Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-14 / 15. szám
15. szám. 91 X-JXB. évfolyam. Szekszárd, 1904. április 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános íanitó-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre. ... . .12 kor. — fill. Fél évre .... fi _ * , » » Negyed évre....................3 „ —. „ Számon ként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztffségs BezeráBl István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Megjelen: Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . . . 3 kor. 74 fii. 100—200 „.....................5 „ 74 „ 200—3 00 ., . . . . . 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több. Mind elvitték-------A múlt hét derekán hangosak voltak a szekszárdi utczák. A nemzet virága, fiatalsága vonult városunkban is a sorozó bizottságok elé, hogy kimondják reá az ítéletet, váljon azok közé tartozik-e, kikről a nép szerű ujjoncz dal úgy emlékszik meg, mint a »legények elejéről«; — vagy azok közé, kikről azt mondja: maradt otthon kettőhárom nyomorult. Még csak most két esztendeje, hogy az utolsó ujonczozás lezajlott, mégis a távoli szemlélőnek úgy tetszett, mintha már régen nem fordult volna elő az anyai sziveket remegtető, lányok szivét szomoritó esemény. Egészen meglepő s az újság ingerével ható képnek tűnt fel, hogy ime ismét egy csomó fiatal ember vig nótázással, kalapról hátig lelógó nemzeti szalaggal, egymásba kapaszkodva járja be az utczákat, jelezve, hogy most rájuk nézve is beütött az az élet, melyet a fegyverfogástól nem idegenkedő magyar nép gyöngyéletnek szokott nevezni.. Csakhogy a mostani ujonczozásnak, mint megfigyelni alkalmunk volt, még a külső képe is egészen más volt, mint az elődieé; Nem látszott most senkin az a szorongó érzés, mely azelőtt mindenkit meglepett, ha elgondolta: ime százakra menő magyar ifjúságot ismét elvisznek ádáz ellenségeink, hogy azokat hazájok megvetésére oktassák; hogy édes anyanyelve helyett egy gyűlölt idegen nyelv szólamait verjék fejébe; hogy azért, mert a jó Isten magyarnak teremtette, üldözésben és megvetésben legyen- része. Mintha az arany szabadság lehellete érintette volna meg az eddig elzárkózott, tekintélyt tartó s merevségben páratlan katonai köröket; bánásmódjuk, eljárásuk bizonyos emberséges színezetet vett fel azokkal szemben, kit eddig megszoktak csupán emberanyagnak tekinteni, melyet szigorral, kegyetlenséggel szükséges a czél követésére kényszeríteni, mely életfeladatukká vált. Hát mi ennek az előnyös átalakulásnak csak örülhetünk, mert a most követett ut az, mely a magyar nemzet eddig elnyomott, kiüldözött kiválóságának: a harczi erénynek kifejtésére vezet. Pedig, hogy erre a tulajdonra annak a hadseregnek, mely eddig védelmünkre volt hivatva, nagy szüksége volt a múltban és van a jelenben, azt a szerencsétlen kimenetelű hadjáratok egész sora tanúsítja és igazolja. Az az országos nagy veszedelem, mely hazánkat a legközelebbi múltban a törvényen kívüli állapot lejtőjére sodorta, tapasztalat gyűjtésre nagyon is alkalmas volt abban az irányban, hogy mi módon lehet és kell a magyar nemzet támogatását a hadsereg számára megnyerni. Mindenek előtt szükséges, hogy az a törvény, mely a kiegyezés alkalmával a két állam közti viszonyt szabályozandó, létrejött, a katonaság által is a maga teljes valóságában tiszteletben tartassák. Ne akarjon egyik állam sem a másik rovására tért foglalni s annak őre, hogy ez igy lesz, jó példával előmenve, maga a hadsereg legyen. Az még nem politizálás, ha a katonaság egy szentesített törvény szigorú megtartását tekinti feladatának. — Tanulja meg az az ujoncz, magoktól a katonai oktatóktól, hogy van külön magyar hadsereg, mely az egész hadseregnek kiegészítő része s melynek külön magyar jelvénye és zászlaja kell, hogy legyen. De ezenfelül szükséges még annak az. ujonczjiak. azt is megmagyarázni, hogy nincs törvény, mely elrendelné, hogy neki magyar létére, idegen szavakat kelljen bemagolnia, midőn egy ezredév óta fennáll az a tisztességes anyanyelv, melyet megért s melyen, ha vezényelnék, azt nagy örömmel követné. Midőn csatasorba állítják a legénységet, hogy az ellenséggel szembeszálljon s hazája védelmében életét tegye koczkára, akkor indokoltnak és czélszerünek tartják, hogy buzdító szavakat intézzenek hozzájok s teszik ezt rendesen az anya, az édes hazai nyelven, miért ne tehetnék meg azt béke idején is, midőn azzal sokkal többre mennének s megnyernék annak az ujjoncznak szivét, lelkét annak a feladatnak lelkes betöltésére, mely hivatásából folyik. Törvény tisztelei: kell tehát ide s az anyanyelv használásának kell biztosítva lennie, akkor a magyar vitézség is bevonul abba a hadseregbe, honnét oktalanul száműzve lett. b. Nincs családi kör, nincs nevelés.* Irta: dr. Csizmadia Alajos. Ha a mai házasságok genezisét vizsgáljuk, egészen természetesnek tartjuk, ha nincs családi kör, de nem is lehet, mert a személyből hiányzik a szeretet folyton égő lámpája. Nem gondatlanság, vagy vétkes könnyelműség miatt aludt ki (ez is megtörténik), többnyire már eredetileg hiányzott. Megrakták a kis tűzhelyet, amelyen tűz nem égett, nem is fog égni soha. Jjl mai házasságok rendesen érdekházasságok. A férfi saját otthonában is idegen, nem csoda, ha menekül hazulról, ha mindenütt víg, csak otthon kelletlen. Olyan, mind a szárazon vergődő hal, a maga médiumába kívánkozik.. Az elégedetlenség A most megjelent '"»Magyar Hölgyek Világa»» czimő lapból vettük a fenti czikket. eleinte csak a távollétben, később már az exces* susokban nyilvánult | az excessusökat anyagi zavarok, ezeket pedig a házastársak végleges elidegenedése követi. Az ilyen családi kör a férfigyermekre nézve szerencsétlenség, a leánygyermekre nézve azonban kész veszedelem. Ma már nemcsak háborúhoz, hanem a házassághoz is pénz, pénz és ismét csak pénz kell. A többi mellékes, — «majd összetörődnek«. Ezért látjuk, hogy a fiatal leányok odadobják magukat vén, kiélt, de pénzes aggastyánoknak, akikből I rendetlen kívánságon kívül minden tűz kialudt; viszont erőteljes ifjak, óriási korkülönbséggel elvesznek, «insatiabilis«, gazdag, vén asszonyokat. Néha az árvaságban maradt gyermekek jövőjéről, máskor a család megmentéséről van szó s a szerencsétlen házasságok száma szaporodik. — Még szerencse, ha gyermek nem születik; igy legalább a szülői élhetetlenségnek, vagy a házaspárok ostobaságának csak egy-egy áldozata lesz. A kényszerházasságot a legnagyobb szereti- csétlenségek közé kell számítanunk. Ennek rendesen a gyermek (ha van) adja meg az árát. Az ilyen családból rendesen hiányzik a szeretet, pedig a családi perpatvarokkal átszőtt médium nem alkalmas arra, hogy a gyermegek szimpátias hajlandóságait kifejleszsze. A szeretet nélkül való egybekelések rendes következményei a házasságtörések. Ahol a házaspárqk egyikét úgy kell megvenni, ahol a férfi azért menekül a házasság kikötőjébe, hogy adósságaitól szabaduljon, ahol a nőt a szülők adják, viszik, esetleg ráfizetnek, milyen lesz ott a családi élet? Hangoztatták a szabad házasságkötést, mint az ős emberi jogok egyikét, s ime látjuk, hogy a rossz gazdasági rendszer a szabadság gyakorlása elé ezer akadályt gördít. A házasság ideális állapota (genezisében) az, ahol két egyenrangú (egymásnál kevesebbre nem becsült), szabad egyén, saját elhatározásából és szeretetből egybekel, hogy családot alapítson. Tagadhatatlan, hogy ahol a kereszténység gyökeret vert, ott az asszony ázsiója emelkedett. Ugyanezt azonban a legújabb időkről éppen nem mondhatjuk. Azt hisszük, hogy a Lajosok udvarában kell keresnünk annak a hamis női kultusznak forrását, amely mig szolgailag udvarol, hizeleg (a «do ut' des« alapján), a legszebb női erények feláldozását kéri cserébe. A nő (egyéni) tiszteletreméltósága csak addig marad sértetlenül, mig neme természetes gyöngédségét, finomságát, gondolkodásának fen- költségét megőrzi és magas ideálizmusát a kötelességtudás reálizmusával kellemes harmóniába egyesíti. Ellenben, ha szolgalelkü udvarlók hízelgése után epekedik, ha a hódolók által körülvéve elbi- zakodottá, szeszélyessé lesz valódi és komoly tiszteletre többé nem számíthat. Megállapíthatjuk, hogy korunk nem hisz a szerelem romolhatatlansáeában O és a női erények állandóságában, s a múlt idők lovagiassága minden nemesebb tartalom nélkül szűkölködik. Napjainkban, mindőn a materiális «szép» kultusza dívik, a nőt csak mind formás szép és a vonalak bájos harmuniájának élő megtestesítőjét becsülik, s maga a nő. csak formáinak ingerképessége szerint számíthat a férfivilág hódolatára, kitüntetésére. Nem a lélek nemességét, nem a szelídség és ártatlanság varázsát vagy a házi erények szépségéi becsülik, nem ezeket mérlegelik, hanem sokkal inkább elmondhatjuk, hogy az állat-ember a „nőben. .is. az állatot keresi az. idomok szépsége teljesen élféledtéti a lélek üresség it. Nem má vagyunk attól,, hogy a nőt nem tartják egyébnek,
