Tolnamegyei közlöny, 1902 (30. évfolyam, 37-52. szám)
1902-10-30 / 44. szám
XXX. évfolyam. 44. szám. Szegzárd, 1902. október 30. KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre. .. . '. . . 12 kor. — fill. Fél évre ...... 6 „ — „ Negyed évre.....................3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. DIegjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig.....................3 kor. 74 fii. 100—200 „ ‘ ....................5 „ 74 „ 200 —300 ............................. 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több <50.000 egyesületi tag. Lapunk utolsó előtti számában, szólva az alakulandó magyar iparpá^rtoló egyesületről, ígéretet tettünk, hogy annak czélját és szervezetét egy más alkalommal ismertetni fogjuk.. Minthogy az egyesületbe való belépésre buzdító felhivás kibocsájtatott, Ígéretünket beváltani halaszthatlan kötelességünkké vált. Az alakuló egyesületnek czélját megmondja a neve, mely nem más, mint a magyar ipar pártolása és pedig oly módon, mely a mostani politikai viszonyok között egyedül lehetséges: egyesülés utján. Ha Magyarország abban a helyzetben volna, hogy pusztulásnak indult vagy keletkező iparát védő vámok alkalmazásával a vám nélkül betóduló idegen iparczikkek versenye. ..ellenében biztosíthatná, a kérdés nagyon alaposan és könnyen megoldható lenne ; de minthogy az önálló vámterület felállítását, daczára törvényben gyökerező világos jogunknak, a felsőbb hatalmak, idétlen aggodalmakból, megakadályozzák, nekünk pedig állami létünk biztosításába fejlett iparra okvetlen szükségünk van, nem tehetünk mást, mint tömörülni, összeállani és egyesülni abban a jelmondatban: hogy csak magyar ipartárgyakat vásárolunk. Ne mondja nekünk senki, hogy a magyar iparosok nem képesek közönségünk igényeit kielégíteni, mert ez általában nem mondható; de feltéve, hogy úgy volna, még akkor is egy magasabb, hazafias czél érdekében le kellene mondanunk különleges igényeinkről, hogy az iparpártolás eszközével a fejlődés útjait egyengessük. Mert nem támogatni vásárlásokkal a magyar ipart és mégis megkövetelni, hogy a.Zi kifogástalan, műizléssel készült czikkét a külföldihez hasonló minőségben és árban bocsássa rendelkezésünkre, az olyan fogalmi zavar, melyből mielőbb ki kell gyógyulnunk s át kell térnünk arra a helyes álláspontra, mely igy hangzik : mi csak magyar iparczikkeket vásárolunk, azért, hogy a magyar ipart anyagilag gyámolitsuk s a fejlődésére szükséges eszközöket rendelkezésére bocsájtsuk; de egyúttal elvárjuk, hogy az anyagi gondoktól megmentett iparososztály teljes értelmi erejével hivatásának szentelje magát s az áldozatrakész magyar közönséget megíelelően kiszolgálni kötelességének ismerje, sőt határozottan töreked, jék a külföldi ipartermékekkel a nehéz versenyt mielőbb eredménynyel felvenni. Ha Tolna vármegye lelkes, hazafias gondolkozású lakosságából mi, kik az iparpártoló egyesület létesítésével s eredményes működésének biztosításával foglalkozunk, mondjuk csak 50000-et czéljaink támogatására megnyerünk s ez a tekintélyes szám az eszme megvalósítására egész befolyását latba vetni kész, akkor nyert ügyünk van ; akkor közös vámterület mellett s védővámok alkalmazása nélkül is hathatósan közreműködhetünk a magyar ipar megteremtésénél s a meglevőnek biztosításánál. De a mi mozgalmunkban nagy szerep jut a magyar kereskedelmi osztálynak s ne legyen senki kétségben, hogy törekvésünk támogatásában az ő hazafias közreműködésükre feltétlenül számítunk; sőt —ne vegye ezt senki fenyegetésnek vagy erőnk túlbecsülésének — azon nem várt esetben, ha egyesek törekvéseinket ellensúlyozni megkísértenék, még az esetleg rendelkezésünkre álló kényszerítő eszközök alkalmazásától, a mennyiben ez lehetséges lesz, sem riadnánk vissza No de hiszszük — ennyire nem fog a dolog fejlődni, mi feltétlen jóindulattal kérjük kereskedőink támogatását s a követendő eljárásuk megállapításánál kipróbált hazaíi- ságukra felebbezünk. Végre is nekik az a hivatásuk, hogy a termelő és fogyasztó közötti üzleteket, megérdemelt haszon mellett közvetítsék s ily módon megélhetésüket biztosítsák, sőt a vagyongyűjtés helyes és tisztességes módját magukra nézve is alkalmazzák. Ha a TARCZA. Az uj parlament. — Levél a szerkesztőhöz. — — A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. — Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Ne vessen rám követ, amiért jelen levelemet bérmentetlenül vagyok bátor küldeni. Vigasztalja az a tudat, hogy a jövőben ez az eset többször és fokozatosabb mérvben ismétlődhetik. A hibás nem én vagyok, hanem — az uj országház. Ugy-e bár O.i négyemeletes kérdőjellé változik e kijelentésemre. Elhiszem. De halljatok mesét. Azaz, pardon, hallgasson meg, kedves redaktor ur. Mint ügybuzgó, tevékeny és lelkiismeretes tudósitója, nem mulaszthattam el, hogy az uj parlamentet, nemzetünk e büszkeségét töviről-hegyire megtekintvén, erről öles referádát ne írjak. Fájdalom,1 oly sokféle és oly megdöbbentő hírek keringtek közszájon e csodás, épület-kolosszusról, hogy jónak láttam előre is, mielőtt belépnék e félelmetes palotába, a kellő óvóintézkedéseket megtenni. Elővigyázatom és előlegezett aggodalmam minden pénzemet fölemésztették. (Kérnék postafordultával valamely: összeget!) Illik tudni, hogy két hétre való élelmiszerekkel, italokkal, szivarokkal láttera el magam. Azután vásároltam egy oly tárgyat, mely szék, ágy, mosdó és ruhatár egy személyben. Magamhoz vettem két forgópisztolyt, egy ‘vitőrt, meg háziasszonyom konyhakését. Elhelyeztem zsebeimben egy csomó »kutyanyelv«-et, hogy jegyzeteket csinálhassak. Végül megírtam a végrendeletemet, mely szerint, ha elhalálozni próbálnék, valamennyi össze nem gyűjtött és kiadatlan verseimet, novelláimat, be nem fejezett drámáimat és adósságaimat Önre, illetőleg b. lapjára hagyományozom. A munkáimat kiadhatja, a tartozásaimat nem muszáj kiadni hitelezőim impozáns testületének. Jókedvvel és bőséggel indultam tehát kör- utamra. A bejárónál a portás megállított és megszólított : — Hé ! Hova azokkal a paksam étákkal ? Itt nincs semmi eladó! Kotródjék ! — Hát handlénak néz engemet, az ebugat- tát?! Hallja, tisztelt főkapunálló ur, ne gorombás- kodjék azzal, akit nem ösmer! Mikor megmondtam, hogy ki- vagyok, ezer bocsánatot kért s mély meghajlással továbberesztett. Utam leírásával nem akarom untatni. Csak megjegyzem, hogy keresztül-kasul barangoltam a rengeteg épületet. Fölmentem a negyedik emeletre s a pinczében voltam. Lementem e földszintre s a padláson találtam magam.* Láttam eltévedt és eltévelyedett honatyákét, kétségbeesett anyákat, vidám özvegyeket és napok óta »bliczczelő« tanulókat, valamint Olyanokat is találtam, kik magukat sem tudták feltalálni. Előrelátásodnak nagy hasznát vettem, mert csakugyan elvesztettem az útirányt e labyrinthusban. Az idő gyors szárnyakkal röpült és megüt« közve konstatáltam, hogy elemózsiám és járulékai alaposan megcsappantak, sőt már elfogytak. Most csupán arra szorítkoztam, hogy a kivezető utat megleljem, ami sikerült és annyi bal- szerencse közt, oly sok viszály után megpillantottam a napvilágot. Vágtattam lakásomra. Beléptemkor a. háziasszony éppen nagymosást végzett a konyhában. Mikor meglátott, ijedten fölborította a vízzel telt teknőt s az árvíz közepette sivitotta: »Jézus-Mária/ Hát nem halt meg?! Hát él?! Hát itt van?! Hát hol volt?! Merre volt?! Miért nem volt itt?!« A kérdezések nagygyűlése elől bezárkóztam szobámba. Harmadfél heti távollétem alatt a postám ugyancsak megszaporodott. íróasztalomon halomszámra hevertek az Ön, igen tisztelt szerkesztő ur, nyílt, zárt, képes és képtelen levelezőlapjai, egyszerű, ajánlott és express-levelei, valamint sürgönyei, melyekben egyre várja, lesi, kéri és követeli tudósitásaimat. Leültem és felvilágosításul megírtam e sorokat. Újólag kérem, kedves redaktor ur, ne mél- tóztassék dühbe gurulni miattam! Isten látja árva lelkem, hogy ártatlan vagyok, mint egy holnap születendő bárány. Tudósításaim az uj parlamentben velem együtt eltévedtek. Legjobban tenné különben, ha kártérítési port akasztana az uj országház nyakába. Én mosom kezeimet és maradok hű, buzgó munkatársa: Rovati Demeter.
