Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-05 / 23. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (23. sz.) éles judiciummal való helyes kiválasztásával érdemel dicséretet. Nagy olvasottságától, józan ítélő tehetségétől, kifejlett müérzékétől a Kisfaludy-társaság is „kettős segedelmet várt: költői müvek előállitását, szép- tani és bírálati stúdiumok üzését“. S valóban a költő egész szívvel és lélekkel csüggött a társaság ügyein. Itt felolvasott emlékbeszédei, széptani értekezése, pályanyertes költői elbeszélései legbecsesebb termékei sokoldalú tehetségének. Meg kell .még emlékeznünk hírlapírói tevékenységéről. Eddigelé ezt méltányolták benne legkevésbbé. Pedig Garay korának leghivatottabb újságírói közé tartozott. Gyors felfogás, élénk fürge toll, folyékony nyelv, szellemes könnyedség, csevegési ügyesség jellemzik. A hamvaiból feltámasztott „Regélő Pesti divatlap“, kivált, mig a kiváló széptani Íróval, Erdélyi Jánossal, együtt működnek, egyike ama kor legélénkebben szerkesztett lapjainak. Garay ügyes, úgyszólván tárgy nélkül való, szellemes csevegésével, szórakoztató előadási modorával a később nagy tért hódított tárczairodalom egyik úttörőjének tekinthető. íme nagyjából Garay János költői értéke s iróí működésének rövid jellemzése! S mint ember nemesen szerény, egyszerű, kevés igényű. Hálás; jó fiú, telve a legédesebb szeretettel övéi iránt; hü férj, a családapa mintaképe, nem könnyen barátkozó, de sírig hű barát. Tipikus alakja a puritán hazafiságnak. Ez szítja lelkesedését, viszi a rögös pályára. írói szenvedélyének valósággal rabja és martiija. Belső ihlet, a hazának használni-vágyás igyekezete sugallja lantját, a nélkülözések, a nehéz megpróbáltatások sem oltják el nemes szenvedélyét, a legsötétebb gondok sem vihetik rá, hogy nevét, a hogy kívánták, hazaellenes szolgálatokra bérbeadja. Tolla tisztán, mocsoktalanul, legfeljebb családja sorsáért lepergő könnyeivel dúsan áztatva esett ki kezéből. Ezért Szegzárd város, Tolnavármegye közönsége nagyon hazafias munkát végzett, hogy részére a megérdemelt igazságot kiszolgáltatta s a kíméletlen kritika által nem egyszer megtépett borostyánt visz- szailleszté a költő homlokára. Garay költői müvein még nagyon sokat rágód-, hat az idő, a mig teljesén megemészti. Érdeme ke- gyeletes emléke kell, hogy még ennél is tovább éljen. A ma leleplezett szobor, a mellőle szétáradó hazafias és kegyeletes érzés igazolja tehát a megdi- csőültnek gyönyörű mondását: A költőnek halálával kezdődik az élete! Eszméiben, a nemes szívből reánk is kiáradt hazaszeretetben éljen itt örökre! Garay János. Hősökről dalolt öl Szemet világát Gyöngítette folyton annak ragyogása. De mikor a magyar elbukott és rab lett: Megvakult, hogy többé gyászunkat ne lássa! Költő, nemes költő, a ki dalaidból Néped homlokára koszorúkat fontál: Szobrodnál diszörség az egész magyarság, Nemcsak az a harmincz, kiknek élén Kont áll! i8g8. május j. Ábrányi Emil. Visszaemlékezés. Garay Jánosnak, a nagy költőnek, ott áll már a nevéről nevezett téren érczalakja, melyet a hálás utókor állított dicső emlékének. Ezt a meg- dicsőült lánglelkü költőt büszkén valljuk Szegzárd szülöttének, mivel sok fényt sugárzott nagy szelleme a szőlőhegyek által koszoruzott városkára. Itt ringott bölcsője s a költő szavai szerint: »Itt született GAliAY, fészkéből itt kele szárnyra, Könnyű pacsirta gyanánt égbe röpitni dalát, Halija egész ország, s örömében Reszket a fészek, Mert dala honszeretet, mert dala hő szerelem.« * * * Garay János 18L2. évi október 10-ón Szeg- zárdon született. Kereszt levele a következő: Kivonat a rk. hitv. szegzárdi egyházkereszteltek anyakönyvéből. Ezer nyolczszáz tizenkettedik év október 10. Születés és keresztelés éve, hava, napja: 1812. év október 10. Gyermek-neve: Nepomuk János. A szülők neve, polgári állása: Garay János és Valter Susanna. Lakhely: Szegzárd. A keresztelők neve, polgári állása: Stann Jakab, Val1898. június 5. ter Borbála. A keresztelő neve és hivatala: Faddy János káplán. * * ♦ Garaynak Kont czimü versét csakhamar megismerte az egész ország, s szavalta a tanuló ifjúság. A mint ezt a verset megírta, felolvasta barátai előtt, kik közül Vörösmarty Mihály tréfásan közbeszólt a felolvasásba és megjegyezte: »Ejha még a predikátumát is oda teszi!« Mikor, azután ez a költemény megjelent, egy alkalommal több iró Garayval a „Komló-kert«-ben ült és egyről-másról beszélgetett. Az irók asztala mellett borozgatott egy alföldi nemes, a ki nagy figyelve kisérte az irók beszélgetéseit. Egyszerre csak felállt a magyarruhás nemes és az irók asztalához lépett. — Bocsánat uraim — úgy hallom —- hogy itt köztük van Garay János. — Igen, felelt Nagy Ignácz — és ezzel Garay Jánosra mutatott. — Az nem lehet — rázá fejét — a ki megírta Kont, a kemény vitézt, az nem lehet ilyen szelíd arczu ember. Én Kont íróját erős marezona embernek képzeltem, tehát igaz volna, hogy kegyed az ? — Igen nemes barátom, én vagyok Garay János — és nyujtá kezét. A kiváncsi nemes erre úgy megszorította Garay kezét, hogy minden kézcsontja ropogott belé. A szelíd lelkű költőnek ez a meleg s őszinte kézszoritás annyira jól esett, hogy örömkönyek csillogtak szemeiben. * * * ^Kétségtelen, hogy Garaynak Obsitosa oly kiváló szerzemény, melyet a késő utókor is élvezettel fog olvasgatni. E költemény. a szobron is meg van egy relifben örökítve. A világhirü humoros versnek főhőse Háry János, a kitől egy szüret alkalmával hallotta Garay János a nagy füllentéseket. Az esemény különben néhai Merhwerth Ignácz szegzárdi főjegyző előhegyi szőlejében történt, a ki a „Furfangos diák11 alatt értendő. A Mártin Antal községi biró szintén e. társasaggal volt ekkor együtt s őt is megénekelte a költő. Mehrwerth Ignácz Szegzárd monográfiájában körülményesen leiija, hogy ki volt az a hires Háry János. Háry János nem volt költött személy, a mit az is bizonyít, hogy még két szegény rokona, egy nő és egy férfi most is él Szegzárdon. Az asszony teljes szegénységben a Benedek-szurdikban tengeti életét, a férfinak pedig Háry Pál a neve, a ki éppen úgy fazekas, mint a megénekelt hires elődje volt. A tollforgató boldog emlékű főjegyző különben igy is Háry Jánosról: „Nehogy valaki azt a vitéz Háry Jánost költött személynek gondolja — im leirom, hogy az itt Szegzárdon született, valóságos élő lény, még pedig bakancsos katona, különben pedig fazekas volt és hogy mindazokat, a miket vele Garay elbeszélt, elbeszélte ő borozás közben többször is. 1846. év szeptember 17-én tartám a szüretet; már néhány nappal ezelőtt megérkezett Garay János Szegzárdra szüleihez, kiknél családja már egypár héttel előbb időzött. Garayné kérdezősködött Háry János felöl s kijelenté, hogy szeretné látni. Én ezért Háry Jánost meghívtam szüretre szedőül s midőn aztán szeptemben 17-én Garay ék a szőlőbe jöttek, eléjök mentem és tudtukra adtam, hogy itt van Háry János a szedők között. Garay megkért, hogy meg ne mondanák kilétét Háry János előtt, hanem csak azt mondják, hogy ő orvos, névre pedig Erdély János. így is történt, mert midőn Garay Háry előtt megállt, ez kérdé nevét tőle; de midőn magát orvosnak mondaná, Háry ezt mondá neki, nem igazán mondja az ur, mert az ur inzsellér ; tegye le azt a pápaszemet. Mert igy nem nézhetek az urra. Garayékkal Domsitch Lajos és Stann Ferencz is jöttek, az utóbbi aztán, az egész délutánt Háryhoz intézett tréfás kérdésekkel töltötte. Ekkor mesélte el, hogy midőn katona korában • Tirolisban inateroztak, oly magas hegyeken jártak, a hol szénavonyóval csináltak az asszonyok utat a levegő sűrűsége miatt, mert máskép rajta áthatolni nem lehetne. Meghalt a Háry János, a nagy vitéz, 1850-ben 84 éves korában Szégzárdon.“ 1 * ' * * Víg szüretek voltak 1846-ban Szegzárdon. A szüretekre Garay János is egész családjával lejött, hogy némileg kipihenhesse magát az ősi fészekben szerető szüleinél és hogy részt vehessen az akkor még hetedhétországra szóló vig szüreti életben. A nagy költőt nemcsak a szülők, rokonok, hanem a régi jó barátok is mindenütt tártkarokkal fogadták, s büszkék voltak, ha meghívásukat elfogadva, megtisztelte őket megjelenésével. Rokoni kötelék fűzte Garayt Kristofek Ferencz vagyonos szegzárdi szőlőbirtokoshoz, a kinek több mintaszőlője volt az isteni nedűt, a valódi „bikavért“ termő ős Baktában. 0 is meghívta a Pestről hazajött költő rokont egész családjával szüretre. Leírhatatlan volt a vendégszeretetéről hires Kristefeknek öröme, midőn meghívására (szeptember 20-án csakugyan megjelent Garay feleségével és leányával a most Molnár Sándor tolnai épttletfa- kereskedő tulajdonát képező alsó-baktai szőlejében. Mindenki a költő kedvét kereste, s főleg a házigazda kóstoltatta a különben nem nagy borivó Garayval jobbnál-jobb borait. Ebéd alatt azután az ősi magyar szokás szerint Kristofek felköszöntötte vendégét és azon óhajának adott kifejezést, hogy vég- hetetlen volna öröme, ha a mai szüretet versben megörökítené. Ebéd után Garay János költői ihletségtől megszállva irta ezt a szép verset: Szegzárdi bordal. Már ba aztán bor: legyen bor, Hegyi bor, ne szilvalé ! Még a vízből is csak az jó, Mely hegyekből zúg elé; A lapályra béka menjen, Igya meg bűzös tavát; Hegyre hág fel a szegzárdi, Onnan hozza tüzborát. Jízj f test Mint a legszebb kék leányszem, Mint á nyájas, őszi ég, A szegzárdi szőlőfürtnek I Szeme olyan tiszta kék; S hogyha már szőlőkorában Ily varázsjátékot üz : Hogy ne volna hát borában, Hogy ne volna égi tűz! Töltsd pohárba, és csodát látsz! Színe mint a bikavér, S mégis a gyöngy, mely belőle Fölragyog, mint hó, fehér. És a tőke, melyen termett, Nemde, oly zöld, mint a rét? Hol leled föl szebben együtt Szép hazánk háromszinét? Ha sűrűn tölt a szegzárdi, Hát ne bánja senkise ! Mert hazája színeivel Honszerelmét szíjjá be! Ha szegzárdi borral élne Minden ember, mint te s én; Nem rágódnék annyi hernyó Nemzetünk szent törzsökén. Már apáink ős korában Hét országra szólt e bor: Mert különben hegytövén nem ‘ r Épült volna kolostor .... Béla a dicső király is Itt szűrt legjobb borokat, Kit ma még minden tavaszszal Minden tőke megsirat. Béla király idejében Még magyar volt a magyar; Most ezerfelé szakadva, Tudja isten mit akar! Még a bort sem iszsza most úgy, Mint az ősök idején; Sört iszik vagy kévéiével Töllözik most ifjú, vén. De borunkhoz hűk vagyunk mi, S hűk legyünk szegzárdiak! Mig fölöttünk e mosolygó Sorhegyek virítanak, Melyeket ha csúcsra szednénk, Égig érne Bartinánk, S mi az égi csillagokkal Poharat koczintanánk. Ide hát, te bazsarózsa! Poharunkba, bikavér! Hadd igyuk az áldomást meg, Legelőbb is magadér! Jó barátért másod Ízben, Szép leányért azután, —- Ki e háromért nem érez, Kutyafejü, vad pogány!
