Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-08 / 49. szám
XXXII. évfolyam. 49. szám. Szekszánl, 1904. deczember 8. KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. A* országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ;partestü > t tek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Sfétt évre ..........................13 kor. — fill, j Fél évre ...... 6 „ — „ Negyed érre.....................3 „ — „ Sz ámonként 34 fii!, e lap nyomdájában SierkeaiMaégi Be?er«d) Urrln-utcn «. hová * i.p .Mllrail részét ilMá nisása Mtlfwásjfii iniiiiiéflt. Kiadóhivatal i ■•taár Mór MtnyvnyomdA)n, h r*. Up rro<r. mnulig. >•■1 Ure.l«Mk é. p<uklU«a«a|*k inip.vnilAk Megjelen: Hetenként egjruer, csöiörtöltön. Nyilttérben S hasábot petittor SO fillér. Hirdetések jutányosán saáaittataak. Hiv. hirdetések: 100 ttólg........................S kor. 74 fii. 10 0-200 „ . .... 5 „ 74 M 200—300 ..............................7 „ 74 , mi nden további 100 ttd fi koronával több. Kereskedőink mozgalma. Az országos magyar kereskedelmi egyesülés létrehozása érdekében a legutóbbi időkben mozgalom indult meg az ország fővárosában, mely alig néhány hónap alatt teli es sikerre vezetett. Az egyesülés fentebbi czim alatt létrejött, megválasztotta tisztikarát s hozzálátott a kerületek szervezéséhez. Ezek között majdnem a legelső helyre került vármegyénk, hol, mint Sándor Pál országgyűlési képviselő, az országos magyar kereskedelmi egyesülés megválasztott elnöke kibocsájtott körlevelében hangoztatja, a kereskedőség az országos szervezkedés eszméjét egyérttlmü lelkesedéssel karolta fel. A szekszárdi kerület megalakulása, élénk részvétel mellett, múlt vasárnap ment végbe s igy azzal, mint befejezett ténynyel számolhatunk. Hát helyes. A mozgalomban, mely a különböző társadalmi osztályok tömörülése és egyesülése érdekében országszerte végbement, a kereskedőség sem maradhatott tétlenül s csak önmaga iránti elodázhatlan kötelességének tett eleget, midőn érdekei megvédése czéljából, a szabad országokban egyedül lehetséges módhoz, a tömörülés és ej yesülés eszközéhez nyúlt. A magunk részéről tehát csak örömmel üdvözölhetjük a mozgalom fényes sikerét, annyival is inkább, mert a kerület működésétől a szorosan vett kereskedelmi érdekek biztosításán kívül országos érdekű, nagy fontosságú kérdések megoldását várjuk. Hisszük, hogy az egyesülés erélyes küzdelmet fog folytatni az itt-ott felburjánzó szédelgések megszüntetése érdekében s teljes erővel az úgynevezett szolid kereskedelem meghonosításán fog dolgozni. Szolid kereskedelem alatt értjük azt az irányzatot, mely nem keres a nyereség biztosítása körül rendkivüli eszközöket, nem tesz személyválogatást, hanem megállapítva a maga fenntartására szükséges nyereségi hányadot, azt mindenkivel szemben teljes egyenességgel, egyformán alkalmazza ; mely a gyors meggazdagodásra szolgáló nagy nyereség megszerzése czéljából sohasem halad törvénytelen és tisztességtelen utakon, hanem a szakmájába vágó ügyekben a lelkiismeret által vezetteti magát, mely állandóan s egyedüli iránytűje. Reményijük, sót ismerve a vezető elemeket, biztosan tudjuk, hogy az egyesülés nem fogja alkalmazni azon sok helyen hangoztatott elvet, miszerint a kereskedelem kozmopolita s a hazafias eszményektől és érzelmektől távol kell magát tartania, ha sikert akar felmutatni. A mi meggyőződésünk s hála az égnek, nálunk Magyarországon kereskedői körökben is az a felfogás uralkodik, hogy lehet valaki kifogástalan s eredménynyel dolgozó kereskedő s e mellett teljes mérvben ápolhatja a kenyeret adó föld iránt köteles nemes érzelmeket. Különösen áll ez az édes hazai nyelvre nézve, melynek, ha magyar nemzeti állam kiépítésében részt akarunk magunknak biztosítani, érvényesülni kell a kereskedelem minden terén: a könyvvitelben és érintkezésben egyiránt. Hát nem baj az, sót szükséges, ha a kereskedő világ súlyt helyez arra, hogy maga és hozzátartozói, valamely világnyelv birtokában legyenek ; azonban ezt az érintkezésre külföldön szükséges nyelvet csak akkor szabad használni, ha egyúttal hazafiak akarunk maradni, mikor arra feltétlenül szükség van; különben társadalmi érintkezésben s belső ügykezelésben egyedül és kizárólag a hazai nyelvnek kell érvényesülni. Mert tarthatatlan az az itt-ott felhangzó állítás, hogy a magyar kereskedő világnak azért szükséges különösen a német nyelvet belső ügykezelésében is használni, mert különben megszűnik annak tudása és ismerete; hiszen vagyunk igen sokan az országban, kik megtanultuk az idegen nyelvet s ennek állandóan birtokában és használatában tudunk maradni, annélkül, hogy ezt akármely téren szükség nélkül használni, alkalmazni megkisérelnők. TÁR CZ A Kg;iháboru. — A »Tolnamegyei Közlönyt eredeti tárczája. — Irta: P. Takáts Gábor. Gángó András gazduram nagyon el- busulta magát, midőn Ferkó fia bevonult a katonasághoz. Igaz ugyan, hogy Marosa odahaza maradt, de hát már az is jóformán úgy állott a háznál, mint a kapufélfa: se kint, se bent; azaz jobbadán eladósorban Aztán ha kérő vetődik, meg a lánynak is kedve van menni, (és ugyan melyik leánynak ne volna?) hát bizony nem lehet azt megakasztani. No, hát ez sokkal hamarább következett be, mint ahogy kívánta volna. Azaz, hogy kívánni egyáltalán nem kívánta. Még pedig egy távolabbi községből jött a kérő, akit András gazda sem akart üres kézzel elbocsájtani a háztól, lévén az az olyan párti aminöt nem minden bokorban talál fel egy leány. Ezután már azon töprengett folyvást, hogy hát mit is csináljon ő majd bus özvegységében asszonyszemély nélkül ? — Ferkó is még két esztendő múlva kerül haza. Aztán még akkor is csak hiányozni fog az asszonykéz. Épen delet harangoztak, midőn a szántóföldre ért ki Márton az öreg béres, akkor telepedett le egy kéve kukoriczaszárra, mert leánya már ott várta az ebéddel javában oldozgatván le a burkot a kis cserépfazékról. — Jó dolga van kendnek Márton, mert ilyen derék, szép leány hozza az ebédjét, és talán ő maga főzi is, szólt Gángó — Megkíméli az anyját. Különben gazduram se szólhat semmit, mert még sokkal szebb leány főzi az ebédjét. — Az ám, csakhogy már öt hét múlva az urának fog főzni — Ehet abból kelmed is — Bajos lenne minden délre Kékesre szaladni . .. — Az már szent igaz, feleié Márton, miközben tempósan kanalazta a bablevest a fazékból. Gángó eközben folyton a leányt nézte. Majd újra Mártonhoz fordult.- Szeretném magamhoz venni a leányát, Márton .. . — Hasznát vesszük még otthon is, gazduram. — Kendnek ott marad a felesége, amíg nekem senkim se lesz, ha a leányomat elviszik a háztól. — Hiszen gazdur r. is vihet még asszonyt a házhoz .. ven nyarat sem ért még, úgy tudom. — Magam is úgy gondolom, azért kérem kendtől a julist.. . Márton szája tátva maradt, melyből a babszemek egészben gurultak le nagy. ádámcsutkás gégáján, míg kanalát a fazékba ejtette. — Lennél-e a feleségem, Julis? kérdé ezután gyorsan a leányhoz fordulva Gángó András. A leány fülig pirulva hajtá le fejét, mig a kezében lévő venyigeszállal a homokot turkálta, de nem felelt Az apa e közben magához tért meglepetéséből és megszólalt: — A leányok szégyenlősek szoktak lenni, gazduram. Épen akkor nem szólnak semmit, mikor nagyot gondolnak magukban. Hanem én azt mondom, hogy egy szegény leányra nézve nagy tisztesség az, ha ilyen tisztes gazdaember, mind kelmed, magához akarja emelni Ez — a körülményekhez képest elég röviden és érthetően volt mondva. Gángó meg is értette. Sajátságos, hogy akár polgár, akár úri ember, ha élemedettebb korában másodszor akar nősülni, majdnem minden esetben fiatal leányokra vetik pókhálósodó szemüket. De hát az érdekeltek vajmi keveset törődnek eme körülménynyel. Julis ugyan már a huszonkettedik évében volt, de még mindig 26 évvel fiatalabb a leendő uránál; leányánál pedig négy évvel idősebb. Egyszóval: öt hét múlva megtörtént a kettős esküvő, mivel Gángó András úgy akarta, hogy amint leánya elmegy, nyomában maradjon a feleség, Ferkót is hívták haza a lakzira, de az megirta. hogy katonáéktól a bevonulástól számítandó egy éven belől szabadságra senkit sem bocsátanak. Valójában pedig megharagudott az apja házassága miatt. így múlt el még valamivel több, mint két esztendő, mely után Ferkó haza került. De nem igen látszott vígnak, sőt rendesen komor, szófián volt, ámbár dolgát rendesen végezte és vasárnaponként sem duhajkodott a többi legényekkel. Pedig az apja nem igen korlátozta semmiben. Tehetett, amit akart.
