Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-26 / 48. szám
XXXI. évfolyam. 48. szám. Szekszárd, 1903. november 26. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központí tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítőié. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelen: Hiv. hirdetések: Bezerédj István - utcza 6. szám, hová a lap Hetenként egyszer; csötörtökön. 100 szóig ..... 3 kor. szellemi és anyagi részét illető minden közieméNyilttérhen 3 hasábos petitsor 30 fillér. 100—200 ................................ 5 „ 20 0 300 .,. . . . . . . '/ „ nyék, hirdetések és felszólamlások intézendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. minden további tOO szó 2 koronával Előfizetési ár: Egész évre .............................12 kor. — fill. Fé l évre.............................6 „ — „ Ne gyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24- fill, e lap nyomdájában 74 Nemzetünk önállósága. Tagadhatatlan, hogy erős nemzeti érzés, szinhazaszeretet és honfiúi büszkeség tölti el minden igaz magyar lelkületét. — Görcsösen ragaszkodik ehhez az anyaföldhöz s ha már el is kell szakadnia tőle, akkor is titkon mindig visszavágyódik délibábos alföldjére és kéklő bérczei közé, a hol bölcsője ringott, a hol ezt a zengzetes magyar nyelvet először tördelte ajaka. Szóval megvan bennünk a hév, ,a rajongó lelkesedés, a melylyel egy nemzetnek ősei örökét körül kell vennie; megvan bennünk az erő, hogy hatalmasak legyünk, hogy nagy alkotásokat vigyünk véghez; de hiányzik belőlünk az erély, hogy megmutassuk a világ előtt, hogy mi önálló, alkotmányos alapon nyugvó nép vagyunk. Hogy nem járunk, nem ügetünk senki kolompja után ; s hogy nem arra tánczolunk, a mit más jó vagy rossz szántából hegedül nekünk.... Mi tudjuk, hogy művészetünk, irodalmunk van olyan életerős, mint bármely más nemzeté, hogy vannak olyan oszlopai, mint a többi idegen birodalmaknak, hogy föl tudunk mutatni minden téren olyan alkotásokat, mint mások; de rajtunk kívül ki tudja más? Magyar nemzet, magyar politika, magyar alkotmány, magyar litteratura az egész világ előtt szinte megfejthetetlen hierag- lypháknak tűnnek föl s nem is igen igyekeznek, hogy megfejtsék. Ez a hideg közöny pedig, a melylyel minden oldalról találkozunk, szinte gondolkodóba ejt létünk és nem létünk fölött Ez az elszigeteltség megdermeszti lelkünket, hogy minden munkálkodásunk csak úgy nyomtalanul tűnik el az észrevétlenség honába. Olyanok vagyunk, mint a titkos poéta, a kit a Múzsája-homlokcsókja után, az anyja csókol meg büszkeségtől dagadozó szívvel; gyönyörűségét találja benne; tehetségét, zsenialitását fölmagasztalja s más — tudomást sem vesz vagy nem akar venni róla. Kezd kétségessé válni, hogy nemzeti önállóságunk írott malaszt-e vagy csak sallang, czifraság-e Szent István, koronája, amely bennünket a többi hatalmas államok közé sorolni volna hivatva, Semmi sem okoz olyan nagy fájdalmat,, mint amikor láljuk, hogy minden munkánk, minden erőfeszítésünk a külföld elismerését nélkülözi; nem veszi észre a magyar határon kívül senki, hogy szapora léptekkel haladunk a szomszéd népekkel, hogy a versenyt sikeresen tudjuk kiállani; igy menetelésünk csak egy helyben való mozgás, haladásnnk pedig egy meghatározott körben való versenyfutás. A sajgó fájdalom tölti el lelkünket, mikor látjuk, hogy minden jogunk csak a könyvbe van iktatva. Hol ismernek külföldön bennünket alaposan, tárgyilagosan 1 Ki ismeri nemzeti küzdelmeinket, történelmünket, földrajzunkat, hírességünket ? . . . Senki! . . . Gondoskodtak már eleve róla, hogy Bé- csen túl ne jusson tőlünk semmi a jó világ fülébe. És ha már tudnak is valamit, ha már ki is szivárog valami belviszonyaink- ról, az is csupa tetejére állított dolog, csupa hamisság, valótlan rémmese. Szinte előre is borsódzik a hátunk, ha valamely külföldi lapot veszünk a kezünkbe, amely regére kezd rólunk s legtöbbször boszu- sággal csapjuk le, mert csak sötét valótlanság minden sora, amelyet irigy, kárörvendő lelkek sugallanak. Honnan ismerjenek meg tehát az idegen népek bennünket? Kóbor vagy muzsikás czigányainkról, akik huszáros egyenruhában játszók messze idegenben andalitó vagy a tüzes, ropogós csárdásokat. A kolportált hírek tömgelegéből mindig csak azok maradnak meg a külföldiek emlékezetében, melyek szerint a «gatyás népnek» nem éppen patriárkális «bakonyi helyzetéről» keringenek. Azt is tudják, hogy hónapok óta obstruálnak, teremtettéznek, szóval istentelen káromkodó haramiák vaTARCZA. Pekry uram leányai. Elbeszélés a kurucz időkből. Irta: Dr. Antalffy Endre. — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — A Pekry uram vörös libériás kuruczait jócska ideje csak a túlzott jóakarat nevezhette vörös libériásoknak. Szürke volt bizony az ő libériájuk, mint a labanczköpönyeg. Eső, hó úgy kiáztatta színét, mintha fejtős vászon lett volna s nem karmazsin szinü pozsonyi posztó. Az igaz, hogy he- lyenkint látni lehetett egyen-egyen piros foltokat, de azt labanczvér ejtette rajta, vagy egri bikavér, melynek anno Domini 1709-ben cseppet sem voltak szűkében. A beszterczei hegyek felé kanyarodik az ezred s nézvén a hegyeket, egy nehány nemes urfi sóhajtozik sűrűn és nagyokat. Zsibay az ezred legvénebb kurucza nem is állja meg szónélkül. — Hát mért sóhajtoztok úgy fiuk, mint a lyukas czigány fúvó? Szentucse a kigyelmetekéhez képest piros rózsa a megszeppent labanczábrázat. A nemes urfiak kicsit összenéztek, piintha szégyelték volna a dolgot, de aztán csak ismét erőt vett rajtuk a kutya keserűség. Az öreg Zsibay évődött megettük. — Ej de kár, hogy Beszterczén nincsen szélmalom. Forogna az még az urfiak sűrű sóhajtásától is. Ha csak csupa szélmalom volna ott káplár uram — szólal meg az egyik karcsú, nyúlánk nemes urfi Nolóczy Domokos — de egyébb a mi bajunk. Látja kigyelmed vén labancz nyúzó, hogy a Pekry genaralis uram hat lánya lakik benne. — Muskátlis az ablaka, mintha ide látnám. Ezt a megjegyzést csak úgy lassan, a foga közt Sebők Pali tette, kit rigmusok szorgalmas Írása és danolása miatt ponált szekundába a sárospataki főiskola nagytiszteletü latin professora Arkay János uram. A vén Zsibay tette magát, mintha nem értené a Nolóczy szavait. Aztán mi van abban, há a generális hat leánya lakik benne ? De már erre felforr- tyant a nemes urfiak egész szomorú glédája. Kemény László vette át a magyarázást. Mi? Hát az, hogy én négy hé.tel ezelőtt Székesfehérvárt vettem magamra az utolsó változót. Erre mindenkiből kifakadt a rejtegetett bánat. Az én libériámon — panaszolá, hogy szinte sirt belé a leány arczu Bánffy Pista — akkora feslés van, hogy a tordai hasadé k csak himlőhely hozzá képest. — És tudja kigyelmed, hogy nekem még ezen a héten a föld fenekéből asszonyt kell teremtenem — pattogott rá Kemény László, csak a végét mondta valami mosolygó ellágyulással. Ne- \ kém az aratásra asszony kell a házhoz, ki megszámoltassa a tiszttartóimat, ha addigra meg nem állapodik a nimettel fejedelem urunk. Zsibay káplár megint csak akadékoskodni akart, de ugyan abban a pillanatban oda ugrott mellé Irinyi, a Pekry generális uram nemes ardonáncza, hogy hát a generális uram szólítja Zsibayt. Zsibay megsodorván bajuszát, hegyes török sarkantyújával megszorította a lovát s aztán mint a szél, előre termett. A nemes urfiak magukban maradtak, hát szabadabban vett köztük folyást a beszéd. — Hát mi lesz fiuk, kérdezte a többiekhez fordulva Bánffy Pista. Én . . I én . . . inkább megnyuzatom magamat, de mégsem állok igy ő kegyelmeik elé. Tudom én, Anyások a kicsikék, kinéznek a palotából. Már az igaz. Pekry uram is igen tartja magát. Táborban ugyan valódi kurucz, de mihelyt szőnyegre lép, mindjárt el fogja a bótsi módi. Mintha magam előtt látnám azt a hat cserép virágot. Kemény László szólalt most meg. Már ha cserép virág, bizony maradjon magának. Én már csak kertből szakítom a rózsát. — Te — szólalt meg Sebők Pali , — még megérem, hogy németül kell nekik tenni a szépet. Én meg németül csak két szót tudok. Abból is az egyik magyar. Kaczagó hahota volt rá a felelet. Egymásközt most már kezdtek magukhoz térni a szepegő gyerekek. Hopp meg van — kiáltott bele a diskurzusba Teleki Gyuri — tudjátok mi. Legyünk mindnyájan betegek. De ha a rangjainkból kitelik, egy tisztességes öltözet, . hát az egyik maradjon egészségesnek s az végezze el az udvarlást a többiek helyett. — Jól van, de en leszek az egészséges. Nekem egy hét alatt a föld fenekéből is asz- szonyt kell teremteni, magyarázta meggyőző hangon Kemény László. — Tudjátok, az asszony, asz- szony, a gaz tiszttartók meg — tiszttartók. Tied a mentém nagylelküsködött Bánffy Pista. — Én a csizmámat adnam neked, ha nem volnának rosz- szabbak a tieidnél. Szólította Sebők Pali. Valami tréfára készült nyitni a száját, mikor sebes vágtatva ott terem Zsibay a káplár. — Generális uram kéri a
