Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-05-28 / 22. szám
XXXI. évfolyam. 28. szám. Szegzárd, 1903. május 28. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre...... 12 kor. — fijl, Fél évre .................... 6 „ — „ Neg yed évre ..... 3 „ - „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig.....................3 kor. 74 fii. 4 100—200 ....................S „ 74 „ 200 —300 ............................7 „ 74 „ mi nden további 100 szó 2 koronával több. A reményteljes jövő. Virágfakasztó május 20-ik napján egy 32 tagból álló, délczeg, fajunk természetes testi erejétől duzzadó, a fiatalság üde szépségében pompázó csoport vonult végig Szegzárd utczáin s Garay János szobra előtt megállapodva, érczes, meleg, hazafias érzéstől áthatott hangon, szép összhangban elénekelte a magyar nép kettős imádságát: a Himnuszt és a Szózatot. Csak hallani kellett az erőteljes karnak dörgéssé változott akkordjait, midőn a Himnusz végsorai lebegtek ajkaikon: »megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt« — hogy tisztába lehessünk vele, hogy ime ez a jövő zenéje; ez a tanulmányait végzett ifjúság igaz, benső érzése, mely ha vele született is, mégis gondos, ápoló kezek hazafias munkájának eredménye, mely nem szűnt meg, hogy a fogékony keblekbe, fiatal lelkekbe bele- csöpögtesse s később nagyra fejleszthesse a lángoló hazaszeretet magasztos érzését. Évtizedek ernyedetlen munkájának az eredménye az, a mit mi, kik az élet színpadáról már nem sok idő múlva elfogunk tűnni, oly lelki örömmel és megnyugvással szemlélünk. íme utánnunk jön egy jól nevelt, jól képzett, szívben, lélekben magyar nemzedék, mely nem aggódik, nem kétséges- kedik, nem kacsintgat másfelé; melyet nem lehet majd kedvezésekkel két táborra ősz- I tani, hogy egymás erejét emészsze fel s igy fölötte ellenségei könnyű diadalt arathassanak, a mely félénkséget, határozatlanságot nem ismerve, bátran, szíve sugallatát követve, ifjú erejének bomlasztó, sújtó hatását éreztetve, jelenik meg majd a küzdő téren, hogy sokat szenvedett nemzetének, hazájának jobb sorsot, szebb jövőt biztosítson. Igazán nincs a magyar nemzetnek oly mélységes hálája, szivének oly meleg érzése, mely a mutatkozó nagy eredményt megfelelően jutalmazhatná s csak az elhunyt legnagyobb magyar egykor Szeged derék magyar népéhez intézett mondását ismételhetjük, reájuk alkalmazva: hazánk népnevelői, tanítói, tanárai és lelkészei leborulunk — nagyságtok előtt. Igaz, a magyar nép már az anyatejjel szívja magába a hazaszeretet lélekemelő érzelmeit; nagy nemzeti eszmények befogadására szivét alkalmasnak teremtette a Jé* ságos Isten ; ezredéves szenvedéseinek, küzdelmeinek, harczainak 'edző hatása tapasztalható mindenütt; — de az, a mit most látunk, a mit most tapasztalunk: egy hazánk sorsának intézésére hivatottsággal biró, hazafias érzelmektől áthatott, sőt uralt, lelkes ifjú nemzedék megjelenése a harczok terén, — ez a ti munkátok eredménye, ez a ti érdemetek. Áldjon meg benneteket a magyarok Istene mind a két kezével 1 Haladjatok az eddig követett utón, mert meg van Írva nemzetünk történetében, hogy ránk, a múltból következtetve, még hosszú, küzdelmes napok következnek s nem lehetetlen, hogy még a következő, tetterős nemzedék is sokat kénytelen lesz, mint nemzeti vágyat megvalósítás czéljából, az utánna következőknek átszolgáltatni. De egyszer meg kell lenni, mert ahhoz, a mit akarunk, természetes, Isten adta jogunk van, melyről soha semmiféle körülmények között le nem mondhatunk; mely lelkünk kiolthatatlan vágyát, agyunk működésének örökös tárgyát; szenvedelmeink leg- magasztosabb eszményét fogja mindenkoron képezni. S ez az eszmény : a sorsát maga intéző egységes magyar, nemzeti állam. Ez voltunk ezer esztendőn keresztül & ez- -segiteé'gével ‘^'•baját Tridfg§ változhatatlan akaratunk szerint az újabb évezredben is. A múlt ködéből kibontakozó ifjú nemzedék készülj nagy feladatod megoldásához. Ne ismerj félelmet, ingadozást, habozást, csak mindég a czél lebegjen lelki szemeid, előtt s ne vezessen soha más érzés, mint a mit vezetőid beléd oltottak : a haza- szeretet ! Ifi. Pünkösdi történet. TARCZA. Fényes napsugártól... Fényes napsugártól bearanyozott táj! Miért is csodállak, Miért is imádlak ? Amig könnyes szemem rajtad megpihen, Megremeg, vonaglik árva bús szivem S hiába kérdezem, hogy vájjon miért fáj ? Tavasz van körültem. Rügy fakad az ágon, A bokrok tövében Pintyőke zeng éppen, Ibolyák kelyhében méhek döngenek, Itt van az uralma hitnek s örömnek ... Bús — ah — csak én vagyok ezen a világon. Roskadó léptekkel amig tovább megyek, Rombadült világom Mindenben meglátom ... Azt hiszem, engemet gúnyol a madár, Azt hiszem, halottszag a nagy illatár, Azt hiszem, átok ér, akármit is tegyek. Bátran küzdők mégis mindezek daczára, Hisz' küzdni mindig kell Nem csüggedt lélekkel, Bár a pokol kinját lelném végre fel, Vagy a menyországot sok örömivei: Küzdők, hátha szivem nyugalmat találnaBelvárdl BÉVÁRDY GYULA. — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Irta: STUBENWOHL GYULA. Fényes szép nyári éjszaka volt. A csillagok milliárdja pazarul tündökölt a tiszta égbolton, a nyájas képű hold ezüst szinü sugarával borította a tájat. Kinn voltunk a folyó partján egy regényes kis helyen, hol a part smaragd bokrokkal van tele, a fű lágy és ülésre késztető s a hol oly bájosan csattogja szép dalát a csalogány. Pünkösd ünnepének előestéje volt, a halászok patronátus emlékünnepe. Ilyenko.r az . . . ,i halásznép zöld gályákból sátrakat üt a folyó partján s alkonyatkor kivonul a házi népével az ünnepély helyére. A halászmester meginvitálja 'a falu intelli- gencziáját s a maga készítette halászlével, pirított hallal vendégeli meg a meghívottakat. Mikor aztán a vendégek körülülik a szerényen, de ízlésesen fel- teritett asztalokat, megjelenik a halászmester s kezében párolgó, zamatos izü halpaprikást tartalmazó tállal és felköszönti a vendégeket. Aztán a tál kézről-kézre jár, megkezdődik a vacsora, a kinek Ízlik, az kétszer is vesz belőle. Kívül a sátrak mellett vidám nóta szól:, asszony-, leánynépség danája fűszerezi a kedélyeket. Vacsora után a halászmester jeladására körbe állanak a leányok, középen a halászmestgr a legszebb halászleány nyal. Aztán rázendül a zene és megkezdődik a halásztáncz, mely addig, a míg a halászmester a körülötte imbolygó leányokat sorba tánczoltatta. így történt az akkor is, midőn én és Pista barátom az . . . .i halászünnepélyen voltunk. Keresztbefont karokkal szemléltük a halász- tánczot. Elmélázva a látottakon, gyönyörködtünk a természet poezjsében, mámoros kéjjel szíva magunkba a folyó parti vadvirágok illatárját. Aztán kerestük a titkot a halásznép szokásainak, lelküle- tének költőies szépségében . . . Mikor vége volt a halásztáncznak, az asszonynépség lihegve dőlt le a lágy pászitra, a halászmester pedig izmos karjával letörölte izzadság- cseppes homlokát és a társaság ufán bevonult a sátorba. Bent nótára gyújtott az úri népség, me- lancholikus, édes danára, a melyet lágy zenekiséret varázsolt még kellemesebbé. Rajtam valami különös érzés vett erőt, nem mentem be a sátorba a mulatozók közé, hanem Pista barátomat karonfogva, elindultunk a folyó partján a dús lombozatu bokrok közé. S ott, a hol legpazarabb volt a természet, megálltunk, elmélázva néztük a partot nyaldosó bodorfürtös habokat, mig a folyó közepén a holdvilág ezüstszínű sugarai fürödtek a viz sima tükrében. Merengéseinknek közepette halk sóhaj ütötte meg füleimet. — Hallottad ? — Kérdeztem Pista barátomat. Válasz .helyett barátom karonfogott és elindultunk a bokrok közé. Amint igy andalogtunk, barátom figyelmessé tett egy sötét alakra: az egyik bokor mellett, közvetlen a vízpartján egy öreg anyóka térdelt, kezében öregszemii rózsafüzért pergetve, imádkozott. A fényes holdsugár megvilágította az öreg asszony arczát. Bágyadt képii
