Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-16 / 46. szám
XXXIII. évfolyam. 46. szám. Szekszárd. (905. november 16. függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politika Megjelen: hetenként egyszer, csütörtökön. Szerkesztőség: Bezeréfij István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Telefon: 11. Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő: Főmunka.t*rs: BODA VILMOS. HORVÁTH IGNÁCZ. Laptulajdonos: GRÜNWALD LAJOS. Előfizetési ár: Egész évre 12 korona, */» évre 6 kor. ‘/4 évre 3 kor. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 korona 74 fillér 100—200 szóig 5 kor. 74 fill. 200 — 300 szóig 7 kor 74 fillér, minden további 100 szó 2 koronával több Nyilttérbeu 3 hasábos petitsor 30 fillér. Öreg ember nem vén ember Jókainak, a nagy magyar regényírónak, magára alkalmazott e röpke mondását, úgy látszik, nagyon megkedvelte az ügyvivő kormány feje: Fejérváry Géza báró is, mert, dacára előre haladott korának, olyan bakkecske ugrá sokat végez, vagy tán végeztetnek vele a tág terű politika sikamlós mezején, melyek sokkal ruganyosabb inaknak is dicséretére válnának. Csakhogy ugrásait nem valami nagy szerencsével végzi. A januárban megejtett képviselőválasztás után, midőn a szövetkezett ellenzéket a nemzet többségre juttatta, jött a béke olajágával kezében s büszkén hirdette, hogy akármit mondanak róla, azért mégis ő fogja az egyezséget nemzet és korona közt létrehozni. Természetesen nem sikerült, mert olyan feltételekkel állott elő, melyek elfogadása esetén viselhettük volna a követelt újabb óriási katonai terheket, de cserében nem kaptunk volna semmit, vagy csak nagyon keveset a nemzeti követelésekből. — A békés közvetítőből, természetesen bécsi parancsra, egyszerre ádáz e lenség lett s az országgyűlés folytonos elnapolásával a nemzet képviseletét teljesen leszorította a véde kezés teréről, azt állítva, hogy az országgyűlési többség csak úgy véletlenül verődött össze s a magyar nép egészen másképpen gondolkozik. Annak biztosítani kell a gazdasági békés fejlődést s lemond a katonai téren minden újításról Megmaradhat a «Gotterhalte» parádé zenének, a magyar bakát németül abriktolhatják s az lehet továbbra is az a bizonyos Kossuth kutya, melyet ágyu- tölteléknek alkalmilag igen jól fel lehet használni. Úgy de a magyar nép igen felvilágosodott s holmi egyszerű hitegetésekkel nem igen lehet becsapni; kell tehát kigondolni egy csalétekül szolgáló kormány program- mot, mely minden társadalmi osztálynak mindent megígér, a mi szája ize szerint való; teljesíteni az ígéreteket egyátalán nem szükséges, mert hisz sok viz elfolyik addig a Dunán, mig meg lehet kérdezni, hogy hát miként is vagyunk azokkal a szép ígéretekkel S megszületett a nagy programm; az öreg darabont kapitány két órán keresztül szakadatlanul olvasta a sok áldást, a mi magyar népre hull, cserében csak arról kell lemondania, a mi neki oly drága s melyért 400 év óta annyi vért hullatott: magyar nemzeti voltáról és állami önnállóságáról. Nem ismeri az a magyar népet, a ki azt hiszi, hogy az bárminemű anyagi előnyökért erre képes volna. A kormány sok ígérete is elhangzó szó volt a pusztában, ma már senki sem beszél róla Legkevésbé a magyar nép törődik vele, mely alig várja, hogy újra választhasson, mert mint maguk mondják: készen vannak reá. A választásokig eltelő időt a kormány arra használja fel, hogy a vármegyéket egy kissé megrendszabályozza. xMindenekelőtt a főispánokat kell kicserélni. A régiek, ha alapjában véve, a kormány tervei szerint jártak is el, azért mégis gondjuk volt reá, hogy szigorúan a törvényessség terén maradjanak. Alkotmányellenes dolgot csele- j kedni pedig egyátalán nem voltak hajlandók; azért azokat, kik a még gondosan titokban tartott tervek keresztülvitelére nem látszanak alkalmasoknak, szép csendesen eltávolítják helyükről s mind olyan egyéneket válogatnak össze, kik erélyességükről és vasakaratukról ismeretesek s a dúsan javadalmazott állásért egy kis nemzetellenes kirándulásra kaphatók. Megengedjük, hogy a kiválasztottak között vannak olyanok is, kik a nyilvánosan tett azon ígéretüket, hogy törvénytelen cselekedetre nem vállalkoznak, komolyan veszik; azonban majdnem egészen bizonyos, hogy a lejtőn, amelyre leptek, megállani nem lesznek képesek s az ár magával fogja ragadni őket. így készítik elő a talajt a nagy ütközetre, mely minden valószínűség szerint a nemsokára megejtendő országgyűlési képviselő választások alkalmával fog kifejlődni. Minden hatalmi eszköz, mely a celt szolgálja: a szövetkezett ellenzék tagjait leszorítani a térről, fel lesz használva, hogy egy országgyűlési, többséget toborozzanak össze,' mely ä császári akaratot figyelmébe venni hajlandó s lemond Magyarország törvényben biztosított állami önállóságáról. Majdnem nevetséges színezetet a dolognak az ad, hogy a magyar nemzet ellen folytatott nagy hadjáratnak élén báró Fejérváry Géza áll, ki tudvalevőleg sem nem politiku ■, se nem közjogász, de még csak kisebb űrméretű államférfim minősítéssel sem bir. O egyszerűen katona, ki császárja iránti hálából s vak engedelmességből vállalkozott a nagy feladatra: a magyar nemzet letörésére. Annyi bizonyos, hogy sohasem volt a ■ magyarságnak, tehat saját fajának, valami nagy barátja. Ő parancsait mindég Becsből várta és kapta s a szerint cselekedett egész életében. Majdnem három évtizeden volt kezében a magyar honvédség fölötti intézkedés joga s habár katonai kiképzés és fejlesztés dolgában vannak is e téren érdemei, de azért meg nem bocsájtható bűne, hogy iparkodott a honvédséget a közös hadsereghez közelebb vinni s annak szellemét beléje oltani. De azért megmutatja élete alkonyán, hogy igaza volt Jókainak, mikor azt mondta: öreg ember, nem vén ember; s bizonyára ő volna az első, ki a leghatározottabban tiltakoznék ellene, ha valakinek eszébe jutna reá alkalmazni a goromba közmondást: az öreg embernek lábába szállt az esze. Boda Vilmos. Hol állítsunk Kossuth-szobrokat? (P.) Hogy ki volt Kossuth Lajos ? hogy kije volt 6 hazánknak és népének ? hogy ő — ha a magyar szabadságharc majd századok múltán teljesen megérett is a história pártatlan ítéletére — mindenkorra elvitathatlanul előkelő helyet biztosított magának a magyar Pantheon- ban : arról, mint meghaladott álláspontról, Magyarországon magyaroknak írni felesleges. — S azért feltétlenül méltánylásra, sőt dicséretre méltónak találom elvben en is azt a hazafias felbuzdulást, melynél fogva országszerte igen számos helyen készülnek szobrot emelni Magyarország története e csaknem páratlan nim- buszszal körülvett óriásának. És mégis — habár egyátalában nem szándékom akárkit is honfiúi érzelmeiben sérteni, sem magam nem szeretnek a Kossuth Lajos iránt való kegyeletes tisztelet hiányáról meg- vádoltatni — mégis leplezetlenül kimondom, hogy Kossuth-szobrot borura-derüre, mindenfele tized, meg huszadrendü községekben is felállítani s ez által az anyagi és szellemi (művészi) erüket koncentrálás helyett száz meg százfelé szétforgácsolni -- erős meggyőződésem szerint -- határozottan helytelen dolog. Ugyanis tudjuk, hogy valamire való szobor — már t. i. hogy az megfelelő anyagból és igazán szobrászati műalkotás legyen, ne pedig faragó- vagy öntő-iparos munka — legkevesebb 25—30 ezer koronába kerül. Ugyan honnan veszik azok az apró-cseprő városkák (kivéve, ha helyenkint nagylelkű mecénásaik akadnak) csak ezt a minimális összeget is? holott Kossuth titáni alakját titáni érzékitésben illik megjelentetni s o hozzá nem is 30, hanem 100 ezer koronás szobrok méltók! Ebből kiindulva, az én ideám e tekintetben az volna, hogy csakis az ország legjelentékenyebb, emporiális nagyvárosaiban kellene Kossuth-szobrokat emelni. E helyek szerintem lehetnének a fővároson kívül: a Dunántúlon Győr, Pozsony, Pécs; a Felföldön Kassa; az Alföldön Szeged, Debrecen, Temesvár; Arad'; s végül Erdélyben Kolozsvár. Vagy ha már e részben tovább terjeszkednék az ország : untig elég volna, minden vármegyei törvényhatósági székhelyen állítani Kossuth-szobrot, még pedig vagy az egyes vármegyék áldozatkészségéből, vagy országos pénzerőből ; ha nem is hirtelenében, hát majd akkor, amidőn a mostaniaknál kedvezőbb szellők lengedeznek ős Buda ormai és az ország dunamenti tornyoskupolás palotája felől. ... Ebben az imént felállítottam alternatívában : vagy csupán a nagy városokban, vagy mindegyik vármegye székhelyén emelni egv-egy monumentális emlékművet, ebben volna rendszer és céltudatosság. De kisebb községekben hasonló célra törve, műkedvelő előadásokat tánczvigal- makat, gyűjtéseket rendezni : dicséretes^ bár, de olyan vállalkozás, melynek előreláthatóan sok helyütt kudarc lehet a vége. A kisvárosi társadalmi körók vezető emberei, bizony mondom, sokkal praktikusabban cselekednének, hogyha szobor helyett Kossuth- alap néven egy-eqy pénztőkét teremtenének (lent érintett uton-módon) egybe, még pedig a népiskolai ügy fellendítésére, jelesen a nemzet valódi napszámosai, a néptanítók anyagi felsegé- lyezésére, hogy ezek megszabadulva a megélhetés nyomasztó s csüggesztő gondjaitól, jobb életkedvvel és hivatásszeretettel nevelhetnének becsületes, istenfélő és honszerető nemzedéket annak a hazának, melynek Kossuth Lajos vala egtdk legnagyobb fia és népe által időtlen időkig áldott jótevője. Sokkal hathatósabban áldoznának ezzel annak a fenomenális honfiú nagy emlékének, mintsem egy-egy szoborral, mely félő : sok esetben remekmű helyett kontármunka, és óriás helyett — bábu lenne! Félre ne értsen — kérem — senki. Az én imént kifejtett javaslatom — jónak látom ezt különösen kiemelni — egyátalán nem zárja ki azt, hogy a nagy városok impozáns méretű Kossuth-szobraihoz filléreikkel a kisvárosiak es falusiak is hozzá ne járuljanak. Sőt — az egyiket cselekedjék, a másikat el ne mulasszák ! Dolgozó gyermekek. Ezen cim alatt a Pécsi Közlöny f- é. 205. számában dr. L. Ö. egv igen életbe vágó cikket közöl, melyhez — közérdekességénél fogva, — nekem is volna néhány szavam annál is inkább, mert az illető cikkíró egyenesen fölhívja a papokat, tanítókat és jegyzőket arra, hogy ezen kérdéshez hozzászóljanak. A cikknek lényege az, hogy 12—15 éves gyermekek tömegesen használtatnak olyan mun-
