Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (49. sz.)

Amolyan didergő hangon mondta:

— Jó estét!

A hangjáról ismertük meg, hogy Kassai. (Lám,

hát mégis beteg s a hideg rázza, de mégis eljött az Orientbe.)

— Mi bajod I 18 Kérdezte tőle Szigeti bácsi.

— Kutyabajom — didergett tovább Kassai.

— De hiszen dideregsz ?

— Bátyám is dideregne, ha onnan jönne, ahonnét én.

— Hát honnan jösz a pokolból |

— No onuan nem. Mert ott nyilván nem dideregnek az emberek.-1— Hát honnan ?

— Szibériából.

— Megvesztél? Hiszen délelőtt még próbán voltál!

— Voltam én azután még másutt is, kacsintott hamisan Kassai. Hanem azért most, mégis egyenest Szibériából jövök. (Nem vagyok őrült, szólt ki oldalvást nekem, aki el akartam húzódni mellöle.) A panorámában most Szibéria van soron s azt néztem meg. A múlt héten is voltam Konstantinápolyban s akkor ’fezt csaptam a fejembe. Rómában majd széles karimáju kalapban megyek, ha Róma lesz soron, így utazom én körül a világot s meg van a kellő illúzióm is, azonfelül pedig igazán olcsón teszem meg az utat. Higyjétek el, hogy aki vasútra ül, tenger pénzt költ s csupa veszedelem közt járja be a világot, az nem lát annyit a világból és nem ismeri ki magát benne úgy, mint én, Mindent megmutat a jó panoráma. Csak oda kell ülni. Láttam már az egész világot, az újat és a régit s nem én utazom a világ körül, hanem a világ utazik én körülöttem. És kényelmesebb és olcsób, azonkivül pedig sokkal teljesebb gyönyörűség.

Egy a jelenet s ez a beszéd jut eszembe. Akkor mosolyogtam a különczön és nevettem a bolond ideán. Egy ember, aki maga körül utaztatja a világot és azt hiszi, hogy igy megismeri a világot. Ma pedig megadom magamat, mert én voltam a bolond és Kassai a legnagyobb bölcs. Most én ülök itt a kényelmes karszéken s ahogy a Nagy Képes Világ- történet próbakötetét lapozgatom, úgy érzem, mintha a maga valóságában vonulna el szemem előtt az egész világ, a régi és az uj minden eseményével, minden csudálatos emlékével. Melegem van és fázom, lelkesedem és csüggedek, egyptomi és indus, perzsa és görög vagyok, ahogy a képek előttem elrajzanak, egy pont vagyok az egyetemes világ életében és perczek alatt ezer formában él a lelkem, külömböző századok és évezredek életébe vegyülök el, hadvezér és nép vagyok, győző és léigázott — szinte kábulok.

Nincsen ennél csudálatosabb érzés. Aki a világ körül utazik, csak részleteket lát és részleteket élvez. Még a British Muzeum kincsházában is csak egyes korok szellője kapja meg. De az utazó él és a kor halott. De aki kényelmesen a karszékébe ül s hagyja maga körül utazni az egész világ történetét, hagyja

__2

_______

ma

gakörül utazni az egész világ minden múzeumából tökéletesen reprodukált históriai emlékeket, az úgy érzi, mintha lassankint levegővé finomulna s egy perez alatt vissza tudna röpülni évezredekbe s egy perez alatt el tudna hatolni az egyik sarkról a másikra. Idő és tér nem vet neki korlátokat, testi gyöngeség nem férkőzik hozzá, lelke nem ismer lehetetlenséget és röpül az időben, röpül a térben. Évezredek történetét átéli rövid perezfek alatt, évezredek műkincsét átnézi egyszerre. Mintha ott ülne a teremtés műhelyében és tanúja volna annak a nagy főpróbának, a mikor az Alkotó egy szempillantás alatt lejátszatja maga előtt az egész világ nagy tragédiáját, a mikor ä mult és a jelen egyetlen nagy ablakká tisztul, a melyen keresztül lehet látni a jövendőbe.

A világ minden múzeuma idekölcsönözte a maga kincseit, a tudomány parancsára az -egész világ újból átéli a maga nagy életét: ebből alakul ki a Nagy Képes Világtörténet. A leghatalmasabb munka. Egy olyan vár, a melyben biztonságban érzi magát minden ember. Mert akármilyen veszedelem jelentkezik, ebből a várból millió titkos alagút vezet a múltakba és millió ablak mutat a jövendőkbe. S minden fáradtság nélkül. Ahogy mondtam Kassairól: a legnagyobb kényelemben csak a gyönyör izgalmának teljességével járja be az ember az egész világot. Lát mindent, tud mindent, élvez mindent, a tapasztalás közzé ik- .tat mindent — s az alatt kényelmesen álmodozik a karszékében. Mert mindent készen hoz elébe a tudomány s minden látnivalót híven állít elébe a művészet.

Valóban magyar tudósok még ritkán szövetkeztek nagyobbra mint mostan az a lelkes tábor, melyet Marczali Henrik, a kitűnő hisztérikus vezet. És ma gyár kiadók még ritkán adtak fölségesebb külsőt a tudomány alkotásának, mint most az a két nagy intézet, mely a Nagy Képes Világtörténet kiállítására egyesült. A magyar tudósok gazdája megeleveníti a világ egyetemes életét, a Révai Testvérek Irodalmi Intézete megörökíti, a frankiin társulat pedig a színeket adja hozzá. A magyar közönségre csak az élvezet vár. Nekem az az érzésem, hogy a hosszú téli estéken a müveit magyar családok úgy hagyják magok körül elrajzani a világ történetét s úgy hagyják magok körül leperegni a világ összes múzeumaiban fölgyülemlett műkincseket, mint most én. Fáradság nélkül, csak az élvezés gyönyörét érezve. Mintha egy álomban élnék át a világ életét, egy álomban látnák meg a világ minden látnivalóját. S csak az nem volna álom, a mi belőle megmaradna. A világ- történet megismeréséből fakadó tapasztalás: a legbiztosabb útmutató a jövőbe. . Monostori Péter.

Erzsébet királyné szobrára

gyűjtött összegek beszállítása és kezelése tárgyában a miniszterelnök részéről kibocsátott következő hirdetmény közzétételére kérettünk föl vármegyénk alispánja által:

TÁRCZA.

Vallomás.

Nem szerelem mit én irániad érzek Hazudnék ha annak mondanám! Találkozásunk két rajongó lélek Kedves találkozás volt csupán.

Valóság volt az, nem volt álmodás . . . Szivemre nem szállott bűbáj, varázs,

S nem lett uram az édes pillanat,

A mint hallgadtam suttogó szavad.

H tanács zajától elvonulva ketten, Beszéltem neked tréfákat, bohót,

De majd a kedv álarczát elvetettem, Lelkeddel kötve szentebb kézfogót.

A szív való hangján kezdtem beszélni: Tudtam, hogy lelked ezt jobban megérti És félretettek a tréfát, a mosolyt . . . És ez a szivek dobbanása volt.

Nem tartva gúnytól, üldöző kaczajtól: Lefestém belső, szebb világomat;

S az eszményben, a mit lefestettem akkor Felismeréd te is ideálodat.

Kitűnt, hogy lelkünk egy világban él. Szivünk egyetért s egy hangon beszél. Még vágyaink osztályos fiák;

Mit kívánok én, óhajtod magad.

Te elbeszélted, hogy szilárd hited van, Hogy szereted a szépet és a főt,

Hogy megcsalódtál legszebb álmaidban.

S fogyott reményed s nincs vigasztalód,

Mert_ rossz ember és csaló az életi S oly jól esett, hogy én is igy beszélek,

Kis vallomásod szánva hallgatom Kit ép igy üldöz a bú és fájdalom.

Köröttünk szólt a jókedv harsonája... Mulattak mások a jókedvű zenén,

Te nem vágytál e vig zajos világba S a pamlagon veled maradtam én.

Tovább regéltük vágyunk, bánatunk!

Más nem hallotta suttogó szavunk: Beszélgeténk bizalmas önfeledten:

Egy jó barátra leltünk mindaketten.

Varságh Zoltán»-^.ss!zorx37"Ik:ézIrta: Jávor Kálmán.

’ — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcsája. -—

Az erdő! Szimbóluma a titokzatossága vonzó rejtelmesség, a sejtelmekkel teli ismeretlennek.

Az egymásba fonódott lombkarikák, mint ösz- szeszürődött lepel elzárja tekintetünktől a méla erdőt s a növény és állatvilágnak azt az örökösen mozgó, nyüzsgő életét, mely szünetnélküli folytonosságban s változatai daczára örökös egyformaságban lezajlik, nem látjuk, csak sejljük s a természettudomány pozitív adatai alapján talán tudjuk is.

De kinek is volna alkalma közöttünk, a hivatal áramlat nélküli légkörében élő beamtereknek megfigyeléseket tenni arról az anyagcseréről, melyek a gyönge fűszálak, vagy a hatalmas tölgynek a meg- fogamzás és megsemmisülés közötti életfolyamában

A m. kir. miniszterelnök, mint a dicsőült Erzsébet királyné emlékének megörökítése érdekében alakított országos bizottság elnöke, $zen' bizottságnak folyó évi november hó 2-án tartott ülésén hozott határozatához képest felkéri mindazokat a hatóságokat, egyesületeket, hírlapokat, magánosokat stb., a kik a dicsőült királyné emlékszobrára adományokat gyűjtöttek, hogy a már befolyt, de valamely pénzintézetnél gyümülcsöztetőleg el nem helyezett adományokat mielőbb, az aláirt vagy megszavazott, de még be nem folyt adományokat pedig azok befizetése után szállítsák be a legközelebbi kir. adóhivatalba, illetőleg Budapesten a központi állampénztárba, vagy a IX. kér. állampénztárba, a hol azok, mint az emlékszoborra befolyt adományok, külön fognak könyvel- tetni és a központi állampénztárba beszolgáltatni.

Felkéri továbbá mindazon hatóságokat, egyesületeket, hírlapokat, magánosokat stb., kik az általuk gyűjtött pénzt valamely pénzintézetnél gyümölcsöztető- leg elhelyezték, hogy az ezen betét feletti rendelke- zésrejogositó okmányokat (takarékpénztári könyvecske stb.) szintén a kir. adóhivataloknak, illetőleg Budapesten a központi állampénztárnak, vagy a IX. kér. állampénztárnak szolgáltassák be, megjegyezvén, hogy ezek a betétek, az országos bizottság további rendelkezéséig, a gyümölcsözted intézetnél hagyatnak meg.

Végül felkéri a miniszterelnök mindazon pénzintézeteket, a melyeknél ezen gyűjtés czimén pénzösszegek elhelyeztettek, hogy az erről szóló részletes adatokat — nyilvántartás czéljából — közöljek a m. kir. miniszterelnökséggel (Budapest, Vár, Szent-György- tér 1.).

Minthogy pedig a m. kir. miniszterelnök ezekkel az intézkedésekkel nem kivánja a további gyűjtéseket megszüntetni, ennélfogva felkéri mindazokat, a kik még gyűjtenek, hogy a befolyó adományokat, azok gyümölcsöztető elhelyezése esetén pedig a rendelkezésre jogosító okmányokat, a kir. adóhivatalokhoz, illetőleg Budapesten a központi állampénztárhoz, vagy a IX. kér. állampénztárhoz juttassák el.

KÜLÖNFÉLÉK.

— A császárjubileum. A király császári jubileumának napján, deczember 2-án a szeg- zárd-belvárosi rk. templomban hálaadó isteni tisztelet volt délelőtt 9 órakor, melyen a vár- megye, a törvényszék, az ügyészség, a járás-, biróság, a pénzügyigazgatóság, az adóhivatal, a posta- és távirda hivatal tisztviselőd jelentek meg testületileg. A tanuló ifjúságot, kivéve a belvárosi rk. iskolai tanulókat, a tanárok vezették a vallás- és közoktatásügyi miniszter ismert rendelete alapján az ünnepi misére. A hálaadó szentmisét Wosinsky Mór es1898. deczember 4.

történik. Vagy van-e módunknak tapasztalni az erdők sűrűjében millió számra élő rovarok, az erdőt tele- csicsergő és hangossá tevő madarak szokásait, ügyességét szeretetük megnyilatkozását, vagy látni, hogyan folyik köztük az örökös harcz, a gyöngék mily okosan védekeznek az erősek ökölcsapása ellen ? Bizony ha mindezt megfigyelve látjuk, sok esetben követnénk az ösztönét követő állat példáját, a miből megtanulnánk, hogy szigorúan betartott rendszerben kell élnünk, miáltal aztán életünk fonala meghosszabbodik és hogy körültekintéssel is előrelátással cselekedve elejét vehetjük sok bekövetkezhető és kikerülhető szerencsétlenségnek. És az erdőben lakó állatvilág még szerezne számunkra egy becses tapasztalatot, hogy az állat, éppen úgy mint az ember egymásra utalt, társaságban élő lény, csakhogy ott nincs kormányzó hatalom, nincs szervezett rendőr intézmény, de igaz, hogy ott nincsenek tüntetés alá vonható betöréses lopások, rablások, gyilkosságok, és a nagy elasztikus állatvilág életében nem létezik a testvéreknek egymás ellen folytatott harczá, hanem igen is létezik, ha van igaz önfeláldozó szeretet, mely sir, ha övéit veszedelemben látja és ujjong örömében, ha abból megszabadul. Van továbbá hűség, sírig tartó állati hűség; a csapodárságot, a hűségszegést, a házasság törést nem ismerik.

Ismerik bezzeg — az emberek társadalmában. *

Jász Iliszia erdőkerülő volt a sötétvölgyi erdőben. Széles vállu, nagy erejű férfi, ki vállára vetett fegyverrel nap-nap után az erdőt járta. írást nem tudott. Mint a természet gyermeke csak ritkán es keveset beszélt. De a mit egyszer látóit, azt nem