Tolnamegyei közlöny, 1902 (30. évfolyam, 37-52. szám)
1902-11-13 / 46. szám
XXX. évfolyam. 46. szám. Szegzárd, 1902. november 13. KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hi hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ...... 12 kor. — fill. Fél évre .... 6 _ Negyed év re . . . . . 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjeieu: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap Hetenként egyszer, csötörtökön. szellemi és anyagi részét illető minden közieméNyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. nyék, hirdetések és felszólamlások intézendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . . . 3 kor. 74 fii. 100—200 ............................. 5 „ 74 „ 200 —300 ........................ . / „ 74 „ min den további 100 szó 2 koronával tóbb. Közgazdasági állapotunk. Még néhány hét vissza van ugyan az évből, melynek közgazdasági eredménye fölött szemlét tartani óhajtunk, de az már nem változtathat az állapotokon, melyeket jellemezni lesz most feladatunk. Nem volnánk igazságosak és elfogulatlanok, ha azt állitanók, hogy a lefolyt év gazdasági eredményeiben csalódtunk volna. A jóságos ég adott nekünk bort, búzát és más terményeket eleget, úgy, hogy hála- datlanok lennénk, ha ez irányban panasz kellne ajkainkon. Csakhogy, ha a búza megment is bennünket az éhenhalástól, a bor pedig néha jó kedvre hangol, azért még vannak egyéb szükségleteink is, melyeket kielégíteni, fedezni annyival inkább kötelességünk, mert ha nem tesszük, hát — — kényszerítenek reá. Nem is szólunk a folyton fokozódó igéiiyékrőC melyet á~ csaladfentartő ~apávai szemben támaszt maga a család, az élet, a társadalom ; hisz ezekkel számolni kell annak, ki magát családalapításra elhatározza. Hanem azt már még sem lehet külön felemlités nélkül hagynunk, hogy a helyzet- rontók közé beáll maga az állam. Egy egész nagy, jól szervezett hadseregnek jut az a nem irigylendő feladat, hogy mindig új adóalapokat szükséges felfedeznie, ha föllebbvalói megelégedésére rászolgálni kiván. — Meg is teszi. így például, hogy csak a legújabb felfedezésről szóljunk: a szegzárdi takarékpénztárnál, (valószínűleg igy lesz a hitelbanknál is, de erről nincs közvetlen értesülésünk) a jelzálog kölcsönök kamatai fizetése alkalmával nyugta bélyeget kell a könyvecskére illeszteni a pénztárosnak, természetesen az adós számlájára és terhére, a mi ember emlékezet óta, egyszerűen csak beíratott bélyeg nélkül a könyv ezen rovatába: lefizetett kamat. Hogy a sok közül ezen találomra kikapott eset minő nagy terhet ró az amúgy is mindenért adózó közönségre, azt nem szükséges bővebben fejtegetni. — Hát ha volt jogalap hozzá, miért nem fedezték fel ekkoráig s. ha eddig nem volt az található, honnét merült fel egyszerre. Ha kutatásra szánnók el magunkat, számtalan ilyen esetet tudnánk felemlíteni, mert mindennapi az a törekvés, hogy a telhetetlen állami pénztár gyarapodjék s a terhek alatt görnyedő közönség újabb adózásoknak vettessék alá. S történik minden azon nagyzási hóbort folytán, mely Magyarország kormányzatát évtizedek óta jellemzi. A katonáéknak mindig uj ágyuk és fegyverek kellenek, mert hát ha valami sötéten látó külföldi nagykövet azt találiá jelenteni iftegbizójának, hogy Ausztria-Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, rögtön szörnyet halna egy csomó osztrák diplomata, — szerencsére magyar embert ott nem alkalmaznak, — kik folyton azon dédelgetett ábránd kiszinezésén dolgoznak, hogy nagyhatalomnak kell maradnunk. A magyar alkotmány külső megörökítése is 34 millió koronájába, — nem fejre valót értünk — került az országnak; pedig akár van az a díszes épület, akár nincs, azért még is lesz idő, midőn az osztrák a magyar alkotmány elkobzásán fog fáradozni, mint a múltban számtalanszor történt s még nagy örömünkre szolgál, hogy most nem az elkobzáson, hanem csak nyirbáláson töri a fejét. A fő- és székvárosnak is minduntalan uj hidra van szüksége; mert hát mit szólna valami idetévedt kóbor angol, ha Magyar- ország drága szive nem rendelkeznék annyi híddal, mennyi négy emeletes palota elfér a szőke Duna partján. Szóval a múló félben levő év gázdaságí eredménye a következő pár szóban foglalható össze: újabb állami terhek, az adók emelése s a miből ezek fedezhetők lennének, a pénznek nagy hiánya. Daczára tehát, hogy az idén Magyar- országon a termés dolgában panaszkodni nem lehet, azért mégis a lakosság még a mostaninál is rosszabb anyagi viszonyok közé fog kerülni, mert az adó terhei emelTÁRCZA. A hasznos madarak védelméről. A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. (Folytatás és vége.) A hasznos madarak védelmének egyébiránt Tolnavármegyében már múltja is van. S ezt annál büszkébb önérzettel mondhatom, mert csekélységemnek is van egy kis része annak megteremtésében. Az 1893. évi junius hó 8-án a «Szegzárd központi tanító egyesület« által Tolnán tartott közgyűlésen értekeztem először a hasznos madarak védelméről és ajánlottam azon madárházikók alkalmazását, melyeket itt ezen alkalommal is van szerencsém a mélyen tisztelt közgyűlésnek bemutatni s minden egyes tagjának melegen ajánlani. Mert nem elég az, ha csak nem bántjuk, nem pusztítjuk a hasznos kis madárkákat, hanem szükséges, hogy különösen kemény, havas télben védjük is őket a hideg és éhenhalás ellen azokat, melyek télre is ittmaradnak nálunk. Ilyen a kis czinege.. Ez odúban szeret tartózkodni, fészkelni. Ezeknek szükséges, hogy ilyen mesterségesen készített házikókat állítsunk fel kertjeinkben, udvarunkon, szőlőkben, gyümölcsösökben, hol kevés a természetes odú, , mert ezekben talál védelmet a hideg és ragadozó állatok ellen. Mikor aztán a hó mindent betakar vastag, fehér leplével, élelmükről is kell gondoskodni. A czinke nagyon szereti a tökmagot és a napraforgó magvát. Ezeket együtt vagy egyenkint egy kis asztalkára hintjük a kert vagy udvar csendes, védett helyén, ahol ők azt nagyon hamar feltalálják. Ilyen asztalkát láthatnak Önök szeretett kir. tanfelügyelőnk udvarán itt Szegzárdon, Tolnán pedig Rosmayer Ferencz ur kertjében. Nálam is van ilyen etető asztalka s az előtte álló baraczkfán erős télben 20—25 czinke is ugrál és siet a bő lakomára, miközben a gyümölcsfákon lévő hernyófészkeket is megtisztítják s az elrejtett rovarpetéket és álczákat is fölkeresik. Itt maradnak ezen kis madárkák aztán nyáron át is és tovább folytatják rovar- és hernyóirtó munkájukat. Megtörténik azonban gyakran az, hogy ezeket a kis házikókat a czinkéktől elfoglalják a verebek. Igaz, hogy ezért előbb nagy harcz folyik, de »sok lúd disznót győz.« Egész seregesen törnek ilyenkor a verebek a kis czinkére, aki fájó szivvél kénytelen megválni kényelmes hajlékától. Ennek azonban magam, a házikó készítője az oka. A röplyukat nem szabad bőre fúrni. Átmérője legfeljebb 3 cm. legyen. Engedje meg a mélyen tisztelt közgyűlés, hogy ezen helyen beszámoljak azon nemesszivü úrnőről és urakról, akiknek birtokában az én tudtommal már vannak ilyen madárházikók megyénk területén, de azon kívül is, tehát a madárvédelmet már tényleg is több év óta gyakorolják, a) Tolnavármegyében. 1. Szegzárdon: Tihanyi Domokos, Boda Vilmos, Bati János, Nyitray Lajos, Horváth Ignácz. 2. Tolnán: Rosmayer Ferencz, Fischer János, Fekete Ágoston, Sechser Sándor, Hellermann Antal, Lengyel Ferencz. 3. Faddon: Zányi György.--4. Pakson; Gebharthné úrnő. 5. Bölcskén : Vajay István, Szakács József, Szendey Ferencz. 6. Kajmádon: Altdorffer Lipót. b) Baranyavár- megyében. 1. Pécsett: Ä szent Ferenczrendü szerzetesek. 2. Mohácson: Pápay János, c) Sopronvár- megyében. 1. Répcze-Szemerében: Simon Béla. 2. Csatáriban: Szauer Árpád. Külön jegyzetben meg kell itt emlitenem, hogy Lengyel Ferencz kartársam, aki Tolnán a hasznos mádarak védelmének egyik legbuzgóbb hive, pártolója és terjesztője úgy az iskolában, mint azon kívül, egyelőre levette gyümölczfájáról a madárházikókat, mert állítólag kedvencz cziczája kihuzogatta belőlük a madárfiókákat, de amilyen találékony embernek ismerem én Ferencz kartársamat, remélem, talál ő módot arra is: »Hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon.« És mivel már evésről volt szó, engedje meg a mélyen tisztelt közgyűlés azt a föltevést meg- koczkáztatnom, hogy lehetnek Önök között többen, kik a mákos tésztának nem olyan nagy barátja!, mint én, tehát nem is vesződnek a máktermelés fárasztó mesterségével, tehát azt sem igen tudják, hogy némely évben igen sok lérges mákfej van. Már gyermekkoromban, de azóta is sokszor hallottam, hogy a mák elvetése alkalmával nem szabad "beszélni, mert férges lesz a mák. Sopron megyében pedig néhány évvel ezelőtt azt hallottam, hogy a mákot azért kell nagyon
