Tolnamegyei közlöny, 1902 (30. évfolyam, 37-52. szám)
1902-09-25 / 39. szám
XXX. évfolyam. 39. szám. Szegzárd, 1902. szeptember 25. KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI B6 KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője Előfizetési ár: Egész évre . . . . . 12 kor. — fill. Fél évre . (, . ,.. . . 6 „ — „ Negyed évre ...................3 „ — „ Számonkén t 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István -utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként égyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... . . 3 kor. 74 fii. 100—200 ............................. S „ 74 „ 200—300 .................... . $ „ 74 „ min den további 100 szó 2 koronával több. A Kossiílh-ümiep. . Hazafias öröm szállja meg lelkünket azon boldogító tudatban, hogy széles e hazában mindenütt, kunyhókban és palotákban szent kegyelettel ülték meg Kossuth Lajosnak 100 éves születési évfordulóját. Nem volt város, falu vagy puszta, a hol szeptember 19-én meg ne gyújtották volna a szivekben az örök hála lobogó tüzét azon tüneményszerü nagyféríiu emléke iránt, aki lángeszével megteremtette milliók és miilók szabadságát. Szent lelkesedéssel egybeforrt szép hazánk minden lakója, hogy hála imát küldjön a magyarok Istenéhez, aki mint Mesiást küldötte 100 évvel előbb Kossuth Lajost Árpád földjére, hogy népét kiszabadítsa a századok óta tartó rabigából. Mindenki kivette-a nemzeti ünnepből a maga .részét, csupán a magyar kormáajr hadsereg maradtak távol, a mi fájdalom, hogy már nem uj dolog előttünk. Tolnavármegye területén tartott Kos- suth-ünn épről az alábbi tudósításaink számolnak be: Szegzárd. Szeptember 19-én már hajnalban a Bartina- hegyen megszólalták a mo^sárágyuk, hirdetre a nemzeti ünnepet. Ősi városunk reggelre ünnepi díszt öltött. A középületébe és több magánházra kitűzték a nemzeti zászlót. Az egyesületek és testű- létek d. e. 9 órára zászlók alatt a kaszinóban gyülekeztek össze nagy számban, a honnan kivonultak az ev. rtf. templomba. Az impozáns menetben résztvett a kaszihó, a kér. kaszinó, a polgári olvasókör, az általános ipartesiület, a ref. olvasókör a dalárda, a tűzoltóság, a fehérbe öltözött lányok és a beláthatatlan ünneplő közönség. A koszorúkkal feldiszitett ev. ref. templomban háromnegyed 10 órakor kezdődött az ünnepi istentisztelet. Először a templomi énekkar elénekelte a 90-ik zsoltárt, utána pedig a szegzárdi dalárda elzengette a magyar nemzet imádságát: a Hymnust, melyet a közönség állva hallgatott végig". Az isteni tisztelet fénypontja Borzsák Endre ev. ref. lelkész szép beszéde volt, a mit itt közlünk egész terjedelemben: ■ ' Emlékbeszéd Kossuth Lajos születésének 100-ik évfordulati ünnepe alkalmával, a szegzárdi ev. ref. templomban tartotta: Borzsák Endre lelkész. Mélyen tisztelt Közönség! Egy nagy és szép ünnepe-van ma az egész magyar nemzetnek. — Egy nagy és szép ünnep, mely szentté is lesz azáltal, hogy annak létrehozásában semmi szerepet nem játszott a felsőbb hatalom akarata, a parancs-szó, avagy a csábítás, a rábeszélés, az újdonság és szokatlanság természetes ingere, — a mulatság-vágy. Nem, mert ez az finiiep, mondhatjuk a nagyon Ismert köfcmoudáésal: »Kárpátoktól Adriáig« megérint, felmelegit, fellelkesit minden igaz magyar szivet Mert ez, a magyar nép önkéntes, nagy, szép és szent öröm- é$ hálaünnepe. Azért, hogy az isteni gondviselés jó kedvében nekünk adta egykor Kossuth Lajost. Mélyen tisztelt Közönség ! — Ha valaha volt bennem egy csepp nemes vágy, egy parányi, megbocsátható ambiczió, — úgy a ti szellemi gyönyörködtetéstek magasztos és engem is édesen boldogító szempontjából bizonybizony nagyon óhajtanám, hogy Prométheuszként — legalább csak mára! — egy halvány szikrát lophatnék el a hajdani, az élő Kossuth Lajos lángelméjének sugárözönéből, hogy dicsőíthessem őt — a magyar Demosthenest — kellőképpen; és azután meg egy buzgó imám volna, hogy — ha csak mára is! ajándékozna meg engem Kossuth apánk égbeszállt szelleme egy parányával ama világokat meggyőző, népeket elbűvölő, ragyogó ékesszólásnak, mely Őbenne oly tökéletes mértékben találtatott, — mely eszközölte, hogy a mikor szólt, mint az irás mondja: szólott *a velőknek megoszlattatásáig és a sziveknek foglyul ejtéséig! — hogy hirdethetném az ő nagy bölcseségét 1. Ah! de én ily nagy munkára nem vállalkoz- hatom. Csekély bölcseséggel, gyarló ékesszólással nem méltányolhatom kellőképp a halhatatlanságba átment dicsőnek földi eté&yeít, érdemeit; nem állíthatom elibétek az ő jól eltalált szellemi alakját 1 Azért szives elnézést és bocsánatot kérék már előre is, ha rövid szónoklatom gyarlósága nem üti meg a netalán magas várakozás mértékét. Hiszen egy nagy és dicső Kossufh Lajosról úgy beszélni, hogy a hallgatóság összessége elragadtas- sék az igék varázsereje által: csak egy másik Kossuth Lajosnak lehetne. — Én boldog leszek ama gondolatban, ha az ünnepelt Nagynak és Dicsőnek szellem képét — pár rövid vonásban rajzolva a m. t. közönség előtt — talán sikerülend megnyernem sokaknak csakis jóakarata megelégedését^ ! Ezt kérem!» — — * JT * Alkalomszerüleg ama nagyfontosságu kérdésre kívánok megfelelni, hogy: mit örököl a haza az ő nagy fiai után ? Mit örökölt a kiváló nagytól és dicsőtől — Kossuth apánktól — ? I. Az aczél-szilárd jellemet és annak nemes büszkeségét. Minden emberi nagyság alapja: a jellem ; ez a kebelben rejlő titkos tulajdonság és erő, mely — mint a láthatatlan gyökér a terebély-fát — fenntartja díszében, dicsében az egész embert. — Némelyik ember — mint a hamis kő a foglalvány- tól — csak a kedvező sorstól vár ideig-óráig tartó némi értéket; másik — mint a karczolhatatlan gyémánt — eldobva, elvesztve, sárban és porban is megtartja igaz becsét. — Ez a jellem I . . . TÁR CZ A. TÉPELŐDÉS* Ifjonti éltem útja mostoha ... Suhog, suhog a-sors vad ostora.. A húsz tavasz fakó virágait Nem óvja, csak egy éber őr, a hit, A mit az ég gyerekszivembe oltott, Mig tündökölni láttam én a foltot: De most borús egész világ szememben .... — Anyám, Anyám, ne sírdogálj egedben! Megédesítve néma bánatom, Magam reménynyel már nem áltatom. Csalóka mind, a mit ígért nekem, Hivalkodásait ma megvetem. Panasz sirámlik a szivemből is már, Hogy a ki álmaira szép valót vár, Az engemet gyakorta emlegessen... .— Anyám, Anyám, ne sírdogálj egedben! Dalos berekbe gyöngyhabos patak, Körötte százados romok, falak ... r A méla gyermek itt kaczagta át Vig életének üde hajnalát. Szelíd magány nevelte ifjúságom. * Mutatvány Szepessy László fiatal költő most megjelent könyvéből. A jeles mű Lampel Róbert (Wodianer F. és Fia) cs. és kir. udvari könyvkereskedő kiadásában jelent meg. — Ára 4 korona. A csönd ölébe bár csak néha vágyom, E bűnleső tömegből úgy menekszem... — Anyám, Anyám, ne sírdogálj egedben! Hiába már ... A vágy kihűl hamar, A mely mezőt, pacsirtaszót akar. Bűnös karokkal átfon a szokás, Gyönyört igér, pedig sirhalmot ás. Belátok én a fátyolok közé már: A' bűn, a bűn, a mi titokban ott vár... És én a lelkem ebbe eltemessem? — Anyám, Anyám, ne sírdogálj egedben! Kifosztva már úgyis az én szivem, Miként a táj, ha rajta tél pihen - Ha szűzi hópehely takarja azt, Mi visszasírja a derűs tavaszt.' Sugártalan homályba, vész jövendőm, A sejtelem panaszba tör kesergőn: Miért a vágy a harezra bűnök ellen? — Anyám, Anyám, ne sírdogálj egedben! Mit ér a lét, mit ér a lét nekem, Ha küzködéae is nyomort terem ? Mit ér esengnem égi czél után, Há gúnymosoly jutalmaz érte tán? Az eszme bajnokát manap mi várja? Szivébe lel csupán az ideálra: Óh, mert a nagyvilág sívár, hitetlen... —i Anyám, Anyám, ne sírdogálj egedben! Ha milliók kaczagva élnek itt, Hol száműzött gyanánt zokog a> bit, Ha annyi ajk eseng örök időt, A mennyi dudva száz mezőn se nőtt, Ha annyi, kábaság honol e földön, Hol éltemet csak tépelődve töltöm: Úgy én a temető felé törekszem... — Anyám, Anyám, ne sirdogálj egedben! Fölém a csüggedés homálya hull, Busongva eltűnődöm szótlanúl... De néma harcz vívódik ott belül, A hol ezernyi gond szivemre gyűl. Kaczér világ bohó bűbája csalna, Remegni még se bir szivem nyugalma, De már kevés, kevés kell, hogy remegjen.. j — Anyám, Anyám, ne sirdogálj egedben! Reámleselkedik a langy közöny,. Befátyolozza két szemem-a könny. Bucsúdalát zokogja a gitár: Nem ajzza fel e korba semmi már. Hol égi eszme diadalma zengett, Nem énekel egy húr se földi szennyet: Legyen örökre néma, érintetlen ... — Anyám, Anyám, ne sirdogálj egedben! Letépheti az őszi szél a galyt, Nyíló tavasznak új virága hajt. Szűz illatot lehel a rét, halom, Merenghetünk’ a csalogánydalon... Szivemben is dal ébredez talántán, Ha eszme fényt gyó'z a bűn vak árnyán Ha nem leszen e kor sivár, hitetlen... — Anyám, Anyám, ne sirdogálj egedben!
