Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-19 / 12. szám
12. szám. XXXI. évfolyam. Szegzárd, 1903. márczius 19. KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi és a Előfizetési ár: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelen: Egész évre . Fél évre ....................T2 kor. — fill. .. .. 6 Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap Hetenként egyszer, csötörtökön. Negyed évre szellemi és anyagi részét illető minden közieméit % Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. --------------------------t:— ^n yek, hirdetések és felszólamlások intézendők. " Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hív. hirdetések: 100 szóig ..... 3 kor. 74 fii. 100—200 ............................ 5 „ 74 „ 200— 300 ., ..... 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával töbh A borügynökségek rejjítezése. Valami véghetetlen vigasztalanabb helyzetet nem lehet képzelni, mint minőben a bortermelők a mai válságos időkben tengődnek. Éveken keresztül alig hozott a szőlő annyi jövedelmet, hogy a sokféle védekezés kényszerűsége folytán roppant magasra rúgott kezelési költség egy tekintélyes része fedezhető lett volna. E mellett a termés mennyisége is annyira nem felelt meg a várakozásoknak, hogy kivétel nélkül minden szőlőbirtokos tönkrement, ki a kiadások fedezetlen részét, vagy háztartásának költségeit egyéb jövedelmi forrásokból előteremteni képes nem volt. S hogy a nyomorúság teljes legyen, mai napig is felderítetlen módon, egy szűklátókörű, .vagy tán becsapásnak felült kormánypolitika, hegyibe zúdította a különben is minden oldalról szorongatott bortermelőknek, az olcsón termelt olasz borok pusztító versenyét. De még ez sem volt elég; mert a bortermelőknek támadt még egy, eddig ismeretlen ellenségük: a »műbor« alakjában, melyet sötét lebújokban, kevés költséggel állítottak elő lelkiismeretlen csalók, hogy sok szegény ember vagyonának romjain, százezreket harácsoljanak össze — maguknak. Hiába volt a magyar kormány minden intézkedése, mert ha Magyarországon sikerült is, drákói rendszabályokkal, úgy nagyjában, a műbor készitéSét elnyomni; az, miután Ausztria hasonló 'intézkedéseket nem léptetetett életbe, ott. szabadon burjánzott s a közös vámterület ^folytán, hozzánk való szállításának semmi akadálya nem volt. A múlt évnek, mennyiség tekintetében, meglehetős bortermése következtében azonban végre, lélekzethez jutott a magyar bortermelő s azon jogos hitbwCffingathatta magát, hogy habár a boV minőség tekintetében nem is felel meg a jobb évek eredményének, mégis, tekintve az al^csóny árakat, legalább a belfogyasztás fedezésére felhasználható és igy gyorsan értékesíthető lesz. Hiú remény ! A "legutóbbi évi bortermésnek egy nagyon tekintélyes része ott hever a pinczékben eladatlanul, s a mindenféle köz- és magán, terhektől^ szorongatott gazda nem képes nyomasztó’ helyzetéből szabadulni. Ezt a nyomasztó helyzetéi használta ki egynémely úgynevezett’ '»bórűgynök« s a bajokban vergődő gazdáktól hallatlan közvetítési díjakat követelt és fizettetett magának. Szavahihető emberek állítása szerint ez a közvetítési díj felszökött gyakran két koronára hektoliterenként; mely összeg, tekintve, hogy a borügynök a vevőtől is felszedi csekély fáradtsága díját s hogy a borok amúgy is alacsony árakon: 20—24 koronán kelnek, hallatlan, újabb megadóztatása a bortermelő közönségnek. Bizony eljött az ideje, hogy gondos földmivelési miniszterünk ezt az ügyet is megfontolás tárgyává tegye s a borügynökség gyakorlását feltételekhez kösse; mert különben, ha ez az újabb csapás is állandósítva, nyakába zudul a szőlősgazdáknak, hiába valónak fog mutatkozni minden áldozat, melyet az állam a szőlők felújítása érdekében hozott. Úgy tudjuk, a borügynökség szabályozására nézve már a földmivelési minisztériumban van kész, kidolgozott tervezet, melyet minél előbb törvényerőre emelni üdvös dolog volna, annyival inkább, mert néhány borügynök visszaélése folytán éppen az a tisztes elem szorul háttérbe, mely a vevő és eladó érintkezését, fáradtságával arányban álló mérsékelt közbenjárási díjért eszközölné, de az elharapódzó visszaélések folytán már csak jóhirnevére való tekinteteknél fogva is, visszavonulni kénytelen. Senkinek sem jut eszébe sajnálni a megérdemlett, — mondjuk hektoliterenként 40—50 fillérnyi — közvetítési díjat, de azokat az élősdieket, kik a gazdák szorult helyzetét kihasználva, fáradtságukkal arányban nem álló magas díjakat harácsolnak össze s a borvevőket csak olyan termelőkhöz viszik, kik magukat ezen kiszipolyozásnak már előre alávetik, — ártalmatlanná kell tenni. Ha ez benne van abban a tervezetben, akkor örömmel üdvözöljük, mert rendeltetésének meg fog felelni. 1). TARCZA. Lugasb an. A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. — Ugyan, ugyan! — Milyen jól áll önnek ez a kételkedés, csakugyan kedve kerekedik az embernek hihetetleneket mondani, hogy kegyedet minél hódítóbbnak láthassa. — Igazán? — No persze csak akkor, ha hódítóbb egyáltalán lehetne, mint rendesen. r— Lássa! — Hiszen mást sem teszek, mint önt nézem, mert . . . — Most nem mehet más hová s nekem akarja ... — Bebizonyítani, ' hogy milyen nagyon szeretem. — Mást semmit ? — Kell-e egyéb mi a leány szivét ... ... — Elbolonditsa ugy e? — Boldoggá tegye !-»■ A maga szerelme ? — A szerelem, mely először lopja magát a szívbe, i — S engedi magát becsapatni valakitől. Például tegyük fel . . . — Hogy engem ön viszont szeret ? . — Hogy maga által . . . — Igen általam szerettetik. — Ámittatom ! Ezt akarta mondani; nemde csak tévedett ? — Mariska, esküszöm ! — Szépen megtanulta s a mi fő, meglátszik a gyakorlat. Mondhatom, hogy biztosabban, minden zavar nélkül, igy még senki nem 'szavalta el nékem. — Pedig sokan esküdhettek már 1 — Annyian nem, mint maga másoknak. Legszebben maga mondta el, legyen megnyugodva, Árpád. — Hiúságomnak hizeleg ... — Hogy merész állításait meghallgatom? — Az elismerés, hogy engem megkülönböztet másoktól. — Ha még erre is hiú,, akkor mire nem? — Csalódásaimra, mert . . . — Kereszturyék elmentek ma délután s ön nem mehetett velők s kénytelen velem unatkozni. — Soha nem voltam ilyen élénk 1 — Ki nem jajdulna fel, ha a mély sebet tapogatják, vagy fájós lábára lépnek? — Szobrot állíttatnék arra a helyre . . . — Ha ! ha 1 ha 1 Szobort a lábára ? 1 Na maga ugyancsak nem fukar az Ígéretekkel. Elvi- iázhatlanul eredeti ötletei vannak. — Higyje meg . . . — Elhitte-e már valaki ? — Nem mondtam még senkinek . . . Hát velem akarja először elhitetni ? Rossz helyen keresi hitelét. — Akármit mond, szobrot állíttatnék azon helyre, hol viszont szerelméről biztosítana. — Hát még most sincsenek tisztában egymással ? Hisz a verebek is csiripelik, hogy maga vőlegény. — És ön ezt mind elhitte rólam ? — No bizony! Hát olyan rossz az, ha valaki vőlegény, hogy még hinni is vétek? Gyönyörű bók a nőknek. — Nem mint bókot mondtam. De hogy én rólam ilyet gondol / ? — Hisz csak nem is tagadja. — De nem is erősítem. — Nem tagadás, félig beismerés. — Remélhetek tehát ? — Mit? — Hogy nem utasit el. — Olyan udvariatlan tudna lenne ? — Édes Istenem 1 hát udvariatlanság az, ha az ember őszinte? — Én is őszinte vagyok. — Mindenben ? — Látja, most udvariatlan. — Bocsánat csak kérdeztem. — És szavamnak nem hisz. — De látja, a mai világban . . .
