ha előmenetelét akarja biztosítani, nem szabad nemzetiségét megőrizni, hanem minél hamarabb át kell vedleni osztrákká, ez lévén a boldogulásnak egyedüli útja. Azt is szükséges lesz a szerződésbe felvenni, hogy miután az osztrák császár egyszersmind a mi törvényes királyunk s miután mi éppen azért, hogy királyunk anyagi eszközökben se álljon hátrább az osztrák császárnál, az udvartartás költségei címén éppen annyit fizetünk, mint a jóval nagyobb, népesebb és gazdagabb Ausztria, állíttass ék fel Budapesten a magyar udvartartás teljesen magyar méltóságokkal és tisztviselőkkel s uralkodónk az évnek felét töltse nálunk, hogy közvetlen érintkezés alapján megismer- kedhessék a magyar nemzet vágyaival, óhajaival, kívánságaival. De minek fejtegessük tovább, hogy mit kellene mindent abba a szerződésbe beletenni, mikor abból úgy sem lesz semmi. Hisz mindez, amit igy nagyjában itt felemlítettünk, szentesített törvényeinkben is ben- foglaltátik. Hogy lehetne a szerződés iránti hűségben bízni akkor, mikor még a törvény sem elég arra, hogy a nemzet jogainak érvényesítését biztosítsa. Az a négyszáz év, mely a magyar nemzet jogainak életbeléptetéséért folytatott küzdelmekben annyira gazdag, meg fog még toldatni annyi idővel, a mennyi a magyarság meghódítására elégséges. Legalább ez az utolsó terv Bécsben a válság megoldása tekintetében. Az elhangzott okos szó nem talált viszhangra s minden jel arra mutat, hogy a magyar nemzetnek el kell készülni a további nehéz küzdelemre. Mert arra gondolni sem akarunk, hogy a mostani nemzedék ne ősei derék példáját követve, összes erőivel helyt álljon a küzdelemben, hanem a békességes élet kedvéért nyugodtan nézze, mint pusztítják el örökös ellenségei atyái féltett örökét. TÁR CZ A OBSIT. — Nincs már nekem semmi dolgom se itten, Kapitány ur! áldja meg a jó Isten ! Affiroltam a risztungom egy szálig, Visz a gőzös, meg se állok hazáig. Megköszönöm : sok jóval volt irántam, Engedje meg, hogyha talán hibáztam. .. — Kész fiam az engedetem, de nincs mit — Eredj ! Mégse .. . várnál talán egy kicsit, Mondok egyet, azt a huszár szentedet, Ne menj haza, maradj vissza, ha lehet. — Paripán jársz, úgy repülsz, mint a sirály, Regnálsz rajta, mint valami kis király, Már megteszi, szavadat be se várja, Az ezrednek valamennyi huszárja — Kezedben kard, a válladon a mente Ki marad a legszebb huszár, ha nem te ? 1 rombita szól, nagy csillogás kél, támad, Nyalkán csörög, jár a század utánad ; Ha végigmegy márványsoros városon, Valahány lány az erkélyre kioson... — Szegény is vagy: nem vár rád ház se telek, Ne vedd zokon, ha egy kicsit féltelek — Hát, fiam, csak vesd le azt az inget! Őrmester ur ! ne hagyjon el ám minket ! ... . »Kapitány ur ! megkövetem szépen Akad ember, aki pótol engem — Már én csak a Tisza partján járok, Sövény mellől néznek rám a lányok. Ha nekem nincs, van még telke másnak, Két karomért, hol szívesen látnak. Adja másnak a mentét, a kardot, Ezentúl én ekeszarvat tartok, Barázda áll glédába megettem, A pacsirta nótázik felettem. Jobb lesz este egy kis lányra'várni, Mint a vártát vizitálni, járni; Forgós csákó, ha piros, ha barna, Szebb a kalap, ha rózsa van íjajta — ’S senki előtt haptákot nem állok, Csak köszönök, de nem szalutálok, Azt is annak, kinek kedvem tattja, Aki magyar, mán csak ilyen fajjta ; Nincs itten ur, kivel én cserélek; Csak úgy becses, ha szabad az élet! Egyért tudnám tűrni e rabságot Ha védeni kén’ a szabadságot; 1 A trombita hogyha tüzel harcra A Nagy Józsit akkor hívják vissza. Nagy András. Mikor a tanár humorizál. — A »Tolnamegyei Közlöny« eredet) tárczája. — Irta: P. Takáts Gábor. I. Néhai dr. Kovács, a világhír J sebésztanár, a milyen rideg, cheptikus, a mű éteknél gyakorlatba vett éles megjegyzései, közismertté vált gorombáskodásai mellett is nagyoi jószivü, lelkiismeretes ember volt, aki a kórtünetek megállapításánál vajmi ritkán tévedett. És ha megbizonyosodott arról, hogy a betegöt képes megmenteni az életnek, a műtétet nem osupán tudományos, hanem élettani szempontból is igyekezett a legnagyobb gonddal végezni. Ellenben, ha minden kétségei kizárólag konstatálta, hogy páciensét meg mm gyógyíthatja, a tulságig közönyös és flegmatikus álláspontra helyezkedett. Persze, nem a leghizelgőbb és a leggyengébb szavak kíséretében. Es az ilyen nagyhangú, epésnek látszó, amolyan odavetett és keresetlen szavakban végtelenül sok jó és talpraesett humor nyilvánult meg, melyek közül sokat írásban örökítettek meg, de sok forog csak amolyan —- hagyományos közszájon. Ez utóbbiak közül akarok én ezúttal néhányat az örök feledes őrvényétől megmenteni, ha ugyan úgy nem járok velük, mint az egyszeri távirász, a ki feltalálta a villamos házi csengetyüt — létezésének tizenötödik esztendejében. Tény — és ezt bizonyára sokan tudják — hogy tudományos nimbuszához nagyban hozzájárult egy körülmény, hogy t. i. egy életunt ember golyót röpített a fejébe és mert a lövés nem okozott közvetlen halált, nyomban hívták dr. Kovácsot, a ki pár percnyi műtét után a behatolt golyót kezében tartotta, s igy a sebesült élete mentve volt. Bebizonyítva nincsen ugyan, de akkor sokan olyanformán magyarázták ezen szerencsés esetet, hogy amint a sebesült fejét ide-oda hajtogatta volna, a golyó, a mely eg}f erősebb csontfalban ellapult volt, miáltal szélesebb rést ütött ugyan, de nem hatolhatott be annyira, mint a hegyes golyó, amely körülménynél fogva az önsúlya által esett vissza a lőtt résen. Ezután jóval később eg}^ másik hasonló eset fordult elő egyik távolabb eső vidéki város-
