Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-03 / 14. szám

2

csendőrfőhadnagy és Németh József Kiüti du- naföldvári községi birÓ a dunafoldvári zavargások alkalmával a közrend/biztosítása érdekéből tett összes intézkedéseikben elismerésre legméltóbb nyugalmat és tapintatosságot s a hatalmi eszközök alkalmazásában mérséklettel párosult erélyt és humanitást tanúsítottak. Az állandó választmány javaslata alapján ezen maguk- tartásáért Rassovszky Julián főszolgabírónak és Németh József Kiliti községi bírónak elismerést szavaztak, B u d a y Gyula csendőrfőhadnagy megdi- csértetése végett pedig átírnak katonai felsőbb parancsnokságához.

Az állandó’ választmányban megüresedett helyre B arthal Béla cs. és kir. kamarás, a lótenyésztési bizottságba pedig S z t ah k ő vá n s z k y János ajánlatára gróf Széchenyi Bertalan választatott meg. |

' Ezután a miniszteri rendeletek kerültek felöl- | vasásra, melyeknek során elhatároztatott, hogy újból felírnak a belügyminiszterhez a dunafoldvári járásban szükségessé vált második szolgabirói állás szervezése tárgyában.

A bizottsági előterjesztések gyors letárgyalását a körlevelek előadása követte, s itt Heves, Gö- mör-Kis-Hont, valamint Hajdú vármegyéknek a szocziálista lapok és mozgalmak meggátlására szükséges szigorú törvényes intézkedések életbeléptetése iránt a képviselőházhoz intézett feliratok támogatása körül némi vita fejlődött ki, a mi. mintegy felfrissítette a különben egyhangú tanácskozást.

Bart hal Béla cs. és kir. kamarás, a ki most először szerepelt a közgyűlésen, hosszabb beszédben foglalkozott a szocziálizmussal, melynek magja a mi megyénkben is el van hintve. A szocziális kérdést bőven fejtegedve, kiemelte, hogy — akárhogy fogjuk is fel a dolgot — nem szabad megengednünk, hogy ártatlanok essenek az izgatók áldozatául, amint az Dunaföldvárott történt. Teljes elismerését fejezi ki, hogy a megyei hatóság megtette a kellő intézkedéseket a zendülés megakasztása érdekében. Látja, hogy megvan a jóakarat, ez azonban nem elég ; mert a szocziálizmus nem megyei, hanem világkérdés. Rámutatott a szocziális zavargások okaira és hangsúlyozza, hogy csak akkor jutunk ki a szomorú helyzetből, ha az állam, a megye és a sajtó közös erővel törekesznek a baj orvoslására. Megtámadta a fővárosi sajtó azon részét, mely szilja és terjeszti a veszedelmes tanokat. A gazdasági érdekeket fejtegetve végül kijelentette, hogy ö konzervatív s nem tartozik egyik politikai párthoz sem de azért a munkás törvényt üdvözli, melytől javulást vár és indítványozza, hogy írjon fel a közgyűlés a törvényhozó testülethez az izgató sajtó korlátozása végett, továbbá inditványozta, hogy a földmivelésügyi miniszterhez a munkástörvény megalkotásáért köszönő felirat in- téztessék.

D ő r y Pál alispán — úgymond — nagy örömmel hallgatta előtte szóló beszédét, melyből kitűnt a szőnyegen levő ügy iránti érdeklődése és nagy tudása. Tanulmánynak nevezi B a r 11 a I felszólalását, melyre reflektálva, kimutatja, hogy a ma előterjesztett jelentésében a nép nyomorán segitendő, 2535 frt 15 kmyi összeg kiosztását javasolja az inség-alapból. Ellenzi, hogy a sajtószabadság korlátozása tárgyában a képviselőházhoz felirat inteztessék, mivel erre a jelenlegi viszonyok nem alkalmasak és elégségesnek tartja azon intézkedéseket, melyeket az igazságügyi ég a belügyi miniszterek a 48-iki törvények keretén belül körrendeletileg tettek.

Bocsi János györkönyi- földmives, bizöttsági tag a nagy szegénységről, adóróly a kis ■ napszámról beszélt és kérte a főispánt és a többi urakat, hogy tekintsenek a szegény polgárokra.

A szocziális beszédre a főispán megnyugtatta a felszólalót, hogy segélyezi a vármegye az ínségeseket és támogatja őket, ezen kívül azonban mást nem tehet.

Bocsi Jánosnak talpra esetten megfelelt P. Széli István decsi földmives, bizottsági. tag, a ki elmondotta, hogy a munkásokban van a hiba, a kik, a mint szombaton megkapják az egyheti keresmé- nyöket, addig haza sem mennek, mig abban tart.

Ekkor az elnöki széket az alispán foglalta el, mivel a főispánnak a fővárosba kellett a déli vonattal utaznia, hogy a főrendiházi ülésben részt vehessen.

Még B a r t h a 1 Béla bizottsági tag szólalt fel, mire a közgyűlés a sajtó szabadság korlátozását czólzó indítványát elvetette és az állandó' választmány javaslatát fogadta el. Elfogadta továbbá Barthalnak azon indítványát, hogy a munkástörvény megalkotásáért a földmivelésügyi miniszter üdvqzöltessék.

Az alispáni előterjesztések és jelentések, majd az 1897. évi számadások a a vármegyei közalapokról, az árvaszéki elöteijesztések, a tiszti ügyészi vélemények kerültek sorra. Ez utóbbi pontnál Kopári Gyula bizottsági tag elvi szempontból kifogásolta, hogy a községekben uj segédjegyzői állásokat szerveznek az állami anyakönyvek vezetésére s a segédjegyzők fizetését a községek viselik.

Simontsits Elemér főjegyző megjegyzi, hogy az állam segélyezi a községeket, mire az állandó választmány javaslatát minden pontra nézve elfogadták.

A közbirtokossági ügyek, a kérvények és beadványok tárgyalásánál már nem történt felszólalás s igy csakhamar az elnöklő alispán , berekesztette a közgyűlést. — fh.

IRODALMI CSARNOK.-A- To-CLCSIiSOfe között.

A szőlők alján megint pihenőt tartott a menet. Törülték arczukról a verejtéket, noha elég hűvös idő volt. Hajnalban egy kissé esett és lenn a völgyben

TOLNAMEGYEl KÖZLÖNY (14. sz.)

még csillogtak a háztetők a nedvességtől. A lát- határ is felhőkkel volt teleszórva, azokkal a gomolygó hófehér, apró felhőtömbökkel, melyek a hegyek közt a vihar végét jelenték. A napsugár felhőkön tört keresztül, a vizes tájék ragyogott.

És a városi zarándokok karban bámészkodtak. — Szép, nagyon szép, — szólt a közben állókhoz egy kövér asztalos-mester, áhitatos csodálattal eltelve.

—f Csakugyan, — felelte helyeslőleg egy ima. könyvkereskedő, a kinek, mellesleg mondva, most is tele voltak a zsebei elárusítandó olvasókkal és szent Pál leveleivel; — csakugyan, sok helyen megfordultam, de ily gyöngyÖrü tájat nem láttam életem ben- — Végig jártatta szemeit a völgy katlanban fekvő négy kis falucskán, a gyepes mezőkön, a háttérben sötétlő erdőn.

Felülről egy aszszony jött, a tehenét hajtva. A zarándokok kitértek a tehénnek, de a tehén két kisaszszony tarka kalapjától nyugtalonkodni kezdett. A jó aszszony kezetakart csókolni a plébánosnak, és most habozott, mert a tehenet kellett féken tartania s az állat gyorsan haladt az emberek közt, magával vonszolva pásztornáját.

A plébános az utolsókkal tartott, a harangozó- val együtt, ki táskában hozta a miséhez szükséges eszközöket, másik kezében pedig szent József zászlaját tartotta.

Különben ezzel a zarándoklással fölsültek.

Gyalog akarták megjárni az utat Nagyváradtól a kegyhelyig, aztán alig, hogy elindultak, az eső cseperegni kezdett. Begöngyölték tehát szent Józsefnek ezüsttel átszőtt zászlaját és fölültek a vasútra. Itt bizony senkise csatlakozott hozzájuk, mint azt útközben a falusi nép tette volna. És mikor a három óráig tartó utazás után megindultak gyalog, föl a hegynek, szent József csodatevő szobra felé, a mely mellett a kis kápolna állt: újra csak közömbösséggel találkoztak. A kegyhely környékén élő nép nem igen látszott törődni a szent szoborral és a hozzája zarándoklókkal. Azt remélték, hogy a völgybeli faluk lakói csapatostól fognak csatlakozni a menethez és azok megálltak az utszélén, vagy benn a földek közt és csak bámulták őket.

A bucsujárók menete egyáltalán nem nyújtott szerfölött vonzó, eleven, impozáns képet. Az említett négy férfiun kívül még egy pap volt velük, hosszúkás állú, s ünnepi tekintetű hitoktató, az imakönyvkereskedő régi barátja; továbbá két fiatal leány, az asztalos-mester unokahugai, végül egy idős, ájtatos hölgy, tetőtől talpig gyászban, fekete fátyollal, kinek szórakoztatását senkise vállalta magára.

A plébános meglehetősen éreztette kedvetlenségét, a miért hallgatott az asztalos unszolására és feljött misét mondani a nedves, hideg hegyre, ily kevés közönség kedvéért, ily szokatlan alkalommal. Sóhajtva adta elő szemrehányásait:

1898, április 3.

TARCZA.

Petőfi*

— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. —

Midőn a jelen alkalommal a legnépszerűbb, legzseniálisabb magyar költőről, nemzetünk büszkeségéről, a magyar ifjúság ideáljáról, Petőfi Sándorról akarok szólani, nem czélom az ő életrajzát részletesen ismertetni, hisz az úgyis minden magyar ember előtt ismeretes. Én őt ma csak, mint a márczius 15-ének hősét akarom feltüntetni és irodalmi működését néhány szóval méltatni.

Életrajzának tüzetes ismertetését nem tartom szükségesnek azért, mert ki ne hallotta volna azt már kis iskolás korában, hogy Petőfi Sándor a kiskőrösi mészárosnak, később korcsmárosnak Petrovics Istvánnak volt a gyermeke; hogy anyja, az a sokszor megénekelt, az a legszeretőbb édes anya, Hruz Mária, féijhezmenetele előtt csak egy szegény cselédleány volt, akinek egyszerű külseje azonban egy nagyon nemes szivet rejtegetett | hogy a nagy költő az ő szüleinek mintegy újévi ajándéka volt, ameny- nyiben az 1823. év újév napjának hajnalán ölelhették azok őt először karjaikba.

Gyermek és ifjúkora is ismeretes mindenki előtt.

Tudjuk, hogy iskoláit Kecskeméten majd Szt.- Lőrinczen, Gyönkön, Pesten, Sopronban, Selmeczen és Pápán végezte; hogy első irodalmi kísérleteit is- kolásfiu korában Sopronban az Önképzőkörben tette; tudjuk, hogy szülei később nagyon elszegényedtek

*A polgári leányiskola Petőfi matineéján márcz. 13-án felolvasta Kovácsné Nagy Luiza p. 1. isk. igazgatónő.

részben az emberek csalása, részben a 38-iki árvíz következtében, s hogy fiukat nem segélyezhetvén, az sok nélkülözésnek volt kitéve. Ismeretes az is, hogy Petőfi abbahagyván tanulmányait a színész- és katona - élet minden viszontagságát átélve, tömérdek hányattatás és küzdelem után végre az 1847. év elején Pestre került.

Debreczenből ment fel a fővárosba s ezt a nagy utat igen sok viszontagság között gyalog, egy kapott ruhában tette meg; a hó és szélviharokkal való küzdés, a fárasztó ut annyira kimerítették erejét, hogy rendeltetési helyére egész betegen, a hideg és nyomor fakasztotta arczára fagyott könyek nyomaival érkezett meg. Összes vagyona pár húszasból és egy kötet versből állott.

A fővárosban Bajzával, Yörösmartival és az irodalom többi jelesével megismerkedvén, napjai csakhamar jobbra fordultak, mert lánglelke, élénk fantáziája és teremtő ereje csakhamar nemcsak ismertté) de bámulttá tették őt a hazában.

A 48-iki küzdelmes év napjai már Petőfit nemcsak, mint országszerte ismert költőt, hanem mint a müveit lelkű szép Szendrey Julia boldog férjét találták. Petőfi a haza iránti rajongó szeretetével, a szabadság magasztos ügye iránti lelkesedésével és őszinte nemes jellemével a magyar nemzetnek, de különösen a magyar ifjúságnak igazi bálványa, a magyar szabadság kivívásának egyik fő előkészítője, márczius 15-ének legkimagaslóbb hőse lett.

Igen, az ő Nemzeti dala volt az a várázsdal, amelynek elzengése megrázkódtattá ezer és ezer embernek a szabadság magasztos eszméje iránt dobogó szivét, a mely felnyitotta a szabadság eszméit hirdető rab írónak börtönajtaját, a mely összetörte a nehéz lánczokat, melyek a czenzura alakjában a sajtót bilincsben tartották, ez a mely Petőfit a magyarok előtt egy mithoszi alakká tette.

E dal csodás hatása oly jeleneteket teremtett, a melyek bevésve maradnak a magyarok szivében évszázadokon át.

Hisz lehet-e képzelni magasztosabb jelenetet annál, mint mikor a félszázad előtti márczius 15-én reggel a szakadó esőben Petőfi Jókaival és 4 más bátor ifjúval az egyetem udvarán megjelent, s annak hallatára, hogy Petőfi és Jókai ott vannak, egyszerre seregestül tódult ki az ifjúság a hallgató termekből úgy, hogy pár pillanat alatt teljesen megtelt az udvar, Petőfi ekkor egy hirtelen előkapott székre állva, a lelkesedés tüzétől csillogó szemekkel, megindulástól áthatott hangon elszavalja az azon éjszakán irt Nemzeti dalát, a melyet az éljen és tetszészaj egész vihara követ, s melynek esküjét száz és száz ajak viszhan- gozza felé.

Vagy kinek szivét ne emelte volna föl annak látása, mikor ez a lelkes ifjúság — élükön Petőfi, Jókai, Vidacs és Vasvárival — követve a nép egész tömegétől végig vonul az utczákon s a legelső nyomda előtt megállva, az ezer és ezer ajakról felhangzó „Éljen a sajtószabadság“ kiáltása között a nép nevében lefoglalja a sajtót. A gép csakhamar működni kezd, s a Nemzeti dalt, a szabadsajtó ez első termékét nemsokára száz és száz példányban zajos éljenzés közt lobogtatja a lelkesült tömeg. Vagy mikor Petőfi indítványára, az esőtől átázva Budára mennek, követelve Táncsics Mihálynak szabadon bo- csájtatását, s a börtönajtó megnyilása után fáklyák világa mellett az ifjúság által vont kocsin hozza a