Tolnamegyei közlöny, 1902 (30. évfolyam, 37-52. szám)

1902-10-16 / 42. szám

8. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY. 42 s?. 1902. október .16 3—4 Hirdetmény. Glázer és Brüll Baranyamegye Sásdi lako­soktól, kapható vaggonszám tűzi bükk és gyer­tyánfa I. osztályú, ÍOO métermázsánként garanti- rozva 54 forintért Sásd vasúti állomásán minden mennyiségben, 5 forint foglaló beküldése mellett. Árverési hirdetmény. A folyó 1902. évi október hó 7-én 2. pont alatt hozott képviselő-testületi határo­zat folytán alulirt községi elöljáróság ezen­nel közhirré teszi, — miszerint a községi tanácsteremben folyó évi november hó 9-én délután 3 órakor megtartandó nyilvános árverésen községi tulajdont képező itteni 4 (négy) országos vásár, kis vékás piacz, valamint hetivásár utáni kir. kisebb haszon- élvezeti jogot (helypénz szedést) — a iegyzői irodában hivatalos órák alatt betekinthető feltételek mellett — 1903. évi január 1-től számítandó egymás után következő (3) három évre haszonbérbe adja. Felkéretnek tehát az árverezni szándé­kozók, hogy magukat a kikiáltási ár 3000 kor. megfelelő 600 kor. bánatpénzzel ellátva jelenjenek az árverésen meg. Kelt Ó-Dombovárott, 1902. évi októ­ber hó 12-én. í—i Ábrahám Lajos, Makai József, jegyző. (P. H.) biró. AAAAAAA9AAAAAAA G> < Értesítés. > > Van szerencsém Szegzárd és vidéki L utazó közönségének szives tudomására hozni, ^ J hogy naponta frissen csapolt jégbe hütött C J kőbányai sör, hideg és meleg ételek, szegzárdi f m jó borok és fehér reggeli kávé vasúti vendég- f J lömben jutányos áron kaphatók. £ J Minden vasárnap délután GARAY LAJOS £ J zenekara játszik. £ J Ezúttal szives tudomására hozom, hogy a * ^ va'-uti vendéglőkert előrészében egy r $ TÜZIFATELEPET > ^ rendeztem be; tartok mindennemű lágy és S 4 kemény tűzifát, valamint építkezéshez vikli S 4 karókat; — kádár iparosoknak úgyszintén L 4 esztergályos és bognárok részére kiválogatott, S ^ mindennemű és fajta hasábfákat. ^ 4 28^" Az árak igen jutányosak- ^ 4 Mutschenbacher Ödön, £ ^ 20—30 vasúti vendéglős és tüzifakereskedd. ^ & VW WWW vvvw <£> JEGYZÉKE az n 13,04111 nyereménynei. Kiváló szerencse TÖRÖK-nél! Legnagyobb nyeremény a Jegszerencsósebb esetben S U. .©©©,©©© korona. I w „ Korona Nagyon sokan szerencsessk lettek áltálunk. 1 ja'alom 60000© Kilencz millió koronánál töbfeef^nyertek nálunk JS4 _■ S £0 k jrvv C3 "hm* I ^3 £ 05 1 nyer. á 1 ~ <35 « isi «j ü i 9 ca. cn h es-o W 10 A ■s N S' S3 a £ 05 S2fl a CQ £ ‘05 30 • m CO << -q5 1 2 1 0 1 1 5 3 8© G7 3 437 S©8 14© ©4450 485© 485© ÍOO 485© ©85© » » n f) » » » n n n » » » » » » » » » » » » n » » » » » » » » » » » » » » » » » » » » » n a n » » » 400000 300000 X nagyrabecsült vevöinR> Az egész világ legesélydusabb sorsjaY&kg. mi m kir szab. osztálysorsjátékunk, mely nemso­ÍOOOOO kára újból kezdetét veszi. OOOOO 110,000 sorsjegy 55,000 HOOOO PÉNZNYEREMÉNYNYEL sorsoltatik ki, tehát az 70000 összes sorsjegyek fele nyerni mellékelt sorsolási 60000 jegyzék kimutatása szerint. . 5 hónap alatt összesen Tizennégy millió 459.000 koronát, egy hatalmas összeget sorsolnak ki. Az egész vállalat állami felügyelet alatt áll. Az I-ső osztály IKS* eredeti sorsjegyeinek tervszerű betétei a követkdzők egy nyolezad (1/83 frt —"75 vagyis 1/50 korona 40000 30000 35000 30000 05000 OOOOO 5000 3000 3000 egy negyed (‘W 1 1-50 „ 3‘­egy fél <*/.) » 3‘­1 6— n egy egész wm „ 6.­„ 12­n i©< 300 a A sorsjegyeket utánvéttel vagy a pénz beküldése ellenében küldjük szét. Hivatalos tervezett díjtalanul. Megren­deléseket kérünk azonnal, de legkésőbb folyó évi október lió 26-ig1 bizalommal hozzánk küldeni. Török A. és Társa BAUEHAZ 170 55,00014.459,000 33 udapest, 130 Hazánk legnagyobb osztálysorsjáték - üzlete, ÍOO Föelárudánk osztálysorsjáték osztályai: Főüzlet: VI., Teréz-körút 46 a. 40 2—6 Fiókok: 1, Váczi-körut 4. » 2. Muzeum-körut 11. » 3. Erzsébet-körut 54. Rendelőlevél levágandó. Török JL. és Társa bankháza Budapest. Kérek részemre ........... I. osztályú magy. kir. szab. osztálysorsjátók eredeti sorsjegyet a hivatalos te rvezettel együtt küldeni. [ utánvételezni kérem. Az összeget.......................korona összegben J postautalványnyal küldöm. ^ A nem tetsző törlendő. I mellékelem bankjegyekben (bélyegekben.) Mély tisztelettel hozzuk Tolna vármegye és Szogzárd közönségének szives tudomására, hogy Buda­pesten a Baross- és Kis-Stáczió-utcza sarkán „Szegzárdi Borhcizlí czéggel vendéglőt nyitot­tunk, hol minden időben a legjobb szegzárdi borokat — hamisítatlan minőségben — a legjutányosabb áron élvezheti a közönséer. O Vendéglősnek, ki ízletes magyar konyhával rendelkezik, megnyertük Károlyi Nándor urat s kifogástalan, jó kiszolgálásról kezeskedünk. — Szives látogatást kérve, maradtunk a tisztelt közönségnek Szegzárdon, 1902. évi október hó 4-én kész szolgái : Perler Keresztély és Haspel József, a „Szegzárd-Szálló“ bérlői. 2-2

Next

/
Thumbnails
Contents