Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-12-03 / 49. szám
TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY 49. sz. 5. IRODALMI CSARNOK. Régi történetek. A karrier. Ott ültünk az Andrássy-ut egyik leglátogatottabb kávéházának a terraszán. Czigarettám kékes füstjén keresztül elmélázva néztem a tiszta kék ég felé s önkénytelenül is olyan szentimentális hangulat vett rajtam erőt. Mikor azonban bent a kavé- házban teljes erővel felhangzott a zene, egyszerre vége lett az álmadozásnak és újra unottan nézegettem tovább az előttem sétáló, zsongó tömeget. Mintha delejes áram íutoit volna rajtam keresztül úgy érintett egyszerre az a látvány, mely elém tárult. Egy remek szép |ukker fogat. A bakon feltűnő szép elegáns hölgy ült, szinte me0lepő ügyességgel s biztos kézzel tartva a két gyönyörű szürke ló gyeplőjét. Az érdekes bájos látvány, még az ilyenekhez hozzászokott fővárosi közönség előtt s feltűnést és érdeklődést keltett. Az ajkaimról elhangzott csodálkozó felkiáltásra, orvosi szaklapjai nézésébe elmerült barátom is felütötte fejét, utánna nézett a fogatnak, elmosolyogta magát, majd hirtelen elkomolyodva kérdezte tőlem: — Tudod ki ez ? — Nem én! Feleltem. — Nos tehát megmondom akkor én neked. Simon Mári. Tudod az a hajdani csinos kis virágárus leány, aki még három-négy évvel ezelőtt nálunk, otthon, Váradon árulta a virágot a sétatéren, kávéházban, vendéglőkben, színházban . . . Többet nem szólt, hanem hagyta, had’ elmélkedjem a látottak felett. Nekem pedig eszembe jutott az a kis virágárus leány. Magam előtt láttam újra, amint behizelgő mosolyával s kedveskedő szavakkal nyomta kezünkbe csinos kis csokrocskáit. Kis karton ruhácskát viselt még akkor és annyiszor mondogatta nekem is: «Vegye meg édes jó Ur, ezt a kis csokrot!» Azután édes mosolygással nézett reám és engedélyező fejbólintás után hálásan tűzte fel kabátomra, a kedvencz virágomból kötött csokrocskát. Pár pillanat múlva már a másik asztalnál mondta el ismét: vegye meg édes jó Ur, ezt a kis csokrot 1 Alig veit akkor még több tizenhat évesnél a szép kis Mári, de keresményéből öreg, betegeskedő édes anyját is eltartotta. Minden éjjel mosolygó arczczal tért haza s örömtől repesve adta át azt a sok apró kis pénzdarabot, melyeknek egyik része a háztariás költségeire, a másik megmaradt része pedig az ő kelengyéire lett éltévé. Mert hát a szép kis' Mári menyasszony sorban volt. Az egyik kávéház pinczére volt a boldog vőlegény. — Szegény Jani jó fiú volt. — Mindannyian nagyon szerettük. Hányszor dupláztuk meg a borravalóját azzal az indokolással: A lakodalomra . . . Szinte szenvedélyünkké vált már annak a hozománynak gyarapítása, amit kis Mári készült magával vinni. Bizonyos megelégedettséggel arra, hogy mi is hozzájárulunk egy derék fiatal párnak a boldogitásához. Csak egyetlen ember akadt a társaságban, aki ilyenkor gunynyal kaczagott. Az én orvos barátom. Sohase lesz ebből egypár — mondogatta, fiuk higyjétek el nekem. Ebből a leányból minden lehet, csak jóravaló családanya nem. Az éjjeli élet, amelyet már pár év óta átél, annyira megmérgezte, hogy bárhol feltalálja a boldogságot, csak a családi tűzhelynél nem. Evek óta tapasztalta ez a leány, hogy miképpen lehet fényben, pompában élni. Én nem egyszer láttam, hogy milyen sóvár szemekkel tekintgetett egy-egy félvilági hölgy blúzára, vagy ékszereire. Karriért fog csinálni ez a leány még higyjétek el nekem gyerekek. Mi pedig néha-néha majdnem össze is vesztünk vele, 1903. deczember 3. miközben a szép kis Márit védelmünkbe vettük. És most . . . most ugylátszik mégis ami orvos barátunknak lett igaza. Mintha csak megérezte volna, ho, y róla gondolkodtam, felém fordulva igy szólt az én barátom: Látom, hogy elgondolkoztál a dolog felett, pedig hát ez igen egyszerű és természetes volt. Megmondtam én ezt már tinektek Váradon. A kis Mári egy éve felkerült Pestre s most megkezdte a Karriert . . . Hát az anyjával mi lett — vágtam szavába önkénytelenül is. Erre is megadom a feleletet. Jer csak velem látni fogsz egy másik képet is, amely megadja neked a teljes választ. Szó nélkül ültem kocsijába és hallgattam, vártam a következendőket. A Ferenczváros egyik külső utczájának valamelyik alacsony házacskájánál állott meg a kocsi. A rendetlenül elhagyatott udvar gödrös kövezetén keresztül botorkálva, beléptünk egy sötét pinczelakásba. A nyomor, a végtelen szegénység ritt le itt mindenről. A szoba egyik sarkában egy csomó szalmán feküdt a szép Mári édes anyja. Fakó arczán már alig látszott az életnek a nyoma is. Barátom megvizsgálta, azután a fejét csóválva lépett ki az udvarra. Kérdő pillantásaira itt adott választ. — Vége van, egy két óra az egész. Tegnap hívtak ide először, de már akkor olyan rosszul volt, hogy az elszállítására sem lehetett gondolni. Tegnap még eszméleténél volt. Elmondta, hogy a leánya már több mint féléve elhagyta. Az óta a legnagyobb nyomorban sínylődik. Szinte megborzadva hagytam el a szobát, a mikor az az összeaszott öregasszony irtózatos átkai elhangzottak a hűtlen leányra. Harmadnapra megvolt a temetése is. Mi adtuk össze fekete fakoporsó árát, mi voltunk a gyásznép is. Azután elfelejtettük az egész históriá*. Pár év is elmúlt, amikor valamelyik újságból olvasott hir az egész dolgot újra eszembe juttatta. A szép Mári szerencsétlenségéről szólt ez. A hires félvilági hölgy, akit egy dúsgazdag mágnás nevével hoztak legutóbb kapcsolatba, amint a haját sütögette, egészen összeégette magát. Hónapokig feküdt az egyik kórházban s a mikor kikerült onnan, szinte csak torz képe volt a régi szép leánynak. Pár hónap múlva ott volt már az utcza sarában . . . Valamelyik kis éjjeli kávéház előtt haladtam el éppen, a mikor pálinkától gőzölgő lehelettel kilépett onnan ez a leány. Osszeszorult szívvel néztem végig, azután siettem tova. Nem akartam tovább szemlélni a szomorú karrier második felvonását. Szinte kívántam, vártam, hogy a harmadik is mielőbb elkövetkezzék. Nem is soká késett. Az anya átka nem maradt hatás nélkül. Egy zord ősszi éjjel a lánczhid közepéről fekete alak hűlt alá a mélybe. Egy locscsanás hallatszott s aztán elnyelt a mély csönd mindent. Pár nap múlva fogták ki valamely dunameliéki falunál a szép Simon Mári holttestét. Ott temették el az árnyas akáczok alá gyászoló nép és jel nélkül, úgy, a hogy az ilyen karrierek hősnőit szokták eltemetni. Szundy Károly. Előfizetőink figyelmébe! — Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. Harcz a vasárnapi munkaszünet körül. Az igazi munka vasárnapi szünetelését elrendelő 189Ü. XIII. t.-e&. tudvalevőleg a kereskedelmi minisztert hatalmazza fel a törvényben kimondott elv érvényesítésével, illetve a vasárnapi munka- szünet szabályozásával. Az alaprendeletet ez ügyben 14,837/1902. sz. a. még Baross bocsátotta ki, de a rendelet számos pontja is beleütközött az ipar, a kereskedelem és fogyasztók érdekeibe, minélfogva idők múltán több uj rendelet keletkezett a felmerült panaszok lehelő orvoslása s e czélból újabb kivételek kreálása végett. Időközben a kereskedelmi alkalmazottak egyesületei nagy mozgalmat indítottak az Általános vasárnapi munka- szünet megvalósitása érdekében és ennek a mozgalomnak volt a követnezménye az ez évben Láng Lajos volt kereskedelemügyi miniszter által kibocsátott legújabb rendeht, amely az eddig életbe léptetett összes intézkedések eltörlésével a vasárnapi munkaszünetet újból szabályozta és ha nem is valósította meg teljesen a kereskedelmi alkalmazottak óhajtását, az eddigi kivételek egy részének eltörlésével, más részének szükebbre szabásával ezt a czélt kívánta szolgálni. Ez a szocziálpolitikai irányú uj rendelet azonban nemcsak a kereskedők, iparosok, hanem a fogyasztó közönség körében is nagy visszatetszést szült s egyik küldöttség a másik után járult a miniszterhez a rendelet módosítása végett. A pékek, a hentesek, a vásárcsarnoki elárusítók s a detail kereskedés mind< n szakmája állást foglalt a rendelet ellen, amelynek határozmányai a hazai viszonyokkal, népünk szokásaival és életmódjával nem számolnak. Különösen nagy volt azon vidéki kereskedők elkeseredése, akiknek üzleteit a környékbeli községekben és a tanyákon lakó fogyasztók, kivált nyáron, csak vasárnap délelőtt kereshetik fel, de visszatetszést szült a rendelet a gyári munkások körében is, akik szombaton este kapják ki a fizetésüket, de vasárnap zárt boliajtókra találnak. A különböző küldöttségek ostromolták a minisztert kére lényegtelen módosítástól elte maradt, sőt kijelentette, hogy <t vasárnapi munka- szünetet tárgyazó rendelkezéseit kibővíteni igen, de szűkíteni egyáltalán nem hajlandó. Iparosok és kereskedők, valamint az érdekeikben sértett fogyasztók kénytelenek voltak tehát a rendeletben egyelőre megnyugodni, amelylyel egyébként az alkalmazottak sincsenek teljesen megelégedve, mert az általános vasárnapi munkaszünetet egész teljességében mégsem valósítja meg. Most azonban, amidőn a kereskedelmi tárcza gazdát cserélt, a csak elodázott, de el nem aludt mozgalom újból felélénkült. A kereskedők és iparosok tudják, hogy Hieronymi Károly, az uj kereskedelmi miniszter belátja miszerint a túlnyomóan mezőgazdaságból élő magyar nép szokásait nem lehet egy csapással, szocziálpolitikai eszmények kedvéért megváltoztatni, minélfogva remélték, hogy az uj miniszter el fogja törölni a rendelet inpraktikus intézkedéseit. Viszont a kereskedelmi alkalmazottak azt hiszik, hogy kivívhatják a teljes vasárnapi munkaszünetet s e czélból újabb mozgalomra készülnek. Megindul tehát a harcz a rendelet ellen az egész vonalon. A Magyar Kereskedők Lapta közelebb e tárgyban országos értekezlet megtartására h/vja egybe a kereskedőket, illetékes helyről pedig arról értesülünk, hogy a kereskedelmi miniszter az iparosok és kereskedők képviselőiből álló ankét elé viszik az ügyet, hogy az a kérdést minden oldalról megvitássa. Minden esetre nagyon kívánatos volna, hogy a vasárnapi munkaszünet ügye, amely több mint két év óta állandó vita tárgya, végre az érdekeltek általános megelégedésére megoldás-ék. gíST IMIegjelent HSI Garay János Nagy Képes Naptára Bezerédj István emlékére. Ara SO fillér. — Vidékre bérmentve X korona. Megrendelhető: Molnár Mór könyvnyomdájában Szekszárdon.
