Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-25 / 26. szám
XXXI» j■ évfolyam. r . 25. szám. Szegzárd, 1903. junius 25. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. 'Előfizetési ár: Egész évre .........................12 kor. — fill, Fél évre..........................6 „ — „ Negyed évre ..... 3 ’ „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig.....................3 kor. 74 fii. 100—200 ............................ 5 „ 74 „ 200 —300 ............................ 7 „ 74 min den további 100 szó 2 koronával több. Ismét a Bezerédj szobor. Legutóbbi számunk vezető czikkelyé- ben elmondtuk nézetünket azon fontos kérdésekre nézve, melyek felmerülnek a Bezerédj István emlékszobrának tervbe vett felállítása alkalmával. Elmondtuk, hogy elég czélszerü volna a mellszobornak adni előnyt az életnagyságu alakzattal szemben s nyilatkoztunk a felállítás helyére nézve, habozás nélkül kijelentve, hogy a szobornak egyetlen alkalmas helyéül a Béla-teret tekintjük; s végre Ígéretet tettünk, miszerint fejtegetni fogjuk, hogy nézetünk szerint miként lenne a tér átalakítandó, hogy ä szobor befogadására alkalmassá tétessék. Tudjuk azt, hogy a szép kiterjedésű Béla-teret, egy olyan korban, mely a terek szépsége iránt kevés érzékkel látszott bírni, teljesen tönkretették az által, hogy majdnem közepére egy magtár kimérésü iskola épületet emeltek, s ezt később nagy költséggel, melynek tehát a róm. kath. hitközség ma is nyögi, újraépítették, egyedül azon okból, — ekkor már belátták az elhelyezés képtelen voltát, — mert a hitközség nem rendelkezett annyi anyagi erővel, hogy az iskola számára másutt telket vásároljon. Már akkor általános volt a felfogás és vélemény, hogy az iskolát mostani helyéről el kell távolítani s az első kedvező alkalmat felhasználni, szabaddá tenni a teret, mely sok1 száz évvel ezelőtt Árpádházi király lépteitől visszhangzott és porai még ma is felfedezetlenül annak közelében nyugszanak. Nos tehát ez az idő megérkezett, az alkalom itt van. A Bezerédj szobornak hely kell s erre mint már említettük, egyedül a Béla-tér alkalmas, ha az iskola onnét eltávolittatik, máshova helyeztetik'^s helyére a szobor jön. S ezen tervnek a megvalósítása nem ütközik elhárithatlan akadályokba, csak komolyan akarni kell. A római katholikus hitközség ugyanis rendelkezik, nem messze a tértől, egy közeli utczában, - két telekkel is, melyek jelenleg tanítók lakásául szolgálnak s melyek egyike az iskola befogadására tökéletesen alkalmas lenne. Ezek a tanító lakások úgy is szükek, sülyedtek és nyomorúságosak. Senki sem sajnálná, ha elpusztulnának. A nem régen épült Béla-téri iskola szilárd tégla-épület, melynek anyaga, jelentéktelen pótlásokkal, elég lenne az iskola másutt leendő elhelyezésére. Sem a telek megvásárlása, sem az emelendő uj iskola épület, jtehát, nem kívánna súlyos anyagi áldozatokat. Azt hisszük, nem túlozunk, ha az iskola áthelyezésének költségeit, nem többre, mint 20000 koronára böcsüljük. A szobor felállítására szükséges költség már körülbelül együtt van s az e czélra szánt adományok szakadatlanul folynak be, úgy, hogy vérmes reménykedés nélkül állítható, miszerint az iskola áthelyezésére szükséges költségei néhány év múlva együtt lesz. — Inkább várni kell tehát egy pár évet, semhogy a szobor nem alkalmas módon nyerjen elhelyezést. A forrás, melyből pénzt gyűjthetünk még korán sincs kimerítve s az ügy iránti lelkesedés még nem érté el tetőpontját, hogy a lelohadás beállására következtetni lehetne. Szóval csak tőlünk, a mi határozásunktól függ, hogy a szobor felállításának ügyét az egyedül helyes, mederbe tereljük. Szeretetteljesen kérjük is arra az intéző köröket, hogy* az” általunk felvett eszmét megszívlelni kegyeskedjenek. Most kezünkben van a lehetőség, hogy midőn Bezerédj István szobrának méltó elhelyezéséről gondoskodunk, egyszersmind helyrehozzunk egy elkövetett nagy hibát, mely korának egyáltalán nem szolgál dicsőségére. . VIDÉKRŐL. Tekintetes Szerkesztő Úr! A s'montornyai járás jegyzői egylete és a járás községéi e hó 6-án vettek búcsút Gyönkön a községházánál .volt szeretett főszolgabírójuktól: Tekintetes korouczói Pesthy Elek úrtól. Az ünnepélyt és bucsuzást jellemezte az a szeretet, a mely ennek a járásnak és főnökeinek mindenkor jelszava volt. Délelőtt 10 órára volt kitűzve az ünnepély kezdete, fél órával előbb vonultak fel a községi kiküldöttek jegyzőikkel egyetemben s a nagyszámú gyönki és vidéki intelligenczia a községház udvarára, a hova küldöttség hívta meg az ünnepeltet. Viharos éljenzés tört ki,, a midőn utoljára megjelent közöttük az ünnepelt. A. sorból kivált: Liride Gyula varsádi jegyző, az egylet alelnöke s következőképpen szólott: Tekintetes Főszolgabíró Úr! A simontornyai járás községeinek képviseletében mint községi elöljárók és kiküldöttek megjelentünk itt, hogy főszolgabíró úrtól nyugalomba vonulása alkalmából elbúcsúzzunk, s egyúttal a járás érdekei körül önfeláldozó hűséggel teljesített szolgálataiért hálás köszönetét mondjunk. Tudjuk azt, hogy szerény lelkülete nem óhajtja az ünnepeltetést, de egy emberöltő erejét kimerítő munkássága, melyet önzetlenül ezen járásnak szentelt, — késztetett bennünket erra, hogy külsőleg is kifejezést adjunk a mi elismerésünknek. Es ezért engedje meg, hogy csak rövid szavakban is méltathassuk működését s fejezhessük ki érzelmeinket. Szeretve Tisztelt Főszolgbiró Urunk l Minden férfiút a ki a közszolgálat terére lép, kell hogy eszmények vezéreljék, a melyekért küzd és fárad, mert ezen cselekvései közt domborodik ki a férfi jelleme. És ha mi főszolgabíró urnák hosszú hivatalos pályafutását jellemezni akarjuk: bárom ilyen eszményi tulajdonság az, a mit egész működésében fényesen kiemelkedni láttunk: I. A népszeretet fenkölt érzéseinek ápolását, II. az alantas polgárok jogainak tiszteletét és M. munkásságának feltétlen becsületességét: olyan egyéni tulajdonok ezek, a melyeket nem lehet a mai társadalom sivár iskolájában szerepként eltanulni, mert virágok azok, a melyek csak az egyén tiszta belvilágából fakadhatnak. A népszeretet fenkölt érzése adja még a köztisztviselőnek az erkölcsi rugót arra, hogy életének egész tevékenységét önfeláldozóan hordja a közszolgálat oltárára, hogy ott az oltár tüzén emésztéssé életének legdrágább kincsét a közjóért [ Az ilyen közpályán szereplő férfiak számára alapított is a társadalom kitüntetéseket, aranykeresztet, — érdemcsillagot, — de a mig amaz csak hivalkodó tárgy, emez hulló csillag, a mely maga utäh fényt nem hágy, — mennyivel világított azoknál a, népszerejeinek ^visszaverődő meleg-sugara, mely a távoli időkig is fényben tartja áterfi működésének emlékét. És az alantas polgárok jogainak tisztelete a legnemesebb érzületnek ékesen szóló tanúja. Mert ez ama biztosíték, a mely megóvja a hatalom kezelőjét a hatalmaskodástól s mert önönmagát és reá bízott hivatalos állását becsüli meg az, aki az alantas polgárok jogait is tiszteletben tartja ! És a munkásságnak becsületessége a legragyogóbb . dis?e, alapja a férfi jellemének. Ez az a szívben rejlő titkos erő, mely küzdelmeiben a fér- fiit, mint a láthatlan gyökér viharban a terebélyes fát fenntartja díszében! A ki ilyen tulajdonokkal felvértezetten indul a közpályára, azokat hiven követi és mindvégig megtartja, annak munkássága áldás a népre és a körre, a melyben érvényesült. Az ilyen köztisztviselő jellemzésére idézhetjük a régi római költő mondását. »Justum et tenacem, propositi viruml* Emberismeretre is oktat a közpálya, s azért tudjuk, hogy hosszú hivatalos működése alatt az emberekkel való érinikezéseiben gyakran tapasztalhatta az egyének gyarlóságát, vagy talán hálátlanságát is, — de a járásnak mai megnyilatkozása, a mai napnak emléke vigye vissza szivébe, harmonikus lelki világába a kiengesztelésnek szent érzetét,! És most, a midőn hivatalos érintkezéseinknek immár vége szakadt, engedje kérnünk, hogy szives pártfogását, támogatását ezután se vonja meg e járástól. S a midőn még a községeknek határozatait, a melyekkel főszolgabíró urnák működését, a távoli időkig is megőrizni kívánták, — egybekötve emlékkönyvként átadnánk .— szivünk mélyéből kívánjuk, hogy a természet folytonosságának megmásíthatatlan törvényei szerint is életének az est felé közeledő útját világítsa meg sokáig a mi szeretetünk és emlékezésünk világa 1 Adjon a mindenható gondviselés főszolgabiró urnák még hosszú zavartalan életet, mélyen tisztelt családjának és számtalan tisztelőinek örömére !«
