Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-18 / 51. szám

2

A jótékonyság hete.

A kereszténység nagy hete, a megváltó íöldöni megjelenésének emlékére szentelve, gyorsan közeledik. A természet ilyenkor téli mezébe szokott öltözni. Hideg, süvítő szél járja keresztül az elnéptelenedett utczákat, megremegtetve azokat, kik a házi tűzhely melengető kényelméből, a szabadba távozni kénytelenek. A természet örök urának, nagy alkotójának változatlan törvényjei szerint az emberek nem születnek egyenlőnek. Van a ki bíborban bársonyban pillantja meg először a napvilágot s a kényelem minden kelléke életének kezdetétől egész a sötét sírig, folyton rendelkezésére áll. ‘Van, a ki, mint az üdvözítő, jászolban születik, rongyokba burkoltatik s az első érzés, mely öntudatlan lelkében legelőször megfogamzik, a nélkülözés, a szenvedés kínos érzete. S nincs emberi erő, mely ezen látszólag igazságtalan törvényen gyökeresen változtatni képes volna. A mig a föld'létezik, mig azon emberek születnek,- az mindég igy lesz, mert az alkotó minden esetre bölcs és kifürkészhetlen akarata akként írja elő.

De a teremtő, midőn változhatatlan, örök törvényjeit megállapította, egyúttal adott az embereknek érző szivet, hogy a születés által előállott nagy külömbségeket némileg enyhítse s hogy a jólétben született embereknek módot és alkalmat nyújtson, emberszerető tettek gyakorlásával, a tulvilági boldog életre érdemeket gyűjteni.

„Szeresd felebarátodat, mint ten magadat“ — mondta az üdvözítő, midőn e születések közti nagy különbségek foglalkoztatták Isteni elméjét s e kinyilatkoztatás, mint az alkotó akaratának nyilvánulása, immár kell, hogy irányt adjon mindazoknak, kik bőségben születnek és élnek, azokkal szemben, kik esrész életükben csak a nélkülözés nehéz

O

erényjének gyakorlására utalvák.

Ossza meg a gazdag javának feleslegét a szegényüyel, hogy igy kedves dolgot műveljen Isten előtt ; hogy a létért való nagy küzdelem közepette a szükölködők elméjében megfogamzni szokott torzeszmék melegágyát ártalmatlanná tegye s hogy keblében azon édes érzés magvait hintse el, mely a jó tett nyomán, mint egy jutalomként, mindjárt életre kellni szokott.

A karácson hete, a téli zord idővel éles ellentétben, fakasztja az emberi kebelben az emberszeretet ezen magasztos virágait. Megmozdul az emberiség azon nagyobb fele, mely természetes adományjánál fogva az érzéseknek inkább alá van vetve s gyüjtőivekkel kopogtat be a tehetősebbek ajtain, hogy minél több pénzt szerezve, a karácsonfa ágait teleaggassa jó és hasznos dolgokkal, örömöt okozva a kisdedeknek s egyúttal, habár rövid időre, letörölve a szegény gyermekek arczárói a nélkülözés sajtolta könynyeket.

A sok, emberszeretet gyakorlására alakult egylet, mind megmozdul, hogy felhalmozott filléreiből ruhát, lábbelit , adjon ezeknek, kik ezt még a téli zord időben is nélkülözni kénytelenek.

Jó példával járnak elő a pénzitézetek, kik évi nyereségeiknek már előre meghatározott hányadát ilyenkor szokták a szegények között kiosztani.

Szóval az emberi társadalom egy nagyon jelentékeny része a most következő héten azokkal foglalkozik, kik embertársaik jó szivére vannak szorulva, azon czélból, hogy legalább néhány rövid pillanatra a megélhetés nehéz gondja ki legyen törölve a szenvedésektől meggyötrött lelkeikböl.

íme az érző szív, az emberszeretet magasztos érzésének gyakorlása közben, mennyi örömöt tud létrehozni, hány fájó sebet tud rövid időre behegeszteni.

S ez igy van jól, mert a születés okozta nagy különbségek ilymódon legalább némileg els:mulnak s az a rész, mely a jólétben élők osztályára az irigység egy nemével szokott tekinteni, látva, hogy nem él teljesen elhagyatlanul küzdései közepette, inkább kibékül sorsával s a megnyugvás érzete vonul meg zaklatott szivében.

Századunk örök dicsőssége, hogy az emberszeretet gyakorlása nem sejtett nagy arányokat öltött lefolyása alatt. Alig van város, alig van község, hol ne volna egyesület, mely a szegények sorsának javítását írva zászlójára, hivatása gyakorlása közben bámulatos tevékenységet né fejtene ki.

S az igy adott jó példa azután nagy hódításokat tesz minden felé s a hanyatló tizenkilenczedik század jellemző, uralkodó jelszavává: a szegények gyámolitásának eszméje küzdi fel magát s ragyog örök dicsőséggel.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNYJ51. sz.)

Krisztus születésének emlékünnepe, az emberi érző szív megnyilatkozásának ideje: jótékonyság hete üdvözlünk újabb megjelenésed alkalmából! b.

A tolnamegyei muzeum-egyesiilet közgyűlése.

A tolnamegyei muzeum-egyesiilet folyó hó 15-én délután 4 órakor tartotta meg a vármegyeház dísztermében első rendes közgyűlését, mely iránt nagy volt az érdeklődés, mert még a vidékről is szép számmal jelentek meg az egyesület tagjai. A közgyűlésen gróf Széchenyi Sándor főispán s v/ b. t. tanácsos elnökölt, ki rövid pár szóval üovüzölte a megjelenteket s a közgyűlést megnyitottnak jelentette ki.

A minisztérium által jóváhagyott alapszabályok bemutatása után Wosinsky Mór esperes plébános meleg szavakkal a közgyűlés , nevében köszönetét mondott az elnöklő főispánnak a muzeum-egyesület iránt eddig tanúsított jóakaratáért és hathatós támogatásáért, majd a közgyűlés egyhangú helyeslése között felkérte az elnöki tisztség elfogadására,

A nemes gróf a megtiszteltetést megköszönve, az elnökséget elfogadta és hangsúlyozta, hogy jövőben is készséggel szolgálja a muzeum érdekeit. Szavait a köz'gyülés lelkes éljenzése között fejezte be.

Gróf Széchenyi Sándor elnök ajánlatára az egyesület tiszteletbeli elnökének megválasztották gróf Ap- ponyi Sándor v. b. t. tanácsost, a ki nagyértékü régiség gyűjteményével vetette meg a tolnamegyei muzeum alapját.

A tisztikar többi tagjai felkiáltás utján választattak meg. Alelnökök lettek: Döry Pál alispán és Wosinsky Mór esperes-plébános, titkár: Székely Ferencz főszámvevő, pénztárnok: Bodnár István vármegyei ellenőr, ügyész: dr. Haidekker Béla, számvizsgálók: Máthis Kálmán vármegyei főszámvevő, Krautschak József pénzügyigazgatósági szám- osztályi főnök és Kovács Aladár vármegyei s. könyvelő.

Választmányi tagok: Adler N. János, Ágoston István, Bartal Béla, Kurcz Vilmos, Boda Vilmos, Borzsák Endre, Csapó Vilmos, Döry Dénes, Döry Jenő, Dús Dániel, ifj. Eötvös Károly, dr. Fent Ferencz, Fördös Vilmos, dr. Hirling Ádám, Jeszenszky Andor, dr. Kämmerer Ernő, Krammer János, dr. Leopold Kornél, Nagy László, Orffy Lajos, Han- zély János, Selcz József, Stánkovánszkg János, Simontsits Elemér, gróf Széchenyi Bertalan, Tihanyi Domokos, Vigand János, Totth Ödön, Kovács S. Endre és Daróczy Zoltán.

Székely Ferencz, az egyesület tevékeny titkára ezután a következő jelentést olvasta fel:

Igen tisztelt közgyűlés!

Vármegyei muzeum-egyesülettink érdekében eddig a következő intézkedések történtek :

A folyó évi augusztus hó 12-én megtartott alakuló ülés határozatának megfelelőleg az alapszabá1898. deczember 18.

TARCZA.

_ — A hazáról. —

Porba lehulló fényednek már alkonya látszik, Hajdan érős karodat durva erőszak öli.

Nagy nevedét rettegve a zsarnok meg nem alázott. Ádáz ellened is félve tekint feléd.

Alkotmányod’ egy ezreden át nagy harczi tusákon Égő honszerelem drága palástja fődé.

Vészes idők zordon viharát büszkén letiportad, Ősi szabadságod homlokodon ragyogott.

Nagy voltál te hazám s most hármas bérezed ölében Szörnyű viszályok közt gyermeked ássa sírod 9

Gyáva kor ébredt álmaiból romlott unokákkal, Minden régi dicsőt büszke önérdek emészt;

Eltűnt hősi idők emléke is plhalványul,

Nincs már lelkesedés a haza sorsa iránt.

Boldog, szép egyetértés nincs többé c hazában, Gyermeke szivében alszik a honszeretet.

Legdrágább kincsünk a szabadság romjain él csak, Vértől megszentelt zászlaja-porba hever.

Békét élvez d nép és mégis egyre csatázik,

Őrült harczi moraj tombol a vén síkokon ;

Hőskor szelleme vívja csatáját a jelenével,

Izmos markában kardja a honszeretet.

Nagy csata ez mert most a magyarnak kétes a sorsa, Hordja-e büszke nevét, görnyed-e járom alatt 9

Látja az ég népünk jelenét s nem szánja hazánkat, Tespedt vérünkre dörgeti menyköveit.

Eljött már az idő, mikor állsz talpadra hazám, hogy Lánczra ne verhessek büszke, szabad kezedet. Rajta siess! fiaidnak korbácsold föl a vérét l Vénült téreidet zúgja be tárogató !

Készülj! gyáva korunknak szelleme áldozatot kér, S nemzeteket söprő vas foga sírba temet.' Bánal epeszti szivem s a jövőbe félve tekintek,

.. . .S messze sötétségben hajnalipir mosolyog; Drága szelíd fény az, egy megváltó születése.

Haldokló maggarok Istene küldi le azt. Biztat e fény, ragyogása kisérjen a síromig engem S Árpád földje alatt édesen álmodozom.

Tumó Antal.

Baka hunezutságok.

— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. —

Irta: Zsemley, 95 béli öreg szentség.

Hát mán pedig úgy történt a dolog. Épp Bácskában czipeltük a bornyut.

Úgy augusztus közepe tájékán volt, mikor az ellenség be zavarta a mi regimentünket Topolyára. Nem csoda, hogy az ellenség megkergetett bennünket, mert hát mi, 95 béli öreg szentségek összeröf- fentlink, hogy még annak a profumtot teremtő atya ur Istennek sem fogunk jól dolgozni a svarmlinéába. így hát bizony a „gegner“ hamar megugratta azokat a mafla zöldfülű regrutákat, no de hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem elég az hozzá, hogy elértünk Topolyára.

Valamikor talán az öreg Istennek igen rossz dolga lehetett a földön, és tán itt Topolyán homokkal seftölt, mert ha valaki több hóm "'•kot életében valahol látott, úgy hát pökjön az én agyusztált sapkámba.

E’ még csak hagyján.

Hanem oszt a kovártély!

Jó tágas udvarba vittek, vagy hogy is mondom —- majd eljár a szám! — hiszen már akkor tituláris frajter voltam — dehogy vittek! — én voltam a commendáns és vittem vagy 8 regrutát.

Beköszönök a házi gazdának.

Jó napot agygyék az Isten!

Jó napot? — böki rá a gazda — és azzal odébb farolt.

De mán puska legyek ravaszostul — mondok magamba — e’ vagy barom — vagy állat. Az igaz nem nagy különbség a kettő között, de ha az ember dühös.

Leraktuk a czakkompakkot azzal én bemé’k a belső házba és kérek a gazdától egy pár villa szalmát, de nem adott a mindenségét a kerek ábrá- zatjának majd ad ő — ezt csak úgy magamnak mondtam.

Azzal kimegyek s oda intem az én jó komámat Csülköst, aki hadnagy ur Lőcsláby-nak a virtliki kutyamosója, jó ideig elbeszélgettünk, nevettünk, egyszer csak valaki kitárja a kaput, s besétál rajta. Ki volt? — Gazd’ uram jó fejős tehene — Bori.. i