Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-01 / 48. szám
2. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 48 1904. deczember 1. Kölhivás a felekezeti Kartárs Urakhoz. Most, amidőn az újabb törvényjavaslat a képviselőház asztalára került, amikor jobb* vagy balsorsunk kerül tárgyalás alá. szükséges, hogy minden felekezeti tanító fölemelje tiltakozó szavát az újabb fizetési minimum ellen. A kormány külömbséget akar tenni a 4 ezer állami és a 20 ezeren felüli felekezeli tanítók közöt’. Ez égbekiáltó sérelem és megaláztatás, amit hallgatással fogadni gyávaság volna I Föl tehát kedves Kartársaim! Föl újabb cselekvésre! Jövőnkről van szó, félre a közönyösséggel ! Minden felekezeti tanító akár személyesen, akár testületileg, vagy levélben kérje meg kerületének orsz. képviselőjét a tárgyalás alá kerülő ügyünk pártolására, megvédelmezésére. A kérelem magva legyen a következő : a) Mondja ki a törvény, hogy a felekezeti és állami tanítók minimuma egyenlő. b) Minden tanító egyenlő nyugdíjjal bir. c) A tanítók munkaideje 30 év. Kedves Kartársaim! Ha hallgatunk, megbün- hődütik. Ezt mindenki tegye meg, mig nem késő. A »Párkányvidéki Taniióegyesület* igy szól: »Lesz még ünnep a világon!« Őcsény, 1904. nov. 29-én. Kiss Béla István, kántortanitó. TÖVISEK. ____ Cs ősz-választás Sárállásfalván. — Néprajzi közlemény. — Elleste: SIÓ. Együtt ülnek a hegybíró, a hegyesküdtek és a nép vénei a falu tanácstermében. Nagy esemény előtt áll a falu népe : csősz-választás lesz. Az döbbeni csősz, — miután az »enyém és tied* szilárd fogalmával erős hadi lábon állott, többrendbeli láb- és kukoticza elemelése miatt »hivatalát ról letevődött. A tanácsteremben körüUÜi k a nagy asztalt, élükön a hegybíróval. Jobbról-balról sorakoznak a hegy esküdtek, odább az évtizedek emlékeit gyászoló és lábfolytonossági hiányokban szenvedő padokon és egy — valamikor még újnak mondhatott, jelenben már a kisbiró által lyukasra hevert szalma-lészár — üldögélnek a nép vénéi; mindmegannyi rava-z ábrázatu honpolgár Bizonyos idő múlva, midőn már az idei kukoticza- és burgonyatermés letárgyaltatok, feláll a székre a hegybíró, hogy megnyissa a gyűlést. — Tisztőtf atyafiak ! Mivé’ hogy ma vasárnap vóna és az örebbik csőszünk kukoricza csata fintaság mián letövődölt a hivatalábu’, mondok mögejtönnék talánd most a zuj csősz-embör főfogadása 1 — Kü vót-e dobóvá’ az választás ? — rep- likáz egy rekedt hang. — A’mmá’ mögesett, tennapelőtt az piharczon dobúta kü a Pisze Tokos Fetkó. — Nőm hallottuk, az küdobulás újra ejtőd- gyék meg! A hegybíró most elrendeli az uj dobolást, mely minden utczában megismétlődik, bár a falu apraja-nagyja a falu háza előtt csoportosul. A kisbiró vállára emeii a dobot, melyet már a tanácsteremben elkezd hangolni fület sértő variácziókban, aztán a szentek neveivel összefüggésben levő anti- dogmatikus hanggyakorlata közben elhagyja a termet. A hegybíró még mindig a széken á'l. — Hát tisztőtt atyafiak! Az küdobulást e’ren- dűtem, oszt’ most ejtődgyék mög a választás. — Hát kiire szavajjunk ? — kiabál egy borízű hang az ajtó mögül. — Hát a zuj csőszre, te szú-ötte fejű, — szól oda a hegybíró. — No no, má’ úgy értöm, — kezdi ismét az előbbi borízű hang, — hogy kü vágyakozik a zuj hivatalra ? — Hát e’ső sorba’ a Fórottfülü Czüvek Imre, mivel . . —| A’ nem kő, mert nőm igaz embör, — hangzik több torokból. — Má’ mér n im kő? — Mer’ tikot lopott a keményfertájju zsidótú, szinte törvénybe is vót érte ! — Hőőji 1 Hogy a zakasztófárú’ nézd a kurumpli szedőket, hát asztat mög hunnajd tudod, te bőrbajczu ? — Má’ hugyan ne tunnám. A züsszel hallottam, mikor a mesíört fórba vüttem, mer ü is törvénybe vót czitáva’. Szinte akkor vót, mikor keének is hegybíró uram a királyi bírónál vót dóga, azonér’ mer’ a csőszi járandóságot a zenyocsmarku Kasza Pista bácsival e’kezeték. — Nőm ügaz, hazuczcz, te hét hónapra születőit fattyú te, ’iszen a zapád is Váczon hót mög. — Őjjj! H’jába fikczióz kee most itt, efakar- gya kee most taganynyi, pejig u’vann, kee se ügaz embör; (a szónok most feláll, az öklével veri hol az asztalt, hol a melléi), irt mondom az többség előtt, hegybíró is csak azonér’ lőtt, mive’ hogy hízott ártányt küdött a szógabirósegédnek. Hóhöjj, tudom én asztat, úgy emlékszök rája, mind a zéd’s apámra, mikor a hidegágyon feküdt. — Aszongyák a Fórottfülü Czüvek Imre mög szopós borgyut Ígért keenek, azonér akargya vélünk csősznek mögfogadtatnyi, — erőlködék a sok közül egy kölcsönkért ábrázatu rikácsoló honpolgár. — Nőm ügaz, — replikáz a hegybiró, — kutya lögyön, a ki kérte tűlle, mög a’jis kutya lögyön, a ki iijent mer mondanyi. — Má pejig ú’vann ; mög-mög asztat is tugygyuk, hogy kee is mindétig a zurakkal ka- szinóz, — hangzik újból a bőrbajczunak tisztelt magyar szájából. — Észtet nőm ájjuk, kee minditig csalárd embör vót, — zúg most a tömeg, — kü akar bennünket firunczvánczigú lyi . . . Most a közgyűlés -összekülőnbözik, egyik a hegybiró pártján van, a másik ellene ; mindenki a maga jogát, igazságát vitatja. A bőrbajczu a bundasipkájával veri az asztalt, mintegy taktust verve a lyukas liszába sülyedt és a c-dúrból hortyogó egyik esküdtnek. A széken álló hegybirót körülfogják, mindegyik túl akarja a másikat kiabálni, majd a hegybiró ga yájánál fogva lerán ódik a s ékről. Mintegy jó féló'a múlva a lárma lecsillapodik, a közgyűlés újból megkezdődik. A hegybiró ismét a székre áll, azonban kellő óvintézkedés szempontjából az öregebbik esküdt há ulról megmarkolja. — Tisztőtt atyafiak! — Há’ mögön mit akar? — hangzik a sarokból. — Hát u’ határoztunk, hogy a Fórottfülü Czüvek Imre visszavetődik a kandikálásbú’, oszt’ helötte a Másfé’iépe ü Nyakas Gábort kandikájjuk ! — A királájzumát, a’»e kő!'— szól közbe egy újabb hang. — Má mögen mér’ nem kő ? — Azonér’, mer’ mive’ izgága embör ; tudom én jól, hogy mijér’ szavazok ellenibe: aratáskor mútt nyócz esztendeje: mikor a bicsakjáva’ kü- vötte a Czepedliző Szűcs Ollés bal szemit az uzorai búcsúba’. Tömlöczöt is űtt érte Szekszárdon. — Csakis, hogy ügazsága van ! (Általános helyeslés.) — Hát akkor — tisztőtt atyafiak — | hijjuk a Kukaczszedő Pottendi Jóskát, az ippejig jó lesz, ustincs dóga ; egész aratáskor ebihalat fogdozott a a csatornyába’. Adolgozni és barátságosan köszönt neki és ez csak úgy félválról viszonozta a köszönést. Ezen düny- nyöuött az öreg bácsi oly szörnyű módon, mert igen érzékeny volt. Káldor Bálint éppen most hagyta el sziesz- ti'ij t és megtömte jó öblös tajtpipáját olyan — tudja a fránya milyen szagu — trafikdohánynyal. — Kipp-kopp ! — koczogott valaki az ajtón. — S/abad ! — szólalt meg Káldor hangosan és belép az ajtón — Csuklay Jáczint kanouok ur ő nagysága. Káldor majd hanyatvágta magát, úgy megijedt. Mit csináljon most. Fogadja e barátságosan, vagy dobja-e ki? De nem volt ideje határozatot hozni magában, mert Csúklay a lehető legártatlanabb, legvidámabb és legbarátságosabb arczczal köszö.ité : — Dicsértessék a Jézus Krisztus! Jó napot kedves Káldor bácsi! — Mindörökké Nagyságos Uram! Jó napot, hozo't Lten! viszonzá Káldor uram önkénytelen magyar szívélyességgel. Ma délben hallottam, hogy Káldor bácsi itt tölti nyugalomban hátralevő napjait, hát elhatároztam, hogy rögtön fel is keresem, mert már ezt nem tudnám magamnak megbocsátani, hogy ott vagyok, ahol Káldor bácsi van és meg ne látogatnám. Hogy van mindig édes Káldor bácsi? — Nagyon szép, igazán örülök neki, hogy Nagyságod a vén rozoga falusi jegyzőre is gondol. Pedig hát ma már szidtam is Nagyságodat, mint a répát. — Engem ? Hát aztán miért ? — Miért ? Hát azért, mert az utczán találkoztam már Nagyságoddal, köszöntem is barátságosan és aztán csak úgy félvállról Jogadta el köszönésemet. Hát azt hittem, hogy most már meg sem akar ismerni, mióta az Isten sorsát felvitte, az enyémet meg levitte — Hát aztán olyannak mert hinni és nézni engem? No most. igazán én haragszom magára, mert látom, hogy maga nekem nem jó barátom. — Bocsássa meg Nagyságos uram tévedésemet, látom, hogy én vagyok a hibás. Visszavonom minden szavamat és szívből bánom a mondottakat. — No jól van már Káldor bácsi, remélem, hogy olyan nagyon csak nem szidott. — De szidtam biz’ én alaposan. Tudja, mint aféle vén pulyka, mindjárt mérges vagyok, de aztán hamar ki is vagyok engesztelődve. Anyjuk I anyjuk I gyere csak be, nézd meg ki van itt I Káldorné is bejött és mosolyogva üdvözlé a kanonokot. — Jaj Nagyságos uram, csak látta volna, milyen dühös volt az én öregem azért, hogy nem viszonozta köszöntését barátságosa. — No csak már ne izélj te is — mondotta röstelkedve Káldor — már megmondtam mindent a Nagyságos urnák. — Az én öregem szörnyű érzékeny. Azt hiszi, hogy még mindig a falu ura, akinek mindenki bókol. Pedig hát olyan penzionált uraság annyi ám, mift a sutba dobott rozsdás ekevas. Keli is, nem is. De ő ezt nem akarja belátni. — H’sz nem is egészen úgy van az kedves Káldor néni, hanem az ismeretlenség teszi azt, hogy nem méltányolják úgy Káldor bácsit, mint az megérdemli. — Ej mit nekem bókolás, méltánylás,. — fortyant fel újra Káldor bácsi — kt 11 is az nekem? Úgy sem igaz abból egy szó sem I Ismerem az én felebarátaimat I Hogy gazdagodnának már meg mind és vinné őket a fránya I Punktum I Hagyjuk ezt a dolgot máskorra! Hozzál egy kis itókát A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek bnrntos bajainai, úgymint idült bronchitis, szám ár burnt és különösen lábbadozóknál influenza ntán ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a kópetet és meg- megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertáraaban üvegenként 4.— koronáért kapható. =L=— Figyeljünk, hogy minden üveg az alanti czéggel legyen ellátva: ■ P. Hoflmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svajcz).
