Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-13 / 46. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (46. sz.) 1898. november 13. különösen sokat tesz a miniszter Szabolcsban, de általán a földmivelés ügyének népmivelődési ágazatában a miniszter nagy kultur érdeklődést árul el. Régen kelletett volna már földmivelésügyünk emelése érdekében nem siránkozni, hanem tenni. Kissé sok is, a mit a községi jegyzők, lelkészek és tanitók vállaira rakunk, de szemben azokkal a nagyjelentőségű czélokkal, a melyeket úgy a szövetkezetek, mint a népkönyvtárakhoz füzünk, csak hozzájok kell fordulnunk, kérve őket, hogy községük lakosait nyerjék meg a népkönyvtár egyesület és kölcsönös segélyegyletnek. 400 szövetkezet, pedig egyik másik inkább ártott kapzsiságával a szövetkezetnek, — már Magyarországban is megmutatta, hogy a szövetkezetek elterjedése egyrészt a takarékosságra, másrészt a népjólétre vezetnek. A falusi ember, még ha úgy átérzi is az önsegély szükségét, nem fog magától megindulni, a nép értelmes vezetőinek kell e tekintetben az irányítás szerepét fölvennie. Siker, hála és áldás fog fagadni a kezdeményezés nyomán és ha most a kedvező időt felhasználjuk, midőn a nép igazi érdekét szivén viselő miniszter ül a földmivelés élén, még azt érjük el, hogy jóformán az egész intézményt megcsinálhatjuk az állam terhére, hogy nem kell a berendezkedés költségeit viselnünk. Használják föl tehát vármegyénk községei ezt a kedvező időt s létesítsék mielőbb a népkönyvtáregyesületet és kölcsönös hitelszövetkezetet! ________T A N Ü G Y, ___ A tanítói korpótlékok. Hogy a tanító ne legyen egy helyben szolgálva tanügyet, mindég egyazon fizetésen, hanem, hogy családja szaporodtával közpályája érdemeinek elismer- tetéseül valamint tegyünk, az iskola fönntartók az öt évenként való 50 frtos fizetésemelés megadására köteleztelek s az, hogy nevezett tanítói korpótlék f. évi október elsején lépett életbe. Sokkal nagyobb véleménynyel vagyunk a tanitók munkája felöl, minthogy valami nagyra tartanók e quinquenium törvényhozási rendezését, de megszoktuk, hogy a viszontagságos tanítói pályának soczialig nagy nyomorúságát apró lépésben óránként egy kávés kanál módjára gyógyítják, hogy éppen azért az állami középiskolai szolgák jól szituáltak egy-egy tanítóhoz képest, s az alföldi konvencziós cseléd ki- kaczagná a gazdáját, ha olyan bérrel kínálná meg, a minő helyenként a tanítónak van. De félre a keserű hanggal, hiszen most nem a tanítóknak annyiszor és oly érzékenyen tárgyalt nyomoráról van szó, hanem arról, hogy sebeit gyógyítjuk, hogy ötödéves korpótlékban részesítjük, hogy habár nem olyan arányban, a. mint mi szeretnők, de mégis megjavítjuk tanítóink sorsát. Dicsérjük azt az iskolafentartó hatóságot, a mely lelkesedéssel szavazza meg, a mit úgy is muszáj. Most állitván azonban az iskolaszékek egybe a költségvetéseket, a bámulatra méltó egyöntetűségnek és „a tanügy oltárára“ rakott áldozatkészségnek fölemelő tüneteiről alig Írhatunk. Ellenkezőleg egyik másik iskolaszékben a megyében keserű viták folytak, hogy minek fizessen az iskola fenntartó többet, mert tanítója öt évig egy helyben működött. Miért nem ment el. Azt egyelőre is. meglehet jósolnunk, hogy e tisztelt iskolaszék a második quinqueniumot bajosan fogja megadni, mert addig egyszerűen elfogja csapni a tanítóit. A minthogy a korpótlékról szóló törvény, rendelkezése erősen megfogja szaporitani a tanitók ellen indított fegyelmi ügyeket. Mert ama helyeken, a hol a tanítóknak nem lesz hajlandóság korpótlékot adni, azokat egyszerűen a fegyelmikeresetek szekálásaival elfogják űzni. Szép kilátások ! Vannak hirek a felöl, hogy némely helyeken, midőn a tanitók korpótlékát a költségvetésbe a jövő évbe beállitotté k, igen szép hangok emelkedtek a törvény szükségességéről, valamint annak is kifejezés adatott, hogy már régen kelletett volna. Ez a tanítónak megbecsülése. És nem vezet másra, mint a tanítói intenzív munkára. Dicsőség azoknak, a kik átérzik s fölfogják. Nagyon sok iskolafönntartónk a megyénkben kimondotta a határozott vétót; nem ad, egy uj kraj- czárt sem ad. Az ilyen iskola fenntartó támaszkodik a törvény azon rendelkezésére, hogy mindazon fele- zet iskolafentartók, melyek a magok erejéből a tanítói korpótlékokat nem fizethetik, ezt az állam utal vány ózza. Egész garmadával érkeznek föl hát a miniszterhez a segélykérések. A miniszter azonban azt mondja, nem oda Buda, mutassátok csak be egyházi kivetéseiteket, költség- vetéseiteket, csakugyan oly magas-e az egyházi adó*, hogy az amúgy is bagatell tanítói korpótlék kinem tellcnék ? És bizony az tűnik ki, hogy nem a szegénység, hanem nem akarás miatt nem fizetnek derék iskolafenntartóink. Mert nem akarásnak nyögés a vége s bizony csak a nagy szegénység hirdető alázatos instancziák jobbára nyögések voltak. Miután a miniszter korpótléki hozzájárulását attól föltételezi, hogy tényleg az iskolafenntartók oly magas iskolai adót fizessenek, melyek az állami adók 5°/o-át túlhaladják, vagy egyházi terheik legyenek legalább a községi adók 20°/o-a, óva intjük az iskola- fenntartókat, hogy csak indokolt szegénység esetén forduljanak e czimen az állam segélyéért, egyébként ] pedig fedezzék a magokéiból kötelezettségeiket. Mély tisztelettel hiyjuk föl egyébként a királyi tanfelügyelőt, hogy ebben a napokban körül tekintő gonddal nézzen körül, hogy iskolafenntartóink telje- sitsék-e kötelességeiket s gondoskodtak-e a tanitói korpótlék kivetése felől ? Mert tényleg úgy is a legkevesebb az, a mit azért az osztályért tehetünk, melyre Magyarország második meghódítása vár. A hol az iskolafenntartókban érzék nincs, azt a hivatalos felsősségnek kell felösztökélni. ______KÜLÖNFÉLÉK.__________ — Kereszt feltétel. A szegzárd-uj városi templom tornyára, mely most újból felépült, ma délelőtt nagy mise után teszik fel ünnepélyesen a keresztet. A keresztbe ez alkalommal a következő' okmányt helyezik el: „Dicsőség Istenek! Üdv az olvasónak! Ezen templomtorony tetőgerendázata, mely 32 évi fennállása alatt az idő viszontagságai következtében veszélyesen elkorhadt, az Urnák 1898. évében XHT. Leó pápasága, I. Ferencz József apostoli magyar király uralkodása, hetyei H e t y e y Sámuel pécsi püsr pöksége. dr. Fent Ferencz szegzárd-újvárosi plébánossága, br. Bánffy Dezső m. kir, miniszterelnöksége, gr. Széchenyi Sándor tolnavármegyei fő-, Dőry Pál tolnavármegyei alispánsága, Zsigmond Ferencz szeg- zárdi bírósága, dr. H i r l i n g Ádám szegzárdi főjegyzősége, Orbán József és Főglein János templomgondnoksága idejében, — a templomtető tatarozásával együtt 2300 frt költségen, — Fór is János szegzárdi bádogos és F ő g e 1 i István őcsényi ácsmester vállalkozók által teljesen ujjal cseréltetett fel, a kereszt pedig 1898. évi november 13-án, vasárnapi napon délelőtt 11 órakor a hívek nagy seregének jelenlétében tétetett fel, hogy hosszú időn át hirdesse, mint megváltásunk jele, az isteni szeretetnek irántunk való nagyságát és hogy magasba nyúló alakjával folytonosan figyelmeztessen bennünket s a jövő nemzedéket a helyre, hova mindnyájunknak törekednünk kell és a hova Istent imádva, embertársainkat szeretve, mindennemű kötelességeinket lelkiismeretesen teljesítve Isten kegyelmének támogatása mellett Jézus érdemeinél fogva mindnyájan el is juthatunk. Szegzárd, 1898. (Egyezernyolczszázkilinczven- nyolcz) november 13-án.“ — Katonai előléptetés, ő Felsége a király Dőrnyei Ödön cs. és kir. hadnagyot, Dőrnyei Ferencz bátaszéki igazgató-tanitó fiát, főhadnagygyá léptette elő. — Huszonötéves szolgálati jubileum. Tolnavármegyének két érdemdús tisztviselője: Fördős Vilmos tisztiügyész és Módly László főpénztárnok tegnap ülték meg negyedszázados szolgálati jubileumukat. Mindkét tisztviselő oszlopos ‘ tagja a vármegyének, a kik hosszú éveken át elismerésre méltóan szolgálták a vármegyét, melynek tisztviselői TARCZA. Epilógus*] El van végezve, már hiába: Sorsunknak útja elszakadt. Bolygunk egymást folyton kerülve, Mint égi testek bolygatlak. Tudva, hogy egymást mint szerettük, Ismerve égő vágyaink, Nem is mutatva, nem siratva, Mosolyba fojtjuk el a kint. Ha összehoz majd újra utunk S az elhaló -vágy megjelen: Egy kézfogás, egy bús tekintet, — És válunk újra hirtelen. És járunk, bolygunk szőtlan ajkkal, Mig összehoz uj alkonyat: S egy tiltott csókban összeforrva A szivünk vfgkép megszakad. _______ Liszbauer Antal. Ős zi estén. Én édes Istenem Csak azon kérlek: Ilyen őszi este Hadd haljak én meg. *J A »Hangulatok• ez. sajtó alatt levő kötetből. Ilyen szép, szelíd Őszi alkonyaikor; A nap fel hotelen Szálljon le ép akkor, A nagy pillanatkor. Utolsó sugarát Utolszor nézvén : Példája maradjon A szivem mélyén. Azzal induljak A nagy éjszakának; Hogy minden éjre Uj fényözön árad, Uj virradat támadt S az őszi levelek Lassú hullása Ringasson egy végső, Nagy látomásba, Egy más tavaszról Hol örökké élnek’, Hulló virágok Kialuvó fények ' Hervatag remények! Szabolcska Mihály. Q-Izella, Irta: Kiss Béla István. — A „Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárczája. — Kint az utczán a város zaja; bent a díszes szobában néma csend, sötét van. Az ablaknál egy ifjú nő áll mozdulatlanul. Fiatal, kifejlett gyermekleány. Nagy szemeit, melyeket bevont a köny, mereven szegzi az utczára s remegő kezében egy összegyűrt levelet szorongat. Képzelete erősen működik s felidézi a múlt emlékeit. Feltűnik előtte az erdős hegyektől környezett falucska, annak közepén álló csendes házikó, lúgossal befutott zöld falával. Emlékszik a napra, mikor a szép Markos Laczi- val, a szomorú fűz lombjai alatt a pádon a legszebb terveket szőtte a boldog jövő felől. 1 Majd a városban átélt napok vonultak elő, miután ide jöttek lakni, mennyi reményteljes nap, mennyi boldogság, — mig jött egy rémséges éjjel, melyet tönkrement atyja véres hullája mellett virrasztóit át, mely után szép napja azóta sohasem volt. . . Megrázkódik. Összeszoritja kis kezét, melyben vőlegénye levelét tartja. Szökési tervet kohol agyában. Maga előtt látja Lacziját, amint égő szemekkel mosolyog eléje; hallja csábító szavát, érzi forró csókjait, ölelését. . . aztán elborul előtte minden, csend lesz ismét, néma csend . . • *
