Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-07 / 27. szám
XXXII. évfolyam. 27. szám. Szekszárd, 1904. jnlius 7. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesüle tnek, á tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre. . . ... 12 kor. — fill. Fél évre I .................fi ____ Ne gyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség s Bezeréd.1 István-ulcza 6. 3z., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Molnár Mór könyvnyomdája, h<vá a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Megjelen: Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 filiér. . Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . kor. 74 fii 100—200 „ . . . 99 74 „ 200—300 ., . . . m 99 74 , minden további 100 sző 2 koronával töhh. Dunai hidunk. A Baja és Bátaszék közt létesítendő dunai áthidalás munkálatainak megkezdése már csak napok kérdése. Az első hivatalos lépés már megtörtént. A közigazgatási bejárás múlt hétfőn Baján, kedden pedig Bátaszék határában végrehajtatott. A terv, mely a keresztülvitel részleteit foglalja magában, már évek hosszú sora óta készen van s most, midőn a munka megkezdése küszöbön van, annak egyes részleteit, a beruházási törvényjavaslat alapján, a nagy közönséggel megismertetni kötelességünknek ismerjük. A baja—bátaszéki vasúti összeköttetés és Dunahid szükségére már a földrajzi helyzet rámutat. A nagy Alföld és a Dunántúl is termékekben gazdag két nagy országrész — mondja a javaslat és immár törvény indokolásában — nélkülözi azt a vasúti kapcsot, melynek segélyével élénk csereforgalma, mely az Alföldről főleg gabonából, a Dunántúlról pedig kőből, szénből, fából és porból áll, a Szállítást megdrágító kerülők mellőzésével, gyorsan és olcsón lebonyolítható. A szóban forgó összeköttetés sok irányban idézend elő jelentékeny útrövidítéseket, illetőleg teremt uj összeköttetéseket, nevezetesen nemcsak a Duna—Tisza köze és a Dunántúl déli része között, hanem az 0 útrövidítés kiterjed a Duna jobbparti terület oly góczpontjaira is, melyek ma az Alföldről Ausztria délnyugati tartományaiba, (Stiria, Karinthia, Krajna, Tirol, Voralberg) sőt némi részben a délnyugati vámkülföldre is irányuló gabonakivitel tekintetében fontosak. A mi pedig a személyforgalmat illeti, kétségtelen, hogy az uj összeköttetés e tekintetben is, különösen a közvetlenül érdekelt Duna jobb- és balparti terület lakosságára nézve, régi szükség kielégítését jelenti s mivel éppen azért élénk érintkezés várható, tetemesen hozzá fog járulni a m. kir. államvasutak személyforgalmi bevételeinek emeléséhez. A mintegy 19 kilométer hosszú baja— bátaszéki uj vonal elsőrendű főpályaként van tervezve azzal a czélzattal, hogy később — a csatlakozó hátpályák megfelelő átalakításával — egy teljesítő képes fővonal álljon rendelkezésre. A vonal jobbára a Duna folyó árterében fog haladni s a Dunahidon kivül a vonalon számos, különféle nyílású hid, áteresztő és aluljáró lesz építendő, melyek közül 12 darab az ártérbe esik. A dunahid elhelyezésére Baja város közelében, a Duna medrének az a pontja választatott, a melyen Baja és Bátaszék állomások között a legrövidebb összeköttetés lehetséges s a hol a Duna balpartján az állam már nagyobb biztositó munkákat létesített, hol tehát a folyó medre lehetőleg állandósítva és fölfelé mintegy 800, lefelé mintegy 1100 méterre erős partbiztositással van ellátva. A baja—bátaszéki összekötő vonal és Dunahid építési költségei, a végállomások megfelelő kibővítésével és forgalmi eszközökkel együtt a már kidolgozott részletes tervezet szerint nyolez millió koronával vannak előirányozva. Ezek a beruházási törvény adatai s még ha hozzátesszük, hogy biztos forrásból merített értesülésünk szerint a bátaszék— dombóvári helyi vasútnak elsőrendű pályává leendő átalakítására vonatkozó munkálatok is folyamatban vannak, úgy hű képet adtunk a bennünket oly közelről érdeklő ügynek jelenlegi állapotáról. Hogy minő nagy horderejű gazdasági és forgalmi következményei lesznek az ügynek, azt már annyiszor elmondottuk, hogy ujjolag felszámlálni fölöslegesnek tartjuk s ezúttal csak arra szorítkozunk, hogy az ügy szerencsés megoldása fölött őszinte örömünknek adva kifejezést, a nagy érdekelt vidéknek egy jobb jövőbe vetett reménye megvalósulása küszöbén meleg, érző szívvel szerencsét kívánjunk. b. TÁR CZ A. Egy tehetséges asszony. Irta: Pékár Gyula. Párisi naplómból jegyzem ki a következőket: * ... Ma reggel levél Mme d’Etioletól. Ez a fáradhatatlan szalontartó dáma csakugyan beváltja Ígéretét, amit a tél elején tett: minden héten valami hírességet, vagy legalább is érdekes újdonságot mutat be irodalmi szalonjában. Nem más nyitotta meg a sort, mint maga Anatole Francze hi- tehagyott szerzetési arczával és szúró, szinte ördön- gős * szemeivel, utána jöttek egymásután: egy ma- dagasrkari diplomata, egy valóságos halálra Ítélt nihilista, egy hires nápolyi médium, egy Indiából érkezett buddhista koldus-herczeg, egy ausztráliai festő s Tofu Terao, japáni professzor . ... Mme d’Etiolenak egyáltalában már néhány kitűnő fogás sikerült, ami szalonját illeti, kérlelhetetlenül erélyes ő. Tavaly úgyszólván haldokolva hozatta el magához a dics§, öreg Ambroise Thomast, — ezidén már egyszer kölcsönkérte a «Merczure«-től a nehezen kapható és romantikusan csinos Pierre Louys-t és az idény végére megígérte nekünk — d’Annun- ziot! D’Annunzio lesz szalonjának ezidei főszenzá- cziója, — nem tudom, hogy fogja elhozatni, de annyit már eddig is kivisz merész Ígéretével, hogy sikeresen harczol a többi «szerdai» szalonok ellen, s nem ereszti ki híveit a kezei közül . . . Nos, diadallal írja, hogy szerdája ma ünnep lesz, egy «Valéry-ünnep.» Valéry ? Bevallom, pillanatra nem 'voltam a helyzet magaslatán. Ez a Páris csakugyan a világ közepe : az egész emberiség gondolatcsatornái ide torkoltának össze, s mindennap annyi igazán érdekes, uj egyéniség tűnik fel, hogy lehetetlen valamennyit számon tartani. Néha megijednek tőle, milyen szédítő gyorsassággal élnek és felednek itt az emberek. Egyik nagy benyomás örökké a másikat kergeti, és soha nincs idő arra, hogy e benyomások gyökeret verjenek és megyözödésekké nőhes- senk fel. Eredmény: az emlékező tehetség csodálatos gyöngülése. Páris csak tegnapra, legfeljebb tegnapelőttre emlékszik . . . Nagyszerű iskola a feltűnni vágyóknak, p. o. a mi hiú gavallérjainknak- kikről, ha Pesten nagy garral nyilvánosan elköltenek pár tízezer forintot, a hálás város hónapokig beszél. Itt teljességgel lehetetlen feltűnni. A tízmilliós maharadsára, ki idejött mulatni, csak egy na- pig figyelt Páris, addig mig az első millióját felváltotta. Az egyedüli mód, hogy Páris háromnapnál tovább figyeljen az e mberre, az, ha anarkistakép revolvert emel a köztársaság elnökére. Valéry ? Egyszerre aztán a homlokomra ütöttem s magam is lelkes kíváncsisággal kiáltottam fel: Bravo Mme d’Etiole! Ez már derék, végre hát megláthatjuk ezt a rejtéles, geniális asszonyt! Ki is ez a Jehanne Valéry voltaképp ? Hamar előkerestem a »Figaró» egy minapi számát. Nem is egy, hanem négy kritikus irt egy czikkben egyszerre annak az assonynak a Georges Petit kistermében rendezett kiállításáról. Négy kritikus : egy festészeti, egy szobrászati, egy zenei és egy irodalmi kritikus. Nyilván megírhatta volna egy ember is ezt az ismertetést, de hát a lap ép tüntetni akart, s azárt vett négy elsőrangú Ítészt, hogy annál jobban dicsőítse azt a nőt, ki a «speczializ- mus< e szűkkeblű korában ekkorra csodába menő »univerzális* tehetséget árul el. Tényleg alig látott a világ még ilyen sajátságos kiállítást. Madame Jehanne Valéry festő, szobrász, zeneszerző és iró volt egyszerre, nemcsak hatalmas festmény tárlatot és szoborkiállítást mutatott be, hanem a délután bizonyos óráiban egy elsőrangú hangverseny énekes nő, meg egy ifjú zongoravirtuóz előadják zeneszerzeményeit, — esténkint pedig az »Odéon» egy művésze elszavalja verseit. Regényeit ott árulták a kiállítson, s mindenki tudta, hogy a «Comedie» is felfedezvén őt, végre elfogadta előadásra egy régebben beadott Proverbe-jét ... A világ elbámult. És a Figaro nagyon kiemelte, hogy itt nem valami kapkodó dilettánsról van szó, aki mindenbe belekezd és semmiben sem viszi semmire, hanem egy kész nagy művészről, aki négy művészetbe fogott bele és mind a négyben «érthetetlen» magasra vitte. És nem utánzott Madame Valéry senkit, ki volt az zárva, hogv az udvarias művészek segíthettek» volna neki: festményei, szobrai, muzsikája, irodalma mind hasonlítottak egymáshoz, mind testvérek voltak ennek az asszonynak az uj és teljes egyéni ihletében . . . Festményeiről szólva Iriarte csodálattal említette uj színei s hangulatai naiv erejét és kompozicziójának nőies merészségét, szobrai előtt maga Falguiére mester levette a kalapot és ki irta, hogy felfogásban, «friss eredetiségében« egész uj irányt lát, mely hivatva volna,
