Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-26 / 21. szám
2. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 21. sz. 1904. május 26. Előfizetőink figyelmébe! Tisztelettel felkérjük hátralékos előfizetőinket, hogy az előfizetési összeget mi- elöob beküldeni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésénél fennakadás ne történjék. A kiadóhivatal. TÖVISEK. O r b án. A pünkösdön szerencsésen túlestünk. Nem esett bennünk — tudtommal — semmi főbenjáró kár. Még a különféle bucsusok is nagy szerencsével járták meg zarándok utjokat, meri a hagyományos megázás náthás veszedelmét ezidén szépen elkerülték s száraz bőrrel jöttek haza a szerető szivek ölelő karjai közé, velők együtt fogyasztani el a pünkösdi maradék-kalácsot. — No igen, mert azt tartja a régi közmondás: »Karácsonykor — kalácsot; husvétkor — ha lehet; pünkösdkor — bárcsak kenyeret/« De nekünk — hála Istennek — volt az idén egy kis kalácsunk is ! . . . A fagyos szenteken is túl vagyunk szerencsésen. No mert hát a mai, gőz és villany szárnyain repülő világban borzasztó régen volt — úgy látszik— az a május 12, 13 és 14; de ha meggondoljuk, hogy a veszedelmes »fagyos szentek<-nek hűséges utánzója nem egyszer a goromba Orbán: mindaddig nem táplálhattunk egész reményt zavartalan tavaszi örömhöz. Csak most, hogy Orbán is elkullogott ártalmatlanul, szólhatunk nagy örömmel igy: »Nem félek már semmitőll — — Mert: ha látom a förgeteg elejét s jön a vihar, a szárnya oly setét, — hogy hát féljek nem leszek oly bárgyú, hisz megvéd a sok viharágyul * Még egy nagy veszély fenyeget bennünket a legközelebbi napokban : a Vilmos napja ! . . . Sok ember tehet tanúbizonyságot a múltból, hogy különösen Boda Vilmos hirlapirászati princzipálisom barátságos házánál, vagy édesen csalogató pinezé- jében, hányszor járt úgy, mint más alkalammal a gyűdi és andocsi bucsusok ? . . . (Azok többnyire megáznak, — ő meg elázott!) Fördős V. barátom, sajnos, könnyű betegségét gyógyitgatja Karlsbad- ban, — Kurcz V. barátom elvből (neve után) szereti huzni a zajosabb névnaptartásban a rövidebbet, — és igy attól tartok, hogy sok ember odatart Vilmos napján Bodához, (Sokáig éljen!) mert hát a szegényebb fajta népség nem mehet a nagy messze Berlinbe, Vilmost gratulálni ? De meg jó nekünk — megkövetem — a mi követünk villamos bora is! És ha ez is elmúlik: jönnek a kemény és forró vizsganapok, mik tanárt és tanulót izzasztó próbára tesznek, — mig künn a szép természet szűz Ölében s bájos kebelén csendben érnek lassanként az arany kalászok s mosolyognak, pirulnak a fák édes gyümölcsei s a legdrágább gyümölcs, az Istenadta bor, hogy helyrepótolja a Vilmos-uapi hatalmas fogyasztást. Palást. Levél a szedőhöz. Igen Tisztelt Nyomdász Ur! Igazán zavarban vagyok, mert azt sem tudom, hogy tulajdonképeu minek is szólítsam: szedőnek-e vagy nyomdásznak ? Nem tudom, hogy melyik czim kisebb vagy nagyobb, melyik illik és dukál tulajdonképen Önnek? Azért legeslegelőször is bocsánatot kérek, ha rossz czimzést használtam volna. Tényleg azt sem tudom, hogy felnőtt-e vagy gyerek, ur-e vagy szolga, mert eddig mindig igy olvastam: — Jött a szedő gyerek .............,...., pe dig hát »Istók úgyse* én már »öreg urak«-at, igazán intelligens *urak«-at láttam a szedőszekrény előtt kapkodni a betűk után. Én ugyan önt nem ismerem személyesen, (Ugy-e Önnek sincs szerencséje iszszszszonyuan bánom) hogy akárhogyan is legyen, én előttem azért On ur és pedig nyomdász ur, mert e gyűjtőnévben azt hiszem benne van az összes branshoz tartozó személyzet és igy a szedő is. Ur ön előttem, (Más előtt is. Szedő.) mert én Önnek nem parancsolhatok, (Reményiem, hogy Ön nekem sem parancsol.) hanem legfölebb kérhetek, ha valamit akarok Öntől, azért Ön ur előttem — mondom. (Olvasom. Szedő.) De azért is urazom, mert tételezek fel önben annyi intelligentiát és erkölcsi energiát, hogy önönmagának ura is legyen és tudjon parancsolni és tiltani, amikor kell és ha szükségét látja neki. Mert látja kérem, akárhány ur van, aki inkább »rabszolgája* szenvedélyeinek és testének, semmint »ura*; pedig hát tulajdonképen abban látom az >ura<- ságot, ha önönmagamnak — mint a legengedetlenebb, »kék* szolgámnak — tudok parancsolni és tiltani. Ha megtudom neki parancsolni: — Hallgass, te meg leszel elégedve. Punktum! és ez az »önmagam* szépen csendben viss a- vonul és azt mondja rá: — Igenis kérem, belátom, hogy Igaza van. Meg leszek elégedve! A többi — kedves nyomdász ur — az sifli! Mit pénz ? Nekem az ugyan nem imponál, mert nekem ingyen senkisem ad egy fillért sem, de nem is kell. Ha pedig becsületes utón szerzem és megszolgálom, akkor semmi közöm a többi pénzhez és annak én hozzám. Tudja kérem, én tisztelem, becsülöm és szeretem a jóravaló, törekvő, szorgalmas, becsületes, csöndes és vallásos embert, de a telt pénzeszacskót, azt nem becsülem, csak — szeretném bírni. (Én is. Szedő.) Igenis kérem, Ön ur előttem, mert Ön tulajdonképen rokonom, pekem pedig csak úri rokonságom van, habár az egyik unokabátyám mint koldus fejezte be dicsőséges földi életét, az unokaöcsém pedig erősen azon van, hogy folytassa e dicső pályát. No de ez nem baj, azért ezek is urak lehetnek, mert ezek teljesen úgy vannak, mint az egyszerű papucshős, aki azt mondta: — Kérem l Én ur vagyok I Nem parancsolok senkinek, akkor eszem, mikor kapok, akkor beszélek, mikor szabad. — De hát — kérdi Ön talán — hogyan vagyok én Önnek rokona? (Kiváncsi vagyok. Szedő.) — Hm, igen egyszerű a dolog. (Halljuk. Szedő.) Ön nekem szellemi rokonom, (Áh, fogadja szellemi rokonsági puszimat! Szedő.) mert Ön az én szellemi produktióimat (Igazán szellemesek is í Szedő.) a nyilvánosság elé viszi és adja. (Ahá 1. Szedő.) Látja kedves rokonom, itt a — baj 1 (Nono 1 Szedő.) — Hogyhogy? Igen egyszerű erre a felelet. Ön oly rosszul és hibásan szedi a czikkeimet, hogy látva a sok hibát benne, nemcsak hogy elpirultam, hanem el is vörösödtem — nem a szégyentől, hanem a méregtől, mert tudja kérem, jön egy olyan speczerei-akadémiát végzett staniczlihős és szememre akarja vetni, hogy a »Tolnamegyei Közlöny*-ben az a Piccolo ilyen meg olyan . . . (itt egy hosszufülü állat nevét említette), mert még helyesen sem tud írni. — Hogy az arezod menjen ki a divatból ! — kiáltottam rája, — te olajos sómérnök, tudd meg* hogy én vagyok a Pikkolo — és avval úgy nya* mérmesen visszahúzódott az ablaktól. Az ifjú érezte, hogy a leányka látása megsebezte szivét. A vadászat, mely pedig eddig legkedvesebb foglalkozása volt, elvesztette előtte érdekességét és megtörtént vele az, ami eddig nem igen szokott, hogy eltévesztette a vadat. Eltévesztett pedig nem egyet, hanem valamennyit, amelyikre csak ráfogta íját. Restelte egy kicsit a kudarezot s amint a többiek jól belemelegedtek egy dámvad üzésébe, ő szépen visszamaradt tőlük és útját az erdész- lakocska felé vette, a hol a kis Zsuzsi a veteményes kertecskét gyomlálta. Az ifjú beszédbe elegyedett a kis erdész leánynyal, aki egyszerűen, elfogulatlanul válaszolt Gábor kérdéseire. Egyik szó a másikat követte. Gábor kérdezősködött a leányka napi teendői s szórakozásai iránt és Zsuzsika válaszolt neki lágyan, tisztán csengő hangján. A felharsanó vadászkürt hangja vetett véget a vidám beszélgetésnek. — Elhiszi Zsuzsika, sajnálom, hogy vége már a vadászatnak! — Hiszen az urfi nem is vadászott! — szólt ártatlan kaczagással a kis leány. — Isten vele, Zsuzsika! talán még találkozunk — mondá Gábor és a közeledő vadászok elé sietett. — Isten vele, urfi! — viszonzá Zsizsika s könny szökött szemébe, amit fehér kötőcskéjével azonban hamar eltüntetett. Olyan szép is volt ez a mái nap — gondolá magában a kis leány — és nagyot sóhajtva, bement a vadászkunyhóba. Az uraság fiával és kíséretével együtt visszalovagolt kastélyába. Gábor az egész utón nagyon szórakozott volt, alig felelt atyja kérdéseire, aki mindjárt észrevette, hogy mi bántja fiát és gyengéd ezélzásokat is tett az erdész leányára, mire Gábor elmosolyodott. Gyakran megjelent ezután Gábor itt az erdőben, be-beszólt az erdészhez és elbeszélgetett Zsuzsikával. Az ismeretség lassanként mély szerelemmé változott. Szép órákat töltöttek egymás mellett a fiatalok, de a boldogság nem sokáig tartott, keserű ürömesepp vegyült a mézes pohárba. Volt ugyanis Gábornak egy kegyetlen mostohája, aki az ifjút egy rokon leánynak szemelte ki vőlegényül. Szemet szúrt a mostohának fia gyakori eltávozása s mikor nyitjára jött a dolognak, megtiltotta fiának, hogy a szegény erdész leányhoz járjon, sőt férjét is rábírta, hogy fiára szigorúan ráparancsoljon. A parancs és tilalom azonban nem volt oly erős, mint az a mágnes, mely Gábort az erdészlakhoz vonzotta. Nem törődött ő semmit a tilalommal, hanem továbbra is ellátogatott a regényes, sötét erdőbe, a sötét erdőben álló kis vadászkunyhóba, a hol az ő édes, szőke galambja oly epedve várta. A gonosz mostohának fúrta oldalát a boszu- ság. Elment egy vén boszorkányhoz és jó pénzért rávette, hogy varázsolja át a fiát valami álattá. Egy szép napon aztán, mikor Zsuzsika a baromfit etette, nem Gábor jött el, hanem egy nagy fehér holló. Zsuzsika vállaira szállt, aki ijedten hesegette magától. A fehér holló azonban nem távozott, hanem végtelen szomorúsággal nézett Zsuzsikára, aki megsajnálta és mikor ismét vállaira repült, megcsókolta a csőrét. A fehér holló kimondhatatlan fájdalommal nézett a szegény kis leányra, azután elrepült és a hegytetőn álló vadász- kastély közelében telepedett le. Zsuzsika hiába várta aznap , Gábort, hiába várta másnap, hiába várta heteken át, A megszokott időben nem Gábor jött el, hanem a fehér holló. Az uraság nem tudta elgondolni, hogy hova lett Gábor fia. Az óta, hogy ismét az erdész leányához ment, nem jött többé vissza. Tűvé tették érte a határt, felverték az egész erdőt, de hiába; nem találták meg a keresett fiút. Kereste az apja, kereste a mostohája, kereste az egész környék, de még csak a nyomára sem tudtak akadni. Mikor az erdőben kutattak utánna, a fejük felett mindig Sirolin 2 A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegségekn él, légzőszervek hurutos bajainai, úgymint Idült bronohitls, szamárhurnt és különösen lábbadozóknál Influenza utá.n ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a kópetet és megmegszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenként 4.— koronáért kapható. ===== Figyeljünk, hogy minden üveg az alanti czéggel legyen ellátva: F. Hoffmann La Roche & Go. vegyészeti gyár Basel (Svajcz). 25—36
