Tolnamegyei Közlöny, 1899 (27. évfolyam, 4-13. szám)

1899-03-26 / 13. szám

kitűnő és Ízletesen finom paprikáshust. Mert ő akkor még jó szakács hírében állt. A vacsora nagyon jó volt, — most is számban van az ize! ... — Ez volt a bevezetés. — —

Azután megtetszett nekem ő benne sok más jeles tulajdonság is, miket csakhamar respektálni tanultam; ilyen volt a nemzeti öltözet, a magyar ruha, mely nekem — ki akkor szintén abban jártam

— valóban imponált; ilyen volt az | égszínkék nyájas szeme, becsületessége, szelíd barátsága, igaz sze- retete a jó barátokhoz.

De legfőképp — most már csak megvallom 30 év után — irigyeltem az ő tisztes, hosszú, rendezett s még akkor barna szakállát! . . . (Nekem akkor még nem volt szőrbeli gazdagságom, — alig voltam több, mint gpüspök-palánta« — igy czimezik most tréfásan magukat a papnövendékek —: tehát nem csuda, ha én, abban az időben szerényen még esperesmagnak sem tartám magamat, gondolám : mily fölényben áll e díszes szakáll a csupasz arcz felett, — vagyis, hogy a Tódor bátyám nagy baj szú, hosszú szakállu férfi ékességéből, mint törvényszéki irodai palántából gyorsabban kifejlik a törvényszéki elnökség virága, mint az ón püspök-palánta vagy esperesmag állapotom virágából a püspökség, vagy csak az esperesség gyümölcse is 1 . . .)

*

Nem úgy lett, a mint vártuk. — Tódor bátyám még ma sem törvényszéki elnök, — én ma sem vagyok esperes, még kevésbé püspök 1 — Manó vigye 1 . 1 . . De a szakállam hosszában — ha akartam volna

— sokszor utolérhettem volna már a bátyát; de mivel hogy plundrát vettem magamra egy lábfájás alkalmával, — mivel a szép nemzeti disz magyart levetém, hát — gondolám — ne ékesítse államat se oly hosszú, disz szakáll, mint a Tódor bátyámé. így főzött le engem a jó öreg szőrbeli gazdagságával.

Bizonyára Allah irigylésre méltó hosszúnak növelte az ő szakállát! . . .

E szép fehér szakáll most már, mint a finom tajték-pipa idők jártával sárgára szivódik, valósággal átjátszik a sárga . . . mondjuk: az arany színbe 1 . . Elmúlt az arany ifjúság, — meghozta az öregség 2-ik szép tavaszát Tódor bátyámnak az idő, mely meg- azanyozta ezüstös szép szakállát 1 . . .

*

Ott voltam a jubileumi lakomáján a kaszinóban, melyet a kedves és szerctetre méltó főnök, Selcz J. törvényszéki elnök ur rendezett páratlan ügyességgel, kifogástalanul. — Soha még igy egy summában nem láttam együtt a Tekintetes Kir. Törvényszéket, mint ezen a banketten 1 . . . Úgy darabonként volt már szerencsém az illusztris társaság majdnem minden tagjához (bár megvallva a fiatalabb törvényszéki tisztviselő urakat nem igen ismerem.) Ott voltam és unszolásra se szónokoltam — különben is beteges lévén — egy árva szót se, csak végig hallgattam a

Ill

_________________

so

k szép ékes toasztot, gondolván tudnék én még Tódor bátyámról olyat is mondani a mit ti banket- tező jó urak ügyesen beleszőhetnétek mondókáitokba. De akkor hogyan írtam volna én ezt a jubileumi tövisemet igy elkésve ő róla. P. o. az ott elhangzott toasztokban senki sem szólt arról, hogy Tódor bátyám oly nagyúri rokonsággal dicsekedhetik, minő a her- czegprimás Vaszary Kolos, ki kedves nejének első, vagyis édes unoka testvélje. De ő e herczegi és főpapi előkelő sógorság örömével nem dicsekedett soha senkinek. Mindig ugyanaz a szerény, egyszerű munkás ember maradt ő e rokoni kötelékbe való belépés után is a ki azelőtt volt. És bár tudtommal tehette volna, hogy egy kis sógorsági szeretetteljes szelid nyomással megpumpolja a gazdag és előkelő rokont: nem tette ezt soha. Szeretve tiszteli s véghetlenül nagyra becsüli ő a herczeg főpap sógort, de anyagi vagy erkölcsi és semmi másféle támogatásért nem járult hozzá soha.

Minek nekem — gondolá — kinek három palotám van Szegzárdon: egyik a melyikben lakom, másik a melyiket bérbe adok s mely sokszor üresen áll, harmadik a törvényszéki palota, melybe mindennap bejárván jussomat formálhatom ahhoz is méltóképpen ?!..............

Nemhogy az ő szerénysége soha nem járult valamiért zörgetve a herczegprimási palota kapuján, de sőt csekély anyagi javadalmazása is mindig bőven elég volt arra, hogy a házukat oly sűrűn látogató szegényebb atyafiakat is segélyezhesse, támogathassa Kedves théma lett volna a jubileumi toasztokhoz annak fölemlitése, hogy az a hosszú ősz szakállú Tódor bátya azért jubilálhat, mert szép öregsége daczára is van neki egy kedves, de már idős azonban állandóan szép (Szép Anna) felesége, ki ügyesen ért véghetetlenül nemcsak a megtakarításhoz, hanem a beszerzéshez is, úgy növelvén meg házuk pénztárát akkorára, hogy elkerüljék bár ők Esztergomot, de azonban mégis sohase zárkózzanak el hidegen a szegényebb atyafiságtól kik —f minthogy szegény Tódor bátya és szép oldalbordája ez aranyjubilált házastársaknak nincsenek gyermekeik — oly sűrűn keresik fel őket, — oly szép reménnyel kacsingatnak már előre is a cserepes házra, meg a nádas házra gondolván : ez az enyém lessz; a másik ez meg az enyém lessz! Pedig ebből, mostanában nem lessz semmi 1 Se Tódor bácsi, se Anna néni nem enged még a negyvennyolczból. Tódor bátyámnak könnyű számítással még 25-, kedves nejének pedig 35 évet biztosan jósolok én, mint az ur felkent szolgája ki Istennel hivatalosan is társalgók minden nap, magán imámba pedig szintén belefoglalom az érettük, mint házamnak régóta igen tisztelt és bensőleg szeretett kültagjaiért való könyörgést, mit bizonyára meghallgat s hallgasson is meg a kegyelem ura: éltesse őket a kívántam időig boldogul.

Palást.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (13. az.)

KÜLÖNFÉLÉK.

— A pécsi püspök bérmautja. Hetyey Sámuel pécsi püspök husvét és pünkösd között folytatja bérma útját egyházmegyéjében. Bérma útját a szent- lőrinczi esperesi kerületben kezdi meg, ahol — mint tudósítónk Írja — máris folyamatban vannak az előkészületek a püspök méltó fogadtatására.

— Eljegyzés. Molnár Ferencz kis tengeliczi tanító eljegyezte Hornyák Margit közép-tengeliczi tanítónőt, Stoking er János szegzárdi előkelő iparos kedves és szép nevelt leányát.

— Áthelyezés. Az igazságügyi miniszter Unter- müller Lajos gödöllői kir. járásbirósági írnokot, hasonló minőségben a szegzárdi kir. járásbírósághoz helyezte át.

— A pécsi egyházmegyéből. A pécsi székes káptalan a német -üröghi plébániára, melynek kegy ura, Walter József monostori plébánost mutatta be a püspöknek kánoni beruházás végett.

— Egy kis felvilágosítás. Laptársunk, a „Tolnavármegye“ múlt számában hossza- dalmasan foglalkozik a Szegzárdon legutóbb tartott szabadelvű pártgyülésről a „Magyar- országiban megjelent közleménynyel s többek között idézi a nevezett lap szegzárdi rendes levelezőjének ez ügyből kifolyólag a szerkesztőséghez intézett levelét; de elmulasztotta bemutatni a levélre érkezett választ, a mi pedig feltétlenül szükséges lett volna, hogy teljes világitásban álljon a dolog. Mi tehát itt közöljük a „Magyarország“ szerkesztőségének válaszát: „Horváth Ignácz urnák, Szegzárd. Az igazsághoz hiven készségesen jelentjük ki, hogy a tolnamegyei szabadelvű- párt gyűléséről a M —g-ban megjelent tudósítást nem Ön irta. Mi magunk is szükségesnek találjuk ennek a kijelentését, mert hiszen Ön a M—g keletkezése óta tesz nekünk igen becses tudósitói szolgálatokat s méltán tartják Önt lapunk tolna vár megyei képviselőjének.“

— Köszönetnyilvánítás. A tolnamegyei hitelbank és a szegzárdi takarék-pénztár tek. igazgatósága, az ev. ref. el. népiskola szegénysorsu növendékei számára 10—10 frtot adományozott tanszerekre; miért is az egyháztanács felsegélyezett gyermekek szülei nevében köszönetét nyilvánitja.

' — GyáSZhir. Lapunk fő munkatársát, Horváth Ignáczot fájdalmas csapás érte egyetlen nővérének gyászos elhunytával. A női erényekben gazdag úrnőt régi betegsége vitte sírba, övéinek legnagyobb fájdalmára. Horváth Ignácz még a gyászhir vétele előtt utazott le Zomborba, de már szerető nővérének csak hült tetemét láthatta. A gyászoló család a következőkben tudatja fájdalmát: Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják rokonaik és ismerőseikkel a felejthetetlen szeretett feleség, testvér, sógornő és nagy- nénjük Zimmermann Gyuláné szül. H-oryáth Anna folyó évi márczius hó 21-én reggeli 3 órakor életének 43-ik, boldog házasságának 23-ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A felejthetlen halott földi marad? ványai folyó évi márczius hó 22-én délután 4 és fél órakor fognak a gyászházban (apatini-út 7. sz.) a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a szent Rókus sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig ugyan e hó 23-án d. e. 9 órakor fog a helybeli róm. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Zombor- ban, 1899. évi márczius hó 21-én. Legyen nyugalma csendes, emléke áldott 1 Horváth Ignáczné szül. Molnár Mariska, Schuhmacher Rezső és neje szül. Zimmermann Zsófia, sógora és sógornői. Horváth Iduska, Gyula és Pistika, Schuhmacher Rezső, Jani és Józsi, unokaöcscsei és húga. Zimmermann Gyula, férje. Knipl Ferencz, nevelőatyja. Horváth Ignácz, fivére.

— Felhívás. Tisztelettel értesittetnek mindazon szülők, kiknek ev. ref. vallásü fiú s leány gyermekeik bármely intézet nyilvános v. magán növendéke s 12-ik életévöket betöltötték s az ev. ref. vallásban áldozó csütörtökön megerősitteni (confirmálni) kívánnak, ebbeli szándékukat a szegzárdi ev. ref. lelkészi hivatalban jelentsék be; melynek megtörténte után az előkészítés ideje s helye a lelkész, mint vallás-tanár által a húsvéti szent ünnepek után ki fog tűzetni. Szolgáljon szives tudomásul.

1899. márczius 26.

előre sajnálták a szegény szép asszonyt, kit ha férje t el is taszít magától, mégsem lehet soha Simkóé .. .

De a katasztrófa elmaradt. A férj ugyan mindent tudott, de perpatvart, avagy éppen katasztrófát előidézni nem lehetett szándékában. Csak el-el mondogatta magában :

— Szegény asszonyt minek is kötöttem hozzám 1 . . .

S ha dolgát végezve hazafelé tartott, lassú, zajtalan léptekkel ment fel a grádicson. Nem csengetett be, hanem elkerült a cselédszoba ablakhoz, azt csendben megzörgette. A legénye csakhamar kidugta a fejét. Attól azután megkérdezte :

—; Itt hol a feleségem?

— Itthol van, ezredorvos ur.

— Ugy-e, a főhadnagy ur is itt van |

— Az is itt van, orvos ur. És a legény gúnyosan mosolygott. De az orvos nem akarta észre venni ezt a gúnyos mosolyt, mely szavainak szólt és csendesen motyogta:

— Jól van, jól van. Azután ismét zajtalanul lement a lépcsőkön, ment a tiszti kaszinóba. Ott elhelyezkedett egy sarokban és a — nedves pápaszemét törülgette.

Mikor azután feltételezhette, hogy a főhadnagy már elment, haza Inesészkedett. Otthon azután olykor-olykor méla bús hangon megkérdezte nejétől:

— Nos édes Iduskám, jól mulattatott • Simkó ?

A nő arcza pedig ragyogott a boldogságtól.

Egyszer azután ismét haza motyogott a férj.

Odalopódzott legénye ablakához és megkérdezte :

— Itt van a főhadnagy ur?

— Már régen elment.

Az orvos csodálkozott. Simkó látogatása ok nélkül nem lett volna ily rövidre szabva. Rosszat sejtve sietett a szobába.

Nejét a pamlagon találta zokogásban.

— Mi baj Ida? kérdé az orvos szeretettel simogatva meg fiatal nejét, mint az apa beteg gyermekét.

A nő csak sirdogált.

— Talán fájdalmat okozott ő neked? kérdé suttogó hangon a férj.

Az asszony erre sem felelt. Az orvos egy nagyot lélegzett és azután bátorságot vett magára, megkérdezte :

— Talán összekoczczantatok ? . . . Talán — különös nehézséggel ejté ki a szót — szakítottatok ?

A nő most sem felelt, de teljes erővel kitörő zokogása megadta a választ. Elárulta az orvosnak, hogy helyesen kutatott. Lehajolt nejéhez 1

— Vigasztalódjál szegény gyermek, mert én jóváteszek mindent, megyek és megmosom a fejét. No ne sirj, te kis bohó, nem akarlak könnyezni látni, ez fáj nekem, megyek és elhozom ide hozzánk . . . Meglásd, ki fog engesztelődni, bocsánatot fog tőled kérni, no ne sírjál! — ——

Házas emberek és férjes nők, kik ezt olvassátok, nevessétek ki ezt a szerencsétlen embert, ki csakugyan igy cselekedett, addig járt a garnisonban és a városban, mig megtalálta és eljövetelre bírta neje főhadnagyát.

Este már hármasával ültek az asztalnál. Az asszony szemei újra boldogságot ragyogtak. Az üde- ség, a fiatalság között pedig komolyan, áhitatosan ült a kóró, az öreg ezredorvos. A két szerelmes atyja gyanánt beilhetett volna a keretbe . . .