Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-12 / 46. szám
XXXI. évfolyam. 46- szám. Szekszárd, 1903. november 12. ir~ ü KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központí tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre .............................12 kor. — fill. Fé l évre.............................6 „ — „ Ne gyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . ... 3 kor. 74 fii. 100—200 *.............................S ,, 74 „ 200—300 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több. Emlékezés. Aláhulló sárga levelekből, hervadt lombokból szövi magának a haldokló természet őszi szemfedelét. S valami szomorú érzés lepi meg az embert igy őszszel, mikor a szép természetet haldokolni látja ; mikor — mintegy végerőlködéssel — kinyílnak az őszi virágok, de nem birva sokáig küzdeni a napok növekvő kellemetlenségével, hűvös szelével, zordonságával: lassanként elhervadnak ők is, mint az utolsó remények. Amint lábainkhoz hullanak a megsárgult virágszirmok, falevelek: mintha megannyi kicsiny halottat látnánk. Amint elborul az ég: mintha gyászolná a pusztuló földet. Ilyenkor elmerengünk mi is. Körülveszi lelkünket a halál sötét gondolata, hús őszi árnya, — s képzeletünk elszáll a temetőbe, — megemlékezünk a mi kedves halottainkról. A halottak napja az idén — a kellemes szép idő miatt — megtölté a temetőket a kegyelet zarándokaival a halottak estéjén. Itt fényesebb, ragyagóbh és talán drágább volt a kifejtett gyászpompa, mig amott csak egyszerű csendben, zajtalanul, feltűnés nélkül adóztak a kegyelet sz. tartozásának. Ez elvégre is mindegy, mert minde- niknek forrása a szerető szív és lélek bánatos megemlékezése volt az ő kegyelete tárgyáról. De nekem úgy tetszik, mintha a sírban nyugvóknak enyésző pora, a mi elhalt kedveseink szelleme most különösen arra kérne bennünket: »Légy hiv mindhalálig, rendületlenül /« Mert hisz mindnyájan látjuk, érezzük, hogy a magyar nemzet hajdani kék ege az idén egyszerre csak elborult. Mennyit irkáltak mostanában, hogy: -»hogy a király nem enged, hogy a király haragszik la — Én Istenein ! mily szomorú dolog, mily általános felséjfsértés volna, ha e gondolatok közérvényüefeké válnának ? A Krisztus vallása arfa tanít, hogy az Isten csupa jóság, tiszta ' szeretet! arra tanít, hogy e magasztos szeretet az Isten ő szent felségében, a láthatatlan Istenben, — kit -»a bölcs lángesze föl nem éra,: — tökéletes és homálytalan. — Nos, hát mikor a földi királyt is épp úgy »felséges urnaka szólítjuk, mint a láthatatlan ’ nagy minden- ség örök királyát, az isten foMi személyest- tőjét, ebből világos, hogy a tokímek egyformák lévén, a szeretet kötelná^^gjó* is egyforma, és nem lehet haragítani ránk a Mindenható jóságos Istennek^ neínüehet és nem szabad haragudni ránk a loldf felséges urunknak sem ! . . . Hát biz ez igy van ! Még a Napra is azt mondjuk, mikor a komor felhők közül előtünteti fényes ábrázatát: újra ránk ragyogott az égi testek felséges királya — a Nap! S valami leverő, zordon, a folytonosan sürü felhőkbe burkolt égnek ábrázata, mikor a felséges Nap-király tőlünk sok időig elrejti áldott, meleg sugarait. Ekkép a földi napnak is szeretettel kell eltelve lenni a nemzet fiaihoz, mert ő a haza atyja, a pépek uralkodója, a »felségesa czim viselője. Három felséges urunk van hát ezek szerint. A Nap, a Király és az Isten. Szomorú az ég, ha beborul, hús, bánatos a nemzet, ha atyja a király haragszik. De jegyezze j meg magának a Nap, hogy bármily sötét legyen is elborulása az égnek, előttünk ez nem jelent örökös, sötétséget. És vegve figyelembe felséges urunk, hogy neki haragudni nem lehet, nem szabad, mert ő a nemzet — atyja Még a Napra is azt mondjuk, mikor a komor felhők közül előtünteti felséges ábrázatát újra ránk ragyogott az égitestek királya, a Nap ! . . - S valami leverő, zordon, a folytonosan felhőkbe burkolt égnek sötét ábrázata, mikor a felséges Nap-király tőlünk oly sok időig rejti el- áldott sugarait. Ekképp a földi napnak is »felségesa uralkodónknak — mint mondották — »ha- ragjaa nem tarthat sokáig 1 Három felséges urunk van hát ezek szerint: a Nap. a Király és az Isten \ —~ Mindeniknek szeretetet és áldást kell su- gárzani a magasból. — Szép az ősz az enyhe sugarakkal. Sokkal szebb 'koronás királyunknak a nemzethez mutatott szeretete. S hiszszük, hogy e szeretet — mely bennünket úgy boldogít, mint az őszi nap kellemes sugára — többé nem hagy el, sőt koronás, ősz királyunknak hozzánk fokozódó több jókedve és mind magasztosabb — bennünket boldogító szeretete — nemzetünket áldottá teszi. Akarja a felséges ur és mindjárt meg lesz e boldog, ez áldott állapot 1 . . . B. E. TÁRCZA. Régi emlék. A »Tolnamegyei Gentry-Hólgyek Dalait -ból. Ajánlva jobaházi Dóry Pálné szül. D'óry Gábriella úrasszonynak. Szöveget irta: Slubenwohl Gyula; zenéjét szerzé: Ketskés Elek. Imára cseng a temető harangja, Szőke asszony forró könnyét hullatja; Ráborul a sír szélére Sír zokog, úgy kérdi tőle : — Hova tűntél első, édes szerelmem? II. •Pi, pi, pi... Pi, pi pi, pi! Piros szája csókra termett Azzal, azzal csókolgat meg engem Hej ! Azzal, azzal csókolgat meg engem. Olyan édes neki Iczi piczi szája, Mikor azt csókra kínálja. Ád is csókra csókot A mint, a mint éri, I. Folyondáros lugas áll a kert alján, Ott könnyez egy szőke asszony, oly halvány; Gondolata eljár messze, El-elmereng reggel-este: — Hova tűntél első, édes szerelmem? Rá hullik a harmatcsepp a virágra, Midőn feslő bimbóját az kitárja; Harmat a szép asszony könnye, Azt siratja reggel-este: — Hova tűntél első, édes szerelmem? Pergedeznek a sárguló levelek, Szőke asszony szive úgy fáj, úgy remeg, Azt sóhajtja egyre 'egyre, A miért sír árva lelke: — Hova tűntél első, édes szerelmem ? — Szekszárdi urleányok csárdása. — Pi, pipi pi! Pitypalaty szól a réten, a réten, Édes csók kell, édes csók kell én nékem, én nékem! Pi, pi pi, pi 1 Piros pipacs kalapomban, Barna, barna lányka a karomban Barna lányka a karomban, karomban 1 Csókra, csókot kis lány Tizet, húszat százat: Hadd csókolom piczi szádat! Csókot, csókot kis lány Százat, ne csak egyet: Rabul ejted a szivemet! Pi, pi-pi, pil Pillangó űl a rózsán, a rózsán, Legszebb a szekszárdi lány, kicsi-nagy, de valahány 1 S valamennyit visszakéri, de kéri! III. Két kis fecske... (Lassú magyar.) — Tolnamegyei hölgyek nótája. — Két kis fecske szállott az ablakomba, Mind a kettő azt csicsergi, dalolja ; Csakis úgy szép én nékem már az élet, Ha megosztom piczi babám te véled ! Szagos scöllő kúszik a ház oldalán Enyém lesz majd a szekszárdi legszebb lány, Haza viszem, ő lesz majd az én párom; Eperajkát édes csókokkal zárom !
