Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-19 / 25. szám
2 20. Ezer év után, szövege Pósa Lajostól, zenéje Tarnay Alajostól. Szavalta Wigand Hedvig III. o. tan. Zongorán kisérte Urtika Emilia III. oszt. tan. • 21. Szózat. Énekelték a növendékek. A Szózat elhangzása után Jártas Róza IV. osztályú tanuló társai nevében megköszönte az igazgatónak és tantestületnek fáradozásait. Erre Kovácsáé Nagy Luiza az alábbi szép beszédet intézte a tanulókhoz. Kedves növendékeim ! Azok az igaz meleg érzéstől áthatott szavak, a melyeket itt egyik társnőjük mindnyájuk nevében hozzám és kartársaimhoz intézett, jól estek nekem : jól, mert ezekben is mint egy újabb jelét látom annak, hogy azon törekvéseink, a melyeket szivük, lelkűk nemesítése érdekében kifejtettünk nem voltak hiába valók, mert igaz hálára, a mely társuk szavaiból kisugárzott, csakis nemesen érző szív képes. Megvallom, édes kis leányaim, hogy a záró ünnepély napja mindig egy szomorú nap reám nézve; szomorú azért, mert mindig fájó érzést kelt bennem a tudat, hogy ekkor el kell válnom azon növendékeinktől, a kiket itt 4 évig annyi gonddal, annyi szeretettel vezettünk. A bucsuzás rendesen fájó érzést kelt bennünk, különösen fájót pedig akkor, mikor olyantól búcsúzunk, a kit igazán szeretünk. S én ilyenektől búcsúzom akkor, midőn maguktól válók meg. Hiszen talán fölösleges mondanom, hogy én magukat mind úgy szerettem egytől-egyig, mintha saját gyermekeim lettek volna. Éreznik, tudniuk kellett azt mindnyájuknak. Hiszen ha közülök valakit baj ért: az illetővel vele szomorkodtam; ha örömük volt: velük örültem : ha valamelyiküknek előhaladása nem elégített ki, vagy valakire panaszt hallottam : nekem fájt az első sorban ; ha fejlődésükben és előhaladásukban gyönyörködhet-' tem vagy közülük bármelyiket dicsérni hallottam: én örültem annak legjobban; s igy nem csoda, ha a maguktól való bucsuzás a kik iránt ilyen melegen éreztem, igaz fájdalmat kelt bennem. S legyenek meggyőződve, édes, kis lányaim, hogy a mint én éreztem maguk iránt, úgy éreztek velem együtt kartársaim is mind. — — — — S mint a jó anya útra készülő gyermekét nem engedi távozni útra-való nélkül: én is most, a midőn magukat egy nagy útra, az élet hosszú útjára engedem, utra-való gyanánt adok egy-két jó' tanácsot. Nem sok az, édes kis lányaim, a mit mondani akarok; egyetlen-egy dologra akarom csak magukat figyelmeztetni: ápolják, fejleszszék szivükben a szeretet s ne hagyják azt kiirtani szivükből az élet semminemű körülményei között — soha! Mert a szeretet az, a mi boldogságot visz a családokba, boldogságot a társadalmakba; ez az, a mi a nőt igazán nővé teszi; ez az, a mely az összes erényeket magában foglalja. Azon nő, a kinek szivében igaz szeretet lakik: vallásos, mert szereti a legfőbb jót, az Istent s minTÁRCZA. Népdal. Zavaros habjával Felsóhajt a patak; Fájó könyárjával A lány sírva fakadt. Sírva fakadt a lány, Kezeit tördelte, Hogy nincs úgy e földön Mint álmodta, leste. Boldog lesz! szerelme Almában azt vélte, S a rideg valóra Ebrede szegényke. _______ Csepregi György. Sz almaözvegyek hajnalhasadása. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Pitymallik, hajnalik kedves barátaim az úrban tiszteletreméltó szalmaözvegy jelölt urak, nagyrabe- csült nyári kollegáim uz úrban, a vendéglőben és a lumpolásban. Én, a ki a sors mostoha rendelése és egy bo- gárszemü barna leány rút csalfasága következtében életfogytiglan való vendéglői kosztra vagyok ítélve, a lelki gyönyör egy bizonyos nemével látom közeledni azt az időt, midőn ti, kedves urak, kik most még saját asztalotoknál dúskálhattok, a zamatosán, den bajában, minden viszontagságában igaz szerété ttel fordul hozzá; az, a kinek szivét igaz szeretet hevíti: ember társai iránt nyájas, gyöngéd, figyelmes, mert irántuk való szeretete nem engedi, hogy más lehessen; a kinek szivében igaz szeretet van: az elnéző mások hibái iránt, mert szerető szive azt parancsolja ; a mely nőnek szivét igaz, szeretet dobogtatja, annak családjában boldogság honol, mert az ilyen nő békés, mivel szerető szivének jói"esik fáradozni családjáért ; az ilyen nő szüleit tiszteli, mert szerető szive arra ösztönzi, az ilyen nő, na feleség: hű, mert szerető szive folytán nem is lehet más, ha anya: a leggondosabb a legjobb anya, mert szerető szive azzá teszi. Egy szóval: a nemesen érző, szerető szív, minden jót magában összpontosít s boldoggá teszi a nőt magát, boldoggá teszi egész környezetét. Már pedig mi -lehet egy nőnek szebb, magasz- tosabb feladata, minthogy boldogítsa embertársait, s boldogítsa különösen, családját ? ! Szépen fejezi ezt ki egyik jeles írónőnk, mikor ezt mondja: „Hogy mi a nőnek igaz hivatása? Hogy mi a fény, mely ösvényén vezet? E hivatásnak nincs a földön mása E tiszta, égi fény : a szeretet. És szálljon lelke bár minő magasra, S érezze bár : *a szárnyalás gyönyör, Szivét azért szelíden fogva tartja, Az édes otthon, a családi kör.“ Ezt a kört tegyék maguk is édes kis lányaim első sorban boldoggá, ezt az igaz hivatást tartsák mindenkor szemük előtt, ezt az egy tanácsomat véssék csak jól szivükbe: akkor boldogok lesznek az életben. S hogy maguknak míndenike az lehessen, azt mindnyájuknak igaz szivemből kívánom! isten velük! A közönség viharos éljenzéssel és tapssal tüntette ki igazgatót lelkes és tanulságos beszédjéért. Az ünnepély végeztével a szorgalmas és jó magaviselet növendékek között jutalmakat osztottak ki. Ösztöndíjban részesültek: Baumann Teréz III. oszt. és Glück Ella IV. oszt. tan. Jutalom könyveket kaptak az I. osztályból: Wigand Janka, Pirnitzer Irén, Parti Ella, Koródy Jozefa, Szabó Juliska, Tóth Nelli, Orosz Flóra; a II. osztályból: Krummer Zsófia, Klein Frida, Kiss Blanka, Haffner Magdolna, Pirnitzer Edit, Kircz Berta és Gottlieb Józsa; a III. osztályból: Urtika Milla, Kliebert Gizella, Kosa Berta, Pesti Róza és Grósz Róza: a IY. osztályból: Hiller Gizella, Kardos Borbála, Lestyán Málvin, Lőrinczy Anna, Selcz Julia, Schäffler Teréz, Pirnitzer Mária, Gróf Margit és Györy Gizella. Még Boda Vilmos iskolaszéki elnök mondott köszönetét az ügybuzgó tantestületnek hivatást szerető fáradozásáért, a tanulóknak szorgalmukért és a megjelent vendégeknek, mire a minden mozzanatában felemelő ünnepély véget ért. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (25. sz.) gondosan, Ízletesen -elkészített ételekben, saját evő eszközeiteket, asztalkendőiteket használhatjátok, lefogtok szállani olympusi berkeitekből egészen közzénk, vendéglői páriák közzé, kik nagy kegynek tartjuk már azt is, ha a főpinczér ur egy törzsasztalt tart fenn számunkra, miáltal nem vagyunk kénytelenek mindennap más vidéken tanyázni. Lefogtok szállani eme kegyesen tartott vendéglői nyelven „bestechelt“, — törzsasztalhoz és élvezni fogjátok a vendéglői1 gyönyörök egész tömegét. És mi úgy fogunk lenézni rátok, mint egész közönséges laikusokra, kik még jámbor bizalommal hisztek a friss csapplásban, a' vagdalt bélszín eredetiségében, a mártások, magyarul szószok, különféle árnyalataiban és a töltött kalarábé ártatlanságában. Lassan, de biztosan fogtok majd eszmélni; naiv hitetek el fog párologni, mint a sör gyanánt kimért friss hab és ha már .ettetek légyen a „tudás fájáról“, — a mit máskülönben vagdalt bélszinnek is neveznek, — akkor kegyesen fel lesztek véve az avatottak kicsi, de edzett táborába és tudni fogjátok, hogy a friss csapolás vendéglői szálló-ige csupán mint ilyen hallhatatlan és a hordó ha már három óra óta van is csapon, a te söröd, melyet belőle kapsz „friss csapolás.“ Tudni fogjátok továbbá, hogy vendéglőben csak egy féle mártás van, az úgynevezett generalszaft. Ezzel a tiszteletreméltó mártással öntenek nyakon minden pecsenyét tekintet nélkül arra, hogy milyen néven szerepel az étlapon. És tudni fogjátok, hogy a töltött kalarábé, más néven a „konyha titka“ menA határ-idő üzletek. A gazdaközönséget kiválóan érdekli a théma a melyről szót ejtünk. Mindenki tudja, hogy a gabona- kereskedés a vidéken nem permanens készárura, az élet nehéz küzdelme, adófizetési kötelezettség, rossz hitelviszonyok már tavasztájt kimerítették a gazdát készletei nincsenek s akkor a reménybeli termésére spekulál, eladja részben azt, a mi teremni fog, eladja, — mert muszáj. Készséggel konczedáljuk, hogy ez nem szolid gazdálkodás, de mig hitelviszonyaink, közraktári intézményeink ki nem fejlődnek, nem is lesz másképpen. Sőt merjük mondani, igy lesz az mindaddig, a mig a gazda archívumában helyet foglal á speculáezió. Annak pedig helyett kell foglalnia, mert nemcsak a termelésben, hanem a termény értékesülésben van a boldogulás titka s ma igazán nem tudjuk eldönteni, nem okosabb lenne esetleg kilencz forintos búzaárra spekulála „lábon“ eladni a termést, mint bevárni a visszájáról sülő börze manővert, melynek következtében a búza mondjuk visszaesik régi minimális értékére. Ha ezt tekintetbe veszszük, nem a gazda egyoldalú álláspontjai szerint kell üdvözölnünk a vidéki törvényszékek által újabban a határidőre vonatkozó sommás ítéleteket. Az a törvényszék is, mely ítélkezéseinek illetékessége alá tartozunk, kimondotta, hogy ha az ős termelő reménybeli terméséből a szállítani kötelezett mennyiséget nem produkálhatja, sem a szállításra, sem a külömbözeti érték megfizetésére nem kötelezhető s csak annyit tartozik szállítani, a mi az aratórész, vetőmag és családjának szükséges kenyérre való levonása után marad. Maga ez az ítélet a soczialis uralkodó eszme nagy tükörén evezve, mint az első szemvillanatra megállapítható, az eddig nenyuljhozzám jogelvet teszi avulttá, azt, hogy a biró az ítéletére bízott pörben az alakszerű jogügyleteket megítélte mindég, még akkor is, ha önmagában azt subsummálta, hogy a pörvesztes igazság szerint be van csapva. Az uj ítélet egyben a czélszerüség és absolut igaszságnak uj jogelvét állítja föl. A jogelv eddig az volt, hogy az emberi önrendelkező szabadság nem korlátozható,' nem lévén, még ha az illetőnek kára is volt belőle; a biró megállapította a követelést, ha az illető magát egy egyébként alakilag megtámadhatlan szerződésben magát kötelezte, kérlelhetetlen volt a biró ítélete még abban az esetben is, mikor a biró előtt nyilván állott, hogy a pörnyerő a szerződés megkötésével nem a tisztes polgári haszonnak zónáján spekulált, de szerződő társának együgyüsége, avatatlansága, tájékozatlanságával élt rosszhiszeműen vissza. Ma a soczialis irányeszme meghódolási'a készti a régi jogi elvet. Merjük mondani, hogy ha a búza tavaly nem hat forint lett volna és nem \1898. juriius 19. helye a hajótörött pecsenyéknek és jó ha átlagos minőség szerint hatféle hús sülve, főve, páczolva stb. nem csúszik beléje. Igenis, derék jó „szalmák“ örvendjetek a reátok váró gyönyörök tömegének. Vegyük pl. a dillemákat. Mosolyogtok talán ? Csak mosolyogjatok. Fogtok ti még sírni is. Első dilemma: a borfiu. — Sörrel vagy borral szolgálhatok ? Már most tessék választani. A sörre nézve ismered a szálló igét. Ha agyonütöd Toncsit, akkor se mond mást, mint „friss csapolás.“ A bor, a vendéglős külön titka. Arról csak az tudna valamit regélni, a ki képes belátni a pinczék belsejébe. Ámde nem lehet sokáig tűnődni. Toncsi nem szokott teketóriázni. Ha nem döntesz a bor vagy sör tekintetében, faképnél hagy s akkor azután várhatsz, mig újra leereszkedik hozzád. Következik a második dilemma: az ét-hordó, szakkörökben czutrágernak is neveztetik, a mi még mindig jobb, mint a rettenetes „éthordó.“ Az éthordó megjelenése kötelességeddé teszi, hogy az étlapot (ez is magyarul van) beható tanulmány tárgyává tedd. Ez pedig nagy feladat és a leg- jámborabb kedélyű ember is képes dühbe hozni. A leves kérdésen könnyen átesik az ember. Két, három név alatt szereplő egyformán lagymatag víz között a választás nem nehéz. Hanem azután. A szörnyű ortográfiával megirt étlap minden egyes sora egy-egy talány, rejtély.
