Tolnamegyei Közlöny, 1899 (27. évfolyam, 4-13. szám)
1899-03-26 / 13. szám
1899. márczius 26, TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (13. sz.) kösen zaklatja az ilyen férj változó hangulatával feleségét, nincsen megelégedve sorsával, boldogtalan. Ismerek sok oly feleséget, aki azt hiszi, hogy ideges férje egyszerűen csak makacsságból, daczból köti egyik vagy másik kérdéshez családi életének boldogságát és nyugalmát. Ez nagy tévedés, az ilyen férfi inkább szerencsétlen, mint rossz. Sokszor ő maga belátja, hogy helytelenül cselekszik és gondolkozik. Küzd is, hogy legyőzze magát, de az idegesség erősebb esze jobb belátásánál. Az ilyen házasság csak akkor fordulhat jóra, ha sikerül férjt kigyógyitani idegességéből. Vagy pedig, ha a feleségben van annyi türelem és odaadás, önzetlen szeretet és ragaszkodás, hogy férje jó tulajdonságai kedvéért elviseli ideges szeszélyeit. De ha ő maga is hajlik erre a bajra, úgy pokollá válik a frigy, melyet a menyországban kötöttek. Yan azután az idegességnek egy oly mértéke, mely a fiatal embert teljesen kizárja a házasulandók sorából, mikor ideggörcsökben szenved, legcsekélyebb izgalomra siró és nevető görcsök jelentkeznek nála s már nem tud önállóan gondolkozni, hanem az ész munkája egy beteges kényszertől függ nála. Az ilyen idegbajosok nemcsak a kedélyélet szélsőségeinek rabjai ; de ami ennél is rosszabb, a beteges vágyak és legyőzhetlen ösztönök egész sorozatának rabjai. Ilyenek a pyromanikusok, akiket ellenállhatlanul vonz a tűz, a pirofobiában szenvedők, akik irtóznak a tüztől, a kleptomanitikusok, akiket- lopásra visz a belső kényszer, az agorafabia betegei, akik nem mernek szabadon fekvő nagyobb térre kimenni. Nem merem állitani, hogy azok a férfiak, a kiknél a magasabb fokú idegesség ilyen alakban jelentkezik, általában véve ki nem gyógyitbatók és ennélfogva nem valók arra, hogy házasodjanak. Mert van akárhány oly eset az orvosi prakszisban, mely egy alapos gyógykezelés szerencsés eredményéről tesz tanúságot. De annyit mindenesetre ajánlunk nekik, hogy ne várják a házasságtól a baj gyógyulását, hanem mielőtt családot alapitanak, gondoskodjanak róla, hogy helyre álljon az egészségük. Mert az a nő, aki az ilyen idegbeteg fiatal embert kap férjül, valóban nagy keresztet vesz magára. S még nem, is az a legnagyobb baj, hogy ő szenved, hanem, hogy az ilyen frigytől származó utódokon megboszulja magát a szülők gondatlansága és lelkiismeretlensége. Dr. Nagy Béla. _______T A N Ü G Y. cs alád.. Valamint az életben a legbecsesebb dolgok a legkevésbé becsültetnek, ha folyton szemléljük azokat; valamint a legritkább drágaságokat figyelmünkre se méltatjuk, ha már többször volt alkalmunk látni; és valamint a gazdag, ki soha szükséget nem szenvedett, kincsei és gazdagságának megszokottsága által egykedvű lesz irántuk: szinte igy alábbszállott, meg- hanyatlott az emberek érdeklődése azon dolgok iránt, melyek a családot érintik. .Ám akkor a rózsabimbó miért kötötte magát a kóróhoz? . . . Istentől embertől elhagyatott kis városka volt az a fészek, hova az orvost gárnizonja kötötte. Az okkupáit tartományok legmélyén, Montenegró határán, távol a hajózható tengertől és a vasutaktól feküdt a néhány száz viskóból álló városka, mely azonban a megszálló hadseregre nézve fontos pont volt s innen ágazott szét a katonaság az épitett erődökbe.- E városkának nem volt fiatalsága. Szórakozást nem nyújtott az idegennek. Nem is kereste fel idegen. Csak a katonaság változása zavarta meg az ölő egyhangúságot olykor olykor, mikor egyik zászlóalj felcserélte a másikat. A tisztek itt oly elhagyottak voltak, hogyha változatosságot akartak, hát a — legénységgel mulattak. így is alig lehetett megölni az időt. A katonaságtól félt a város. Ezek voltak a vidék urai. Ritkán jártak sétálni az úgynevezett városba és ha látták őket az emberek, csak szuronyo- san, töltött fegyverekkel látták. A katonatisztekkel szemben is félelmes tisztelet fejlődött ki, az ezredor- vos ur járt a legjobban. Benne a lakosság inkább az orvost csodálta. Orvos nem volt az egész kopár hegyi vidéken, mely csupa sziklából állott. Sziklára épült a város, koldus volt hát a lakossága, hogyan lett volna kedve ide szállingózni egy orvosnak a koldus- ságba ? ! . . . Az ezredorvostól féltek hát a legkevésbé és szerették legjobban. Az le is járt a városkába, sőt Az ember kezdettől fogva a családban, a család szárnyai alatt növekedik, annak gondosságát tapasztalja s mindazt, ami vagyonuk, a családi ápolásnak köszönjük. Család nélkül nem születtünk volna, anélkül nincs emberi társadalom, nincs egyház, nincs állam. Család nélkül az emberiség nevelése egyáltalában lehetetlen. S mégis csak elszórtan találkoznak olyanok, kik a család szó jelentésének horderejét kellőleg fölfognák, kellő figyelemre méltatnák. Honnét és miért létezik a család? Az ember társas életre van teremtve, nem taszittatott a földi lét körébe magányosság prédája gyanánt. Az isteni gondviselés a társas életet, földi tartózkodásának mellőzhetetlen feltételéül jelölte ki s fönmaradása, tökéletesedése, testi-lelki boldogsága, társas élet nélkül lehetetlen. Minden társaságok között, — melyeket az ember épen nem nélkülözhet, — azon társaságé az elsőség, melyet családnak nevezünk. Ez oly régi, mint maga az emberiség. A paradicsomban támadott; eredete, létesítője maga az Isten, aki az ő áldásának s az elmulhatlanságnak bélyegét nyomta homlokára. Mert, hol találunk oly áldást, mely annyira hatalmas, mint Istennek eme első áldása?! Ez változhatatlan, elmulhatlan, mint maga az Alkotó hangoztatta! Hiába szaggatja szét az ember lázongó szelleme a vallási kapcsot, mely őt Istenhez fűzé; hiába löki a nyomor és szenvedés tengerébe az embert az első engedetlenségi bűn; hiába törlik el a föld szinéről a vizözön boszuló hullámai az emberi társadalmat: a család fönmarad, túléli a bűnt, túléli annak iszonyú büntetését ! A történelem tanúsága szerint Noé kora óta számtalan népek hanyatlottak le a sirba; óriási birodalmak semmisültek meg: de a család, melyet Isten áldott meg a paradicsomban, mindezeket túlélte. Valóban nagy hálára van az ember kötelezve ezen isteni intézkedésért! Mert lehetne-e szükségesebb, hasznosabb, bölcsebb intézményt képzelnünk az Isten által rendelt családi intézménynél ? A család nemcsak életet ad, hanem azt fenn is tartja. Ugyanis, hol találunk születése első perczétől oly szánandó lényt, mint az újszülött gyermek ? Mig az állatok kicsinyei gyakran önmaguk elégségesek táplálékuk feltalálására, addig az ember gyermeke siránkozva, nyöszörögve jelenti tehetetlenségét. Nincs a teremtett világban oly lény, melynek élete annyi veszélynek volna kitéve, mint az újszülött gyermek. Mi lenne belőle, ha az anyának szeretete keblére nem ölelné, karjai nem védenék, nem ápolnák s nem virrasztana fölötte a család éber őrködése? Itt, a családi körben, az édes anya emlőjén találja táplálékát, az anya karjai ringatják édes nyugalomba, az anyai karok vezetik elcsukló lépteit. Azonban a család hivatásának még nem felel meg, ha testi életet ad s azt föntartja. Neki még azon kötelme is van, hogy a lélek életét fejlessze, testi és lelki képességeit jó irányban vezesse, hogy egykor önálló lévén, az emberiségnek nagy családjában hasznos lánczszemet képezzen. nem is a lágerben lakott. Ott kvártélyozott a helység első emberénél, ki igen hiú ember volt. Ennek a hiú embernek volt egy szép halavány leánya is, úgy huszonhárom éves. Nagyon szép leány volt és egyetlen jómódú leány. Még sem mehetett férjhez. Egy kecskepásztorhoz csak nem adhatták, más fiatal ember pedig nem akadhatott e szikla vidéken. Oda adták hát az ezredorvosnak. A ró^sa- bimbó igy került a kóróhoz, az öregség igy párosult a fiatalsággal. És az orvos, ki mindig az emberben búvárkodott, nem számitott a lélek szomjúságára, a test sóvárgására ? . . . Nem gondolt arra, hogy ez a fiatal lélek csak hasonló fiatal lélekkel tud rokonszenvezni s e test sóvárgása nem találhat kielégülést az ő öreges szerelmében. Nem, nem gondolt arra, a szerelem elvette gondoló képességét és beteges ábrándjában magáévá tette a gyermeket, hogy — boldogítsa. De nem tudta boldogítani s csakhamar bágyadtnak, szerelmi hévre képtelennek, tehát a mi tényleg volt, öregnek érezte magát. És jól látta, hogy rosz- szul cselekedett és sivár, rideg, üres, örömtelen életet szerzett annak a leánynak. Rabság az, nem házasélet, sorvadás ez nem együttélés erre a nőre nézve . . . És hogy nejét némileg kárpótolja, az orvos megnyitotta házát a garnison tisztjei előtt. Ezek unalmukban már a templomi misékre kezdtek járni. Szaporítsa bárhogy is a család az emberiség számát, magasztos hivatása még itt nem végződik. Annak nemcsak a fold, hanem főképen az ég részére kell nevelni tagjait. A gyermek szellemi élete fölötti Őrködés az első és fő kötelme a családnak. Bárha az életbe lépett, nem az élet, de a menny a végczélja. S ha most azt kérdem: megfelelnek-e a mai családok ama fönséges czélnak, mely miatt az Istentől alapitattak? Nemmel kell felelnem. Tekintsünk körül csak úgy futólag — s belátni kényszerülünk, hogy a család rablók kezeibe került. Mert a hitetlenség nagyon megrohanta a családot és sajgó sebeket ütött rajta. Ha ez nem igy volna, honnét származnának a sok fájdalom-hangok? Honnét venné kezdetét a népekre mindinkább nehezedő testi-lelki nyomorúság ? Honnét eredne az osztályok egymás iránti makacs ellenségeskedése ? Sok család van, ahol a háztartás isteni hivatásáról egyiknek sincs fogalma és alapitanak családokat a nélkül, hogy tudnák: mi czélra ? Igen sokan csak ellátási intézetnek tekintik a családalapítást s megfeledkeznek annak magasztosabb hivatottságáról; úgy élnek benne, mint Noé idejében az emberek: „egészen romlottan, egészen a testnek.“ Sok családban a nevelés csak arra czéloz, hogy a világnak kedvességét nyerje meg a nevelendő s nevelési irányelvül szolgál az: miteszünk, mit iszunk, mivel ruházkodunk, mit és hogyan fogunk élvezni, honnét vesszük az ezekhez szükségeseket? Sokaknál ezek a legfontosabb életkérdések, melyek naponkint megbeszélés alá kerülnek, s mig éjjet is nappallá tesznek, addig legfőbb czéljukat, önmegszentelésüket egészen figyelmen kívül hagyják, megfeledkezve arról, hogy az egyház gyermekének is kötelességük lenni! Az elkeresztényedett családok száma szerfelett nagy! Pedig ha az alap megingott, összedül az épület ; ha a gyökerek elkorhadtak, a fa nem élhet; ha az szívbeteg, közéig a halál. Pedig az emberiségnek szive meg van támadva, a család szentélye meggyalázva, a józan életviszonyok megszavazva . . . Azért tegye meg ki-ki a magáét. Tegye meg az apa, tegye meg az anya, tegye meg az ur, tegye meg a szolga. Ekkor nem fáradunk hiába, mert építvén a házat, nemcsak magunk, hanem együtt építi velünk azt az Isten is! Kiss Béla István. _________TÖVISEK._________ Tr aiber Tódor. Éppen 30 éve, hogy megismertem a jó öreget. — 1869. junius 5-én ide rendeltetvén káplánnak boldog emlékű hivatali elődöm Pap Antal mellé (az Isten nyugtassa meg őt, igen jó ember volt! . . .) első volt ő azok között a kiket megismertem, meg- - szerettem s boldog voltam, mikor Tódor bátya baráti szeretetét, jó indulatát megnyerhettem!............. Eg y szükkörű férfi társaságban, pinczeszeren találkoztam vele először, a hol ő főzte a pompásan ö Nevezetessé vált ezután a garnison előtt minden héten az a nap, melyen az ezredorvos ur kis családi körében a tisztikart fogadta. A szép asszony ifjúsága, üdesége, vendégszerető modora elbájolt mindenkit s unaloműző jó kedvet, derűt hozott a sziklavidéken állomásozókra. Mikor azután egy-gy délután nagyon sok ideje volt egy-egy tisztnek, már fogta magát és elmerészkedett az ezredorvos házába. S ott mindig szívesen fogadták. De bizalmat gerjesztő mozdulatot nem lehetett látni, vagy valamire feljogosító szót nem lehetett hallani a szép asszonytól. A tiszteletteljes távolság tehát megmáradt az asszony és a tisztek között. Csak a garnison egyik főhadnagya iránt viseltetett jól titkolt széx'elemmel és meleg érdeklődéssel a fiatal asszony. Ezt a végnélküli szerelmet eltudta titkolni a nő a világ előtt, mely a garnison tisztjeiből állott, de nem tudta eltitkolni a szeretett férfi előtt. És Simkó főhadnagy csakhamar észrevette a hatást, mit személye a nő lelkében előidézett. És élvezte is a hatást. Eljárt az asszonyhoz, mikor csak szerét tehette. Ha a férj elment hazulról, ő belopódzott hozzá. S noha a nő el tudta titkolni titkát a. világ előtt, annál ügyetlenebb volt a főhadnagy ur. S nemsokára az egész garnison tudta, hogy a szép asszonynak Simkóval viszonya van. Es meghallotta a férj is. Mindenki a kitörő katasztrófát leste. De ez késett, mintha váratott volna I magára, hogy annál rettenetesebben törjön ki. És
