Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (38. sz.) 1898. szeptember 18. A pécsi püspök Szegzárdon. Hetyey Sámuel, a pécsi kiterjedt kat- holikus egyházmegyének feje, folyó hó 20-án, kedden reggeli 8 órakor érkezik Nádasdról Tolnavármegye ősi székhelyére, hogy a nagyszámú bérmálandóknak a bérmálás szentségét kiszolgáltassa. Tervbe volt véve a főpásztor ünnepélyes fogadtatása, a mi azonban az ő egyenes kívánságára elmarad azon megmérhetetlen mély gyász és»rettenetes csapás miatt, mely a legalkotmányosabban uralkodó szeretett ősz királyunkat, a királyi családot és az egész magyar nemzetet Erzsébet királyné asszonyunknak s nemzetünk jóságos Nemtőjének tragikus halála okozott. Ez lesz az első alkalom, hogy Szegzárd katholikus közönsége szinről színre láthatja a pécsi egyházmegyének uj főpásztorát, a ki mint az apostolok utódja jön hívei közé, hogy őket megerősitse a Szentlélek erejével a hitben és a nemes erkölcsökben. A vallásosság, az Istenben való hives nemcsak az egyházaknak, hanem az államoknak is legszilárdabb alapját képezik. Kedves alkalom lesz az nekünk, hogy a Krisztus által szeretetre alapított egyháznak fejedelmét a régi hagyományos trádiczió- hoz ragaszkodva, mély tisztelettel és igaz örömmel üdvözölhetjük, midőn apostoli küldetésében Tolnavármegye földjére lép, azon vármegye földjére, melynek politikai hatóságai a múltban éppen úgy, mint a jelenben támogatják az egyházak erkölcs nemesitő és szelídítő czéljait s készséggel működnek velők karöltve, hogy az imádott haza fejlődése, nagysága és boldogsága a legszebb összhangban álljon az egyházak érdekeivel. Hetyey Sámuelt 1897. évi október 28-án nevezte ki O Felsége a király egyetértve a római szentszékkel a Szent- István első magyar apostoli király által alapított pécsi püspökségre. A kinevezés a milyen meglepetést, éppen oly örömöt okozott minden körben, a mit csak fokozott azon tudat, hogy a magas kinevezésre Hetyey Sámuelt Magyarország tudós és fenkölt lelkű herczegprimása ajánlotta, a ki benne az esztergomi aulában felfedezte mindazon vallásos és hazafias garancziákat, melyek őt méltóvá tették az ország egyik legnevezetesebb egyházmegye fejévé. TARCZA. Hunnia gyásza. Vérezö szívvel borul Magyarország Ravatalodra édes Patronánkl Kit csak szerettünk, s hódolva csodáltunk, S szent imáinkba hűn befoglalánk. . . . Szivünk verése megnémul a bútól, Mert a Te szived többé nem dobog. .. Nem lesz arczunknak többé mosolygása . . . Nem leszünk többé soha boldogok . . . Te szelíd Nemtö, népünknek nagy Őre ! Ne hagyd magára árva nemzeted, Ki gyógyítja meg annyi sok sebünket, Ha nem a Te szent, jóságos kezed ?!. . Ne hagyd magára felkent Vezérünket, Ki könyeitöl nem lát oda le, Hol leborul a népnek milliója, S a porba hajlik bánatos feje. . . . Te szittya faj! Te elárvult magyar nép! Vad fájdalmadban tépd meg arczodat! Jaj dúlj fel, hogy Kárpáttól Adriáig ■ Reszkessen a föld a jaj szó miatt! Szórd gyászod jelét, a diófa-lombot Az agg Dunára, hogy hírül vigye A rokon-fajnak napkelet felé•, hogy Mély gyászba borult Hunnia ege! Rövid alig egy év leforgása alatt az uj püspök működéséhez fűzött remények megvalósulását látjuk; mert a mély vallásosságot megegyeztetve a tiszta hazafisággal, bölcsén és igazságosan kormányozza egyházmegyéjét, mely három közigazgatási vármegye katholikus híveinek százezreit foglalja magában. Nemesen átérzi, hogy az ő mély vallásosságától, lángoló hazafiságától függ egy történelmi nevezetesságű egyházmegye katholikus lakóinak lelki üdve és boldogulása. Midőn szerencsések vagyunk főpásztorunkat berma útjában Szegzárdon üdvözölhetni, lelkünk mélyéből kívánjuk, hogy adjon a Mindenható Isten neki hosszú zavartalan életet és soha nem lankadó tevékenységet főpásztori missziójának teljesítésére. Horváth Ignácz. Gyász a megyében. Erzsébet királyné meggyilkoltatásának rettenetes rémhíre, mint futótűz teijedt el a mi megyénkben is folyó hó 10-én esteli 8—9 óra között. A mély csapás első pillanatában bánattal lett tele szivünk s könyek gyűltek szemeinkbe, hogy megsirassuk nemzetünk jóságos Nemtőjét. „Élete költészet, halála tragikum. A mit tudunk róla, az mind csupa jóság. Fajunk büszkélkedett, hogy vonzalmát bírtuk.“ A bánattól megtört ősz Király maga mondá a rémhir vétele után e szavakat: — Felfoghatatlan, hogy bánthatta egy ember azt a nőt, a ki egész életében senkinek sem ártott és csak jót cselekedett! A gyászból, mely legalkotmányosabban uralkodó Felséges királyunkat és nemzetünket érte, részt kért magának Tolnavármegye közönsége is. A lesújtó hir vétele után még a legutolsó községben is kitűzték a középületekre és számos magánházra a gyászzászlót, hogy külsőképen is manifesztálják a mély gyászt és megmérhetetlen fájdalmat. Szegzárdon a megyeházára, igazságügyi palotára, városházára, hivatalos helyiségekre, iskolákra s templomokra már vasárnap fekete zászlót tettek ki, hirdetve, hogy a magyar nemzet árvaságra jutott, Nagyasszonyát, Erzsébet királynét meggyilkolta egy elvetemült gaz. Kedden délelőtt V4IO órakor a belvárosi rk. templomban nagy gyászistentiszteletet tartott Wo- sinsky Mór esperes-blébános segédlettel az elhunyt Felséges Királyasszony lelki üdvéért. Az összes hivatalok testületileg feketében jelentek meg. A megyei tisztikart gróf Széchenyi Sándor főispán vezette, a kir. törvényszéket Selcz József törvényszéki elnök, a pénzügyigazgatóságot Fink Kálmán pénzügyigazgató, a selyemgyári tisztviselőket Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott, az ipartesÖlts oly sötét gyászt, mint az a vak ejjel, A melynek lehűlt minden csillaga! Soká ne legyen semmi más ék rajtad, Mint a fájdalmas, igaz köny maga. E köny beszédes, mert széles világnak, — Mely reád tekint, — búsan hirdeti. Hogy nincs, kit eddig imádva szerettünk .. . Hogy a magyar nép Szentjét temeti.... Temetni készült szegény Magyarország. Királya hiVta gyászpompára fel, Ős Béla király és fejedelmi társa Szentelt hamvait hogy hántolja el. S ím — a gyászpompa mily sötétre válott /... Kitör a keserv, szivünk felzokog. Együtt kesergünk veled, ősz királyunk, Veszteségedben hű osztályosok! Bajor Erzsébet! Bálványunk, Királynőnk! Te nélküled mily szegény e haza, — Kit uj életre, fényre, hatalomra A Te szerető, nagy szived hoza! — Most, hogy az égi szentekhez megtértél, Térden állva kér kesergő hazánk: Vészben, viharban, mint ide lennt voltál, Maradj ott fennt is Őrzőnk, Patronánk! SárJcözy. tületet André István elnök, a városi elöljáróságot pedig Zsigmond Ferencz biró. A templom szorongásig megtelt gyászoló közönséggel, s a tanuló ifjúság is megjelent gyászfátyolos zászlóval. A »Liberalr alatt megrendült a közönség szive, s könyek peregtek alá különösen á gyászban megjelent előkelő hölgyek szemeiből. A szegzárdi ev. ref. templomban folyó hó 13-án Borzsák Endre ev. ref. lelkész az alább következő szép imát mondotta a Dunamelléki ev. ref. egyház- kerület egybegyült papi és világi tagjai előtt. Gyász isteni tiszteletünk légyen az atyának és fiúnak és a sz. lélek istennek nevében ámen. * Felséges Isten! szerető édes atyánk az Ur Jé- zus Krisztusban! Egy nemzet ül gyászban, — talpig feketében, —. s szívből fakadó köny ragyog a szemében! S ha törli pár cseppjét könnye harmatának: nyomában újabb könny, bánat-tenger árad! . . . Oh nagy Isten! te tudod, te látod, hogy minden jgaz magyar szív megdöbbenve vette hírül a rettentően gyászos jelentést: »Meghalt Erzsébet királyné/« a magyar nemzet védasszonya, a magyar nemzet rajongó szeretetének méltó bálvány képe a honfi szivek szent oltárán ! Mi mindnyájan ismerjük :— mert éreztük — az ő felséges szeretetének melegét, mely bőven sugárzott alá onnan a nagy magasságból mireánk J És mivel most megszűnt e szeretetteljes dicső ragyogás: nem méltó-e árva szivünk sötét gyásza? ... És mivel most, ez a legnemesebb kebel — a legbünö- sebb kéz miatt — fájdalom, megszűnt értünk dobogni : nem méltó-e, hogy összedobbanjon érte a Haza szive és feljajduljon szent fájdalmában ?! . . . Óh bizony, nagyon ajkainkra vehetjük ma a nagyon régi, de gyászos magyar dalt: „Hunnia nyög letiporva Sírnak a bus magyarok! . . t Velünk sir a jó ősz király, — Sújtják az égi karok! . . .“ íme mi is, a te szent országod terjesztői, kik — mint a tolnai ref. egyházmegye képviselete — előtted jelenleg e szent házban könnyeinknek fátyo Iával, lelkűnknek nagy, mérhetlen gyászával megjelentünk : nem titkolhatjuk el megdöbbentő fájdalmunk érzését és lelki szükségét érezzük annak kiöntésének szent trónod zsámolyán ! Azért jöttünk össze e város falai között, hogy evangyéliumi protestáns, református szent egyházunk ügyeiben tanácskozzunk, intézkedjünk. De a mély gyász sötétje elveszi — mintegy — elménk világosságát! — — Gyújts világot nekünk, óh örök igazság, bölcseség, világosság és szeretet Istene, hogy az országra szóló nagy gyász, megrendítő eset mellett is, higgadt bölcseséggel tudjuk elintézni hivatalos dolgainkat! Küldd alá nekünk vigasztaló szent lelErzsébet királynéról. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Erzsébet királyné szerette a költőket s olykor maga is megpróbálkozott a versírással. De csak egyetlen verse jutott nyilvánosságra, a mikor egy Mária képre irt nehány sort. Ezt a verset ■ Ischlben most is sokan elolvassák és nem is sejtik, hogy Erzsébet királyasszony irta. A kis versecske igy hangzik: Óh, Mária fohászkodunk Tekints alá a völgybe S a kis lakott Miasszonyunk Védő karoddal föd be. Ha száz vihar, ront, száz halállal E kisded házikóra A mig te véded, bizton áll A te kegyelmed óvja! Sztáray grófné a merénylet szemtanúja igy beszéli el az orvgyilkosság részleteit, ő fölsége jókedvű volt és jól érezte magát, mikor a hajóhoz ért. A merénylő a Quoi de Mont-Blancon fák között várta, hirtelen bukkant föl s oly mozdulatot tett a királyné előtt, mintha megbotlott volna. Az ember elszaladt. A királyné erre hátrafelé tett egy mozdulatot és összeesett. Talán felséged nem érzi jól magát? — kérdeztem a királynétól ? — Nem tudom magam sem, — mondotta a felség. ,
