Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-11 / 19. szám
2. __________________ TÖ VISE K. Pongrác, Szervác, Bonifác. Minden fénynek van árnya, mindéig jo embernek van valami hibája és gyai lósága, minden farsangnak van böjtje és ezt igy folytathatnék a végletekig, szembe állítva egymással a kirívó ellentéteket. Meit hát semmi sem tökéletes a nap alatt. Sőt még igy mondják a mai kor mágusai, a legbölcsebb emberek, ä csillagvizsgáló, igazán »egetveiő« tudósok — a legfényesebb égitestnek, a csillagok aranysugár-koronás királyának, a Napnak is vannak foltjai, tehát fogyatkozásai, gyai lóságai, szépséghiányai. E szerint igy szólhatunk. semmi sem tökéletes a nép alatt, a nép felett és ti napban! Én nem vagyok csillagvizsgáló tudós. Hajdan — egy kicsit — az voltam, mikor ifjú hévvel, kéjjel, elmerültem a szép leány két szemének bűvös-bájos csillagtükrében; vagy mikor a bohém diák-élet szép kikeletén mohón szívtam magamba a »csillag-rúgás« kacagtató gyönyörét az iskolai internátusbán; avagy midőn koszt pénzünket elköltve, üres zsebbel, szomorú lélekkel haza bandukáltunk a sötét éjszakában a rideg szállásunkra s elmerengtünk a ragyogó csillagokon, kérdezve tőlük, hogy hát vájjon holnap »Ti fagómen ? Ti piómen ? ... (Mit együnk ? Mit igyunk ?) S a csillagok azt mondták : »Menj a Nap vendéglőbe /« Más szóval: koplalj! Hát mondom, hajdan, egy kicsit én is voltam csillagász. De most e kis tudományomat is elfelejtettem már. — Mégis azt hiszem, hogy a Pongrác, Szervác, Bonifác - úgy tisztelt - fagyosszenteknek szülőanyja az a sötét Napfolt, mely talán igy május derekán rendszerint reánk sötétlik ? Talán ez az oka, hogy ezidőtájt a Nap király ő felsége, levetvén pár napra az arany sugarak ragyogó cérnájával kivarrott fényesen-ékes ruháját, előveszi a kopottabbat, a hétköznapit a foltos munka-zubbonyt, hogy az által is figyelmeztes- sen bennünket, parádézni szerető magyarokat, a nagyon szükséges takarékosságra? No meg, hogy mikor elbizakodunk túlságosan s neki adjuk magunkat egész lényünkben a májusi gyönyörűségek mohó élvezetének, ez a napfolt, ez a hármas fagyos szent, egy mementó legyen nekünk: »Ohó, bohó ! ne légy oly mohó!« ban. Dr. Kovács távirati felhívásra utazott le a fővárosból. Midőn a hintóról leszállóit, mely a pályaudvarról vitte be, anélkül, hogy a bánatos és előkelő szülőkhöz csak egy szót is szólt volna, komor arccal ment azon szobába, hol a sebesült fiatal ember, a ki főbelőtte magát, félig eszméletlenül feküdt és legott hozzálépett, fejét fölemelte, a lősebet lefelé fordította, megvizsgálta, majd újra visszahelyezte a párnára. Ezen művelete alig tartott két percig. Az orvostanár kivette zsebóráját, megnézte és csak annyit mondott az időközben odament apának : — Ezen már a jó Isten sem segít. Kérem, be van fogva ? Tudniillik kiszámította, hogy a legközelebb induló vonat, mely visszaviheti a fővárosba, 15 perc múlva ott meg fog állani, tehát látván, hogy nem segíthet, nem akart időt vesztegetni. Pedig ezer forintot kapott ezért a sikertelen le- utazásért — lévén akkor még a forintok kora. II. gazdag főuron nehezebb műtétet végzett, a mely teljesen sikerült és midőn a főur először hagyta el a kórágyat, első dolga volt a tanárhoz menni, hogy szerencsés felgyógyulásáért hálás köszönetét tolmácsolja a megfelelő honorárium kíséretében, a mely zárt borítékban volt elhelyezve. Távozásakor ezen borítékot át- nyujtá a tanárnak. — Én nem tudom, mi van ebben a levél- boritékban — szólt a megszokott orrhangján, melylyel mintegy felsőbbséget akart szavainak kölcsönözni, — de nem is árulok zsákban tülnamegyei közlöny. 19. sz. Az idén, , azt . hiszem, nem igen kell rettegnünk a fagyos szentek szokásos gorombaságától, mert hiszen a tél grasszált rajtunk egy j'q félévig s kellőleg kiadta minden zoidonsagat. »Megbünliödte már e nép a múltat s jövendőt!« Azonban, hogy a hét utoljáig még mi lesz: W tudná megmondani?. . . Ha szőlőnk, gabonánk, gyümölcsünk tán most már el nem fagy is, —- de nem csipheti-e meg a fagylaló dér politikai szép reményeink dúsan duzzadó májusi rózsabimbóit? Bizony, most minden attól függ, hogy földi napunk, a király, szeretettel — arany sugarakkal — ragyog-e felénk, vagy a fagyos szentek hidegen-sötét napfoltját fordítja reánk, a nélkül, hogy a nép millióinak vezér-csillagai összetett bölcsességük és jóakaratuk fényével .ellensúlyozni tudnák a haragos sötét napfoltok fagyos hideg szelét. Bizony most nemzet-boldo- gitó üdvös hatású lehetne, ha azok a vezércsillagok odatoldanák — függelékként -- a felséghez felterjesztendő országgyűlési felirathoz Tompa Mihály lánglelkü nagy költőnk „Az üres koporsó« cimü remek versének e szavait: » .........az időnek karján jönnek el Az Eszmék, ezen óriás gyermekek, Hog}' mig nép és kor birkózik velük, Megnövekedvén, végre győzzenek ! Hajolj meg hát ez óriás előtt S ne bántsd a népet, annak fegyverét, Hatalmadon, miként a köszörűn Nyomás által csak élesítenéd. Ha elbotolt, nyakára ne tapodj, Inkább emeld fel őt kegyelmesen, A nagylelkűség vonz, lefegyverez, Boszuállásból vér, átok terem ! Nézd, megharagszik néha bár az ég S a földre égő dárdát hajigái, Szivárvány karját nyújtja majd felé S meleg csókot küld napsugárinál! Fényeskedjél te is király ! de nem A villám gyilkos fényességivei, Az engesztelés szivárványá légy S a jólét napja, mely alkot, növel. Szemed kiszúrd s vágd el gyakran füled ! És a férget — mely .lábadhoz lapul — S a népre álnokul vádaskodik, Taposd, taposd el irgalmatlanul! . . . Óh jó a nép, király ! csak apja légy : Magától édes gyermeked leend ! Nagy a nép, — ő az eszme fegyvere És az eszmére kardodat ne fend . Temesd, el — mint tevéd — apostolit: Mind felkél — és tiz támad egy helyett! Vedd észbe s igy légy bölcsebb óh király 1 — Az eszmét karddal meg nem ölheted 1 — macskát, hanem kijelentem kategórice, hogy annak az operációnak hat száz forint az ára. — Köszönöm a figyelmeztetést, tanár ur, — viszonzá a páciens és a borítékot visszavéve, majd legott föltépve — mint látja, csupa tájékozatlanságból egy drb ezrest tettem bele. Ezzel kivette pénztárcáját és kiolvasott onnan hat drb száz forintos bankjegyet, mig az ezrest visszatette a tárcába. III. —- Tanár ur, kérem, — szólt'a fiatal szigorló orvos — az indexemet hoztam el, ha lenne most kegyes aláírni . . . .— Az megeshetik ! — feleié a tanár szemüvegét fölebb igazítva. Midőn az index alá volt írva, az orvosnövendék újra megszólt: — Kérném szépen, nagyságos uram, egyúttal collokválni is szeretnék . . . — Ohó! amice, az sok lenne egyszerre. Hát nem tudja, hogy index-aláirás és collokválás egy időben szokásos ? — Tudni tudom, nagyságos uram, hanem mivel úgy is szünidő következik, szeretnék a mai éjjeli vonattal hazautazni, mert az itt időzésre bizony nincs pénzem. — Nincs pénze ? Az már más. Akkor hát collokváljunk. Ezzel legott megkezdte a vizsgakérdéseket. IV. Egy vidéki úri ember egy tiz éves fiút vezetett dr. Kovácshoz consultálás végett a klinikára. — A fiúnak két hétig a klinikán kellene 1905. má|’us 11. Ha a felség-felirat e, szükséges toldalékkal elláttatnék és e szép és igaz verset (talán egy tökéletes, hű német fordításban) megértené a felséges magyar-király: biztos vagyok benne, hogy Pongrác-Szerváe-Bonifác az idén nem lennének politikai fagyos szentjeink. Palást. IRODALMI CSARNOK. Őszi harmat után... — Törtélté mi elbeszélés. — Irta: SCHULTHEISZ REZSŐ. (Folytatás.) 20 — Utálatos gyáva, menj ! szólt Tihamér s megvetőleg ott hagyta a térdeplőt. Egyenesen Boriskához akart sietni, hogy vele legalább egy pár szót szóljon. Nem bánta most már, ha Gyürki uram akárhogy fogadja is ; tudta, hogy a fejedelem kényszeríteni fogja Gyürki uramat a házasságba beleegyezni. De óh ! kegyetlen sors ! . . . A gonosz Sárkányban, mikor bőrét mentve látta, felkerekedett ismét az ördög, kardját kirántva Tihamér után rohant s hátulról keresztül szúrta. — Ah ! végem van ! . . . átkozott . . . gyilkos ! . . . szegény Boriskám . . . Isten veled! . . . — tört elő az utolsó sóhajtás Tihamér kebléből. Az alattomos gyilkos sem gyönyörködhetett ördögi művében. Mint egy fékevesztett vadállat, mint egy gátját vesztett folyam, jött rohanva Markos mester. A hatalmas kalapács, még mir előtt ideje lett volna Sárkánynak visszetekin- teni, lecsapott fejére s a szétroncsolt koponyán bűnös lelke elhagyta hüvelyét . . . Markos mester felemelte Tihamért, de az ifjúban nem volt már élet. Meghidegült, elkékült ajkai körül édes 'mosoly játszadozott, mintha örök álmában Boriskáját tartaná karjai között. Markos mester elment Gyürki uram házához, s Boriskának, ki szivszorongva várta már Tihamérját, zokogva felkiáltotta: Meghalt! . . . Egy velőtrázó sikoly hasította át a levegőt, s tompa zuhanás követte. — Jobb is szegénynek, hogy nem éri meg a hajnalt, szólt nagyot sóhajtva Markos mester és csendesen zokogott tovább. Távolról egyre növekvő harczilárma hallatszott. Diadal kiáltás . . . halálhörgés ... A felcsapó tűz lángja bevilágitá a sötét éjszakát. -* * -* Szomorú harangzúgás mellett díszes, fekete koporsót visznek a nyalka kuru.cz legények az érsekujvári temetőbe. Az ősi czimerrel díszített maradnia, mert a műtét után még gondos kezelésre lesz szüksége, melyet csak szakavatott orvos végezhet. Ámbár nem ismerem a fiú körülményeit ... — szólt a tanár a fiú kísérőjére nézve. — A ’fiúnak én gyámja vagyok, kérem,, különben teljesen árva — feleié az. — Árva . . . árva ... a gróf Károlyi gyerekek is árvák! Az árvaság nem minden esetben jelenti egyszersmind a szegénységet is. Én-úgy értettem, hogy anyagi körülményei ki- birják-e a műtéti és kórházi költségeket. V. Tizenkét éves forma leányka ujját operálta dr. Kovács. — Nagyon fáj ! — nyöszörgé fájdalmas félénkséggel a kis beteg. — Nem baj, kis leányom — szólt vigasz- télóan a tanár. — Jaj, meghalok ! — Az se baj, picikém ! Az operáció sikerülni fog mindenesetre. VI. Jómódú falusi ember ment dr. Kovácshoz magát megvizsgáltatni. A mellén valami daganat támadt, a mely hónapokig kínozta. Százfélével próbálták meggyógyitani, de ahelyett, hogy még csak enyhült volna' is fájdalma, még inkább napról-napra fokozódott. — Mért nem jöttek ezzel hamarább hozzám? — förmedt rá éles, feddő hangon az orvostanár. — Azt gondoltuk, hogy majd csak elosz- lik ez a daganat úgy is. Talán komoly a baj ? vagy tán későn is jöttünk? — kérdé aggódó arc- kifejezéssel a beteg*
