Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-21 / 21. szám

XXXI. évfolyam.

21. szám.

Szegzárd, 1903. május 21.

KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi

Előfizetési ár:

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Megjelen:

Egész évre.............................12 kor. — fill.

Fél évre

.............................6 —

Be

zerédj István-utcza 6. szám, hová a lap

Hetenként egyszer, csötfirtökön.

Negyed évre.......................3 „ — „

sz

ellemi és anyagi részét illető minden közieméNyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér.

Számonként 24 fill, e lap nyomdájában.

nyék, hirdetések és felszólamlások intézendők.

Hirdetések jutányosán számíttatnak.

Hív. hirdetések:

100 szóig

...................3 kor. 74 fii.

10

0—200 ...................S „ 74 „

200

—300 ...................7 „ 74 „

mi

nden további 100 szó 2 koronával több.

Tűzijáték.

Az emberi szem sok bajnak a kut- forrása. Most nem azokról a szép szemekről lesz itt szó, melyek a vonal alatt nagy szerepet játszanak s fátyolozott voltukkal, ábrándos kifejezésükkel, mély füzükkel s ragyogásukkal oly- sok bánatnak, de egyszersmind boldogságnak megteremtői; hanem azokról a közönségesebb szemekről, melyeket czikkelyünk bevezető sorában »emberi« jelzővel illettünk s melyek azon tulajdonságukkal, hogy gyönyörködni óhajtanak, az életben szinte nagy szerepet játszanak. De nemcsak szerepükről nevezetesek, hanem költséges szenvedelmeikről is.

így annak a 3—400.000 szempárnak, mely az ország fővárosában, a második veszedelmes hírű szent napnak éjjelén a dunaparton a Gellérthegyi tűzijátékot nézte, csak a másfél órai gyönyörködtetése 120.000 koronába került.. Hát helyes. Az embert a jó Isten nemcsak arra teremtette, hogy dolgozzék, fáradjon és munkálkodjék, hanem azért adott neki különféle szerveket, hogy azok neki örömöt, gyönyöröket és élvezetet nyújtsanak. Nem lehet tehát kifogásunk az ellen, hogy a dunai ünnepben a költséges tűzijáték is szerepelt s a pirotechnikai művészet nagy haladását mutatta be, mely immár röpülő és sistergő rakétákból felismerhető emberi arczot is képes alakítani. Hanem az ellen már kifogásunk van s ezt I teljes joggal meg is tehetjük, hogy a rendezőség a tűzijáték rendezésével angol vállalkozót bízott meg, holott teljesen hivatott szemtanuk állítása szerint, az éppen hasonló minőségben magyar vállalkozó által is előállítható lett volna.

E tekintetben nem kisebb tekintélyre, mint a függetlenségi és 48'-as párt elnökére és vezérére hivatkozunk, ki a díszes országház folyosóján az ünnepség lezajlása utáni reggelen, egész határozottsággal állította, hogy Nápolyban, hol a tűzijátékok rendezése legteljesebb mániaként szerepel, a budapestihez hasonlót, rendezett ünnepségeik alkalmával, még magánemberek is szoktak produkálni.

Hát mi teljes tisztelettel viseltetünk a nagy^angol nemzőt- páratlan haladása.-kánt s különösen legújabb szereplésüket, hogy a magyarországi állapotok alapos ismertetésén fáradoznak, még hálát is érzünk irántuk, de mégis kifogást kell tennünk azon, igaz nemzeti tulajdonságból eredő eljárás ellen, hogy egy tisztán magyar jellegű társadalmi ünnepen angol vállalkozót alkalmazunk akkor,

midőn éppen oly minőségben előállíthattuk volna a tűzijátékot magyar vállalkozás utján is. Mert azt is szavahihető, tapasztalt egyének állították, hogy a múlt heti tűzijáték rendezésére egy budapesti czég, harmad áron is vállalkozott volna.

Tehát annak a magyar tévhitnek, mely mindennek, ami külföldi, sajátságos elfogultsággal, előnyt szeret biztosítani, a mostani szereplése a jótékony czéloknak, melyek támogatására az ünnepség rendeztetett, kerek 80.000 korona kárt okozott.

Ugyan mikor gyógyulunk már ki abból a kárhozatos betegségünkből, hogy mindent, ami külföldről származik, elfogultsággal szemlélünk és annak előnyt biztosítani nem átaljuk, még akkor sem, midőn belső meggyőződésünk azt sugaja, hogy azt itthon is éppen oly minőségben megszerezhettük volna.

Ne beszéljünk mi addig magyar nemzeti államról, .önállóságról, függetlenségről, mig arra a magaslatra nem emelkedünk, mely a magyar terméknek még akkor is előnyt biztosit, ha alantabb áll is a külföldinél.

Mert ezt kell tennünk, ha kitűzött czé- lunkat akarjuk szolgálni.

Nem pártolni semmit, ami magyar és mégis azt követelni, hogy az a külföldi

TÁRCZA.

Tragédia.

Lement a nap, éj szállott a tanyára.

Szőke kis lány a kedvesét de várja.

Várja szegény — várja — várja reggelig,

Mig a szeme drága gyöngygyei: fényes könynyel

[megtelik.

Feljött a nap, lemosolyg a tanyára.

Szőke kis lány a kedvesét de várja;

Várja szegény, — várja — várja esteiig;

Mig a szeme könynyel, szive búbánattal megtelik.

Osíllagtalan éj borult a tanyára.

Szőke kis lány a babáját nem várja,

Várta, várta, de hiába — s azalatt,

Gyenge szive, érző szive bánatába meghasadt.

Baranyay József.

Asszonyszív.

— A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Irta: Gelsei Biró Zoltán.

»Livia!«

»Itt künn ülök a kastélyom verandáján.«. »Egy baraczkfa hajlik a tölgyfa párkány peremére.«

»Két kis pirosfejü tengericze ugrándozik az ágán. Eltűnnek minden másodperczben, azután

megint visszatérnek. Kilestem őket: a padlásra járnak és onnan húzkodják ki a madraczokból a lószőrt. Ez a két pirostejü tarka stiglicz az egyetlen barátom. Más senkim sincs, talán az egész világon.«

»Nézem, nézem őket itt a baraczkfán nap- hosszant. Szárnyaikkal megfürdenek a májusi verőfényben és olyan boldogok, hogy majd megszakad a szivem belé «

»Lívia! Tudod-e mit csinálnak ? Fészket raknak, szép, meleg, puha fészket, olyat, mint egykor mi, mikor elhoztalak ide, mikor az első hitvesi csókkal megnyílt számunkra a paradicsom.«

»így csicsereg a két stiglicz is, igy szeretkezik, mint »akkor« szeretkeztünk mi ketten.«

»Azaz, csak én.«

»Te nem szerettél engem Livia, soha «

»Mikor annak a szép kis göndörfürtü gyermeknek életet adtál, már hideg voltál, mint ajég. Mikor örömmel mondtam, hogy lám, a szeme az édesanyjáé, a fürtjei az apjáé, te közönyösen vállat vontál.«

»Aztán egy reggelen üresen hagytad a kastélyt. A szivem egyik felét elvitted tulajdon magaddal, a másik felét elhurczoltad gyermekemmel.«

»Nekem nem hagytál semmit. Olyan üres, olyan sivár lett itt minden, minden . . .«

»Hát miért is hagytál itt?«

»Nem szerettél ? Jó ! Hát akkor miért hazudtád ? Miért húztad föl annyi hazudt örömmosolylyal aranygyűrűmet? Csak asszony akartál lenni?«

»Hát jó. Asszony vagy, az leszel, ha hűtlenné lettél is.' De nemcsak hitves vagy, »anya* is vagy.

»Anya!« Nagy szó ez, isteni ajándék, magasztos fogalom.«

»Ha nem tudsz hitves lenni, hát légy legalább anya. A tigris is szereti, védi kicsinyeit. Ez a kis tengelicze ma-holnap ijedten vijjog kicsinyei fölött, ha odatolakodik mellé a szemtelen veréb.«

»Tégy hát a gyermekedért. Hozz ő érte áldozatot. Én nem kérek tőled semmit. Én boldog leszek, ha csak közelemben léssz . . .«

»Borzasztót szenvedek Livia, borzasztót és ártatlanul . . .«

»Mint az árnyék, járom be szobáidat, elsírom minden léptedet, könnyeimmel áztatom minden emlékedet.«

»Oly sivár, oly üres a kastély. Könyörülj rajtam Livia, mert itt magamban megreped a szivem ...»

Ez körülbelül a harminczadik levél volt, amelyet Cserhalmy László elküldött szépséges szép hűtlen felesége, Livia úrasszony után Budapestre.

És ez a harminczadik levél is úgy járt, hogy otthon felbontatott, elolvastatott, egy másik borítékba helyeztetett és visszaküldetett. Egy Ízben Írója személyesen is fenn járt Budapesten, hogy az asszonyt elhozza, de az akkor azt mondta, hogy ha nem hagy föl a szándékával, akkor elmenekül előle a — halálba.

Könyörtelen, hajthatatlan, szívtelen maradt erre a levélre is az az asszony . . .

*

A Cserhalmy-kastélyba egyik nap betoppant Máriássy Béla, a vigkedélyü huszárkapitány:

— No pajtás, hallom, hogy baj van a ház körül.