Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-14 / 28. szám
XXXII. évfolyam. 28. szám. Szekszárd, 1904. julius 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesüle tnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesit&je. Előfizetési ár: Egész évre .............................12 kor. — fill. «F él évre...............................fi __ Negyed évre..........................3 „ — „ Sz ámonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkeszti ség ■ Bezerédj István-utcza 6. 37.., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal a Molnár Már könyvnyomdája, h>>vá a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkűidemények intézendők Megjelen: Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig....................3 kor. 74 fii. 10 0—200 „....................5 „ 74 „ 200 —300 ............................ 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több. Mohács vezet? Mohácson, Baranyavárraegye e duna- parti városában, nem mindennapi ünnepség zajlott le julius hó 2-ik napján, melyre vonatkozólag, a lapokból értesültünk, hogy a mohácsi szinpártoló egyesület hazafias kezdésére uj színkör épült Mohácson. A kormány tizezer koronával támogatta a vállalkozást, a szükséges összeget pedig Részjegyek kibocsájtásával szerezték meg. Jámbor Lajos budapesti épitész tervei szerint azután felépítették á magyar stilusu színkört, mely fentebbi napon nyittatott meg Nádassy József pécsi színtársulatának előadásával, a városi és vidéki közönség rendkívüli érdeklődése mellett.. Ha ez a közlemény országunk valamelyik nagyobb, fejlődésnek indult városára vonatkozólag kelt volna szárnyra, hát a jól eső öröm és megelégedés egy bizonyos nemével vettünk volna róla tudomást, .mert a magyarnyelv művelésének egyuj templomával állottunk volna ismét szemben; de midőn ez á hir Mohácsról jön, az már egyenesen a legörvendetesebb meglepetés érzelmét kell, hogy keltse mindenfelé. Mohács nem tartozik a nagyobb városok közé, alig tizenhárom ezer lakossal bir s értelmisége, miután a hivatalok legnagyobb j része a mindent abszorbeáló Pécsett van elhelyezve, nem nagy számú, iparossága ugyan tekintélyes, de köznépe hazafias ér- ; zésü sokaczokból áll. Milyen fenkölt, nemes érzésnek s haza- I | fias lelkesedésnek kellett tehát Mohácson | működni, hogy ezt a tiszteletreméltó ered- I j ményt létrehozza, midőn Szekszárdön, mely | mégis vármegyei székhely és nagy értelmi- j j séggel rendelkezik, ilynemű ügyről még be- i szélni is alig lehet; egy évtizeddel ezelőtt | létrejött szinpártoló egyesülete pedig a ta- j j gok közönyössége folytán csúfosan meg- ; bukott. Mohács eddig leginkább három okból | lön sokat emlegetve nálunk. Először, mert ! határában folyt le a végzetes harcz ezelőtt negyedfél száz évvel, melyből a magyar í államiság erősen megtépve került elő. — I Másodszor azért, mert országgyűlési kép- j [ viselői folytonosan váltakoztak s majd Jagics I az ellenzéki, majd Stajevics a szabadelvű- párti került felől, de mindig csak az a két tisztes név maradt felszinen. Harmadszor | azért, mert messze vidéken hires iparos köre szép és kényelmes helyiségre tett szert s állandó otthont épitett magának. Most egyszerre eddig ismert nevezetességeit egy újabbal gyarapította Mohács, mely méltán felkeltheti azok figyelmét, kik hasonló nagyságú és fejlettségű városok szellemi életének vezetésére hivatvák, vagy azt állásukból vagy hivatásukból kifolyólag maguk elé tűzték. Nem egy, városunk értelmiségéhez tartozó s befolyásos egyéne akként gondolkozik, hogy Szekszárdnak e tekintetben Mohács példáját követni akarni, nem szükséges, de nem is tanácsos. Nem szükséges azért, mert nálunk nyári szinielőadások, tekintettel a közönségnek a szőlőkultura iránti nagy érdeklődésére, egyáltalán nem számithatnak látogatottságra s igy egyszerűen lehetetlenek; nem tanácsos pedig azért, mert Szekszárdnak és pedig magának a városnak, van színi előadásokra alkalmas helyisége : a »Szekszárd-Szálló« nagy terme, melynek hozadékára nagyon is rá vagyunk szorulva és igy annak jövedelmezőségét egy versenyvállalattal koczkára tenni, nem volna a városi pénzügyi helyzetére kívánatos gondossággal összeegyeztethető. Hát nem zárkózhatunk ezen érvek hathatós volta elől; belátjuk, hogy ez idő szerint, minden előszeretetünk daczára, mely- lyel a szinügy kulturális nagy czéljai iránt viseltetünk, le kell mondanunk a törekvésről, hogy városunkban a szinművészetnek állandó hajlékja létesüljön. TÁR CZ A. Anyámhoz!... Régen itt hagytad már egyetlen fiadat, Te áldott lélek, te szerető jó anya I — Itt hagytad e földi keserű életet, Hol annyit szenvedtél, küzdöttél szüntelen! Szegény voltál mindig, jó apámmal együtt; így ez maradt én rám is — szerencse nélkül. De nemcsak eztet, még mást is örököltem, így szegényen is magam, gazdagnak érzem I ■Jellemesség, jó szív, nem csüggedő lélek; Mennyi kincs ez nekem, mivel cserélném fel?! Mit nekem a gazdagság, — gondtalan élet, Ha lelkem nem érez veletek szegények! — Óh, mert a gazdagok — csekély kivétellel, Elnyomnák a szegényt tudom, ha lehetne. — Itt vagyok jó magam, nem panaszbép mondom Bár volna okom, de sosem panaszkodom! — Igaz te sem szoktál, kedves édes anyám; Tűrtél, szenvedtél és bízva jobbat vártál. Pedig a keserűség nem csepegett, csurgóit, De lelked erős volt s mindig győzni tudott! Minden megszűnt, eltűnt ezer földi baj; Te új honba jutottál, Jiol csak gyönyör van. Jó szellemed felém, mindig csak azt súgja: Minden szenvedésnek, ott fenn a jutalma 1... ANTAL ISTVÁN. Amit a holnap hoz. Lenn az utczán hideg szél süvít, itt fenn a szobámban nyájas, marasztó meleg pattog. Ülök a tűz előtt, s ahogy szítom, azon tűnődőm, mennyire tökéletlen szerszám a kályha. Hogy nem alapúk még meg a Vulkáni Hőkiaknázó Részvénytársaság, mely a töld méhének izzó tü/eit enyhe meleggé lohasztva, csőrendszeren vezetné lakásunkba, mint a vizet s a gázt. A Gellérthegynek vulkáni, magjával, artézi kútfejeik í kőjével fűteni lehetne az egész ország városait, ialvait és tanyáit s tavaszi virulásra serkenteni a fagy alatt megridegült földet; sőt narancs-erdőt fakasztani, mirtus cserjét támasztani ott, ahol a szívós akácz küzd a szívó homokkal és bocsát le egy-egy fanyar gyökérszálat az amerikai jövevény, a bogárálló venyige. Csak a maga silány valójában mutatkozik ez a hivalkodó csoda korszak, midőn nem ott s nem akkor bir kedvére ereszteni esőt s szelet, hűvöst, ahol s amikor arra szükség van. Bizony tökéletlen szerszám ez a kályha s megérdemelné, hogy a rég elfelejtett koppantó sorsára jusson. Pedig mennyi szép ének zengett a kandallóról! (Melynek mi nálunk kályha a neve.) Újabban építenek is kandallót az uj ebedlőbe, hogy stilszerü legyen. Aztán beleállitjuk a gáz-kemen- ezét, vagy kinevezik kandallóvá a regenerátort s ezzel a talmisággal ismét csúffá tettek egy kedves régi. eredetit. Van amolyan légfűtés is. De ez minden meleg volta mellett hideg. Nem is annyira az egyenletes fűtés szólította életre, mint inkább a szűkre szabott lakásunk szorított rá; kályha ne foglalja el a helyet a kondignácziós tea-asztal, vagy ama bálvány elől, melynek neve buffet. (Magyarul kredencz.) Ebben a pillanatban valami megrezzenti az elmémet.— Az a kicsi démon, amely önmagunkkal veszejt ö>sze bennünket: az e.L-nmondás. Hogy mit is kívánom én mindezeket a dolgokat ? Meg- váhotta-e a küzdő embert §L gőz, a g.tz, a viliám ? A tudomány magasára emelkedett hygiene nem győzi számon tartani az ezerféle baczillust, mely azóta ficzánkol csak ig zában s mételyezi meg milliók vérét, amióta fölfedezték. Mert, hogy soha azelőtt nem volt annyi nyavalya a világon, mint a mióta felismertük a gerjesztőit. Sivatag oroszlána, dzsungel tigrise, a Brazília ősrengetegeinek forró zsombékjaiból kinyilaló vipera nem irtott ki annyi embert, mint az a parányiság, amelyből százezer tér el akkora helyen, mint a mekkora az én bajuszom szálának az átmetszete. Gőz-daru és kimarjuk váll. Villamos vasút s a fáradtság miatt sajgó láb. S még egy csomó ilyen ellentét. S valamennyi meghazudtolja annak a bizonyos haladásnak u. n. áldásait. Sem Edison, sem Cuorie meg nem váltották az emberiséget. Mért is hal meg éhen ugyanegy pillanatban épp annyi ember, mint amennyi megzabál? Mért hogy ma még sűrűbben, mint azelőtt: akkor ül asztalhoz a tiszta erkölcs, midőn a bűn már okádott. S mindezt a fonákságot betetőzi a nekiszabadult asszony, aki abban keresi az igazságát, hogy elrúgja magától női voltát s beáll a férfiember vetélytársának, holott őt az alkotó természet a férfi segítőjének rendelé.
