Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-05-21 / 21. szám
2. ________________ ve rsenynyel eredraénynyel vegye fel a har- czot, valóságos: fából — vaskarika. Nekünkj ha boldogulni akarunk, éppen olyan elfogultsággal kell viseltetnünk minden iránt, ami magyar, mint eddig viseltettünk, minden iránt, ami külföldi. Ha egyszer elérkezünk erre, beismerjük sovinisztikus álláspontra, akkor nyugod- tabban tekinthetünk a jövőbe. Mert sovinizmus nélkül, jó lélekkel állíthatjuk, soha sem lett semmi, a mi a nagy elnevezésre igényt tarthat, — alkotva. b. II. Rákóczi Ferencz. Kétszáz esztendővel ezelőtt, 1703. május hó 11-én adták tudtára a kuruc/oknak Huszt város piaczán Rákóczy üzeneté', hogy ismét szabad a magyar, a szív ismét hangosabban doboghat, a gondolat fennen szárnyalhat, — az idegen befolyás alól a nagy szabadsághős, a hazáját csodás imádattal, önzetlen szeretettel körülövező kurucz vezér, II. Rákóczi Ferencz letördelie az osztrák bilincseket, a béklyók alól felszabadította véreit, a jármot összetaposta, az igát lehányta és kiküz- dötte, szerte harsogta a mindennél szebb, éltetőbb, szentebb szabadságot. A hálás utókor a nemzet e nagy fiának emlékezetét ünnepele országszerte, nagyszabású ünnepségek keretében. Különös fénynyel és méltóan a nagy ember emlékéhez ülték meg a fővárosban Rákóczy Ferencz szabadságharczának kétszázadik évfordulóját. A vezető szerep a főiskolák ifjúságának jotott, amely fiatalos lelkesedéssel, hazafiui hévvel és túláradó szeretettel rótta le kegyeletét e szép napon. Csatlakoztak az ifjúsághoz a függetlenségi képviselők, az egyetemek rektorai, tanárai részt kértek az ünnepségből, nemkülömben szinművé- szetiink elsőrendű erői, tetemesen emelvén, hathatósan fokozván a Rákóczi-ünnep fényét, pompáját. És csatlakozott az ünneplőkhöz minden hazafias érzelmű magyar ember s áldozott néma hódolattal a felejthetetlen, nagy szabadsághős emlékének. Ott volt minden fenkölt gondolkozásu, nemesen érző magyar és szive meg-megdobbant, hevesebben lüktetett arra a gondolatra, hogy nemzetünknek olyan fiat adott a magyarok Istene, mint II. Rákóczi Ferencz volt, ki kitörölhetlenül belevéste nevét nemcsak hazánk, de a világtörténelem lapjaira — Tökéletesen igaz. Az őrüléshez vagyok közel. — Hát csak nem puhul a kis menyecske ? — Esze ágában sincs. — Igen-igen rossz fát tehettél a tűzre, öreg. — Isten engem úgy segéljen, ártatlan vagyok. Egyszerűen nem szeret, nem szeretett soha, A huszárkapitány felkaczagott: — Az ördögbe ! Hogy lehet ilyet mondani ? Hisz három vármegyét kikosarazott érted. — Mégse szeret. Hízelegtem a hiúságának. — Hát megkérlelted ? — Már harminczszor. — Hát mi okot hoz fel mégis ? — Badarság az egész. Azzal gyanúsít, hogy légyottom volt a falubeli tanító kisasszonnyal. A huszárkapitány nevetve kiáltott föl: — Hja, úgy ? Teringettét! Hát csak ez a baj! No pajtás ne busulj, itt lesz négy nap alatt az asszony. Erre a szóra Cserhalmy László odaugrott Máriássy Béla nyakába: — Hej, kedves komám, tied lenne az életem fele érte. A huszárkapitány csak jóizüt kaczagott erre az elérzékenyülésre . , . Máriássy Béla huszárkapitány benyitott Olgyay Pálékhoz. A szép Lívia úrasszony a kis göndörfürtü gyermekével játszott. Olgyay Pál nagyon megörült a vendégnek. Leültette s megindult a diskurzus "ztük: — Hát honnan jösz ? — Cserhalmy Laczitól. — Mit csillái az a Kuj TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 21. sz. is, ama kevés számú, de halhatatlan emlékű hősök közé kerülvén, kik hazájukért készek voltak bármikor mindenüket feláldozni és kik szívósságukkal, bámulatos lelkesedésükkel, mély érzelmű ragaszkodással és mindent fölülmúló hazaszeretettel száz halál árán is kivívták a szabadságot, — hazájuk népének szabadságát. A magyar történelem legfényesebb, legragyogóbb korszakai közé tartozik Rákóczinak felkelése a bécsi udvar ellen, mely a leigázott magyar nemzetet teljesen meg akarta fosztani alkotmányos jogaitól. Hosszú időn át kedvezett neki a hadi szerencse. Kis csapattal, alig 250 vitézzel kezdte meg a nagy harczot és győzelmet győzelem után aratott. De azután fordult a koczka. A »Proliber- tatesc zászlaja köré sereglett kuruczok kénytelenek voltak abbahagyni a harczot, a nyers erő, a túlnyomóan nagyobb számú labancz had megnyerte a dicstelen csatát. A nagy kurucz vezér önkéntes száműzetésbe ment. Vitézei közül sokan, kik híven követték a dicsőségben, most sem hagyták el. Azontúl csak a Marmora partján reménykedtek, — könnyezve, epekedve kisérvén figyelemmel forrón szeretett, édes hazájuk további sorsát. Hiába volt a nagy hős minden epekedése: a honfi vérrel áztatott, ősi anyalöldet nem látta meg többé soha. Csak egy szavakba nem foglalt végrendelet maradt utána, melyet meg nem ért más, csak magyar létek:; szent ige gyanánt szól ez szivünkhöz, nagy és nemes kötelesség teljesítésére híva fel bennünket. Él Rákóczi szelleme és élnek közöttünk eszméi! A nemzetnek féltékenyen kell őriznie ilyen hősök, nagy férfiak emlékezetét, az utókor az ilyen példákon buzdul, bátorodik, tanul igazi hazaszere- tetet, s ha újra szükséget érezne a haza elszánt, tetterős, edzett férfiakra, akkor »emlékezzünk régiekről,« a régiek vitézi, példaadó tetteire s hasson át bennünket a múltak dicső emléke, lelkesítsen elődeink hatalmas, semmitől nem rettegő bátorsága és mutassuk meg, hogy méltóak vagyunk hozzájuk. Rákóczi példája tündöklő1 fáklya, mely után egy tetterős, elszánt, hősies nemzet szalad. Ez a fáklya dicsfényt áraszt a magyar szabadságra, a melyet elhomályosítani, elhalványítani nem engedünk, hanem megvédünk, ha kell, életünk árán is ! — Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. — Jól mondod, hogy Kujon. Olyan muri megy ott, hogy még olyat soha se láttam. — A Laczi mulat ? — Az csak hozzásegít. — Hát kik vannak ott ? — Ép csak ketten. — Kicsodák? — ő, meg valami falubeli tanitó-kisasszony. Az asszony csendben hallgatta ezt a társalgást. És negyednapra csakugyan otthon volt az asszony . . . Letört bimbó. A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. A kuvik madár Antalék házának ablakára szállott. Nagy bánat van a háznál. Betegágyon fekszik a család egyetlen virága, melyből csak akkor kél fel talán, ha a temetőbe, a nyugalom csendes hazájába viszik. Fiatal még nagyon. Keveset élt. Gyermek volt, midőn a Tisza partján szedte csokorba a vadvirágokat, hogy szivdobogva szaladjon haza vele s édes anyjának átadhassa. Az anyát meghatotta ez a gyöngéd szeretete gyermekének. Ölébe vette, csókokkal halmozta el piros arczáf, melyen a gyermekkor üde rózsái nyitottak. Szeretettel turkált ujjaival szőke hajában s édes öleléssel szorította kebelére. Hosszan nézett csillogó kék szemeibe s bár tudta jól, hogy leánykájának minden érzése az anyáé, tudta, hogy szereti, azért hallani akarta újra és újra a szeretet édes szavát. — Szereted-e édes anyádat, kis leányom? KÜLÖNFÉLÉK. — A dunántúli kivándorlásról. A kivándorlás az utóbbi évtizedek alatt oly ijesztő mérvet öltött, hogy arról érdemes minél többet beszélni & feltárni azon indító okokat, melyek annak a lökést megadják. Tény az, hogy a legtöbb nemzetnél az egyéni szabadság törvényileg biztosítva van s igy a szabadköltözködés jogát mindenki igénybe is. veheti a meglevő törvények korlátái között. — De e mellett a kivándorlási kedvet még más tényezők is előmozdítják. Ilyenek különösen; a megélhetés nehézségei, pangás a közgazdaság terén, elszegényedés, nagy közterhek, uzsora, meggazdagodás és kedvezőbb vagyoni viszonyok, valamint jobbkeresetre való kilátás, remény, sóvárgás egy jobblét után , végre csábítás a kivándorlásra és kedvező közlekedési eszközök. — A legfőbb oka pedig a kivándorlásnak : az ügyesség s a fizikai erő jobb értékesítése. — A kézműves és napszámos látva, hogy munkáját Amerikában, vagy bármely országban jobban fizetik, kivándorol s ott törekszik magának kedvezőbb munkakört megalakítani.. Itt azután már érvényesül az a közmondás: ubi bene, tbi partria ! — Sajnos, hogy ezt is meg kellett érnünk, de ez a sürü nemzetközi érintkezés miatt elkerülhetetlen volt s a legnagyobb pontossággal be kellett következnie. — Óriási baj, hogy a férfilétünk virágjában kivándorolt erőket az idegenből beözönlött s folyton beözönlő, elsatnyult koldus parazita csőcselék nem pótolja, mert ez nem dolgozni, hanem élösködm jön hozzánk, — A kivándorlást törvények, rendeletek és szabályokkal lehet ugyan csökkenteni, de megszüntetni nem. Ha mi a közgazdasági viszonyok rendezésére a kereseti képesség emelésére, a megélhetés biztositására fordítanánk nagyobb gondot s ha munkát kapnának mindazok, akik dolgozni akarnak és tudnak, bizonyára a legkisebb mértékre szállana le a kivándorlás. — Mig ez nem lesz, hiába minden törvény, kárbaveszett minden rendelet. Az éhes embernek kenyér kell, nem szabályrendelet; minden akadémikus intézkedés czélját tévesztett dolog, fő a kenyér. — Közigazgatási gyűlés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 23-án d. e. 10 órakor tartja meg szokásos havi gyűlését a vármegye székházában. — Miniszteri kiküldetés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Wtgand János szegzárdi áll. főgimnáziumi igazgatót a késmárki főgimnáziumhoz,, az érettségi vizsgákhoz kormány-képviselőül küldötte ki. — Add ide a szádat, hadd csókoljam meg. Csak azután mondom meg. Édes, édes jó anyám- Úgy szeretlek. Szeme ragyogott ilyenkor, mint a hajnalcsillag. — Csak engem szeretsz-e? — Téged, meg édes apust. Aztán szeretem Gyulát is. Tudod kis anyám, ma is ő mutatta meg, hol van a legszebb nefelejts, ő kisért haza, mert én eltévedtem volna. Ugy-e te is szereted Gyulát ? Játszótársa volt ez a gyermek. Együtt futkostak s hűségesen megosztották a vajas kenyeret. Az évek múltak. A kis leány már tiz éves s a kis fiú tizennégy volt. A leányka otthon maradt s a fiúnak el kellett mennie, mert élni kell majd s hogy megélhessen, tanulnia, sokat kell tanulnia. Könyvei mellett sokszor gondolt ő a füzesre, hol oly gondtalanul játszott, lepkét űzve, virágokat tépve Arankával. Majd a szünidőben is oda megy s nem fog változni. Aranka is várja. Ninc& most játszó pajtása. Majd, ha megjön Gyula. Hat év múlva a gyermekből ifjú, a kis leányból eladó leány lett. Most már megváltozott a viszony kettőjük között. — Miért is mennék én hozzájuk ? Gazdagok, családjuk előkelő s én szegény vagyok, családomnak nincsen története — gondolta az ifjú. — Elfelejtette a gyermekéveket. A nagy világban uj arczokat látott, kedveseket, talán mást szeret. Miért is gondolok reá, sóhajtott a leány.
